Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-19 / 246. szám

4 Anyakönyvi hírek I. kerület Várasság: Berecz­ Árpád ,Jó­zsef Cs Kecskeméti-Kovics Klá­ra, Varga József­­ Js Gabura Zsuzsanna Mária, Krisztin-Né­­m­et Jenő Imre is Kocsispéter Éva, Marta József is Nagy Zsuzsanna, Futó Imre és Win­ner Terézia, Szabó István is Hiró Éva Veronika, Hernádi Oydrgy és Kéhlesz Andala, Deák Endre is Aponyi Aranka Ilona, Horváth László is Baloga Zsuzsanna, Király Károly László is Nagy Ágnes, Takó József és Solti Klára Erzsébet, Balog La­jos és Kálmán Ilona, Belhanafi Ahmed Toufik és Krizsán Er­zsébet, Szalai István és Matók Mária. dr. Tényi János Károly is Kun Irén, Borbély László is Németh Anna Mária házas­ságot kötöttek. Születés: Kiss Árpádnak és Masa Irénnek Attila Árpád, dr. Quist Patrick Kohlénak is dr. Walton Stella Estnek Kofl Dela, Kálmán Tibornak és Csókási Máriának Tibor, Apjok István­nak és Mártonod Erzsébetnek Tümnde Erzsébet, Verba József­nek is Dán Rózának Andrea Judit, Virágh Istvánnak és Ko­vács Erzsébetnek Melitta Kata­lin, Szúnyog Istvánnak és Csor­dás Arankának István, Fillüp Lászlónak és Nagygyörgy Ág­nesnek Adrienn Ágnes. Adonyi Jenőnek és Takács Gabriellá­nak Andrea, A Rostos Józsefnek és Benke Piroskának Róbert, Boscu Jánosnak és Ungl Iloná­nak Szilvia Ilona, Kerekes Fe­rencnek és Fodor Máriánnak Ferenc László, Molnár Sándor­nak és Katona Rózának Szilvia, Forster Gusztávnak és Huszta Rozáliának Gabriella, Szögi Bé­lának és Sárdi Rozáliának Ta­más Péter, Födi Józsefnek és Vass Erzsébetnek Eszter, Temesi Tibornak és Nagy Évának Ti­bor, Pál Attilának és Krajkó Zsuzsannának Zoltán, Janurik Tamásnak és Menner Katalin­nak Szabolcs, Horváth Márton­nak és Laczl Máriának Kriszti­na, Büky Kálmánnak és Tóth Máriának Zita. Halkó Pálnak és Dékány Erzsébetnek Gab­riella Erzsébet, Sztrovecz János­nak és Farkas Irénnek Irén, Zádori Lajosnak és Rácz Vik­tóriának Judit. Tóth Mihálynak és Lázár Matildnak Mihály, Tombácz­ Sándornak és Volko­­vic­s Erzsébetnek Gabriella Er­zsébet, Vincze Ferencnek és Bakró-Nagy Veronikának Vero­nika, Vén Ferencnek és Szabó Margitnak Zalán Ferenc, Kévés Pálnak és Lógó Rózsának Ró­zsa, Katona Józsefnek és Csá­szár Emíliának Erika, Dómján Istvánnak és Husztik Máriának Péter, Pistrul Jenőnek és Ko­vács Ilonának Andrea Zsuzsan­na, Tóth Sándornak és Körösi Ilonának Gábor Sándor. Laka­tos Lászlónak és Vér Máriának László Gábor. Bozsó Jánosnak és Lázár Etelkának Edit nevű gyermekük született. Halálozás: Komáromi Józsefné Szabó Mária, Tanács István, Szekeres Sándorné Angela Olga, Pataki Antal Sándor, Jozó Fe­­rencné Bellér Ilona, Lakos An­tal, Baksa László, Balogh Er­­nőné Somogyi Eszter, Kozm­a Lajosné Rácz Anna, Kis-Német Jánosné Kátai Erzsébet, Papdi Antal, Fein Armin Rudolfné Grün Karolina, Gedey Andrásné Kiri Rozália, Horváth Ferencné Fülöp Anna, Szemző Aladárné Szemző Margit, Franyó István Imre, Vörös András, Bogyay Vilmos, Csarmaz Imréné Mucsi Jusztina, Pakli József, dr. Sán­dor Zsigmondné Pataki Mária Magdolna, Szűcs Józsefné Bene Etel, Fogas Imre, Kőszegi Ven­del meghalt. n. KERÜLET Házasság: Bodor Rudolf Fe­renc és Tokai Gabriella Etelka, Csabai János és Lipcsei Irén, Sánta Károly és Szekeres Mária, Csányi József és Bujdosó Ju­lianna, Sallai János Mátyás és Deák Piroska házasságot kötöt­tek. Halálozás: Törzsi Jánosné Jósz Irén Mária, Babarczi István, Czirok Ferencné Száraz Erzsé­bet meghalt, III. KERÜLET Házasság: Szélpál Imre és Szi­­ráki Klára, Kovács Ferenc és Sáti Mária Borbála, Kis-Szabó István és Zsikó Aranka, Balogh Ferenc és Kantó Mária házassá­got kötöttek. Születés: Garas Tibornak és Gáspár Máriának Gábor Tibor, Németh Györgynek és Filep Irénnek Andrea Gabriella, Vígh Lajosnak és Gulyás Ida Máriá­nak Lajos István, C­súcs István­nak és Ördög Irénnek, Róbert István, Sipos Mihálynak és Szabó Matild Máriának Zsolt, Szrenka Tibornak és Gueth Évának Tibor. Bárdi Zoltánnak és Bognár Magdolnának Judit, Szekeres Józsefnek és Bálint Aranka Jolánnak Tünde Ágnes, Szűcs Istvánnak és Rajtik Ju­liannának Zsolt nevű gyerme­kük született. Halálozás: Szabó Józsefné Wolf Anasztázia, Csizmadia Ist­ván, Molnár Lászlóné Kecske­méti Julianna, Boros Pálné Weltyn Mária, Szécsi István, Böjti Mihályné Horváth Terézia, Mezei Ferencné Zsiga Mária, Borbás Antalné Kispál Erzsébet meghalt. NAPI KISLEXIKON a gazdasági divat­szavakról Az újságokban, a te­levízióban, a rádióban egyre többször találko­zunk az idegen, legtöbb­ször angol eredetű gaz­dasági kifejezésekkel. Népszerűségük nő, elő­fordulásuk egyre gyako­ribb, mert a mi gazda­sági életünkben szintén szerepet kapnak az ál­taluk jelölt forgalmak. 4 Licensz? Magyarul engedély, használati jog arra, hogy egy megvásárolt szaba­dalmaztatott terméket, vagy gyártási eljárást a vevő alkalmazzon. Ha­zánkban külkereskedel­mi vállalat működik „Licencia” névvel, amely a külföldi találmányok, újdonságok megvásárlá­sát teszi lehetővé ha­zánkban. Ilyen nagy je­lentőségű találmány, il­letve termék és gyártási eljárást vásároltunk a Mannesman cégtől, s eb­ből alakítottuk ki Győr­ben a Rába—MAN mo­torcsaládot. 4 Technológia? Ismertebb szó, vele je­lölik a gyártási folya­matot, módszert. Azt, hogy a terméket milyen módszerrel készítik a nyersanyagból. A tech­nológiát ugyanúgy ad­­ják-veszik ma már, vi­lágviszonylatban, mint bármilyen gépet, pro­duktumot. A technoló­giát is védi a szerzői jog, illetve a szabadalmi törvény — ha azt a megfelelő eljárás során az illető államokban, te­rületeken érvényes sza­bályok alapján bejegy­zik. 4 Know-how? Legújabb keletű, s csak most ismertté váló angol eredetű szó, amely pontos fordításban azt jelenti: mit, hogyan? A gazdasági életben gyöt­­­­tőfogalomként szerepel, egy-egy termék­­ előállí­tásának egész folyama­tát felöleli. Azt mutatja meg, hog­y valamilyen terméket miként és ho­gyan kell megcsinálni, a technológiát hogyan kell megszervezni, a terméket eladni stb. A know-how ugyanúgy az adásvétel tárgya, mint mondjuk a szabadalom. Közismert, hogy a második világ­háború után Japán vá­sárolta belőle a legtöb­bet, többek között en­nek köszönheti ipari fel­lendülését, fejlett tech­nikáját is. KEDD, 1971. OKTÓBER 19. A gazdálkodási hibák—halmozva y Ismeretes, hogy az “• ország sok téeszében magasabb egyes munkáska­tegóriák keresete az orszá­gos bérszínvonalnál. De ha a magasabb bér nagyobb vállalati jövedelmet ered­ményez, vagyis a bevé­telből futja a maga­sabb bérre — az elvileg más, mint a Termálban, ahol például a tehenészek keresetét nem fedezi az ál­Elhibázottnak bizonyult a Termál termelési profiljá­nak megválasztása, és beru­házásainak iránya, mert túl sok a kézi munka és kevés a gépesítés. Nagy területen folyik a téeszben szántóföldi nö­vénytermesztés — kukorica, búza, kender, takarmány, lucerna stb. Ezeknek az alapvető és nyereséges ter­melési ágazatoknak a gépeit nem újították fel; a kuko­rica művelését nem gépesí­tették, hanem elterjesztették részes művelését... A mezőgazdasági termelés technikája szempontjából a Termál talán a szentesi körzet legelmaradottabb szövetkezete, mert gépei el­használtak. A pénzt építő­ipari gépekbe befektették, s az építőipari részleget most felszámolják. Külföldi dol­­lárkölcsönből épült a hol­landi üvegház, amelyet áruval, szegfűvel kell majd visszafizetni. Ám­de olyan kedvezőtlenek a visszafize­tés feltételei, hogy a szeg­fűexport bevétele nem fe­dezi a termelés költségeit. Emellett az importált nö­vényházak műszaki szem­pontból sem a legkorszerűb­bek, nem a leggazdaságo­­sabbak. A „korszerű” nyugati nö­vényház voltaképpen csak kirakat, amely mögött el­maradott, kézi munkára épülő, költségesen termelő Az 1970 elején végrehaj­tott szanálás nem változta­tott lényegesen a téesz helyzetén. Az állam nem tudott a teljes hiány pótlására 93 millió forintot adni egy rosszul gazdálkodó tsz-nek. Adósságainak nagy részét 1971 elején prolongálták, a legégetőbb fizetési kötele­zettségek teljesítésére pedig 17 millió forintot adtak a lattenyésztés jövedelme. Más ágazat nyereségéből kellene ezt a ráfizetést fe­dezni, de ilyen „más ágaza­ta” — amely rendszeres tiszta nyereséget adna — a Termálnak nincs. A maga­sabb bért a Termál ugyan­is nem a nagyobb ered­ményből fizette (ami még elfogadható), hanem tulaj­donképpen az államk­asszá­­­ból­ bújik növénytermesztő tsz meg. E helyzet megjavítása vé­gett a téesznek most né­hány millió forintért kor­szerű traktorokat és mező­­gazdasági munkagépeket kellene vásárolnia, hogy az elterjedt kézi munkát nagy termelékenységű, viszonylag olcsóbb mechanikai munká­val helyettesítse, s így meg­szabaduljon a béralap túl­terhelésétől, és növelje a növénytermesztés jövedel­mét. Összefoglalva: a Termál régi vezetői a gazdálkodási hibák sorozatát követték el, amelyeket csak azért nem nevezünk bűncselekmények­nek, mert a Büntető Tör­vénykönyvben nem találha­tók. Ezek: 1. Mammutszö­­vetkezet létesítése. 2. A tsz-demokrácia és a belső ellenőrzés felszámolása. 3. A könyvelés rendetlensége, és az önelszámolás hiánya. 4. A jövedelem „fejése” az állami költségvetésből. 5. A beruházások túlfeszítése, miközben elorozták más tsz-ek elől a beruházási ke­reteket. 6. Magasabb bérek közvetve az államkasszából. 7. Elavult gazdaságszervezés (részes művelés, kézi mun­ka), amelyet kirakatpoliti­kával lepleztek. Íme, ezek a legfontosabb gazdálkodási hibák, amelyek a téesz gazdálkodásának pénzügyi csődjéhez vezettek a költségvetésből. Ez az úgy­nevezett szanálás azt a kö­telezettséget rótta a Termál kollektívájára, hogy 1971— 75 között évente 35 millió forintot fordítsanak a régi adósságok törlesztésére. (Csupán az évi kamatteher 12 millió forint.) Ma már egyöntetű az a vélemény, hogy ez a szaná­lási terv nem volt jó, vég­rehajtani nem lehet. A Ter­mál 1971-ben is — amely jó év volt — mérleghiá­nyos. 1971-ben a terv sze­rint már 25 millió forintot kellett volna törleszteniük. Csupán a béralaptúllépés meghaladja a 10 millió fo­rintot, ezenkívül több mint tízmillió a bevételkiesés. A mérleghiány logikus. Ha a szanálás nem szünteti meg a veszteséget szülő gazdálkodási hibákat, akkor új veszteségek keletkeznek. A felsorolt hét gazdálkodási Általában borúlátóan íté­lik meg a Termál 1971-es helyzetét és jövőjét. De nincs olyan helyzet, amely­ből ne lenne kiút. A tsz­­nek nagy a vagyona, van­nak jó földjei, korszerű üzemágai (a hibridüzem, a növényházak), és hatalmas dolgozó kollektívája. Három olyan javaslattal vagy elképzeléssel találkoz­tunk, amely le akarja fek­tetni az egészséges, veszte­ségmentes további gazdál­kodás alapjait. Az első, a jelenlegi, veze­tők elgondolása: a hitelek visszafizetését el kell ha­lasztani 10—20 évvel, és adjanak a tsz-nek újabb kölcsönt traktorok és me­zőgazdasági gépek vásárlá­sára. Vagyis: fizessék a veszteségeket ismét a költ­ségvetésből. E javaslatnak több a hi­bája. Közülük itt csak egy­re mutatunk rá: nem enge­di meg a bérszínvonal le­szállítását a bevételek adta lehetőségre, mert ha lecsök­­kentenék a virágüzem vagy az állattenyésztés dolgozói­nak bérét 25 százalékkal, úgy a dolgozók kilépnének a­ Termálból. Ha viszont az eddigi béreket fizetik, akkor a béralapot túllépik , és veszteséges lesz ismét a gazdálkodás. A másik javaslat (helyi szervek vezetőinek elgon­dolása): olyan új vezetőket kell a tsz élére állítani, akik közgazdasági, szakmai és vezetési tapasztalataik alapján képesek a gazdasá­gi rendcsinálásra. Ennek a javaslatnak is van egy nagy hibája: ilyen vezetőt nagyon nehéz talál­ni, eddig nem is tudtak. (Hozzáértő emberek ugyan­hibából a szanálás csak egyet, a hitelhalmozást kü­szöbölte ki. A veszteségek keletkezésének többi Inat forrása tovább buzog. Az irreális bérszínvonal, az ön­­elszámolás hiánya, a részes művelés, a kézi munka, a veszteséges virágexport stb. nem szűnt meg. Vagyis a gazdálkodási hibák zöme megmaradt, és a vesztesé­get újratermelik. „Gyógyí­tás” helyett maga a szaná­lás is beteg volt, és nem nagyon törik magu­kat a Termál vezetésére.) A harmadik javaslat —■ ezt a szomszédos Árpád Tsz főkönyvelője, dr. Márton Sándor terjesztette elő a múlt évben végzett közös téeszvizsgálat alapján — a Termál Tsz-t fel kell osz­latni, vagyis ki kell gom­bolni a rosszul begombolt mellényt. E javaslat szerint az óriás Termálból a szom­szédos — és igen jól gaz­dálkodó — tsz-hez csatol­nák a megfelelő területeket, és egy tízezer holdas növen­­dékállat-nevelő téeszközi önálló vállalatot hoznak lét­re. (Cserebökényben.) Megjegyzendő, hogy a Pénzügyminisztérium szak­emberei tavasszal ez utób­bi javaslatot tartották a költségvetés szempontjából a legjobbnak. Mindenesetre a téesz feloszlatása meg­szüntetné az ismétlődő gaz­dálkodási hibákat és a vesz­teségeket, mert a szóban forgó négy téesz egészsége­sen gazdálkodik. Emellett — s talán ez a legfontosabb — megszűnik a Termál Tsz dolgozóinak mai létbizony­talansága, mert a szentesi Felszabadulás, a Május 1., az Árpád és az Alkotmány olyan téeszek, amelyek biz­tosítják tagjaik magas élet­­színvonalát. Elképzelhető, hogy vala­ki jobb javaslatot tesz. Ter­mészetesen a legjobb elgon­dolást kellene megvalósíta­ni. De mindenképpen kí­vánatos egy olyan igazi szanálás, amely nemcsak a tüneteket kezeli, de a be­tegség okait is megszünteti. Lovas Márton Hét hiba Betegszanálás A szentesi Termál Tsz szanálása Három javaslat Emléküket őrzik az utcák 36. PÁLFY utca 1850-ben még két utca: a Tél utca délen csak a Szécsi utcáig ért, a mai Szabad sajtó utcán túli folytatása volt a Ralicka utca. Ez utóbbi nyilván azért kapta nevét, mert zsákutca volt. A Vízkor a Tél utcának már új neve volt: Szélpál utca. Ez is jellegzetes alsóvárosi ve­zetéknév, csakúgy mint a Víz után kapott mai név. Pálfy utca. A mai Pálfy és Szabad sajtó utca kereszte­zése táján állott 1817 óta Pálfy Sándor gyógy­kovács műhelye. Két fia, Pálfy János és Pálfy Balázs dolgozta ki 1859-ben a paprikaőrlés sa­játos technológiáját. Ugyanebben az évben ap­juk műhelyét vasöntödévé bőví­tték, 1871-ben pedig beköltöztetik Alsóvárosról e mostani Tol­om­Tn sugárútra (a mai Alstójavi Tó helyére), és itt gépgyárrá fejlesztették. A húszas években, miután a belvárosból szabályrendeletek kitil­tották a levegőszennyező üzemeket, az akkori tulajdonos, Pálfy János fia, Pálfy Dániel (1871 —1928) ismét kivitte az Alsóvárosi temető mel­lé. Itt paprikamalmot is létesített, de tönkre­ment, és gyárát föl kellett számolnia. 1932-ben fölparcellázták a gyár­ telkét, a mai Pálfy-telep utca őrzi az emlékét. Öccse, Pálfy József (1874—1944) 1897-től a Város szolgálatában állott, 1908—1918 közt ár­vaszéki ülnök, lö1H-ban országgyűlési képviselő, 1934-től az 1944. évi német megszállásig Szeged polgármestere. Az ő fia volt Pálfy György (1904—1970), a felszabadulás előtt városi tanácsnok, a f­elsza­badulás után az első polgármester, később he­lyettes polgármester­, majd főispán. PÁLFY-TELEP utca Az imént említettem, hogy Pálfy Dániel az 1920-as években gépgyárát az Alsóvárosi teme­tő mellé telepítette a belvárosból. Ennek meg­szűnése után hívták ezt a területet Pálfy-telep­­nek, s a legújabb, 1970. évi térképen találko­zunk először a telep helyén keletkezett utca nevével. Nem szerencsés név, mert összetéveszt­hető a Pálfy utcával. Meg kell változtatni. PETŐFI SÁNDOR SUGARÚT Nyomvonalát már látni Kultschmidt 1746. évi térképén. Az 1814. évi térképen olvassuk régi nevét is: Pétervári országút. 1830-ban Péter­­vári utca, 1844-ben már Szabadkai utca is elő­fordul, de azért egészen a Vízig legáltalánosabb neve a Pétervári országút, Pétervári utca. A középkori Város egyik legfontosabb útvo­nala volt: a Budát Péterváraddal összekötő fő­út. Pétervárad vagy Pétervár ma csupán az Új­vidékkel szemben, a Duna magas partján álló váráról ismert. A középkorban nagy stratégiai­­ jelentőségű erődítmény volt. A szegediek számára különlegesen fontos volt ez az út, mert a módos szegedi polgároknak Pétervárad mellett, Kamenicán szőleik voltak, s onnan ezen az útvonalon hozták ide a termést, a bort.­­ Százötven éve a Pétervári országút a mai Kárász-háznál kezdődött, magában foglalta a mai Kárász utcát, majd a Dani utca egy részét, s úgy követte a mai sugárút nyomvonalát. A mai Vértanúk terén levő Pétervári kapunál (Pétenári sorompónál, Szabadkai kapunál) ért véget. A korábban jelentéktelen, a török kivonulása után újjátelepült és nagy mezővárossá nőtt Szabadka utóbb — mint láttuk — kezdte ki­szorítani a 18. századtól szerepét vesztett Pé­tervárad nevét. Ezt tükrözi a 19. század név­­használatának ingadozása. A Víz után Szabadka közelsége győzött: Sza­badkai sugárút lett belőle. De nem sokáig. Be­kell Antalnak, a Szegedi Napló felelős szerkesz­­tőjének, az érdemes szegedi novellistának indít­ványára a törvényhatósági bizottság 1899. szept. 20-i ülése elhatározta, hogy a Szabadkai sugár­­utat Petőfi Sándor sugárútnak nevezi el. A végrehajtással késedelmeskedtek, a Naplónak szóvá kellett tenni az új táblák hiányát. Az 1901. évi várostérképen olvasható először a mai név. Említettem már, hogy Petőfiről közvetlenül a Víz után, 1880-ban már neveztek el egy utcács­kát Szegeden: az Arany János utcára és a Vö­rösmarty utcára merőleges Petőfi utcát. Ezt — a kettősség megszüntetésére — 1910-ben Bánffy Dezsőről akarták elnevezni, de a javaslat föl­­háborodást keltett, így abbamaradt. 1926-ban ez lett a Horthy Miklós utca, a fölszabadulás óta pedig Dózsa György utca. Petőfi Sándornak (1823—1849) érdemeit itt fölösleges méltatnom. Csak arra emlékeztetnék, hogy tíz évvel ezelőtt a Délmagyarország ha­sábjain érdekes vitát fol­ytattam az azóta el­hunyt kiváló Petőfi-kutatóval, Dienes András­sal: vajon igazak lehetnek-e azok a kortársi nyilatkozatok, mely szerint 1949 július elején Petőfi megfordult Szegeden? Én kétségbe von­­tam, Dienes hitelesnek tartotta a vallomásokat, ő volt az illetékesebb: hagytam magam meg­győzni. Egy okkal több, hogy Petőfi hagyományát Szegeden különösképpen ápoljuk. Szegedi kap­­csolata még Számwald-Sláhel Gyulával, a sze­gedi születésű könyvárussal való barátsága (ver­set írt hozzá), s itt vár megvalósításra az a terv, melyet ő Arany Jánoshoz írott levelében jö­vendölt meg: szobra ott áll majd Dózsáé mellett. (Folytatjuk.) Péter László

Next