Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

2 Tanácskozik a szakszervezetek kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) olyan jövedelemelosztást és árrendszert segítsünk kiala­kítani, amely maximálisan támogatja politikai céljaink megvalósítását, leginkább hozzájárul a célszerű fo­gyasztási szerkezet kialakítá­sához, és a lehető legjobban előmozdítja a gazdasági elő­rehaladást is. Jól tudjuk, e célok között bizonyos ellentmondás van. A feloldás módját nem kön­­­nyű megtalálni. De meggyő­ződésünk, hogy meg lehet és meg kell találnunk, mert ez felel meg az általános és az egyéni érdekeknek is. Az életszínvonal fejleszté­sére vonatkozó céljainkat a IV. ötéves terv elfogadásá­val az országgyűlés tör­vényerőre emelte. Célunk, hogy a nemzeti jö­vedelem növekedésével pár­huzamosan fejlődjön az élet­­színvonal. A reálbér 16—16 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem pedig 25—23 százalékkal fog emelkedni. Életszínvonal-politikánk megvalósítása során eddig mindig voltak bizonyos kény­szerítő körülmények, ame­lyek döntéseinket befolyásol­ták, néha diktálták. Ma is vannak még ilyen körülmé­nyek, de most a fejlődés olyan szintjére érkeztünk, amikor lehetségessé vált, hogy hosszabb távra szóló, fontosabb részleteket is fi­gyelembe vevő fejlesztési el­képzelést dolgozzunk ki. — Az elmúlt években gyakran szóba került, hogy az életszínvonal összetevői eltérően hatnak a különbö­ző rétegekre. Régebben, a szocializmus építésének ko­rábbi szakaszában az ala­csony lakbér és közlekedési tarifa, az élelmiszerek és fo­gyasztási cikkek ára, vala­mint a társadalmi juttatá­sok árszínvonala általáno­sabban érzékelhető volt. Most ezek a fontos életszínvonal­összetevők változóan hatnak. Az árak, különösen a sza­badabb árformába tartozó cikkek árai, a társadalmi jut­tatások és szolgáltatások árainak változásai a koráb­binál nagyobb hatást gyako­rolnak az életszínvonal ala­kulására. Mindez a nyere­ségre alapozott gazdálkodás és főleg az értékarányos árak kialakításának a következ­ménye. Ismeretes, hogy a szak­­szervezetek támogatják a gazdaságirányítás mai for­máját. De a szakszerveze­tekre nagy felelősséget ró az, hogy figyelemmel kí­sérjék, képviseljék, védel­mezzék a különböző réteg­érdekeket is. Jelenleg a bérek emelésé­nek lehetősége döntően az üzemi, munkahelyi alapok­ból származik, kivéve a költségvetési szerveiket. En­nek a helyzetnek természe­tes következménye, hogy az alapvető osztály, a munkás­­osztály soraiban jelentős differenciálódás történhet, nemcsak a teljesítmények, a munka társadalmi hasz­nosságának különbségei, ha­nem az eltérő lehetőségek miatt is. Már most jelentkezik az a probléma, hogy egyes alapvető ágazatok vállalatai nem tudják olyan ütemben növelni nyereségüket, mint a többi ágazat, következés­képpen nem tudják megfe­lelően fejleszteni a műszaki színvonalat, a munkakörül­ményeket, dolgozóik bér­­színvonalát sem. Ez keresz­tezi népgazdaságunk terv­szerű fejlesztését. Ha nem segítünk időben, ez magá­ban rejti annak a veszélyét is, hogy a dolgozók fokoza­tosan otthagyják ezeket a munkahelyeket és olyan ágazatokban helyezkednek el, ahol jobb anyagi lehető­ségek, magasabb bérek ér­hetők el, nem az a baj, hogy eltérő vállalatok nye­reségnövelő és b­ére-".,, emelő lehetősége. A baj az, hogy az eltérések nem iga­zodnak a tevékenységi te­rületek fontossági és fej­lesztési sorrendjéhez. A nyereségnövelés eltérő lehetőségei miatt viszont to­vább torzulnak az ágazatok közötti bérarányok. A kapa­citások kihasználatlansága, a létszámhiány miatt rom­lik a felhasználók, fogyasz­tók ellátása. Fel kell fi­gyelnünk ezekre a jelensé­gekre, még mielőtt a fe­szültségek nehezen lesznek csak feloldahatók. — Úgy gondoljuk, gondos­kodnunk kell arról, hogy minden vállalat dolgozója részesüljön — ha különbö­ző arányban is — a fejlő­dő gazdaság eredményei­ből. Másfelől minden üzemben érjék el a szociális, egész­ségügyi és kulturális intéz­mények elfogadható szint­jét, normáját és az előreha­ladásra is meg kell legyen a lehetőségük. Erre — ha más megoldást nem találunk — külön alapot szükséges létesíteni. Szükséges felhívni a fi­gyelmet arra is, hogy a kor­mány határozottan külön­böztesse meg azt a vállalati tevékenységet, amelynél ha­tékonyabb munkával, való­ságos értéktermeléssel érték el a nyereséget, attól, ahol lényegében spekulációval indokolatlan áremeléssel nyerészkedtek. A leghatáro­zottabban igényeljük a szi­gorú rendszabályokat és ál­lami fellépést mindazon­nal­Biszku Béla a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága nevében kö­szöntötte a magyar szak­­szervezetek XXII. kongres­­­szusát, a szakszervezetek tagságát, egész munkásosz­tályunkat. „Örömmel te­szek eleget Kádár János elvtárstól kapott megbízatá­somnak — mondotta —, s átadom a tisztelt kongres­­­szusnak pártunk első titká­ra személyes üdvözletét és legjobb kívánságait.” A továbbiakban hangsú­lyozta, hogy az MSZMP Központi Bizottsága figye­lemmel kísérte a szakmai szakszervezetek kongres­­­szusait, a XXII. kongres­­­szus előkészületeit: „A Köz­ponti Bizottság nevében ki­jelenthetem — folytatta —, hogy az elvégzett munka ér­tékelésével, a jövőre vonat­kozó tervekkel egyetértünk, és támogatjuk azokat a tö­rekvéseket, amelyek a szak­­szervezetek szerepének nö­velését szolgálják szocializ­must építő társadalmunk­ban. Meg vagyunk győződ­ve arról, hogy a kongres­­­szus határozatai, állásfogla­lásai, s azok valóra váltása jól szolgálják a magyar munkásosztály és a nemzet­közi munkásmozgalom for­radalmi céljait. A beszámoló híven tük­rözte, hogy az elmúlt négy év munkája eredményes volt. A magyar szakszerve­zetek helyesen éltek és él­nek bővülő jogkörükkel, be­töltik feladatukat, segítő és aktív harcosai a szocializ­must építő munkának, jól képviselik a dolgozók ér­dekeit, s mindez hozzájá­rul a párt és tömegek kap­csolatának fejlesztéséhez, erősítéséhez. Az eredményekért külön is köszönet és elismerés illeti a szakszervezetek minden funkcionáriusát, azt a több mint 400 000 szakszervezeti aktivistát, akik önzetlen, ön­tevékeny, odaadó munká­val dolgoznak azért, hogy épülő hazánk, a Magyar Népköztársaság előre­halad­jon a szocialista társadalom építésében. A kongresszus belpolitikai életünk figyelemre méltó eseménye, hiszen a munkás­­osztály legátfogóbb osztály­szervezetének állásfoglalá­sát hivatott tükrözni. De je­lentős nemzetközi szempont­ból is, mert a magyar szak­­szervezeti mozgalom — in­ternacionalista hagyomá­nyaihoz híven — érzi fele­lősségét nemcsak saját mun­kásosztálya és a magyar nép, hanem a nemzetközi munkásmozgalom előtt is. Tudatában van annak, hogy a világ munkásai figyelem­mel kísérik, hogyan oldják meg a magyar szakszerve­sulatok és kereskedelmi szer­vek ellen, amelyek árfelhaj­tással veszélyeztetik az élet­­színvonal emelkedését. Szükségesnek tartjuk, hogy pontosabban szabályozzuk a megszerezhető jövedel­mek nagyságát és megszerzésük törvényes, erkölcsileg is elfogadható módjait. A kisiparosok, kis­kereskedők engedélyeinek kiadásánál az összlakosság ellátási érdekeit kell alapul tekinteni. Szigorúan írjuk elő számukra az alkamaz­ható munkavállalók számát, a felszámítható árakat, gon­dosan kell ellenőrizni az adóbevallásokat.­­ A béreket, kereseteket szubjektív alapon nem sza­bad differenciálni. Ezt dön­tően a munkakörökhöz és a teljesítményhez kell kötni. Különbséget kell tenni az azonos munkakört betöltők között is, tehát munkás és munkás, vezető és vezető között a teljesítmények alapján. Lehetőségeink sze­rint fokozni kell az egyéni teljesítmény szerinti kü­lönbségtételt munkásoknál és alkamazottaknál egy­aránt. Véleményünk szerint helyes, ha növekszik a bér állandó részének az aránya tehát az a hányad, amelyet tetek a szocializmus építé­sének viszonyai között sa­játos feladataikat. Pártunk arra törekszik — idézte Biszku Béla a X. kongresszus határozatát —, hogy a munkásosztály, az egész nép a szocialista jö­vő érdekében az eddiginél szélesebb körben bontakoz­tassa ki alkotó erejét. Az elmúlt évek tapasz­talatai azt bizonyítják, hogy munkásosztályunk, dolgozó népünk képes újabb lendü­letet adni a szocializmus építésének, mert érti politi­kánk lényegét. Bizonyítéka ennek a szakszervezetek ál­tal kezdeményezett kong­resszusi verseny sikere, amelynek eredményeiért ez­úton mondunk köszönetet mindazoknak, akik ebben részt vettek és munkájuk­kal növelték anyagi erőfor­rásainkat, gazdasági lehető­ségeinket. Az anyagi ered­ményeken túl nem kisebb eredmény volt az sem, hogy fejlődött munkásosztályunk tudata, s mindjobban meg­érti, hogy boldogulása szo­rosan összefügg az anyagi javak termelésének növelé­sével, a szocialista tervgaz­dálkodás fejlesztésével, s elosztási rendszerünk töké­letesítésével.” Biszku Béla felszólalásá­ban a továbbiakban kijelen­tette: „Hazánkban az utób­bi években a változó társa­dalmi körülményekhez, a fejlődő szocialista viszo­nyokhoz­ igazodva megnöve­kedett a társadalmi és tö­megszervezetek, közöttük a szakszervezetek jogköre is, a dolgozó rendszeres mun­kájáért, munkaköri kötele­zettségeinek teljesítéséért kap. Véleményünk szerint az illetékes állami szerveknek ki kell dolgozniuk azokat az elveket, módszereket, amelyek biztosítják, a nem, vagy kevésbé gazdaságos gyártmányokat előállító szolgáltató vállalatok szá­mára a kívánatos jövedel­mi színvonalat. Erősíteni kell rendszerünk­nek azt a vonását, hogy állami gondoskodás for­májában azok számára is biztosítjuk a jobb megél­hetést, akik ezt önerejük­ből nem tudják elérni. Különösen nagy figyelmet érdemelnek a kisgyermekes anyák, a csökkent munka­képességűek, az alacsony jö­vedelmű, a több gyermekes családok, a munkából kiöre­gedett, idős emberek és el­látatlanok. A szakszerveze­tek szükségesnek tartják, hogy a vállalati lehetőségek kiaknázása mellett a jövő­ben az állam elsősorban központi alapokból biztosít­sa a gyermekintézmények hálózatának nagyobb ütemű fejlesztését. Az öregekről való gondoskodás is elemi, erkölcsi kötelességünk. Pártunk tudatosan törekszik a szakszervezetek jogainak, befolyásának és felelősségé­nek növelésére, s ezért olyan feltételeket teremtett, ame­lyek pozitív hatása áthatja, formálja egész társadalmi, politikai közéletünket. A szakszervezetek szerepének növelése része a munkás­hatalom erősítésének, a szo­cialista demokrácia folyama­tos fejlesztésének.” „A munkások azt várják, hogy bér-, szociális, kultu­rális, munkavédelmi igé­nyeiket — amelyeket a szak­­szervezeti kongresszusokon megfogalmaztak — rangso­rolják és velük együtt meg­teremtsék a megoldáshoz szükséges feltételeket. A Központi Bizottság vélemé­nye szerint a szakszervezeti mozgalom betölti e hivatá­sát. A szakszervezeteknek van tekintélyük, szavuk tár­sadalmunkban. Közreműkö­désük, tapasztalataik figye­lembevétele nélkül nem old­ható meg egyetlen fontos társadalmi feladat sem: be­folyásuk érvényesül a kor­mányzati munkában, a la­kás-, ár-, bér- és kereske­delempolitikai intézkedések­ben csak úgy, mint a vál­lalati tervekben, a kollektív szerződésekben. Pártunk X. kongresszusa nagy figyelmet szentelt a szakszervezeteknek is. Meg­állapította, hogy alapvető hivatásuk a munkásosztály hatalmának védelme, erősí­tése, a szocialista társada­lom felépítésének támogatá­sa, a dolgozó emberek kom­munista szellemben nevelé­se. A szakszervezetek előb­biekkel összefüggő és együt­tes feladata: a munkásosz­tály, a különböző iparágak, szakmák, rétegek, a dolgozó kollektívák és az egyes szak­­szervezeti tagok jogainak, érdekeinek védelme. A több­irányú feladat tulajdonkép­pen összhangban van egy­mással. Egyrészt azért, mert szocializmust építő társadal­munkban a dolgozók alapve­tő érdekei megegyeznek. Másrészt azért is, mert az érdekvédelmi tevékenység fővonása: érvényt szerezni a szocialista állam törvé­nyes rendelkezéseinek és fellépni azokban az esetek­ben, ha ezeket a dolgozó emberek rovására megsér­tik. Az ilyen esetekben a kollektívák és az egyes dol­gozók érdeke társadalmi ér­dek is.” Beszédében Biszku Béla többek között felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a szak­­szervezetek őrködjenek azon, hogy a dolgozók valóban él­vezzék mindazokat a jogokat és előnyöket, amelyeket a szocialista rendszer már ma nyújtani tud. Biszku Béla felszólalása SZERDA, 1911. MÁJUS 5, Kádár János köszönte távirata Erich Honeckernek , Budapest (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának­­ első titkára táviratot intézett Erich Ho­­neckerhez, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bi­zottsága új első titkárához. „A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárává történt megválasztása alkalmából fogadja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magam jókívánságait, elvtársi üdvözletünket — hangzik a távirat. — Erőt, egészséget és sikereket kívánunk a német munkásosztály, a német munkás-paraszt állam dolgozó népe, a szocializmus, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom, a német—magyar internacionalista kapcsolatok ja­vára végzendő tevékenységéhez.”­­ Moszkva (TASZ,SZK) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága nevé­ben dísztáviratban köszöntötte Erich Honeckert, abból az alkalomból, hogy a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkárává választották. Magyar-román tárgyalások • Bukarest (MTI) Kedden a Román Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának székházában tár­gyalások voltak egyrészről a baráti látogatáson Romániá­ban tartózkodó Aczél György és Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai a Központi­­ Bizottság titkárai, másrész­ről Maria Manescu és Paul Niculescu-Mizil, a Román Kommunista Párt végrehaj­tó bizottsága és állandó el­nöksége tagjai, a Központi Bizottság titkárai között. Ebből az alkalomból meg­vizsgálták az MSZMP és a Román KP, a Magyar Nép­­köztársaság és a Román Szocialista Köztársaság kö­zötti baráti és sokoldalú együttműködési kapcsolatok folytonos fejlődését, véle­ménycserét folytattak a két országban folyó szocialista építés időszerű kérdéseiről, valamint egyes nemzetközi problémákról. Schumann Moszkvában • Moszkva (MTI) A szovjet kormány ven­dégeként kedden hivatalos látogatásra Moszkvába ér­kezett Maurice Schumann francia külügyminiszter. A seremetyevói repülőté­ren Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Szem­­jom Kozirev külügyminisz­ter-helyettes fogadta a fran­cia vendéget. Moszkvai diplomáciai kö­rökben nagy fontosságúnak értékelik Maurice Schumann francia külügyminiszter ked­den kezdődött négynapos szovjetunióbeli hivatalos lá­togatását. Tavaly ősz óta a moszkvai francia és a párizsi szovjet nagykövet több ízben folyta­tott beszélgetést a fogadó ország vezető személyiségei­vel, most fél esztendővel a Pompidou látogatás után ez a konzultáció külügyminisz­teri szinten folytatódik. Ami a szovjet—francia külügyminiszteri találkozó nemzetközi kérdéseit illeti, a két nagyhatalom képviselői az egész világhelyzetet át­tekintve különös figyelmet szentelnek majd a közel-ke­leti, az indokínai, az euró­pai, a nyugat-berlini és más fontos témaköröknek. Riad—Rogers megbeszélés • Kairó (MENA, AFP, AP) Rogers amerikai külügy­miniszter és kísérete ked­den délután megérkezett Kairóba. Az amerikai kül­ügyminisztert a repülőtéren egyiptomi kollégája, Mah­mud Riad és Donald Ber­­gus, az Egyesült Államok kairói diplomáciai képvise­letének vezetője fogadta. Kedden este megkezdőd­tek a hivatalos amerikai— egyiptomi tárgyalások. Ro­gers egyórás megbeszélést tartott Aladdal, majd mind­két külügyminiszter a Bah­­rir-klubban díszvacsorán vett részt. Az egyiptomi vezetők ér­tekezlete, amelyet Szadat el­nök hívott össze Rogers kül­ügyminiszter Kairóba érke­zésének napján, részletesen megvitatta a közel-keleti po­litikai és katonai helyzetet. A résztvevők három órán keresztül alaposan megtár­gyalták az arab—izraeli konfliktus legutóbbi fejle­ményeit, valamint azt, hogy mi legyen az Egyesült Arab Köztársaság álláspontja az amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokon az egyes kérdésekben. A kairói rádió szerint az értekezlet világosan megha­tározta az EAK álláspont­ját nemcsak a Rogers­­szel folytatandó tárgyalások­ra, hanem az esetleges jövő­beni fejleményeket illetően is. Tömeges letartóztatás Washingtonban • Washington (MTI) Washington kormányzati központja kedden reggel ka­tonai megszállás alatt álló város képét mutatta. A bel­város forgalmi csomópont­jait alkotó köztereket ro­hamsisakos katonák szoros gyűrűje zárta körül, ala­csonyan repülő helikopterek cirkáltak az utcák fölött, s rádión irányították a rend­őrosztagokat a háborúelle­nes tüntetők által „veszé­lyeztetett" pontokra. A hétfői tömeges letartóz­tatás után kedden reggelre erősen megcsappant a tün­tetők száma. A gerillataktikát alkalma­zó tüntetők csak ideig-óráig tudták feltartóztatni, illetve megzavarni a kormányzati negyed forgalmát. A tünte­tők nem érték el ugyan meghirdetett céljukat, de mindenesetre példátlan in­tézkedésekre és az amerikai tömegtiltakozások történeté­ben egyedülálló rekord fel­állítására kényszerítették a kormányzatot. Hétfőn estig a washingtoni rendőrség több mint 7000 tüntetőt tar­tóztatott le, vagyis a tilta­kozó megmozduláson részt vevő tömegnek mintegy a felét.

Next