Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

2 J. B. Tito és N. Sz. Hruscsov beszéde a velenjei nagygyűlésen (Folytatás az 1. oldalról.) Ez nem jelenti azt, hogy már mindent megtettünk. Minden feltétel m­egvan azonban ah­hoz, hogy kapcsolataink még együttműködés többi ered­­barátiabbak, még tartalma­ ményét, méltatta továbbíej­­tabbak legyenek, fődésének lehetőségeit, a köl-A továbbiakban Tito is- csönös látogatások jelentősé­­mertette a szovjet—jugoszláv get. N. Sz. Hruscsov beszéde Ezután Nyikita Hruscsov lépett a mikrofonhoz, meg­köszönte a vendégszerető fo­gadtatást. A továbbiakban Jugoszlávia természeti szép­ségeiről és körútjának be­nyomásairól beszélt, majd így folytatta: — Az Önök országában mindenütt dolgoznak, az élet forr. A nép gondolatai a jö­vő felé irányulnak. A jugoszláv nép joggal le­het büszke arra, amit­ or­szágában a néphatalom éveiben megteremtett. A munkásosztály és a mű­szaki értelmiség kezével a gyárak egész­ sora épült fel. Nagy érdeklődéssel kísérem mezőgazdaságuk fejlődését is.Hruscsov ezután ismertet­te a szovjet mezőgazdaság eredményeit és problémáit, majd így folytatta: A nép vagyonának és jólé­tének növeléséről gondos­kodva gondoltunk más­hol­Hruscsov ezután méltatta a moszkvai egyezmény jelen­tőségét, s elismeréssel adó­zott az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányá­nak hangsúlyozva: az atomcsendegyezmény új reményt kelt arra, hogy a jövőben megoldást talál­nak a többi vitás kér­désre is. Hruscsov így folytatta: A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom arra a jelentős elméleti és gyakor­lati következtetésre jutott, hogy napjainkban minden lehe­tőség megvan a világhá­ború megakadályozására, a békés egymás mellett élés elvének megvalósítására. Itt van az atomkísérletek betiltásának kérdése: a Moszkvában megkötött egyezményhez már az orszá­gok hatalmas többsége csat­lakozott. Amikor a legkülön­bözőbb országok kormányá­nak megbízottjai Moszkvá­ban, Washingtonban és Lon­donban aláírták az egyez­ményt, ezzel a világközvélemény előtt kifejezték pozitív állás­pontjukat az említett egyezmény iránt. Ezzel elismerték, hogy a vi­lágban megnövekedtek a bé­kés egymás mellett élés erői, megnőtt a békés egymás mel­lett élés eszméjének befolyá­sa. Emlékezzenek csak vissza, mennyi zavarba jöttek az amerikai imperialisták tábo­rának­­ veszettjei, és a nyu­gati militaristák; milyen ra­vaszságokhoz folyamodtak, hogy befeketítsék az egyez­ményt. Bonnak például több mint egy hétre volt szüksége ahhoz, hogy végre felfogja: ha a Német Szövetségi Köz­társaság kormánya nem haj­landó csatlakozni az egyez­ményhez, akkor sokra is, nevezetesen arra, hogyan mentsük meg azt, amit teremtettünk a háború tűzvészétől, hogyan őrizzük és szilárdítsuk meg a bé­két. A termonukleáris világ­háború megakadályozásáért, a békéért és szocializmu­sért vívott harc napjaink alapvető és nemes fel­adata. Újból és újból láthatjuk, milyen kincs a béke, s mi­lyen messze vannak az élet­től, a népektől azok, akik a háborúra vonatkozó szavak­kal zsonglőrködnek, és a há­borúban valamiféle eszközt látnak a megoldatlan nem­zetközi kérdések rendezésé­re. Ezeknek az embereknek egyszer és mindenkorra meg kell érteniök: a népek nem engedik meg, hogy hamuvá váljék az, amit évszázadokon át ki­tartó munkával létrehoz­tak a boldogabb életért, az egész világ előtt vég­­­­legesen lelepleződik, mint a termonukleáris háború híve. A bonni kormány azonban csatlakozását mindenféle le­hetséges és lehetetlen felté­telekhez kötötte. A reakciós körök az amerikai kongres­­­szusban az időnyerés és a halogatás taktikáját válasz­tották az egyezmény becik­kelyezésénél, arra számítva, időt nyernek soraik tömörí­tésére, hogy szembehelyez­kedjenek a nemzetközi hely­zet normalizálásával. Az atompolitikusok lelep­lezték magukat a népek előtt, mint a termonukleáris há­ború nyílt védnökei. Elmond­hatjuk, hogy ezek az embe­rek nemcsak országaik hatá­rán kívül nem élveznek tá­mogatást, hanem elvesztik híveiket saját or­szágaikban is. Nem értik meg az idők sza­vát, semmibe veszik a népek követeléseit. Semmi furcsa sincs abban, hogy az atom­fegyverkezés hívei kisebb­ségben maradnak. Elsősor­ban a néptömegek, a dolgozó emberek vannak érdekelve a nemzetközi feszültség enyhí­tésében, a hidegháború fel­számolásában. Számukra a háború szen­vedésen és pusztításon kí­vül semmit sem hoz. Más a helyzet a monopolista körökkel, amelyek szorosan egybefonódtak a tömbpoliti­kával és a fegyverkezési ver­sennyel. Ezekben a körökben is mind többen fogják fel, milyen jelleget öltene egy világháború a technika fej­lődésének mai fokán. Mind­inkább tudatára ébrednek annak, hogy ha kirobbantják a háborút, maguk is elégnek a ter­monukleáris háború tűzé­ben. lizmust és » kommuniz­must, a gyakorlatban bizonyítják az új rendszer előnyeit, meg­mutatják mire képes a mun­kásosztály, ha magához ra­gadta a hatalmat. Pártunk és a nagy Lenin érdeme, a munkásosztály ér­deme éppen az, hogy olyan magasságra emelte a koldus Oroszországot, ahol sikeresen versenyezhetünk gazdasági téren, a világ legerősebb ipari hatalmával, a tudo­mány és a technika fejlesz­tése terén pedig már most bármely kapita­lista országnak bebizo­nyíthatjuk, kié a valóság­ban az első hely. A szovjet gazdaság, a tudo­mány és a kultúra fejleszté­se terén elért sikereink meg­győzően bizonyítják, hogyan válik valósággá a gyakorlat­ban a marxista—leninista el­mélet. Ma az emberek nem csupán Marx, Engels, Lenin tudományos műveinek tanul­mányozása alapján ítélhetik meg a szocializmus fölényét, hanem a gyakorlat, a szocializmus országainak sikerei alap­ján. Hruscsov rámutatott: a gyakorlati munkában, a szo­cializmus és a kommunizmus építésében lehetnek különbö­ző nézetek, egyes kérdések megoldásához vezető külön­böző utak. A legfontosabb azonban az, hogy az egységre kell törekedni, türelmet kell tanúsítani, ha valamely konkrét kérdésben nézeteltérések merülnek fel nem szabad egymást vádak­kal illetni. A felelősség, amely párt­jainkra, a munkásosztályra hárul a hatalom kivívása után, nagy állhatatosságot és türelmet igényel tőlünk, amikor a testvérpártok ta­pasztalatainak értékeléséről van szó. — Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a holnap jobb legyen, mint a­ma, hogy erősödjék a munkás­osztály nemzetközi szolidari­tása, javuljanak a kapcsola­tok pártjaink között, a Szov­jetunió és Jugoszlávia népei között, a szocialista testvé­riség valamennyi népe kö­zött, hogy megszilárduljon a kommunista világmozgalom egysége — mondotta végül Hruscsov. Beszédét így fejezte be: — őrizzük és erősítsük mindazt, ami egyesít ben­nünket, őrizzük és fejlesszük test­­vérnépeink évszázados ba­rátságát! Erősödjék és fej­lődjék a Szovjetunió és a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság gyümölcsö­ző együt­tműködése! — Éljen a béke! — Éljen a kommunizmus! Az atomesendegyezmény új reményt kelt Kormányaink megértik egymást Hruscsov ezután így foly­tatta: Kedves Elvtársak! Az utóbbi időben a Szovjetunió és Jugoszlávia testvérnépei­­nek viszonya fejlődésének új szakaszába lépett. Erősödnek gazdasági, tudományos-mű­szaki és kulturális kapcsola­taink. Az alapvető nemzet­közi kérdésekben kormá­nyaink kölcsönös megértést és egyetértést tanúsítanak. Egyetértek azzal, amit Ti­to elvtárs mondott a szov­jet—Jugoszláv kapcsolatokról —folytatta Hruscsov. — So­kat beszélgettünk Tito elv­társsal és a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság más vezetőivel, s öröm­mel kell megállapítanom, hogy e beszélgetések során kölcsönös megértés és azo­nos vélemény mutatkozott a megvitatott kérdésekben mind országaink kölcsönös kapcsolatait, mind a nemzet­közi politikát illetően. A szovjet kormányfő ez­után rámutatott: amíg a ka­pitalista országok munkás­osztályának az a feladata, hogy kibontakoztassa az osz­tályharcot a monopoltőke el­len, addig a szocialista orszá­gok a munkásosztály győzel­méért vívott küzdelméhez mindenek előtt azzal járul­nak hozzá, hogy sikeresen építik a szocia­ Dél-Magyarország Emlékezés és ígéret Ma 24 éve, 1939. szeptem­ber 1-én hajnali 5 óra 45 perckor a Wehrmacht egy­ségei megtámadták Lengyel­­országot. Ezzel kezdetét vet­te a hatalmas pusztulás, egész országok és városok nyomorba, romba döntése — a második világháború. Augusztus 31-én délben 12.40 órakor Hitler, a Wehrmacht legfőbb parancs­noka aláírta a Lengyelor­szág megtámadására szóló 1. számú hadműveleti utasí­tást. Néhány órával később — később és nem előbb! — létrejött a támadás indokául szóló ok is. Este 11 óra táj­ban előre jól kiagyalt és megszervezett fegyveres tá­madás érte a gleiwitzi né­met rádióállomást. A táma­dók állítólag lengyel sza­badcsapatok tagjai voltak. A németek természetesen né­hány perc múlva — a meg­adott tervek szerint —»vis­­­sza is foglalták« a rádióál­lomást, mert ennyi és ek­kora ürügy éppen elegendő volt Hitler számára a hábo­rú kirobbantásához. Hóna­pokkal előbb, 1939. május 22-én a hadsereg főparancs­nokai előtt ugyanis ezt je­lentette ki: »­A háború meg­kezdéséhez majd én adom meg a propagandisztikus okot, teljesen egyre megy, vajon hihető-e vagy sem...« Ez az „Altemadán" rob­bantotta ki ma 24 éve a má­sodik világháborút. Hitler ezen a napon délelőtt be­szédet mondott a Reichs­tag­ban ... Pontosan 10 óra 30- kor a lengyel nagykövet kö­zölte az angol külügymi­niszterrel a német támadás bekövetkezését... Este fél 10-kor a berlini angol, 10 órakor pedig a francia nagy­követ átnyújtotta kormányá­nak jegyzékét a német kül­ügyminiszternek. Ugyane na­pon a Szovjetunióban elfo­gadták az általános hadkö­telezettségről szóló törvényt. Két nappal később, szep­tember 3-án, az ultimátum lejárta után Anglia délelőtt 11 órakor, Franciaország délután 5 órakor hadat üzent a hitleri Németországnak. A náci hadsereget azonban ek­kor már nem lehetett meg­állítani. Repülőegységei szün­telenül bombázták Varsót és a többi lengyel várost, a gyalogos és a motorizált hadosztályok sáskahad mód­jára lepték el a felkészület­len Lengyelországot. A má­sodik világháború lavinája elindult és mind sebesebben gurult. Még ma, majd egy ne­gyedszázaddal később is rossz, lélegzetet nehezítő visszagondolni 1939. szep­tember 1-re, amely annyi vér és könny omlásának, annyi ember, s olyan hatal­mas mennyiségű anyagi esz­köz, érték, műkincs pusztu­lásának vált okozójává, egy népellenes szervezet és ve­zérének világuralmi törekvé­sei miatt. Nehéz visszagondolni még m­a is 1939. szeptember 1-re, de minden esztendőben em­lékünkbe idéződik a lengyel­­országi támadás ezen a na­pon. És ilyenkor megkér­dezzük önmagunkat: meg­tettünk-e mindent az elmúlt években, hogy soha többé ne legyen részünk a második világháborúhoz hasonló bor­zalmakban? Megkérdezzük önmagunkat, mert élni aka­runk, azt a rendet akarjuk építeni, fejleszteni, amelyet a hitleri had pusztulása után a Szovjetunió katonáinak hő­siessége révén magunk vá­laszthattunk. Lelkiismeretünk vála­sza ez lehetne: igyekeztünk mindent megtenni az új vi­lágégés elhárításában. Ezzel meg is nyugodhatnánk. Még­sem ezt tesszük. A második világháború befejeződése óta évről évre erőteljesebben küzdünk a biztos béke meg­teremtéséért, lépésről lépés­re haladunk e cél felé. A legutóbbi nagy és eredmé­nyes lépés a moszkvai atom­csendegyezmény megkötése volt, de még ez sem elég. A Német Kommunista Párt Központi Bizottsága tegnap, a második világháború ki­törése évfordulójának előes­téjén nyilatkozatot tett köz­zé, amelyben felhívja a nyu­gatnémet társadalmat, hogy ma, szeptember 1-én rendez­zenek gyűléseket és tünteté­seket a békéért, a leszerelé­sért, a nemzetközi feszült­ség enyhítéséért. — Mindenkinek hozzá kell járulnia a világbéke biztosí­tásához — hangsúlyozza a nyilatkozat, s ez a gondo­lat egyezik a mi törekvé­sünkkel is. — Határozottan követelni kell a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai megnemtámadási egyezmé­nyének megkötését — foly­tatódik a felhívás, s ez me­gint olyan cél, amelyet mi is óhajtunk. Szovjet, lengyel, csehszlovák, bolgár, román, NDK-beli barátaink is ezen az úton járnak, de hasonló­képpen vélekedik az angol, amerikai, francia vagy más munkás is. Békésen kell egymás mel­lett élnie a két világrend­szernek, vallják tíz- és száz­milliók, mert máskülönben ma, a termonukleáris fegy­verek korszakában a biztos pusztulás várna a népekre. Tudjuk ezt mindannyian, s az első nagyobb jelentő­ségű eredmény után, a moszkvai atomcsendegyez­mény aláírását követően meg is fogadtuk: minden erőnkkel azért küzdünk a jövőben, hogy a szerződést további lépések kövessék. Ígéretünket a mai nap csak erősíti! 24 éve tört ki a má­sodik világháború — emlé­kezünk, &­ ha nem is mond­juk ki, mert ma már külö­nösen nem szavak, hanem tettek kellenek — tudjuk, hogy harmadik világpusztu­­lásra nem kerülhet sor. Nem engedjük! WEIDINGER LÁSZLÓ A szovjet kormányfő tovább ismerkedik Szlovéniával N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Jo­­szip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a JKSZ főtitkára fele­ségeik társaságában szombaton délelőtt sétát tettek a Bled­­zónál. A szovjet kormányfő és a jugoszláv elnök később a Bledtől 35 kilométernyire egy festői völgyben elterülő Bo­­hunjska-tóhoz mentek, ahol megpihentek a Zlatorog tu­ristaszállóban, az üdülők szívélyesen üdvözölték őket. A szálló igazgatóságának kérésére N. Sz. Hruscsov, Jo­­szip Broz Tito, valamint a két államférfi felesége bejegyez­te nevét a szálloda emlékkönyvébe. Rövid pihenő után N. Sz. Hrucsov és Joszip Broz Tito visszatért Eledbe. Délután a két államférfi N. Sz. Hruscsov szállására Brdóba ment. (MTI) Vasárnap, 1963. szeptember 1. Vasárnaptól vasárnapig a külpolitikában lllllllllllillllllllllllllllllllllllllUllilllll Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága hosszú vita után jóváhagyta a moszkvai részleges atomcsendegyez­­ményt. A szélsőséges hideg­háború politikát követelő »veszettek« továbbra is min­dent elkövetnek, hogy az amerikai közvéleményt az egyezmény ellen hangolják. Miután az egyezmény ellen irányuló frontális támadá­saik nem vezettek sikerre, most a küszöbönálló szená­tusi vitát igyekeznek olyan irányba befolyásolni, hogy a szenátus legalábbis kösse fenntartásokhoz az egyez­mény jóváhagyását. Ez egy­felől igen hosszú szenátusi vitát jelent, másfelől és ez fontosabb, az egyezmény nemzetközi súlyának aláásá­­sát jelentené. A moszkvai egyezményt ezen a héten további orszá­gok írták alá. A nemzetközi feszültség enyhítésére irá­nyuló törekvések megerősö­désének adott hangot a genfi l­eszerelési értekezleten In­dia küldötte, mondván, hogy lehetséges a megállapodá­s egész sor kérdésben, így pl. a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti megnemtámadási egyezmény kérdésében. A leszerelési ér­tekezlet egyébként szeptem­ber 1-től szünetet tart, mind­addig, amíg az ENSZ szep­tember közepén kezdődő közgyűlése be nem fejezi a leszerelési vitát. A nemzetközi kommunista mozgalom pártjai továbbra is határozatokban és cikkek­ben foglalnak állást a Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak helyes politikája mellett és a kínai vezetők támadá­saival szemben. Palmiro Togliatti, az Olasz Kommu­nista Párt főtitkára a Rinas­­cita című folyóirat hasábjain szigorúan bírálta a kínai ve­zetők magatartását. Az Iraki Kommunista Párt e héten nyilvánosságra hozott levele határozottan elítéli a kínai vezetők álláspontját. »Nincs még egy párt, még egy állam — hangoztatja az iraki kom­munisták levele —, amely minden eszközzel, tettekkel és nem hangos forradalmi frázisokkal olyan segítséget nyújtana a népeknek, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam.­ A brioni szovjet—jugo­szláv tárgyalásokról közle­ményt adtak ki. Eszerint a tárgyalások során megvitat­ták a nemzetközi helyzetet, a két országnak a világbéke megvédése és megszilárdítá­sa érdekében kifejtett tevé­kenységét, a különböző tár­sadalmi rendszerű államok közötti békés együttélés po­litikájának időszerű kérdé­seit. A közlemény hangsú­lyozza, hogy N. Sz. Hruscsov és Joszip Broz Tito véle­ménycserét folytatott a nem­zetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, a szo­cialista és más haladó erők egységének megszilárdításá­ról, a békéért, a demokrá­ciáért és szocializmusért ví­vott harcban. Nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban a szovjet miniszterelnök inter­júja, amely az Evening News című angol lapban jelent meg. Ebben az interjúban Hruscsov elvtárs programot adott a nemzetközi feszült­ség enyhítésére irányuló to­vábbi lépésekhez. Az interjú a fegyverkezés, a leszerelés problémáit és a német kér­dést taglalja. A hét egyéb eseményei közül leginkább a dél-viet­nami fejlemények vonták magukra a figyelmet. Meg­érkezett Saigonba az Egye­sült Államok dél-vietnami nagykövete, Cabot Lodge, akihez nagy várakozásokat fűznek az Egyesült Államok vezető körei. Cabot Lodge most megkísérli a Diem-kor­­mány megmentését, megsza­badítva azt a különösen kompromittált személyisé­gektől. A helyzet most úgy alakult, hogy a pozícióit féltő Diem megpróbál szembefor­dulni az Egyesült Államok kormányával. Komor Imre A „veszettek" nem nyugszanak — India a megegyezés lehetőségéről — Olasz és iraki nyilatkozat a kínai támadásokról — A brioni tárgyalásokról — Hruscsov interjúja az Evening News-ban a Diem és az USA

Next