Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-01 / 102. szám
Csütörtök, 1958. május I. Csongrád megye munkásai, dolgozó parasztjai, értelmiségiéi! Csongrád megye valamennyi dolgozója! Május elseje, a munka, a nemzetközi munkásösszefogás nagy ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei végrehajtó bizottsága szívből köszönti a megye dolgozóit. Ezen a napon megyénk városaiban, községeiben és falvaiban, a legkisebb településeken is ünnepségre jönnek össze a dolgozók, hogy soha nem látott erővel tegyenek hitet pártunk és kormányunk politikája, a nemzetközi munkásösszefogás, a szocializmus és a béke védelme mellett. A mai nagyszerű ünnep alkalmából forró üdvözletünket küldjük a megye valamennyi dolgozójának, s kívánjuk, hogy a május elsejei ünnepségek kovácsolják még jobban egybe népünket, hogy további nagy sikereket érhessünk el az iparban, a mezőgazdaságban, s a tudományban és a kultúrában, az élet még szebbé tételében, hazánk további felvirágoztatásában. MSZMP CSONGRÁD MEGYEI II VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Minden eddigit felülmúló tűzijáték ma este Szegeden Minden eddiginél nagyobb szabású tűzijátékkal lepi meg a szegedi munkásőrség a város dolgozóit május elsején. Méreteiben hasonló lesz ez a híres budapesti tűzijátékokhoz. A víziparádé után a tizennegyedik szabad május 1. tiszteletére tizennégy vörös rakétát röppentenek egyszerre az égre. Ezzel megkezdődik a mintegy fél óráig tartó ünnepség. Hatalmas görögtüzek vonják majd vörös fényárba a Tiszát, majd ezüst Színű, csillogó »vízesést« produkálnak rakétákkal a munkásőrök. A tűzijátékhoz a legkülönbözőbb színű rakétákat használják fel. Vörös, zöld, fehér, sárga és más színű rakétabombákat röppentenek fel a hídról ötven-hatvan méter magasba, melyek szikraesővel világítják ki az éjszakát. Szép látvány lesz az is, amikor a piros, fehér és zöld színű rakétákból alkotott nemzeti színű fényárral árasztják el az égboltot. A tűzijáték a Tisza mindkét partjáról megtekinthető, a hidat azonban lezárják erre az időre a munkásőrök a közönség testi épségének óvása végett. A nagyszabású tűzijáték, a rakéták robbanása miatt az sem ért, ha az újszegedi parton lakók a Tiszára néző ablakaikat nyitva tartják. Szovjet ajándék a Textilművek dolgozóinak Tegnap szovjet vendégek érkeztek a Szegedi Textilművekbe Csernyikov szovjet szövetségi tanácsos vezetésével. A Kozlov elvtárs vezetésével itt járt szovjet kormánydelegáció ajándékát hozták, egy gyönyörű, nagy lemezjátszós világvevő készüléket és húsz szovjet lemezt. Az ajándékot a szovjet delegáció a szívélyes vendéglátásért küldte cserébe, a baráti találkozó emlékére. Az üzem dolgozói hálás szeretettel fogadták e kedves megemlékezést. v V I városi népi ellenőrző bizottság tagjai megkezdik fogadóóráikat Május 6-én 13.00—15.00 óráig Laza Etelka elnökhelyettes, Szegedi Kender. Május 7-én 13.00—15.00 óráig Nyári Mihály elnök, Szegedi Textilművek. 16.00— 17.00 óráig Gönczi László NEB-tag, Szegedi Tatarozó Vállalat. 14.00—16.00 óráig Dr. Lajtos Lajos NEB-tag, I. kerületi tanács. Május 8- én 14.00—16.00 óráig dr. Kovács István NEB-tag, Pedagógiai Főiskola. 16.00— 17.00 óráig Ábrahám István NEB-tag, Ecsetgyár. Május 9-én 14.00—15.00 óráig Kispál Jenő NEB-tag, Szegedi Cipőgyár. 14.00—16.00 óráig Gyulai István NEB-tag, II. kerületi tanács. A városi népi ellenőrzőbizottság hivatalos helyisége Sztálin sétány 2. sz. alatt telefonszáma: 20—98. van, A hazánkban járt szovjet kormányküldöttség üdvözlete a szegedi vasutasoknak Amikor Szegeden járt a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége, Szeged dolgozóinak ajándékai között átnyújtották a vasutasok is szerény ajándékukat. Kedvességükre válaszul a Szovjetunió magyarországi rendkívüli nagykövete levélben mondott köszönetet. Az alábbiakban közöljük a levél magyar nyelvű fordítását. A szegedi vasutasoknak! Drága elvtársak! A Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének és személyesen N. Sz. Hruscsov elvtársnak megbízásából az önök figyelmességéért, forró jó kívánságaikért és az ajándékért engedjék meg, hogy forró hálámat fejezzem ki. Kívánok önöknek sok sikert a munkájukban és személyes életükben. Elvtársi üdvözlettel GROMOV, a Szovjet Szocialista Köztársaságok magyarországi rendkívüli nagykövete „Testvéri üdvözlet a szocializmust építő Magyar Népköztársaság dolgozóinak!“ Novozsilov elvtárs levele Szegedre május 1 alkalmából Az ellenforradalom leverése alkalmával érkezett Szegedre Novozsilov elvtárs, akit, mint a szegedi szovjet parancsnokság egyik vezető munkatársát, igen megszerették a város dolgozói. A Szovjetunióba való visszatérése után sem szakadt meg kapcsolata a szegediekkel, meleghangú levelek bizonyítják ezt. Most, május elseje alkalmából is üdvözlő levelet küldött Moszkvából a szegedi városi pártbizottságnak és általa Szeged dolgozóinak. A levél a következőképpen hangzik: Kedves elvtársak! Drága barátaim! Melegen és szívből üdvözlöm Önöket, és Szeged város dolgozóit, a munkásság nemzetközi ünnepe, az egész világ munkástestvériségének napja, május 1. alkalmával. A Magyar Népköztársaság dolgozói magabiztosan folytatják az új élet építését, a hű baráti népekre támaszkodva és a velük való szoros baráti együttműködésben, a Magyar Szocialista Munkáspárt zászlaja alatt szorosra fűzve sorait. A szovjet nép szívből örül a magyar nép sikereinek, a szocializmus építésében, népi rend megerősítésében. Május 1-én, hazánk fővárosában, Moszkvában és a Szovjetunió minden városában, falujában a munkások, parasztok és értelmiségiek az ünnepélyesen feldíszített utcákon vonulnak, hogy demonstrálják a kommunista párt melletti kiállásukat és egységüket a kommunizmus felépítéséért folytatott harcban. A vörös transzparenseken, amelyeket a május elsejei ünnepen a Szovjetunió dolgozóinak milliós tömegei visznek és amelyek városainkat, falvainkat díszítik, tiszta szívünk mélyéből jövő szavak olvashatók: -Testvéri üdvözlet a szocializmust építő Magyar Népköztársaság dolgozóinak! Éljen a szovjet és a magyar nép megdönthetetlen barátsága és együttműködése!« Fogadják barátaim és elvtársaim a szovjet nép testvéri május elsejei üdvözletét és jókívánságait. Kívánom önöknek, drága elvtársaim, hogy jól ünnepeljék és kellemesen töltsék május elsejét. Új, nagy sikereket kívánok önöknek a munkában és a magánéletben. Meleg baráti kézfogással! Szergej Szergejevics Novozsilov Szeretettel fogadták Szeged dolgozói Illan Bátor tanácsi küldöttségét A fővárosi tanács vendégeiként több napja hazánkban tartózkodik az Ulan Bátor-i városi tanács küldöttsége, amely Debrecenben tett látogatása után tegnap, szerdán délelőtt Szegedre érkezett. A mongóliai tanácsküldöttséget Búdon Batzsargal, Ulan Bator tanácsának elnöke vezette, vele volt felesége is, valamint két felelős munkatársa, Gomcsig Danzangln és Djambaa Delgerin elvtársak. Az Ulan Bator-i tanácsküldöttség tiszteletére tegnap délelőtt fogadást adott Biczó György elvtárs, a városi tanács v. b.-elnöke. A fogadáson megjelent ifj. Komócsin Mihály elvtárs, a városi pártbizottság első titkára, Nagy Miklós elvtárs, a városi tanács v. b.-titkára, valamint Gács György elvtárs, a Szegedi Idegenforgalmi Hivatal vezetője. A fogadás kedves, baráti légkörben ért véget, amely után a vendégek városnéző sétát tettek, Biczó György v. b.-elnök kíséretében. A küldöttség többek között meglátogatta a Móra Ferenc Múzeum több kiállítási termét, s megtekintette a Beloiannisz téri panteont is. A kedves vendégek a délután folyamán kilátogattak a Textilművekbe, visszafelé jövet pedig megtekintették a Marx téri új lakóépületeket. Este megnézték a Szegedi Nemzeti Színház műsorát, majd utána visszautaztak Budapestre; 3 Tizenhárom évvel ezelőtt.. . Május másodikán lesz tizenhárom éve, hogy Berlint, a hitleri Németország fővárosát elfoglalták a Szovjetunó csapatai, s ezzel a második világháború egyik legemlékezetesebb fegyvertényét hajtották végre. A nagy berlini csata körvonalai már 1945 januárjában kibontakoztak. A hitleri hadak, miután a szovjet csapatok kiűzték őket Lengyelországból és Sziléziából, Berlin felé vonultak vissza és erejüket Berlin megvédésére összpontosították. A szovjet csapatok azonban ellenállhatatlanok voltak: a nagy csaták sorozatában verték tönkre a fasiszta seregeket és április 26-án döntő rohamra indultak a nagy erőkkel védett német főváros ellen. A város körüli és a városban levő hitleri egységéig elkeseredett ellenállása azonban hamar megtört és a Reichstag épületére május másodikán felkerült a vörös zászló, jeléül annak, hogy Berlin már nem fellegvára többé a világuralomra tört, de legyőzött fasizmusnak. Ezt követően kezdődött meg a képünkön is látható elvonulást :foglyul ejtett német katonák tízezrei teszik le a fegyverig és zászlóikat a szovjet csapatok előtt. KÖSZÖNTJÜK SZOVJET TESTVÉRVÁROSUNKAT Szeged egyre szorosabb és barátibb kapcsolatokat épít testvérvárosaival, köztük is különösen a nagy szovjet testvérvárossal, Ogyesszával. Mint ismeretes, jártak már nálunk az ogyesszalak küldöttei és szegedi tanácsküldöttek is viszonozták a baráti látogatást. Május elseje előtt az ogyesszal megyei területi lap, a Znamja Kommunyizma levélben érdeklődött Szeged dolgozóinak május elsejei előkészületeiről, munkasikereiről, hogy mindezekről beszámolhasson olvasóinak. Az ogyesszalak rendszeresen értesülnek a tiszaparti testvérvárosuk életéről és melegen érdeklődnek is iránta. Baráti együttérzésüknek tanújele az a távirat is, amelyet május elseje alkalmából küldött az MSZMP városi bizottságára Gajdagyina elvtársnő, az ogyesszal városi szovjet végrehajtó bizottságának elnökhelyettese. A távirat a következőképpen hangzik: »A Szegeden járt ogyesszai városi szovjet küldöttségének tagjai nevében köszöntjük a város dolgozóit a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának nagy napja, május elseje alkalmából. Sok sikert kívánunk önöknek munkájukhoz, a dolgozó nép javára«. — Szeged dolgozói nevében az MSZMP szegedi városi bizottsága a következő üdvözlő táviratot küldte az ogyesszaiaknak: »Május 1. a nemzetközi munkásosztály hagyományos ünnepe, s a békéért küzdő népek bizakodó, harcos seregszemléjének napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottsága és Szeged dolgozói forró szeretettel köszöntik testvérvárosunk, a hős Ogyessza dolgozóit, drága barátainkat. Szívünkből kívánjuk, hogy jó erőben és egészségben érjenek el új sikereket a kommunizmus építésében és abban a harcban, amelyet a Szovjetunió vezetésével a világ népei a tartós békéért folytatnak. Képünkön az ogyesszai kikötő egy részletét láthatjuk, amelyről egyúttal fogalmat alkothatunk e legnagyobb fekete-tengeri kikötő méreteiről és mozgalmas életéről