Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-01 / 204. szám
2 Fidel Castro megbeszélése Joszip Broz Titóval Havannában folytatódtak az el nem kötelezett országok külügyminisztereinek tárgyalásai a Havanna (MTI) A napirenden szereplő kérdések vitájával folytatta munkáját pénteken, tegnap Havannában az el nem kötelezettek csúcsértekezletét előkészítő külügyminiszteri tanácskozás. Ugyanezzel a témával foglalkozott pénteki eszmecseréjén Fidel Castro és Joszip Broz Tito is. A külügyminiszteri tanácskozás pénteki munkanapján a résztvevők folytatták a vitát a hétfőn kezdődő csúcsértekezlet egyes eljárási és szervezési kérdéseiről, valamint arról, hogy mely országok legyenek a huszonötről harmincötre bővített Koordinációs Iroda tagjai, és konkrétan milyen témák tartozzanak a nagyköveti szinten működő testület hatáskörébe. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy a pénteki tanácskozáson ismét szó esik majd a kambodzsai képviselet témájáról is. A közép-európai idő szerint. éjszakai ülésen megkezdi működését a tanácskozás két bizottsága: az iraki elnöklettel működő politikai és a mozambiki külügyminiszter vezette gazdasági bizottság. Megbízható értesülések szerint — a csütörtök esti udvariassági látogatás után — pénteken került sor az első érdemi megbeszélésre a szerda óta Havannában tartózkodó Joszip Broz Tito jugoszláv államfő és vendéglátója. a következő három évben az el nem kötelezett mozgalom elnöki tisztét betöltő ország vezetője, Fidel Castro között. A megbeszélésről nem tettek közzé jelentést. nem kétséges azonban, hogy az el nem kötelezett mozgalomban kiemelkedő szerepet játszó két szocialista ország legmagasabb rangú vezetőjének találkozója nagy jelentőségű a csúcsértekezlet szempontjából, és minden bizonnyal hozzájárul majd az egyes kérdésekben mutatkozó véleménykülönbségek áthidalásához, a kompromisszumos megoldások kimunkálásához. Pénteken megérkezett a kubai fővárosba Sri Lanka államfője is. Havannában tartózkodik már a senkiit sem képviselő, bukott kambodzsai rezsim úgynevezett elnöke, Khieu Samphan is. Kubába érkezése azért vált lehetővé, mert a havannai kormány egyes el nem kötelezett országok kérésének eleget téve engedélyezte beutazását. Ismeretes, hogy a Kambodzsai Népköztársaság törvényes kormányának küldöttsége szombaton, ma érkezik a kubai fővárosba, Heng Samrinnak, a Ném Forradalmi Tanács elnökének vezetésével. Konzultatív tanácskozás • Ulánbátor (MTI) A Mongol Népköztársaság külügyminisztériumának meghívására augusztus 27-től 31-ig a szocialista országok külügyminisztériumainak képviselői konzultatív tanácskozást tartottak Ulánbátorban. A tanácskozáson a Belorussz Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériumának miniszterhelyettesei és más vezető munkatársai vettek részt. A tanácskozás munkájában részt vettek a KGST titkárságának képviselői is. A BT FELHÍVÁSA Andrew Youngnak, az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnökének fegyvernyugvásra felszólító nyilatkozatával közép-európai idő szerint péntekre virradóan befejeződött a Biztonsági Tanácsnak a dél-libanoni helyzetről folytatott kétnapos vitája. ZIAUL HAK NYILATKOZATA Ziaul Hak tábornok, pakisztáni államfő egy televíziós nyilatkozatban kijelentette, hogy továbbra is hatalmon marad, és hogy a november 17-re kitűzött választásokat későbbi időpontra halasztja. ÚJ AMERIKAI ENSZ-KÉPVISELŐ Donald McKenryt, az amerikai ENSZ-küldöttség eddigi helyettes vezetőjét nevezte ki Carter elnök, az Egyesült Államok új állandó ENSZ-képviselőjévé, a közelmúltban lemondott Andrew Young utódjaként. KHOMEINI RÁDIÓBESZÉDE Khomeini ajatollah pénteki kommunistaellenes hangvételű rádióbeszédében azt állította, hogy „a kurd felkelők kommunista államot akarnak létrehozni Nyugat- Iránban”. Megismételte az augusztus eleje óta betiltott Kurd Demokrata Párt (KDP) vezetőinek kiátkozását. Közölte: „Ahhoz, hogy gyökerestől kiirtsuk a romlást Kurdisztánból, össze kell hangolni a forradalmi gárdisták, a csendőrség és a hadsereg tevékenységét”. Az Iráni Kurd Demokrata Párt pénteken a Nemzetközi Vöröskereszthez Intézett segélykérő üzenetében beszámol arról, hogy Khomeini ajatollah és az iráni kormány „embertelenül bánik” a kurd néppel. Ceausescu fogadta Gáspár Sándort • Bukarest (MTI) Gáspár Sándort, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárát, aki a Román Szakszervezetek Általános Szövetségének meghívására tartózkodik Romániában tegnap, pénteken fogadta Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke. Közéleti napló LOSONCZI PÁL ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA Líbia nemzeti ünnepe al- Iratban üdvözölte Moamer T _____ DAI el-Kadhafi ezredest, a Líbia álmából Losonczi Pál, az Arab Népi Szocialista Dzsa Hnöki Tanács elnöke táv- mahlrija vezetőjét. Magas magyar állami kitüntetést kapott a munkásmozgalom öt szlovákiai veteránja. A Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta a magyar és a csehszlovák munkásmozgalomban kifejtett sok évtizedes tevékenységéért Pavel Tonhauzer, Cséry Ernő, Juranovszky Béla, Ferdinand Berinszky és Fifik József csehszlovák állampolgároknak. A kitüntetéseket pénteken Pozsonyban Barity Miklós prágai magyar nagykövet nyújtotta át. A I. VILÁGHÁBORÚS LENGYEL MENEKÜLTEK KÜLDÖTTSÉGÉNEK LÁTOGATÁSA A II. világháborús lengyel menekülteknek a világháború kitörésének 40. évfordulójával kapcsolatos rendezvényekre hazánkba érkezett küldöttsége tegnap, pénteken látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a székházában. A bensőséges baráti találkozó keretében Zdislaw Antonietvicz újságíró, a delegáció tagja Kovács Bélának, a HNF ÓT titkárának, az Országos Béketanács főtitkárának dokumentumot adott át, amelyben az egykori menekültek köszönetüket fejezik ki a magyar népnek azért a fogadtatásért, amelyben a hitlerista támadást követően részesítette őket. EMLÉKPLAKETT MUNIR BASHIRNAK Munirs Bashirnak, az iraki tájékoztatási és kulturális minisztérium zenei főigazgatójának az ud — hagyományos arab lant — nemzetközi hírű mesterének a magyar zene iraki népszerűsítésében szerzett érdemei elismeréseként pénteken Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke átnyújtotta a KKI emlékplakettjét. KESERŰ JÁNOSNÉ A SZOVJETUNIÓBA UTAZOTT Nyikolaj Vlagyimirovics Tyimofejevnek, a Szovjetunió erdő- és fafeldolgozóipari miniszterének meghívására pénteken Keserű Jánosné könnyűipari miniszter vezetésével küldöttség utazott a Szovjetunióba. A miniszterek megbeszélést folytatnak a fa- és bútoripar területén történő együttműködésről. Szombat, 1979. szeptember 1 Ne legyen harmadik! A két világháború legfőbb tanulsága, hogy meg kell akadályozni a harmadikat. A múlt nagyon is beszédes, ha akarunk és tudunk olvasni belőle, az olyan alkalom, mint a második világháború kitörésének negyvenedik évfordulója, lehetőséget ad a hasznos emlékezésre. A második világháború fölfegyverzett népek óriási csatája volt, politikai, gazdasági, társadalmi, eszmei küzdelem. Negyven esztendeje, a Lengyelország ellen intézett német fasiszta támadás robbantotta ki. Hat évig tartott, ötvenmillió ember életét oltotta ki, városok és falvak százait pusztította el. Ez elég ok arra, hogy aggódva kérdezzük: fenyegeti-e az emberiséget hasonló katasztrófa? A lelkiismeretünk válasza ez: fennáll a veszély, de megvan elkerülésének minden lehetősége is. A háborút diplomáciai nyelven az államok közötti viták fegyveres megoldásának nevezik. Nemcsak a múlt, a jelen sem mentes a feszültségektől, az érdekellentétektől, a helyenként robbanásveszélyes súrlódásoktól. Küzd egymással a régi és az új, a két alapvető társadalmi rendszer, a gazdasági problémák olykor súlyos válságokat okoznak. Gyors változásban van a világ, s a béke egyik kulcsa: meggyőzni minél több polgári erőt, csoportot, kormányzatot, hogy fegyverkezéssel, fegyveres nyomással, háborús fenyegetéssel sem állítható meg a haladás. Napjainkra kialakultak azok a biztató jelek, amelyek azt mutatják, hogy az emberiség — a történelemben először — meg tudja akadályozni a nagyméretű háború kirobbanását. Ha a múltban végzetszerűnek tekintették is a háborút, amióta a szocializmus világrendszerré vált — már nem az. A félelem egyensúlya alakult ki, mondják — s valóban, a mai fegyverekkel el lehetne pusztítani az egész civilizációt. De ha elolvassuk a szocialista politikusok beszédeit, a Szovjetuniónak és szövetségeseinek állásfoglalásait, ma és hosszú évekre visszamenőleg, kiderül: nem a félelemre, hanem az ésszerűségre akarják építeni a jövőt. S e tekintetben is szolgált tanulsággal a második világháború: nagy veszély esetén összefoghatnak, együtt küzdhetnek a különböző társadalmi rendszerű országok. Akkor a felfegyverzett és támadó fasizmus rémuralma fenyegette az emberiséget, ma az atomháború. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia — ellentétek hosszú korszaka után ugyan, de — végül is összefogott a nácizmus ellen. Ez a múltbeli tanulság történelmi méretű biztatást ad a mára és a jövőre, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megteremtéséhez. Ha a félelem kormányozná a világot, két vagy több, sündisznóállásba húzódó, puskacsővel egymás felé meredő csoport különülne el egymástól, amely legjobb esetben is tartós bizalmatlanságban élne. Ennél azonban sokkal többet lehet tenni. A verseny, amely országok és rendszerek között folyik, megengedi az együttműködést, sőt meg is követeli azt. Nézzünk körül a világban: a nemzetközi kereskedelem soha nem hálózta be úgy a földet, mint a XX. század második felében. Száz ország árucikkeit vásárolhatjuk, kooperációk, gazdasági együttműködési szerződések kötnek össze erős szálakkal egymástól igencsak különböző országokat. A világ kisebb lett, az államok egymásra utaltak. A béke jóval több haszonnal kecsegtet, mint a háború — ha a múltban ez nem is volt mindig nyilvánvaló, ma egyértelműen az. Mindez azonban nem érvényesül önmagától, a veszélyek és a jó lehetőségek birkóznak egymással... Ezért dolgozták ki a Szovjetunió és szövetségesei a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének tételét, s valósítják meg azt a gyakorlatban, a helyzetet felismerő nyugati partnerekkel karöltve. Három és fél évtized Európája és a nagyhatalmak világméretű viszonya megmutatta, hogy járható az út, de tovább kell rajta menni. Biztosítékokat kell teremteni arra, hogy senki ne ülhesse a vitákat a fegyveres megoldás útjára, meg kell szilárdítani az alapvető bizalmat a kormányok, államok, csoportosulások között. E fontos feladat megvalósításának további kulcsa: a fegyverzetkorlátozás. Különböző nemzetközi tárgyalóasztalokon szocialista javaslatok sora fekszik, s küzdünk életbe léptetésükért. Nem könnyű küzdelem ez. A béke: kemény politikai helytállást, bölcsességet, taktikai érzéket higgadtságot, erélyt, megértést, szívósságot követel. A visszaemlékezés a második világháborúra új erőt ad ehhez a fáradságos munkához. Tatár Imre Dér Endre Jérceviadal it t Kiderült: feltevésem egyáltalán nem alaptalan. Asszony volt a dologban, „félig elvért”, modern nő, jópofa, higgadt és megfontolt. „Az ellentétem!" — gondoltam azon nyomban, amikor megismertem, a férjem csodálkozó-rajongó pillantással kereste őt aki éppen telefonált közben azonban utánam érdeklődött egy idősebb nőnél, aki számadatokat és kimutatást tartott eléje, és hol ide, hol egy másik pontra mutatott a kezével. — Ki ez a nő? Csak nem a „főnök” felesége? — kérdezte súgva a telefonáló, szőkített hajú, kellemes nő, aki nem átalott méricskélni engem, és megint félhangosan megkérdezte az idősebb nőtől: — Nem idősebb, mint a főnök? Az idősebb nő is végignézett rajta, és az mondta: — Nem hinném. Természetesen senkitől nem kértem tanácsot, tényekkel nem tudtam szolgálni, feltevéseim pedig ugyanúgy lehettek alaptalanok, mint kevésbé azok. Valahányszor bizonytalan voltam magamban, vagy a férjemben, az autóba ültem és gondolkodtam. Az utat figyeltem, a szabályos közlekedésre koncentráltam. Így történhetett meg, s mindannyiszor meg is történt, hogy kantárt kaptak a háttérbe szorult szituációk, melyek annyira különböztek a sokévi átlagtól: férjem viselkedése hazajövetelkor, különös szokásai, legújabb barátai (akik az én ötvenkét éves férjemet úgy vették körül, mint nyoszolyólány fejét a virágkoszorú)... Semmiféle látványos leleplezésre nem készültem, mégis leleplezés volt és látványos, kínos és megrendítő... Ez még a szép szőke nővel történt, emlékszem alig húszéves arcára (és máris válófélben!?), amint éppen lesüti a szemét, eljön a telefon mellől, és egy pillanatra a férjem és én közém áll, rámfordítja félig csukott szemeit, majd férjem felé tesz egy félfordulatot, miközben levélszerűség esik a földre. Természetesen én vettem föl a levelet, amelyet a férjem irt a szép arcú (most láttam, milyen duzzadt a szája széle), alig húszéves szőkének. „Tavaszi szellőnek” becézi, őzikemeleg csóknak a csókját, és tovább nem olvashattam, nem tudtam tovább olvasni a levelet, pedig se a férjem, se a kis húszéves nem akarta kivenni a kezemből, én nyújtottam ét a levelet félig olvasott én a férjemnek, aki szó nélkül ment ki az irodából, és csak este találkoztunk, vacsoránál. Azóta egyedül fogyasztjuk el a vacsoránkat, a férjem azt eszik, amit a jégszekrényben talál, és én is azt eszem, amit éppen főzök vacsorára, ha az unokák, vagy a gyerekek nálunk vannak, de az is előfordul, hogy vacsora nélkül fekszem le. Így is tartom a súlyomat. 58 kiló vagyok, se több, se kevesebb, már vagy tizenöt év óta. Hamar beértem a hivatalomba. Siettem a telefonhoz. A színházba telefonáltam. — A fiamat kérem. — Nincs bent. — Fél órával ezelőtt ért be. Autóval ment. Nézzen ki, kérem, az utcára, látja az autót? A portás kinézett az utcára, és „lelkesen” válaszolt: — Nincs kint az autója. — Az lehetetlen ! Narancssárga Zsiguli. Talán a mellékutcában parkol vele. — Megnézem. A portás hamarosan visszatért: — Ott sincs a narancssárga Zsiguli, kérem. De, ha parancsolja, föltelefonálok az Irodába, ott meg tudják mondani pontosan, járt-e bent a kedves fia... Bár nekem is kellett volna őt látnom, amikor bejön, mert mindig nagyon rendesen köszön ő, kérem. Akkor hát kapcsolom az Irodát. Eléggé felspanolt voltam, mindent tudni akartam, nehezen jött be az Iroda, s én pillanatok alatt végigfutottam gondolatban a fiam jövőjét. „Lágy ember, légy, akár a férjem. Szépre, nagyra törekszik, akár a férjem, szereti azt az asszonyt, aki két gyereket szült neki, nem félrelépésről van nála szó, többről van szó, többről...’* De hogy mi az a több, és mi az a más? Sehogy nem egészíthettem ki eszmefuttatásom ... — Halló — jelentkezett az Iroda. — Nem, nem láttam a fiút. (Idősebb nő a titkárnő, mindig így becézte a fiamat, szeretettel emlegette, mintha az édes fia volna.) — Egész korán elment már hazulról. Autóval ment, a portás pedig nem látja parkolni az autóját. Rossz sejtelmeim vannak, talán csak nem érte valami?! — Nem, egészen biztosan nem, nyugodj meg, semmi baja sincs, az igazgatónk kaphatta el egy fordulóra. — Az igazgató úr bent van a színházban? — Ki tudja? De nincs a fiúnak semmi baja, nyugodj meg, felnőtt, okos ember, hagyni kell így történt mindig, beszélgetésünk végére tegeztük egymást, megnyugtató hangja van. az igazgató valószínűleg azért csinált nagy ügyet a fiam késéseiből, mivel meg akarja mutatni, ő igazán „megszolgál” az érdekében elvégzett munkámért, a per előnyös kimeneteléért... Vidáman köszöntünk el egymástól, a titkárnő még azt is megígérte, amint megjön a fiú, telefonáltat vele. — Ne, ne! A világért se! Náluk voltam a gyerekek miatt, és amikor telefonált az igazgató úr, én vettem fel a kagylót... A munka az első, a világért sem akarom zavarni a gyereket. Köszönöm a kedvességedet. Jó napot csinálsz nekem mindig, tudod, ugye? A titkárnő nevetett, és valahogy azt találta mondani: — Köszönöm. (Folytatjuk.)