Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-01 / 204. szám

2 Fidel Castro megbeszélése Joszip Broz Titóval Havannában folytatódtak az el nem kötelezett országok külügymi­nisztereinek tárgya­lásai a Havanna (MTI) A napirenden szereplő kérdések vitájával folytatta munkáját pénteken, tegnap Havannában az el nem köte­lezettek csúcsértekezletét előkészítő külügyminiszteri tanácskozás. Ugyanezzel a témával foglalkozott pénteki eszmecseréjén Fidel Castro és Joszip Broz Tito is. A külügyminiszteri ta­nácskozás pénteki munka­napján a résztvevők folytat­ták a vitát a hétfőn kezdődő csúcsértekezlet egyes eljárá­si és szervezési kérdéseiről, valamint arról, hogy mely országok legyenek a huszon­ötről harmincötre bővített Koordinációs Iroda tagjai, és konkrétan milyen témák tartozzanak a nagyköveti szinten működő testület ha­táskörébe. Megfigyelők nem t­artják kizártnak, hogy a pénteki tanácskozáson ismét szó esik majd a kambodzsai képviselet témájáról is. A közép-európai idő sze­rint. éjszakai ülésen meg­kezdi működését a tanács­kozás két bizottsága: az ira­ki elnöklettel működő poli­tikai és a mozambiki kül­ügyminiszter vezette gazda­sági bizottság. Megbízható értesülések szerint — a csütörtök esti udvariassági látogatás után — pénteken került sor az el­ső érdemi megbeszélésre a szerda óta Havannában tar­tózkodó Joszip Broz Tito jugoszláv államfő és vendég­látója. a következő három évben az el nem kötelezett mozgalom elnöki tisztét be­töltő ország vezetője, Fidel Castro között. A megbeszé­lésről nem tettek közzé je­lentést.­ nem kétséges azon­ban, hogy az el nem kötele­zett mozgalomban kiem­elke­­dő szerepet játszó két szo­cialista ország legmagasabb rangú vezetőjének találkozó­ja nagy jelentőségű a csúcs­­értekezlet szempontjából, és minden bizonnyal hozzájá­rul majd az egyes kérdések­ben mutatkozó véleménykü­lönbségek áthidalásához, a kompromisszumos megoldá­sok kimunkálásához. Pénteken megérkezett a kubai fővárosba Sri Lanka államfője is. Havannában­­ tartózkodik már a senkiit sem képviselő, bukott kam­bodzsai rezsim úgynevezett elnöke, Khieu Samphan is. Kubába érkezése azért vált lehetővé, mert a havannai kormány egyes el nem köte­lezett országok kérésének eleget téve engedélyezte be­utazását. Ismeretes, hogy a Kambodzsai Népköztársaság törvényes kormányának kül­döttsége szombaton, ma érke­zik a kubai fővárosba, Heng Samrinnak, a Ném­ Forra­dalmi Tanács elnökének ve­zetésével. Konzultatív tanácskozás • Ulánbátor (MTI) A Mongol Népköztársaság külügyminisztériumának meghívására augusztus 27-től 31-ig a szocialista országok külügyminisztériumainak képviselői konzultatív ta­nácskozást tartottak Ulánbá­torban. A tanácskozáson a Belorussz Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bolgár Nép­köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­saság, a Lengyel Népköztár­saság, a Magyar Népköztár­saság, a Mongol Népköztár­saság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szoci­alista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság és a Vietnami Szocialista Köztár­saság külügyminisztériumá­nak miniszterhelyettesei és más vezető munkatársai vet­tek részt. A tanácskozás munkájában részt vettek a KGST titkár­ságának képviselői is. A BT FELHÍVÁSA Andrew Youngnak, az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnökének fegyver­nyugvásra felszólító nyilat­kozatával közép-európai idő szerint péntekre virradóan befejeződött a Biztonsági Ta­nácsnak a dél-libanoni hely­zetről folytatott kétnapos vi­tája. ZIAUL HAK NYILATKOZATA Ziaul Hak tábornok, pa­kisztáni államfő egy televí­ziós nyilatkozatban kijelen­tette, hogy továbbra is ha­talmon marad, és hogy a november 17-re kitűzött vá­lasztásokat későbbi időpont­ra halasztja. ÚJ AMERIKAI ENSZ-KÉPVISELŐ Donald McKenryt, az ame­rikai ENSZ-küldöttség eddi­gi helyettes vezetőjét nevez­te ki Carter elnök, az­ Egye­sült Államok új állandó ENSZ-képviselőjévé, a kö­zelmúltban lemondott And­rew Young utódjaként. KHOMEINI RÁDIÓBESZÉDE Khomeini ajatollah pénte­ki kommunistaellenes hang­vételű rádióbeszédében azt állította, hogy „a kurd fel­kelők kommunista államot akarnak létrehozni Nyugat- Iránban”. Megismételte az augusztus eleje óta betiltott Kurd Demokrata Párt (KDP) vezetőinek kiátkozását. Kö­zölte: „Ahhoz, hogy gyöke­restől kiirtsuk a romlást Kurdisztánból, össze kell hangolni a forradalmi gár­disták, a csendőrség és a hadsereg tevékenységét”. Az Iráni Kurd Demokrata Párt pénteken a Ne­mzetközi Vö­röskereszthez Intézett se­gélykérő üzenetében beszá­mol arról, hogy Khomeini ajatollah és az iráni kor­mány „embertelenül bánik” a kurd néppel. Ceausescu fogadta Gáspár Sándort • Bukarest (MTI) Gáspár Sándort, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának főtitká­rát, aki a Román Szakszer­vezetek Általános Szövetsé­gének meghívására tartózko­dik Romániában tegnap, pénteken fogadta Nicolae Ceausescu, a Román Kom­munista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársa­ság elnöke. Közéleti napló LOSONCZI PÁL ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA Líbia nemzeti ünnepe al- Iratban üdvözölte Moamer T _____ DAI el-Kadhafi ezredest, a Líbia álmából Losonczi Pál, az Arab Népi Szocialista Dzsa­ Hnöki Tanács elnöke táv- mahlrija vezetőjét. Magas magyar állami ki­tüntetést kapott a munkás­­mozgalom öt szlovákiai ve­teránja. A Magyar Tanács­köztársaság 60. évfordulója alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta a ma­gyar és a csehszlovák mun­kásmozgalomban kifejtett sok évtizedes tevékenységé­ért Pavel Tonhauzer, Cséry Ernő, Juranovszky Béla, Fer­dinand Berinszky és Fifik József csehszlovák állampol­gároknak. A kitüntetéseket pénteken Pozsonyban Barity Miklós prágai magyar nagy­követ nyújtotta át. A I. VILÁGHÁBORÚS LENGYEL MENEKÜLTEK KÜLDÖTTSÉGÉNEK LÁTOGATÁSA A II. világháborús lengyel menekülteknek a világhábo­rú kitörésének 40. évforduló­jával kapcsolatos rendezvé­nyekre hazánkba érkezett küldöttsége tegnap, pénteken látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak a székházában. A ben­sőséges baráti találkozó ke­retében Zdislaw Antonietvicz újságíró, a delegáció tagja Kovács Bélának, a HNF ÓT titkárának, az Országos Béke­tanács főtitkárának doku­mentumot adott át, amelyben az egykori menekültek kö­­szönetüket fejezik ki a ma­gyar népnek azért a fogadta­tásért, amelyben a hitlerista támadást követően részesí­tette őket. EMLÉKPLAKETT MUNIR BASHIRNAK Munirs­ Bashirnak, az iraki tájékoztatási és kulturális minisztérium zenei főigazga­tójának az ud — hagyomá­nyos arab lant — nemzetközi hírű mesterének a magyar zene iraki népszerűsítésében szerzett érdemei elismerése­ként pénteken Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok In­tézetének elnöke átnyújtotta a KKI emlékplakettjét. KESERŰ JÁNOSNÉ A SZOVJETUNIÓBA UTAZOTT Nyikolaj Vlagyimirovics Tyimofejevnek, a Szovjet­unió erdő- és fafeldolgozó­­ipari miniszterének meghívá­sára pénteken Keserű János­­né könnyűipari miniszter ve­zetésével küldöttség utazott a Szovjetunióba. A miniszterek megbeszélést folytatnak a fa- és bútoripar területén törté­nő együttműködésről. Szombat, 1979. szeptember 1 Ne legyen harmadik! A két világháború legfőbb tanulsága, hogy meg kell akadályozni a harmadikat. A múlt nagyon is beszé­des, ha akarunk és tudunk olvasni belőle, az olyan alkalom, mint a második világháború kitörésének negyve­nedik évfordulója, lehetőséget ad a hasznos emlékezésre. A második világháború fölfegyverzett népek óriási csa­tája volt, politikai, gazdasági, társadalmi, eszmei küzdelem. Negyven esztendeje, a Lengyelország ellen intézett német fasiszta támadás robbantotta ki. Hat évig tartott, ötven­millió ember életét oltotta ki, városok és falvak százait pusztította el. Ez elég ok arra, hogy aggódva kérdezzük: fenyegeti-e az emberiséget hasonló katasztrófa? A lelkiis­meretünk válasza ez: fennáll a veszély, de megvan elkerü­lésének minden lehetősége is. A háborút diplomáciai nyel­ven az államok közötti viták fegyveres megoldásának neve­zik. Nemcsak a múlt, a jelen sem mentes a feszültségektől, az érdekellentétektől, a helyenként robbanásveszélyes súr­lódásoktól. Küzd egymással a régi és az új, a két alapvető társadalmi rendszer, a gazdasági problémák olykor súlyos válságokat okoznak. Gyors változásban van a világ, s a bé­ke egyik kulcsa: meggyőzni minél több polgári erőt, cso­portot, kormányzatot, hogy fegyverkezéssel, fegyveres nyo­mással, háborús fenyegetéssel sem állítható meg a haladás. Napjainkra kialakultak azok a biztató jelek, amelyek azt mutatják, hogy az emberiség — a történelemben elő­ször — meg tudja akadályozni a nagyméretű háború kirob­banását. Ha a múltban végzetszerű­nek tekintették is a há­borút, amióta a szocializmus világrendszerré vált — már nem az. A félelem egyensúlya alakult ki, mondják — s va­lóban, a mai fegyverekkel el lehetne pusztítani az egész ci­vilizációt. De ha elolvassuk a szocialista politikusok beszé­deit, a Szovjetuniónak és szövetségeseinek állásfoglalásait, ma és hosszú évekre visszamenőleg, kiderül: nem a félelem­re, hanem az ésszerűségre akarják építeni a jövőt. S e tekintetben is szolgált tanulsággal a második világ­háború: nagy veszély esetén összefoghatnak, együtt küzdhetnek a különböző társadalmi rendszerű országok. Akkor a felfegyverzett és támadó fasizmus rémuralma fe­nyegette az emberiséget, ma az atomháború. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia — ellentétek hos­­­szú korszaka után ugyan, de — végül is összefogott a ná­cizmus ellen. Ez a múltbeli tanulság történelmi méretű biz­tatást ad a mára és a jövőre, a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett élésének megteremté­séhez. Ha a félelem kormányozná a világot, két vagy több, sündisznóállásba húzódó, puskacsővel egymás felé meredő csoport különülne el egymástól, amely legjobb esetben is tartós bizalmatlanságban élne. Ennél azonban sokkal töb­bet lehet tenni. A verseny, amely országok és rendszerek között folyik, megengedi az együttműködést, sőt meg is kö­veteli azt. Nézzünk körül a világban: a nemzetközi keres­kedelem soha nem hálózta be úgy a földet, mint a XX. szá­zad második felében. Száz ország árucikkeit vásárolhatjuk, kooperációk, gazdasági együttműködési szerződések kötnek össze erős szálakkal egymástól igencsak különböző orszá­gokat. A világ kisebb lett, az államok egymásra utaltak. A bé­ke jóval több haszonnal kecsegtet, mint a háború — ha a múltban ez nem is volt mindig nyilvánvaló, ma egyértel­műen az. Mindez azonban nem érvényesül önmagától, a veszélyek és a jó­ lehetőségek birkóznak egymással... Ezért dolgoz­ták ki a Szovjetunió és szövetségesei a különböző társa­dalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének tételét, s valósítják meg azt a gyakorlatban, a helyzetet felismerő nyugati partnerekkel karöltve. Három és fél év­tized Európája és a nagyhatalmak világméretű viszonya megmutatta, hogy járható az út, de tovább kell rajta men­ni. Biztosítékokat kell teremteni arra, hogy senki ne ülhes­se a vitákat a fegyveres megoldás útjára, meg kell szilár­dítani az alapvető bizalmat a kormányok, államok, csopor­tosulások között. E fontos feladat megvalósításának további kulcsa: a fegy­verzetkorlátozás. Különböző nemzetközi tárgyalóaszta­lokon szocialista javaslatok sora fekszik, s küzdünk élet­be léptetésükért. Nem könnyű küzdelem ez. A béke: kemény politikai helytállást, bölcsességet, taktikai érzéket higgadt­ságot, erélyt, megértést, szívósságot követel. A visszaem­lékezés a második világháborúra új erőt ad ehhez a fárad­ságos munkához. Tatár Imre Dér Endre J­érceviadal it t Kiderült: feltevésem egyáltalán nem alapta­lan. Asszony volt a dologban, „félig elvért”, mo­dern nő, jópofa, higgadt és megfontolt. „Az el­lentétem!" — gondoltam azon nyomban, amikor megismertem, a férjem csodálkozó-rajongó pil­lantással kereste őt aki éppen telefonált közben azonban utánam érdeklődött egy idősebb nőnél, aki számadatokat és kimutatást tartott eléje, és hol ide, hol egy másik pontra mutatott a kezé­vel. — Ki ez a nő? Csak nem a „főnök” felesége? — kérdezte súgva a telefonáló, szőkített hajú, kellemes nő, aki nem átalott méricskélni en­gem, és megint félhangosan megkérdezte az idő­sebb nőtől: — Nem idősebb, mint a főnök? Az idősebb nő is végignézett rajta, és az mondta: — Nem hinném. Természetesen senkitől nem kértem tanácsot, tényekkel nem tudtam szolgálni, feltevéseim pe­dig ugyanúgy lehettek alaptalanok, mint kevés­bé azok. Valahányszor bizonytalan voltam magamban, vagy a férjemben, az autóba ültem és gondol­kodtam. Az utat figyeltem, a szabályos közleke­désre koncentráltam. Így történhetett meg, s mindannyiszor meg is történt, hogy kantárt kaptak a háttérbe szorult szituációk, melyek annyira különböztek a sokévi átlagtól: férjem viselkedése hazajövetelkor, különös szokásai, legújabb barátai (akik az én ötvenkét éves fér­jemet úgy vették körül, mint nyoszolyólány fe­jét a virágkoszorú)... Semmiféle látványos leleplezésre nem készül­tem, mégis leleplezés volt és látványos, kínos és megrendítő... Ez még a szép szőke nővel tör­tént, emlékszem alig húszéves arcára (és máris válófélben!?), amint éppen lesüti a szemét, el­jön a telefon mellől, és egy pillanatra a férjem és én közém áll, rámfordítja félig csukott sze­meit, majd férjem felé tesz egy félfordulatot, miközben levélszerűség esik a földre. Természe­tesen én vettem föl a levelet, amelyet a férjem irt a szép arcú (most láttam, milyen duzzadt a szája széle), alig húszéves szőkének. „Tavaszi szellőnek” becézi, őzikemeleg csóknak a csókját, és tovább nem olvashattam, nem tudtam tovább olvasni a levelet, pedig se a férjem, se a kis húszéves nem akarta kivenni a kezemből, én nyújtottam ét a levelet félig olvasott én a fér­jemnek, aki szó nélkül ment ki az irodából, és csak este találkoztunk, vacsoránál. Azóta egye­dül fogyasztjuk el a vacsoránkat, a férjem azt eszik, amit a jégszekrényben talál, és én is azt eszem, amit éppen főzök vacsorára, ha az uno­kák, vagy a gyerekek nálunk vannak, de az is előfordul, hogy vacsora nélkül fekszem le. Így is tartom a súlyomat. 58 kiló vagyok, se több, se kevesebb, már vagy tizenöt­ év óta. Hamar beértem a hivatalomba. Siettem a te­lefonhoz. A színházba telefonáltam. — A fiamat kérem. — Nincs bent. — Fél órával ezelőtt ért be. Autóval ment. Nézzen ki, kérem, az utcára, látja az autót? A portás kinézett az utcára, és „lelkesen” vá­laszolt: — Nincs kint az autója. — Az lehetetlen ! Narancssárga Zsiguli. Talán a mellékutcában parkol vele. — Megnézem. A portás hamarosan visszatért: — Ott sincs a narancssárga Zsiguli, kérem. De, ha parancsolja, föltelefonálok az Irodába, ott meg tudják mondani pontosan, járt-e bent a kedves fia... Bár nekem is kellett volna őt látnom, amikor bejön, mert mindig nagyon rendesen kö­szön ő, kérem. Akkor hát kapcsolom az Irodát. Eléggé felspanolt voltam, mindent tudni akar­­tam, nehezen jött be az Iroda, s én pillanatok alatt végigfutottam gondolatban a fiam jövőjét. „Lágy ember, légy, akár a férjem. Szépre, nagy­ra törekszik, akár a férjem, szereti azt az as­­­szonyt, aki két gyereket szü­lt neki, nem félrelé­pésről van nála szó, többről van szó, többről...’* De hogy mi az a több, és mi az a más? Sehogy nem egészíthettem ki eszmefuttatásom ... — Halló — jelentkezett az Iroda. — Nem, nem láttam a fiút. (Idősebb nő a titkárnő, mindig így becézte a fiamat, szeretettel emlegette, mintha az édes fia volna.) — Egész korán elment már hazulról. Autóval ment, a portás pedig nem látja parkolni az autó­ját. Rossz sejtelmeim vannak, talán csak nem érte valami?! — Nem, egészen biztosan nem, nyugodj meg, semmi baja sincs, az igazgatónk kaphatta el egy fordulóra. — Az igazgató úr bent van a színházban? — Ki tudja? De nincs a fiúnak semmi baja, nyugodj meg, felnőtt, okos ember­­, hagyni kell így történt mindig, beszélgetésünk végére te­geztük egymást, megnyugtató hangja van. az igazgató valószínűleg azért csinált nagy ügyet a fiam késéseiből, mivel meg akarja mutatni, ő igazán „megszolgál” az érdekében elvégzett munkámért, a per előnyös kimeneteléért... Vi­dáman köszöntünk el egymástól, a titkárnő még azt is megígérte, amint megjön a fiú, telefonál­tat vele. — Ne, ne! A világért se! Náluk voltam a gye­rekek miatt, és amikor telefonált az igazgató úr, én vettem fel a kagylót... A munka az első, a világért sem akarom zavarni a gyereket. Köszö­nöm a kedvességedet. Jó napot csinálsz nekem mindig, tudod, ugye? A titkárnő nevetett, és valahogy azt találta mondani: — Köszönöm. (Folytatjuk.)

Next