Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-01 / 254. szám
Somogyi Károlyné felvétele VÍZTARJÁNNNAK. Épül Szegeden, a leendő külső nagykörút tarjántelepi szakaszának egy része. A textilipari technikum után következő utcában elkészült a körút egyik oldala. Az útépítéssel egyidőben nagy átmérőjű vízvezeték-csöveket fektettek a föld alá, amelyen keresztül magas nyomással juttatnak vizet a tarjántelepi új víztoronyba. Nő az egyetemek szerepe a tudományos kutatásban Dr. Márta Ferenc nyilatkozata Mint ismeretes, az MSZMP Központi Bizottsága június 27-i ülésén megtárgyalta a tudományos kutatómunka helyzetét és nagy jelentőségű irányelveket fogadott el, amelyek meghatározzák a további fejlődés távlatait. A Központi Bizottság tanácskozását közel kétesztendős munka előzte meg: a tudományos élet vezetői, reprezentáns képviselői és pártmunkások hét bizottságban dolgoztak a vita anyagának összeállításán. A tudományos utánpótlás és minősítés, a káderhelyzet problémáival foglalkozó bizottságnak tagja volt dr. Márta Ferenc egyetemi tanár, a József Attila Tudományegyetem rektora is. Most , négy hónappal a KB tanácskozása után mint az egyik munkabizottság tagjával, s mint a szegedi tudományegyetem vezetőjével beszélgettünk dr. Márta Ferenccel a párt tudománypolitikai irányelveinek helyi megvalósításáról. — Hogyan érintik az irányelvek a szegedi tudományegyetemet? — Az irányelveket minden kutató osztatlan örömmel fogadta, de különösen így fogadták az egyetemiek, s természetesen a szegediek is. Az irányelvek ugyanis egyebek közt javaslatot tettek a tudományos élet egyik régóta megoldatlan problémájának rendezésére. Ennek az egyetemek számára hátrányos körülménynek lényege, hogy az egyetemek kutatási kapacitása eddig nem volt teljes mértékben kihasználva, illetőleg, hogy az egyetemeken a tudományos munka feltételei mostohábbak voltak, mint a kutatóintézetekben. Néhány jellemző szám erről. Az egyetemeken a tudományos munkára kutatóként 30 ezer a kutatóintézetekben 200 ezer forint jutott. Hazánkban a kutatási kapacitás 40 százalékát egyetemek jelentik. A kutatásokra fordított összegből mégis csak 9 százalékot kaptak. A Központi Bizottságnak az a határozata, hogy ennek a helyzetnek meg kell változnia, az egyetemek számára rendkívül nagy jelentőségű. — Ez az új helyzet új kötelezettséget is jelent. — Természetesen. De ezek az új követelések teljesen reálisak. Az egyetemeken ugyanis — az ismertetett előnytelen helyzet ellenére — a tudományos munka úgynevezett minősítettjeinek, tehát azoknak, akik valamilyen tudományos fokozatot szereztek, a százalékaránya magasabb, mint a kutatóintézetekben. Sőt, az egyetemeken a gyakorlati élet, a termelés számára kidolgozott kutatások nem egyszer meghaladták a kutatóintézetek teljesítményeit. Ezenkívül egyebek közt az is elmondható az egyetemek javára, hogy az egyetemeken sokféle tudományág kutatása folyik, s ez lehetővé teszi egyegy probléma komplex, összetett megközelítését, sokkal inkább, mint a kutatóintézetekben, ahol ezek a lehetőségek nem feltétlenül adottak. Az sem jelentéktelen dolog, hogy az egyetemek rugalmasan használhatók fel kutatási célokra. — Szeged számára az irányelvek azért is különösen jelentősek, mert itt a kutatási kapacitás jelentős részét az egyetemek képviselik, s az eredmények reális alapot nyújtanak arra, amit az irányelvek a vidéki tudományos centrumok megteremtésével kapcsolatban megállapítanak. A kutatóintézetek nagy százaléka Pesten van, s az eleven, pezsgő tudományos élet megköveteli, hogy vitapartnereik legyenek. Erre legalkalmasabbak a vidéki egyetemek. Szegeden — mint ismeretes — a természettudományoknak és az orvostudományoknak évtizedekre visszamenőleg nemzetközileg is elismert eredményei vannak. Ezt a bázist, ezeket a lehetőségeket körültekintőbben kell felhasználnunk a tudományos élet fellendítésére. — A KB ülése óta négy hónap telt el. A megvalósítás eredményeiről éppen ezért korai lenne még érdeklődni. Mégis, mik ezzel kapcsolatban a távlatok? — Az irányelvek megvalósítása csakugyan és nyilvánvalóan több évre terjed. Bizonyos értelemben azonban egyáltalán nem korai a végrehajtás eredményeiről beszélni. A gondolatok, amelyekről a KB ülésén szó volt, nem a semmiből születtek, hiszen magát a tanácskozást is többéves munka előzte meg. Éppen ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy az irányelvek, a párt tudománypolitikája megvalósításának egyik kézzelfogható jele és ténye például a szegedi biológiai kutatóintézet, mely a tudományág kutatásainak országos központja lesz. Ennek keretében épül fel a biológiai tanszék épülete, ameyben négy új tanszék is létesül. — Mit várhat Szegeden a gyakorlat az irányelvek megvalósításától? — A tudomány eredményeinek hasznosítása, méghozzá minél rövidebb időn belül, általános igény. Az eredmények ugyan előbb utóbb feltétlenül jelentkeznek a gyakorlatban, de az idő lerövidítésének igénye mégis jogos. A szegedi kutatások eredményei országosan és helyben is régtől fogva ennek megfelelően kerültek gyakorlati alkalmazásra, amint erről a Délmagyarország már sokszor beszámolt. A közelmúltban a megyei és városi párt- és állami vezetők a tudományos élet képviselőivel megbeszélték azokat a tennivalókat, amelyek a kutatókra hárulnak a megye és a város gyakorlata problémáinak megoldásában. A feladatok között érthetően nagy helyet kapott a földgáz, illetve az olajkincs felhasználásának elősegítése. Konkrét tervek is kialakultak arra vonatkozóan, hogy a Szegeden művelt tudományágak milyen feladatokra tudnak vállalkozni. Néhány ilyen tennivaló: a vezetékek korrózióvédelme, a földgázból, mint alapanyagból készíthető termékek előállítása, a számítógép-technika alkalmazása, stb. — A Csongrád megyei és a városi pártbizottság nagy figyelemmel kíséri a tudománypolitikai irányelvek megvalósításának sorsát. A lehetőségek és a tennivalók felmérését célozza a megyei és városi pártbizottság rövidesen sorra kerülő együttes ülése, amelyen — egy különbizottság előterjesztése alapján — megvitatják az irányelvek végrehajtásának helyi problémáit. Ökrös László Megszüntették a Héra gyártását Már beszámoltunk olvasóinknak, hogy a gázüzemű fűtőberendezések hiánya miatt nem tudja a Szegedi Építő Ktsz újabb lakásokba bekötni a gázfűtést. Korábbi cikkünkben közöltük azt is, hogy a korlátozott anyagi eszközök miatt nincs lehetősége a szövetkezetnek nagyobb mennyiségű konvektort vagy Hérát raktározni. A „gázos” helyzet azóta nem javult, sőt romlott. A szegedi Vidia kereskedelmi vállalatnál is elfogyott a konvektor, s a megrendelt 650 darab magyar, illetve német gyártmányú hősugárzó helyett ígéret érkezett: még ebben az évben teljesítik a Vídia megrendelését. A Héra-fejet forgalmazó budapesti VASÉRT-től a szövetkezet a következő értesítést kapta: a gyártó vállalat megszüntette a jelenleg forgalomban levő Héra gyártását, és az újabb típusú, cserépkályhába szerelhető égőfejeket csak 1970. első negyedévében fogják szállítani. Érthetetlen, hogy miért a fűtési szezonban határozták el a típusváltoztatást, ezt megtehették volna nyáron is. Azt sem lehet megmagyarázni, hogy az új típus megjelenésére miért kell tavaszig várni, hiszen a régi Hérát és a módosított égőfejeket párhuzamosan gyártják, kevesebb embernek okoztak volna fejfájást. A. S. Tejporgyár Gyulán megkezdték a tejporgyár építkezését. Az új gyár 85 millió forint beruházással készül, kapacitása napi W0 ezer liter tej feldolgozását teszi lehetővé, amelyből 10—12 tonna tejport nyernek. Gyógyszerészeti kongresszus Több mint ezer részvevő Dr. Kedvessy György tájékoztatója Dr. Kedvessy György szegedi egyetemi tanár, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság elnöke pénteken az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székházában tájékoztatta az újságírókat a társaság 5. nemzetközi jellegű kongresszusáról. A kongresszust november 3- án az Akadémia dísztermében nyitják meg. A háromnapos tudományos találkozó iránt nagy az érdeklődés: több mint ezer részvevőre számítanak, akik között mintegy 150 külföldi szakember lesz jelen 25 európai, ázsiai, afrikai, illetve délamerikai országból. A kongresszus egyik érdekessége lesz, hogy a tudományos intézetekben és a gyógyszeripari laboratóriumokban dolgozó kutatókon kívül a gyógyszertárakban működő gyógyszerészek is számos előadásban ismertetik önálló kutatásaik eredményeit. Ahogy visszaemlékszem, osztályunkba nem jártak túltáplált önérzetű, térdnadrágos gyerekek: kevéssel a háború után még divatos volt a foltozott harisnya, szitává nyűtt kabáton a fekete könyökvédő és a szükség más ruhapótló öltözet ötlete. S akkor a tanár a magyar órán valami olyasmit kérdezett, hogy ki jár moziba. Néhányan jelentkeztek. Ki volt már moziban? — módosított kíváncsiságán, mire a többséggel együtt én sepipiskedni kezdtem, végül az utolsó variációra csak egyetlen kéz pironkodott félárbocra, a padtársamé. Egyedül ő nem látott még filmet. Derék tanárunk odajött, biztatóan megsimogatta szomszédom kivörösödött üstökét, s odanyomott két forintot a kezébe, de aztán holnap beszámolsz nekem, mit láttál — mordult rá tettetett korholással, szelíden. A jelenet szorongató volt, egyszerre melegünk lett az osztályban. A moziba járáshoz azóta persze hozzászoktunk, sőt lassan leszoktunk róla. Az iskolás gyereknek meg éppen kevés ideje jut rá, köztudomású ugyanis, manapság legtöbb dolga a diáknak van. Az iskolában túlterhelik, iskolán kívül meg kénytelen-kelletlen magát terheli túl, szülői óhajra, vagy szertelen érdeklődésének engedve — dehát ez más kérdés. A lényeg, amire ilyen kis kerülővel mégis kilyukadnék: a mozi örökébe lépő televízió. Pontatlan a megfogalmazás, szinte látom az illetékes tudorok megbotránkozását, dehát fogadjuk el a dolgok ilyetén szimplifikálását: a televízió az iskolás gyerek szórakozva művelődésének házhoz szállított, kényelmes, praktikus formulája. De ez csak általános szempont. A fontosabb most: hogyan juthat szerephez a televízió az iskolában. Módszertani magyarázatért sem kell szomszédolni. Itt van kéznél: az audió-vizuális nevelés, mint a korszerű pedagógia sine qua non-ja. Vajon az iskolatévé tematikai és tartalmi gazdagsága megfelel-e már az audió-vizuális nevelés sürgető igényeinek? Mindezen túl persze az iskolatévé adásai csak részei az egésznek, legfeljebb ürügyül szolgálhatnak a televízió létének, mint ismeretközlő, szórakoztató, népművelő közönségszolgálatnak óhajtásához. A tévé az iskolában kicsit jelképe lehet az együvé tartozásnak: a közös élmény összeköt, az okos műsor tanít, a könnyű elszórakoztat. Legyen az futballmeccs, vagy játékfilm, híradó, vagy aktuálriport — felvillanyozza, magához csalogatja, közösséggé szervezi a kisdiákokat. Most, hogy a képernyőn elhangzott és visszhangra talált a felhívás. Televíziót az iskoláknak! — valahány bejelentésnél, ez és ez a szocialista brigád, gyár, üzem, ktsz, hivatal vagy intézmény ajánlott (mezőgazdasági üzemek, téeszek ugyan diplomatikusan óvakodnak — de ez külön ügy), azt a szorongató melegséget érzem, mint egykoron. Zömében tanyai, isten háta mögötti általános iskoláknak küldik, ahol a tanulók java része (téesz-dolgozó diákok is!) tán még nem is látott tévét, legfeljebb hallott erről a csudabogárról. Perctűnő hangulatriportok kapják el a pillanatot, amint átadják, amint átveszik a készüléket. Hagyjuk most a módszert, hagyjuk a lehetőséget, mi mindent kezdhetnek vele pedagógusok, diákok. Ez majd a következő lépés lesz. Televíziót az iskoláknak, valamennyinek — erre mozdult meg az ország, s a telt, az elindult folyamat túlórák, lemondások, társadalmi pluszvállalások árán valósul meg. Egy mozgalom született (aki nem hiszi, nézze meg a Ludast, már viccet is kreáltak róla előttünk, szemünk láttára, s válik közüggyé, benne fogalmazódva, mint cseppben a tenger, az országépítő derékhad minden szeretete, áldozata, vállalása az utókorért, a következő nemzedékért. Szép! Nikolényi István a gondolatok közvetítésének rangos mesterei A tankönyvkészítésben első a Szegedi Nyomda Az idei tankönyvversenyben — amely nemcsak a szó szoros értelmében vett tankönyvekre, de a legkülönbözőbb szakkönyvekre is vonatkozik — szép sikert ért el a Szegedi Nyomda: első lett az országos versengésben. A tankönyv-, illetve Szép könyvversenyek alkalmából a szegedi nyomdászok már eddig is többször vívtak ki országos elismerést; mostani elsőségükre is a már hagyományos, de egyre hatékonyabb minőségi törekvésekkel szolgáltak rá. Könyvtermelésnek is mondják azt a sajátos tevékenységet, amit a nyomdában végeznek — ez a mennyiséget illetően jogos is. Annyi azonban bizonyos, hogy maga a munka sokban különbözik más termeléstől; a munka célja pedig, az, hogy ismeretet, gondolatot, esztétikumot közvetít, különösen fontossá avatja ezt a tevékenységet a társadalom számára. A szegedi nyomdászok szakértelmét, kezemunkáját dicséri, hogy a mesterségbeli finomságokat, a szakma csínját-bínját jól kitanulták, szép sikerrel alkalmazzák, s így üzemükre valóban találó a kifejezés: a szép könyvek műhelye. Érthető hát, hogy szívesen dolgoztatnak velük a hazai könyvkiadók. Ezt bizonyítják az adatok: 234 tonna könyv gyártása háromnegyed év alatt. Legtöbbet a Műszaki Könyvkiadó rendelt tőlük: 90 tonna szakkönyvet készítettek számára. A Magvető könyvkiadónak is igen sokat dolgoznak: 47 tonna könyv az eddigi mérleg. S lehetne még tovább sorolni a Szépirodalmitól az Akadémiai kiadóig a megbízók nevét. Sok érdekes, reprezentatív kiadvány is itt Szegeden lát napvilágot. Például a népszerű Szép versek antológia is innen került a könyvesboltokba — a tavalyi 45 ezres példányszámban. S már a szedőknél van a folytatás, a „Szép versek, 1969” is, amely 54 ezer példányban fog megjelenni. A munkaigényesség növekedése jellemzi a nyomda idei tevékenységét. Sok olyan kis példányszámú művet is nyomtatnak itt, amelyekben a képletek, táblázatok, szakszövegek szedése rendkívüli figyelmet, hozzáértést kíván. Ezért külön is törődnek a szakmunkás-utánpótlással, tanítják, nevelik azokat a szakközépiskolai tanulókat, akikre mint leendő nyomdászokra, fontos feladatok várnak. A munkasikerek elismeréseként tegnap délután a fővárosban átadták a Szegedi Nyomda igazgatójának az országos tankönyvverseny első díját. Szép serleget és jelentős pénzjutalmat kapott ebből az alkalomból a nyomdászközösség. SZOMBAT, 1969. NOVEMBER 1.