Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-01 / 153. szám

2 Kádár János elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) Kádár János elvtárs be­széde elején ismertette azt a lelkes fogadtatást, amely­ben a bolgár nép részesí­tette a magyar küldöttséget, majd tolmácsolta a bolgár dolgozók forró, testvéri üd­vözletét, majd így folytatta: — Egyetértünk a szocia­lizmus építésének kérdésé­ben és a béke együttes vé­delmének harci kérdésében. Harcában mindkét­­ párt — bár a miénk súlyos és ke­serves tanulságok után — a tömegekre támaszkodik és sem a marxizmus eltorzí­­tóival, sem a világimperia­lizmussal, sem az osztályel­lenséggel megbékülni soha nem fogunk. (Nagy taps.) A bolgár nép harcát és munkáját a Bolgár Kommu­nista Párt vezeti, amely a marxizmus—leninizmus el­vei alapján áll és cselek­szik. Nálunk, Magyarorszá­gon, valószínűleg sokan úgy gondolják, hogy mi fejlet­tebbek vagyunk, mint a Bolgár Népköztársaság. Nem egészen így van. Mint a küldöttség tagja és mint kommunista, Bulgáriában több ízben mondottam — és teljes hittel és meggyőző­déssel mondottam —, hogy a Magyar Népköztársaság­nak ma sok tekintetben utol kell érnie a bolgár népet és a Bolgár Népköztársasá­got. (Nagy taps.) — Amíg ugyanis a mi pártunk és népünk külön­böző elhajlásokkal, kilengé­sekkel, kitérésekkel, a kül­­lönböző módon, gáncsosko­­dókkal, a hibát elkövetők­kel és az árulókkal viasko­dott és küzdött, hogy vis­­­szaverekedje magát az egye­nes útra, addig ez idő alatt — A bolgár nép már meg­ízlelte mi az: szocializmus­ban élni és dolgozni. A bol­gárokon is úgy láttam, hogy ez nem lehet rossz dolog, mert jó a hangulatuk, gyö­nyörűen dolgoznak és rende­sen élnek (Taps.) Iparuk van! Szinte leírhatatlan, hogy a bolgár ipar az utolsó 12—13 esztendő alatt mit fejlődött. Mezőgazdaságukat öröm néz­ni. Építkeznek, elvtársak! — Jártunk Várnában. Ott sok üdülőt építettek, rész­ben a dolgozók számára, részben idegenforgalmi meg­gondolásból. Mi is megnéz­tünk vagy öt hatalmas szál­lodát. Valaki közülünk, aki járt a híres francia Rivérán, azt mondotta, ott sincs olyan magas kultúra, mint ezekben az üdülőházakban. És ami a legtöbbet mond: egy-két évvel ezelőtt ott a bolgár nép szilárd kom­munista pártja vezetése alatt megállás nélkül haladt előre. (Élénk taps.) Bulgáriában győzött a szo­cialista társadalom, váro­son és falun szocialista alap­ja van a társadalom életé­nek. Amikor azt mondom, hogy utol kell érni a bolgá­rokat, elsősorban arra gon­dolok, hogy nekünk is igye­keznünk kell, hogy mielőbb lerakjuk a szocialista társa­dalom alapjait, az élet min­den területén. Az pedig elv­társak, hogy ez milyen gyor­san történik meg, vagy hogy meddig késlekedünk még vele, a mi dolgozó né­pünk legöntudatosabb fiai­nak és leányainak elhatáro­zásán múlik. Ha népünk egységesen tö­mörül, ha a párt mindig jól vezet, akkor ez meggyorsul­hat. Ez annál is inkább fon­tos, mert szocialista társada­lomban dolgozni más, mint olyan társadalomban, ami­lyen a miénk, ahol még min­dig az átmenet állapota ural­kodik. Beszéltünk bolgár pa­rasztokkal. Ők tudják, hogy minden egyes kapavágásuk minden haszna az övék, de azt is tudják, hogy minden egyes kapavágásuk egy ma­rék föld arra a halomra, amelyet az egész világon szí­vesen púpoznak fel a dolgozó emberek ezer méter magasra a kapitalista sírja fölött. (De­rültség és nagy taps.) A bol­gárok annak idején harcoltak, mint partizánok. Megvívták a politikai harcot és felülke­rekedtek a dolgozó osztá­lyok. Most már ott tartanak, hogy elmondhatják: népünk már nemcsak építi, hanem élvezni is elkezdte a szocia­lizmust, csak homok volt. Most pe­dig saját szemünkkel lát­tuk azokat a 3—4 emeletes, gyönyörűen berendezett szállodákat, amelyekben üdülnek a dolgozók és ame­lyek valutát hoznak az or­szágnak. — Nekünk van Balato­nunk, van Mátránk és még sok mindenünk. Mi is tehet­nénk egyet, s mást, hogy dolgozóink egy kicsit job­ban pihenjenek és jövedel­met is szerezzünk az or­szágnak. Elvtársak! Nem kell szé­gyellnünk, hogy bolgár elv­társaink egyben, s másban megelőztek bennünket. Meg­mondtuk a bolgár elvtársak­nak, hogy most utol fogjuk őket érni, versenyezni is akarunk velük, úgy mint 10 évvel ezelőtt, s azután majd meglátjuk, hogy ki építi job­ban a szocializmust. Gondol­junk úgy a Bolgár Népköz­­társaságra, mint amelytől mi is rengeteget tanulha­tunk anélkül azonban, hogy bármit gépiesen lemásol­nánk. A bolgár elvtársak erejének egyik forrása A bolgár elvtársak helye­sen alkalmazzák a marxiz­mus—leninizmust a bulgá­riai viszonyokra. Ebben van erejük egyik forrása. A XX. kongresszus után egy-két héttel — talán még emlékeznek rá — elhangzott nálunk az a szerencsétlen megállapítás, hogy »­a XX. kongresszus mindenben min­ket igazolt«. Akkoriban azo­kat az ismert hibákat akar­ták ezzel elkenni, amelyek­ről nem akart tudni egyik­másik “­érdemes« felelős. Bulgáriában nem is voltak olyan súlyos hibák, mint Magyarországon, de a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága nekiült és a XX. kongresszus fényénél átvizsgálta egész munkáját. Találtak igazítani valót és kiigazították. Elmondták hogy soha olyan lelkesedés­sel a nép nem tömörült a párt körül, mint azóta, hogy ehhez a munkához hozzálát­tak. Azt hiszem, ilyen kö­rülmények között a Bolgár Népköztársaság, a bolgár párt és maga a bolgár nép sok tekintetben példa lehet számunkra. A jelen szakasz­ban olyan tapasztalatokat adhat nekünk, amelyek ne­künk hiányoznak. Küldöttségünk azonkívül, hogy megnézte az országot, elvégezte a párt- és kor­mányküldöttségek szokásos munkáját. Számos kérdést megtárgyaltunk. Az a véle­ményünk, hogy utunk ered­ményes volt, mert kiszélesí­tettük az együttműködést nagyon sok tekintetben, pártvonalon, állami, gazda­sági és kulturális vonalon és ami legfontosabb, elvi egyet­értésünk még szilárdabb és a bolgár—magyar barátság még erősebb lett. (Nagy taps.) Állíthatjuk, hogy a szocia­lista tábor egysége és ereje is növekedett a mostani bol­gár—magyar találkozó ré­vén. Ez fontos dolog, mert a szocializmus ügyének és a béke megőrzésének jelenleg leghatalmasabb ereje a szo­cialista tábor egysége. Aki ezt erősíti, az erősíti a szo­cializmust és védelmezi a békét, aki pedig ezt bom­lasztja, vagy robbantani akarja, az a szocializmus el­len lép fel és a békét ve­szélyezteti, akár tudatosan teszi ezt, akár nem. (Nagy taps.) A bolgár nép fejlődése rendkívül gyorsütemű Kedd, 1958. július I. Gomulka: Lengyelország erősíti testvéri együttműködését a Szovjetunióval és a szocialista tábor más országaival Varsó (PAP). Június 28-án a hajóépítők napja alkalmá­ból a gdanski hajógyárban ünnepi ülést tartottak. Az ünnepi ülésen Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mon­dott beszédet. Wladyslaw Gomulka részletesen foglalkozott a lengyel hajóépítőipar sikereivel és feladataival és általában a len­gyel gazdaságpolitika céljával és feladataival. Hangoztatta, milyen jótékonyan hatnak a lengyel—szovjet gazdasági kap­csolatok Lengyelország gazdasági életére. — A szocialista rend, amelyet építünk, jobb a kapita­lista rendnél — hangoztatta Gomulka — majd így folytatta: ezt bebizonyítja a mi saját gyakorlatunk, igazolják azok a vívmányok, amelyet szocialista építésünkben elértünk, s bizonyítja ezt más szocialista országok, elsősorban a szo­cializmus első és leghatalmasabb országának, a Szovjet­uniónak tapasztalata. Tizenkét szocialista ország van . Valaki azt mondhatja nekem: 13 szocialista ország van, de a szocialista tábor­hoz csak 12 tartozik. Egy közülük, azaz Jugoszlávia nem tartozik és nem is akar a szocialista táborhoz tartoz­ni és — talán ezt mondják az emberek — az imperialis­ták nem támadnak ellene. Engedik, hogy építse a szo­cializmust, bár el van szige­telve. A válasz erre egysze­rű: Jugoszlávia szocialista államként csupán azért tud létezni, mert létezik a 12 szocialista ország szövetsége. És ezzel valószínűleg számol minden kommunista. Jugo­szlávia minden lakosa. A Ju­goszláv Kommunisták Szö­vetsége, amely hibás revizio­nista elmélete következtében elszigeteli, elválasztja Jugo­szláviát a szocialista orszá­gok közösségétől, árt a szo­­cialista országok egyesült erőinek és az egész nemzet­közi munkásmozgalomnak.­­ Talán senki sem fogja tagadni, még a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének is egyet kell értenie azzal, hogy az egész nemzetközi reakció, valamennyi agres­­­szív imperialista erő minden eszközzel szét akarja zúzni, de legalább gyengíteni, alá­ásni akarja a szocialista or­szágok táborának egységét. Tárgyilagosan nézve, az­az A szocializmussal szemben ellenséges és agresszív im­perialista körök, semmilyen eszköztől vissza nem riadva, kihasználnak minden lehető­séget, hogy gyengíthessék a szocialista országok egységét, s hogy zavart kelthessenek hazánkban is. Bizonyítéka ennek az a propagandahad­járat, amelyet ezek az erők a magyar bíróságnak Nagy Imre és a többi elítélt ügyé­ben hozott ítélete nyomán elindítottak. Mennyi rossz­szándékú koholmányt és zagyvaságot terjesztettek ez­zel kapcsolatban a nyugati rádióállomások, mennyi agy­rémet és hazugságot, amely mind csak arra irányult, hogy megzavarja az embere­ket, hogy zavart keltsen köz­véleményünkben! A nyugati rádióállomások és a külföldi lapok a legkülönfélébb szen­zációkkal táplálják a közvé­leményt, körülbelül ilyen szellemben: »Gomulka tilta­kozó levelet küldött Hrus­­csovnak a magyar ítélettel álláspont, amelyet a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­sége elfoglal a szocialista ál­lamok táborával szemben, megfelel a reakció eme óha­jainak és törekvéseinek. Sőt mi több, a jelenlegi konflik­tusban — amely Jugoszlávia bűneként és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének bűneként jött létre köztük és a többi szocialista ország, il­letve a JKSZ és minden más kommunista és munkáspárt között —, az egész nemzet­közi reakció Jugoszlávia ol­dalán áll. Nyilvánvaló kép­telenség volna ebből olyan következtetést levonni, hogy a reakció ezt a szocialista Jugoszlávia iránt érzett sze­retetből teszi. Az imperialisták és a reak­ciósok a szocializmus ellen­ségei. Ha a jelenlegi konflik­tusban támogatják Jugoszlá­viát, ezt csupán azért teszik, mert szakadást akarnak elő­idézni a szocialista országok között. Pártunk forró kívánsága, hogy a jugoszláv elvtársak térjenek le arról a helytelen útról, amelyen ma járnak. Semmi, egyáltalán semmi sem igazolja álláspontjukat a jelenlegi konfliktusban, elté­­rőleg az 1948—1954-es kon­fliktustól. Ma a hiba Ju­goszláviát terheli­ kapcsolatban ...« »A Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága elítélte a Nagy-ügyet és e kérdésben utasítást küldött minden pártszervezetnek...« végül pedig: »Gomulka távozik he­lyéről«. — Ilyenek elvtársak azok a módszerek, amelyeket a nemzetközi reakciós propa­ganda az agresszív imperia­lista körök szolgálatában felhasznál. Ilyenek azok a módszerek, amelyeknek se­gítségével ezek a körök gyen­gíteni próbálják a népi Lengyelországot, fel akarják lázítani a lengyel népet a Szovjetunió ellen és gyengí­teni akarják a szocialista országok egységét. A magyar bíróság szigorú ítélete azoknak a tragikus eseményeknek epilógusa, amelyek több mint másfél évvel ezelőtt folytak le, s mintegy befejezése az októ­beri magyarországi ellenfor­radalom szétzúzásának. Az ellenforradalom, amely meg akarta dönteni a szocialista rendet, és a kapitalista ren­det akarta visszaállítani, vé­resen és kegyetlenül bánt el a kommunistákkal és a szocialista rend védelmezői­vel. Akasztásokra került sor az utcákon. Hogy bemutas­sam, mi volt a helyzet, idé­zek a magyar sajtó 1956. november 2-i jelentéséből. Az »Igazság« című lap ezt írta: »Tegnap a városban lincselésre került sor! A fa­lakon felírások jelentek meg: Le a kommunistákkal, le a párttagokkal, pusztítsátok el a kommunistákat! Amikor a magyarországi ellenforradalom akasztotta a kommunistákat, Nagy Imre, mint a magyar kormány mi­niszterelnöke, rádión kijelen­tette: »senkit sem büntetünk meg a fegyveres harcban va­ló részvételért.« (Lásd a Sza­bad Nép 1958. október 29-i számát.) Célt tévesztett nyugati propaganda Nagy Imre, aki revizionis­ta volt, a néphatalommal szemben ellenséges ellenfor­radalom növekvő hullámá­nak hatására lépésről lépés­re meghátrált az ellenforra­dalommal szemben. Kijelen­tette, hogy Magyarország ki­lép a varsói szerződésből és segítségért fordult az impe­rialista országokhoz. Ezek a tények ismeretesek az egész világ előtt. Az a szovjetellenes és kom­munistaellenes hadjárat, amelyet a nyugaton a Nagy Imre ügyében hozott ítélet nyomán elindítottak, az agresszív imperialista körök­nek használ. Amint ez mind­annyiszor történni szokott, amikor ezek a körök vala­miféle veszélyes kalandot ké­­­szítenek elő, propagandájuk most is arra törekszik, hogy hogy zajt keltsen más kér­­­dések körül és így elterelje a közvélemény figyelmét. Pártunk, államunk, né­pünk érdekeinek megfelelő politikát valósít meg, olyan plitikát, amely országunk biztonságát, további szocia­lista fejlődését szolgálja. Ezért mi mindig erősítettük és a jövőben is erősíteni fog­juk szolidaritásunkat és testvéri együttműködésünket hatalmas szomszédunkkal, a Szovjetunióval, minden szo­cialista országgal — az in­ternacionalizmus, a barátság, az egyenjogúság alapján. Annak idején mi határo­zottan visszavertük Lengyel­­országban a reakció erőit, amelyek »a második szakasz teóriájára« spekuláltak és amelyek illuziórikus remé­nyeket fűznek rendszerünk, a népi hatalom »átmeneti jellegéhez«. Ugyanilyen hatá­rozottan visszaverjük ma és bármikor a jövőben is azokat az erőket, ha megkísérelnék felütni fejüket, — amelyek Lengyelországot vissza akar­nák húzni, szakadékba akar­nák rántani — mondotta töb­bet között gdanski beszédé­ben Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára. Agresszív imperialista körök támadása a Nagy Imre-üggyel kapcsolatban Végig kell menni az 1956 november 4-én megkezdett úton Megköszönöm Münnich elv­­társ elvtársi, baráti szavait. Egy dologra szeretnék re­flektálni, a Nagy Imre-ügy­­ben hozott ítélet ügyére. Elvtársak! Aki nekivágott november 4-ének, vagyis a szocialista forradalmi ellen­­támadásnak, annak végig kell mennie ezen az úton, mert különben nincs értel­me. (Viharos taps és felki­áltások: Éljen a párt!) Em­lékezzenek vissza, hogyan volt annak idején. Gondo­lom, elég béketűrőek vol­tunk, pedig nehéz volt a helyzet. Szép szóval megkér­tük az ellenforradalmi fel­kelés mozgatóit és cselekvő részvevőit, hogy tegyétek le a fegyvert és ha letettétek, akkor megbocsát nektek a nép. Ám ők nem tették le a fegyvert. Ha pedig az el­lenség nem teszi le a fegy­vert, akkor pusztuljon! (Nagy taps.) Azt mond­ják nekünk egye­sek, hogy Nagy Imrével kap­csolatban megszegtük sza­vunkat. Ez rágalom. Ki tud­hatta, hogy mit akar való­jában az a Nagy Imre, aki október 23-án kijelentette, hogy súlyosnak ítéli a hely­zetet, kész segíteni az ellen­forradalom — akkor ő is ezt a kifejezést használta — le­verésében. Arról akkor egy árva szót sem szólt, hogy neki 1955 decemberéből van egy irata, amelyben benne ten, hogy, ki kell lépni a varsói szerződésből, hogy vissza kell állítani az úgy­nevezett koalíciós pártokat és azokkal kell kormányt alakítani. Erről egy árva szót sem szólt. Azt mondják nekünk, hogy a mi bíróságunk anti­­revízionista akciót hajtott végre. Lehet és természetes is, hogy ha Nagy Imréékre ütnek, a revizionisták tyúk­szeme fáj. Erről az összefüg­gésről mi nem tehetünk. Nagy Imrééket nem a né­zeteik miatt, nem ilyen, vagy olyan hibáik miatt vonta fe­lelősségre a bíróság, hanem olyasmiért, amit senkinek se nincs joga megtenni. Senki sem szegheti meg a mi al­kotmányunkra letett esküt! Van egy másik oldala is a dolognak. A Magyar Nép­­köztársaság bíróságai 1955. november 4. óta — mint is­meretes — számos ellenfor­radalmárt vontak felelősség­re. De milyen igazság az, hogy ha azt, aki tesz vala­mit, megbüntetik, de azt, aki az egészet kigondolta, elhatározta, megszervezte és irányította, nem vonják fe­lelősségre? Ki hallott már ilyen igazságszolgáltatást? A mi igazságszolgáltatásunk valóban igazságszolgáltatás és ami történt, az törvénye­ink szellemében és törvénye­­ink szerint történt. (Közbe­n Ügy van, úgy van!) Ha ő, mondjuk október 23-án este megmondta volna, hogy azon a véleményen van, hogy vissza kell állítani a Kis­gazda Pártot, be kell venni a kormányba stb., és ki kell lépni a varsói szerződésből, mi történt volna vele? A vi­lágon semmi, csak nem lett volna miniszterelnök, nem lett volna központi bizottsági tag, de nem is került volna soha bíróság elé. De ő mindezt nem mondta meg, hanem az ellenséges nyo­mást kihasználva, csalással belopta magát a hatalomba. Ha ő nem hazudja azt, hogy kész az ellenforradalmi fel­kelés ellen harcolni, soha­sem került volna hatalomra. kiáltások: megérdemelték a büntetést.) Elvtársak! Azt mondják egyes nyugati újságok, hogy az embereket megdöbbentet­te az ítélet. Ki tudja, kiket értenek ők »emberek« alatt. Dullest például tényleg meg­döbbentette a dolog, más személyeket, akiket nem akarok megnevezni, szintén megdöbbentett. Mi Bulgáriá­ban találkoztunk jónéhány emberrel, akik szintén em­berek, legalább annyira, mint Dulles úr. Szófia főterén leg­kevesebb háromszázezer em­berrel találkoztunk egy gyű­lésen és még másutt is sok helyen találkoztunk embe­rekkel. Ott semmiféle elke­seredést, vagy megdöbbenést az emberek arcán nem lát­tunk. (Nagy taps.) Éppen el­lenkezőleg: azt mondták ne­künk a bolgárok, a dolgo­zók, a munkások, a parasz­tok, különböző emberek, magyar elvtársak, mi egy emberként mellettetek va­gyunk a ti harcotokban. (Nagy taps.) Nagyon sok üdvözlést hal­lottunk ott. Az üdvözletek­ben mindig benne volt, hogy tisztelik, szeretik és köszön­tik azt a magyar népet, amely a szovjet nép segít­ségével leverte az ellenfor­radalmi felkelést. Ezek a szavak egy kis büszkeség­érzést ébresztettek bennem. Jól esik hallani, amikor az embernek saját népéről jót mondanak Azt válaszoltam, nemcsak a küldöttség, nem­csak a Központi Bizottság és a kormány nevében, ha­nem a magyar kommunis­ták és az összes öntudatos magyar dolgozók nevében is, hogy biztosak lehetnek: a szocialista forradalom ügyéhez, a munkás-nemzet­köziséghez és testvérnépe­inkhez, köztük a bolgár néphez mindörökké hűek leszünk. (Úgy van, úgy van. Nagy taps.) Ahogyan hűek maradunk népünkhöz, ugyan­úgy hűek maradunk ahhoz az elhatározásunkhoz is, hogy az osztályellenségnek, a világimperializmusnak en­gedményt nem teszünk. Né­péhez hű csak az maradhat, aki nem tesz engedményt a nép ellenségeinek. Azt hiszem elvtársak, jog­gal mondhatom, bízhatnak bennünk. Nemcsak 20, vagy 30 ember tanult az ellenfor­radalmi felkelésből, hanem ennek az országnak jónéhány százezer felnőtt, gondolkozó dolgozója tanult az ellen­­forradalmi támadásból (Taps.) Kedves elvtársak! Még egyszer megköszönöm önök­nek, hogy eljöttek fogadni bennünket. Köszönöm tü­relmüket, amellyel meghall­gattak. Azt kérem önöktől, lelkesítő szavakkal és pél­damutató tettekkel legye­nek azon, hogy népünkben magasan lobogjon a lelke­sedés lángja a marxizmus— leninizmus eszméi, a szocia­lizmus és a béke ügye iránt. Ápoljuk a proletárinterna­cionalizmust, ápoljuk orszá­gaink Szovjetunió vezette táborának egységét, ápol­juk a bolgár és a magyar nép barátságát. Ügyünkhöz, a szocializmus és a béke teljes győzelméig hűek ma­radunk. (Hosszantartó, lel­kes, ütemes, nagy taps és felkiáltások. Éljen a párt! Hurrá!) A mi igazságszolgáltatásunk valóban igazságszolgáltatás

Next