Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-01 / 77. szám
Péntek, 1983. április 1 3 Felszabadulásunk 38. évfordulója alkalmábólKitüntetések, elismerések Hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából Szegeden is megkezdődtek vállalatoknál üzemeknél, intézményeknél az ünnepségek. A megemlékezéseken a munkában élen járóknak kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. Felszabadulási ünnepséget rendeztek csütörtök délután az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának székházában, amelyen részt vett Szabó Sándor, a Csongrád megyei Tanács elnöke, a városi és járási pártbizottságok első titkárai, s több Csongrád megyei gazdasági vezető is. Dr. Györffy László, a pártapparátus alapszervezetének titkára mondott ünnepi beszédet, majd dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára kitüntetéseket adott át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából kiemelkedő és eredményes politikai munkáért a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki Gladics Gyulát, a munkásmozgalom régi harcosát, dr. Szucsán Sándort, a Csongrád városi pártbizottság első titkárát. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapták: Ecseri Antal, a fábiánsebestyéni Kinizsi Termelőszövetkezet párttitkára, Kónya Mátyásné, a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat, Pálfi Sándor, a MAHART hajójavító szegedi üzeme párttitkára és Vántus Istvánná, a Csongrád megyei pártbizottság politikai munkatársa. A Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki Balázs Tibort, a makói városi pártbizottság munkatársát, Czatáfly László L.uztMMSZMP megyei Oktatási Igazgatóságának tanzékveztő- tanárát, Dubecz Györgyöt, a szegedi városi pártbizottság politikai munkatársát, Pataki Mihályt, a szentesi Május 1. Termelőszövetkezet pártszervezetének vezetőségi tagját, Siha Lászlót, a FÜTÖBER csongrádi gyáregységének főmérnökét. A honvédelmi miniszter a honvédelmi bizottság munkájának segítéséért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntette ki dr. Sebe Jánost, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésben részesült Gitye Jánosné, a megyei pártbizottság munkatársa. 30 év utáni honvédelmi munkássága elismeréséül Honvédelmi Érdeméremmel tüntette ki Török Józsefet, a szegedi városi pártbizottság első titkárát, s a 15 év utáni munkáért dr. Pelle Lászlót, a megyei tanács osztályvezető-helyettesét. 10 év utáni munkáért kitüntetésben részesült Dobó Szilveszter, a domaszéki községi tanács vb-titkára. * Ünnepséget tartott Szegeden a munkásőrség Csongrád megyei parancsnoksága. A megyei parancsnokság épületében megrendezett ünnepség elnökségében foglalt helyet Vajda György, a DÉMÁSZ vezérigazgatója, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, dr. Csernus Ferenc, a megyei tanács vb osztályvezetője és dr. Horváth Sándor rendőr alezredes, a megyei főkapitány helyettese. Koczkás Ferenc megyei parancsnok ünnepi beszédében méltatta a felszabadulás jelentőségét, majd kitüntetéseket és elismeréseket adott át. Kiváló Szolgálatért Érdemérem kitüntetést kapott Hnyilicza Mihály munkásőr alezredes nyugállományba vonulása alkalmából. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésben részesült: Bojtos János, a makói városi zászlóalj századparancsnoka helye 11 ese; Vetró János, a hódmezővásárhelyi városi zászlóalj századparancsnoka; Berényi Ferenc, a szentesi járási-városi zászlóalj munkásőre. A Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozata kitüntetést kapott: Kiss A. Ernő, a szegedi járási zászlóalj rajparancsnoka, Grezsa Gábor, a szegedi városi zászlóalj rajparancsnoka és Fekete Mihály, a csongrádi városi önálló század fegyvermestere. Dudás József, a megyei parancsnokság kiképzési szakcsoportvezetője, munkájának elismeréseképpen, soron kívül főhadnaggyá lépett elő. Bejelentették, hogy a Munkásőrség Országos Parancsnoksága március elsejével Balázsa Ferenc munkásőr főhadnagyot nevezte ki a Csongrád megyei parancsnokság hadműveleti szakcsoportvezetőjének. A tegnapi ünnepségen 11 munkásőr megyei parancsnoki jutalomban és négy megyei parancsnoki dicséretben részesült. A megyei párt-végrehajtó bizottság nevében Vajda György köszöntötte a kitüntetésben és elismerésben részesült munkásőröket . A Szegedi Orvostudományi Egyetem ünnepi megemlékezésén tegnap, csütörtökön délután dr. Szilárd János egyetemi tanár, klinikai rektorhelyettes adott át kitüntetéseket. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Árvai Béláné és Katona Antal szakmunkások, dr. Polgár József egyetemi docens, Korom Pálné egészségügyi szakdolgozó, dr. Szabó Elek egyetemi adjunktus, és dr. Szabó János egyetemi docens. Nyugállományba vonulásuk alkalmából kapták ugyanezt a kitüntetést: Dikácz Margit ápolónővér és Gál Ferencné takarítónő. Miniszteri Dicséret elismerésben részesült Gaál Máté beteggondozó, Kunos Ilona takarítónő, Lázár Lajosné raktáros, dr. Remák Géza egyetemi tanársegéd, Stehlik Jánosné tudományos munkatárs és Buresch Jenőné titkárnő. Ugyanezt az elismerést kapta nyugállományba vonulása alkalmából Fazekas Istvánná tanszéki segédlaboráns és Antal Andrásné laborasszisztens. A művelődési miniszter kiváló tanulmányi eredményük elismeréséül a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel tüntette ki a következő orvosokat: dr. Horváth Istvánt, dr. Józsa Klárát, dr. Kása Margitot, dr. Orvos Hajnalkát és dr. Váry Attilát. Ugyancsak tegnap, csütörtökön tartották meg a felszabadulási emlékünnepséget a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Dr. Kocsondiné dr. Békési Márta vezető nyelvtanár mondott ünnepi beszédet, dr. Szendrei János főiskolai igazgató pedig átadta „A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kiváló Tanárjelöltje” kitüntetéseket a következő negyedéves hallgatóknak: Bécsi Katalinnak, Csalainé Csengődi Juditnak, Sándor Máriának, Keresztes Györgyinek, Ormosi Katalinnak, és Palásti Károlynak. A Nagyalföldi Kőolaj, és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének — a felszabadulási évfordulót köszöntő tegnapi, csütörtök délutáni ünnepségén Kiváló Munkáért kitüntetést vette át Vérattyéaitéiáig." Szakember címmel tüntették ki Kolcz Gábor termelőmestert, a Szakma Ifjú Mestere cím birtokosai: Börcsök Szilveszter autószerelő és Tóth János esztergályos. A KISZ KB Dicsérő Oklevelével ismerték el az adminisztratív raktár KISZ_alapszervezetének mozgalmi tevékenységét. Az NKFV szegedi dolgozóinak ünnepségén négyen vették át az Önkéntes Tűzoltó Szolgálati Érem ötéves fokozatát. • A forradalmi ifjúsági napok keretében április 4-e tiszteletére a KISZ Csongrád megyei bizottsága kitüntetésátadási ünnepséget rendezett tegnap, csütörtökön, az újszegedi KISZ-iskolán. Rövid emlékműsor után Turcsikné Süli Mária, a megyei KISZ-bizottság titkára köszöntötte az elnökségben helyet foglaló dr. Szilágyi Júliát, a megyei pártbizottság tagját, a pártiskola nyugalmazott igazgatóját, Bódi Györgyöt, a KISZ KB tagját, a megyei KISZ-bizottság első titkárát, Zeleiné Horváth Sárát, megyei úttörőelnököt, Szentgyörgyi Pált, a megyei KISZ-bizottság titkárát, dr. Földesi Ferencet, a megyei tanács és az ifjúsági bizottság tagját, valamint a résztvevőket. A KISZ-bizottság titkára méltatta április 4-e jelentőségét, szólt azokról a feladatokról, amelyek a békében született fiatalokra várnak. A jövőre orientált ifjúság békeidőben nevelkedett, a forradalmat, a háborút csak könyvből ismeri. A ma ifjúsági vezetőinek jövőt és példát kell mutatni számukra, segíteniük kell abban, hogy minden fiatal megtalálja helyét a mai magyar társadalomban, a közéletben, bízzon jövőjében. Ezután Bódi György kitüntetéseket adott át. A KISZ Központi Bizottsága az ifjúság nevelése terén kifejtett eredményes tevékenységéért Ifjúságért Érdeméremben részesítette Farkas Ferencet (Hódmezővásárhely), Kiss Ferencnét (Szentes), dr. Pék Józsefnét (Szeged). A Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsától a Gyermekekért Érdemérmet kapta dr. Tóth Péter (Szeged), aki kitüntetését Budapesten, a központi ünnepségen veszi át. A KISZ Központi Bizottsága az ifjúsági mozgalomban végzett eredményes tevékenységéért KISZ Érdeméremmel tüntette ki Berta Józsefet, Berta Máriát (Szeged), Börcsök Józsefet (Ásotthalom) Fekete Gézát (Szentes), Havas Tibort (Makó), Ludányi Istvánt (Szentes), Simon Mártát (Szeged), Vancsó Istvánt (Apátfalva). E kitüntetésben részesült még dr. Borts. uiranciska . (Hódmezővásárhely és dr. Ixhoczky Pál (Szeged)j.íA.i."MUSI3 Országos Elnöksége Úttörővezetői Érdemérmét kapta Bezdán István, Kerényi Józsefné (Szeged), Mendei Árpádné (Makó), Nagy József (Kübekháza), Szente Varga Gergelyné (Hódmezővásárhely). A KISZ KB Kiváló Ifjúsági Vezető érmében részesült Babikné Simon Gizella és Lévainé Dudás Éva (Csongrád), Báló Mihály (Makó), Bodó Sándor, Rostás Mihály (Hódmezővásárhely), Czinkóczki László, Czöndör Judit, Csorba Paine, Józsa Gusztáv, Katona Ferenc, Okos József, Rácz Katalin, Szögi Etelka, Tulipán Andrásné (Szeged), Szénási István (Szentes). Munkahelyén vette át e kitüntetést Berkecz Miklós, Binecz Sándor (Makó), Csiszár József, Mándi Mária és Monostori Ildikó (Szeged). A MUSZ Országos Tanácsa Kiváló Úttörővezetői kitüntetést adományozta Benedek Jánosnénak (Derekegyház), Cselőtei Józsefnek (Hódmezővásárhely), Gansperger Jánosnénak (Szentes), Papos Andrásnak (Kiszombor), Papp Tibornénak (Szeged), Sütő Péternének (Felgyő), Szrnka Jánosnénak (Sándorfalva). A KISZ KB Aranykoszorús KISZ-jelvényét érdemelte ki Bálint László (Bordány), Godáné Ádám Mária, Hunyadi Lászlóné (Szeged), Gyömbér Ferencné Putnoki Éva (Szegvár). E kitüntetésben részesült még Kurusa Mária (Szeged). A KISZ Központi Bizottsága Dicsérő Oklevéllel jutalmazta Halász Katalint (Szeged). A forradalmi ifjúsági napok alkalmából ünnepséget tartottak a szegedi iskolákban, vállalatoknál, intézményeknél. Az itt kitüntetett fiatalok: Aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott Győrök Gyöngyi, Páva Imre, (SZOTE), Hévízi Ottó (JATE), Török Ferenc (JGYTF), Jankó Gyula (SZEF), Kurunczi László (pincegazdaság), Szalai Mihály (Ikarus), Várkonyi Istvánné (CSOMITERV), Bényi Mihályné (Volán), Horváth Lajos (ruhagyár), Gilicze Éva (konzervgyár), Bánvölgyi Zoltán (Vízművek és Fürdők), Kádár Mihály (ATIVIZIG), Szaniszló József (Felszabadulás Tsz), Németh György (MÁV), Szikszói Imre (Taurus gumigyár), Militár Iván (Órás-Ékszerész Szövetkezet), Lédeczi Zoltán (DÉLÉP), Molnár Zoltán (városgazdálkodási vállalat). A KISZ KB Dicsérő Oklevelében részesült Dobos Éva, Nagy Miklósné (SZOTE), Szabó László, Kiss Ferenc, Lukács Lajos (JATE), Gyöngyösi Ágnes (SZEF), Szabados Kristóf, Rauh Judit (JGYTF), Horváth Zsikó Zsolt (Rózsa Ferenc Szakközépiskola), Pelikán Ágnes (Élelmiszeripari Szakközépiskola), Molnár László (Bebrits szakközépiskola), Furák József (Tömörkény gimnázium), Rácz Gabriella (közgazdasági szakközépiskola), Vinnai András (Déri Miksa Szakközépiskola), Dobák Mária (Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola), Török Terézia (640. sz. Textilipari Szakközépiskola), Olesi Antónia (624. sz. szakmunkásképző), Gárgyán Edit (építőipari szakközépiskola), Házi Irén (közgazdasági szakközépiskola), Szél Zsuzsanna (kereskedelmi szakközépiskola), Galgóczi Zsuzsanna (Felszabadulás Tsz), Bodroginé Lippai Éva (kórház-rendelőintézet), Berényi Zoltánné (posta), Kiss István (olajipar), Kasza Lajosné (CSOMITERV), Bárkányi Jánosné (építőipari szövetkezet), Várkonyi Nándor (DÉLÉP), Jenei Gábor (ATIVIZIG), Gyüre Gábor (AFIT), Nádudvari Katalin (ÉGSZI), Hetesi Endre (KSZV), Ilia István (SZKV), Tuszinger Ernő (konzervgyár), Süli József (Volán), Balogh Gabriella (MÁV), Szakács Zoltán (DÉMÁSZ), Andó Endre (DÉGÁZ), Varga József (kéziszerszámgyár), Kónya Mária (Centrum áruház), Bombolya Erzsébet (CSOMITERV), Csapi Benőné (Ikarus), Danner Mihály (DÉL- fERV), Molnár János (MAWáiföÉ&wv <£$mASZ), Szabó Emma (konzervgyár). A KISZ KB Kiváló KISZ szervezet zászlaját kapták a Szegedi Vízművek és Kürdők a Kommunális Vállalatok, a textilművek, a konzervgyár, a DELTERV az Ikarus, a CSOMITERV, a Posta, a Felszabadulás Tsz, a KSZV, a Volán 10. sz. Vállalata, a Rózsa Ferenc szakközépiskola, a 600. sz. szakmunkásképző intézet, a Déri Miksa szakközépiskola, az erdészeti szakközépiskola és a tanárképző főiskola matematika szakos ifjúkommunistái. A KISZ Központi Bizottsága Dicsérő Oklevelében részesültek a következő alapszervezetek: JATE TTK negyedéves matematika-fizika szakosai, a JATE ifjúságvédelmi alapszervezete, a Déri Miksa szakközépiskola pedagógusai, a Gagarin általános iskola pedagógusai, a 640. sz. szakmunkásképző intézet harmadik A osztályosai, a Fodor József szakközépiskola harmadik B osztályosai, a 624. sz. szakmunkásképző irodalmi színpada a közgazdasági szakközépiskola Fidel Castro alapszervezete, a Kőrösy József szakközépiskola Zalka Máté, a JATE UNESCO alapszervezete, a Volán műszaki üzemek vezetősége, az órás- és ékszerész szövetkezet, az építőipari szövetkezet Radnóti, a tervező szövetkezet, a DÉLÉP Che Guevara, a DELÉP Március 15., a DÉLÉP Lékai János, a pincegazdaság, két olajipari, az ÉGSZI, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság, az AFIT, a Centrum áruház, a posta II. számú, a posta távbeszélő, a KSZV, az Ikarus Sallai Imre, az SZKV műszaki, az Express, megyei kirendeltségének alapszervezete, a Csongrád megyei tanács, a DÉGÁZ KISZ-szervezete. A MUSZ Országos Tanácsának Dicsérő Oklevelét kapja, mai, pénteki iskolai ünnepségeken Forgó Pálné (Zrínyi ált. isk.) Tölcséry Erzsébet (kisegítő ált. isk.), Lengyel Jánosné (Szirmai ált isk.), Palugyay Zsuzsa (Dugonics ált. isk.), dr. Szigeti Sándorné (Mező Imre ált. isk.), Bárdos Károlyné (Hámán Kató ált. isk.), Kínáló Ifivezetői Munkáért elismerést kapott az úttörőszövetség országos tanácsától Szentesi Zsolt (DÉLÉP). * A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat központjában tartott ünnepségen a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta Hődor Antal. A Szegedi Postaigazgatóságon tegnap tartott ünnepségen a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült Vasas György körzetmester. Az elismerés bronz fokozatát kapta Garán János hivatalvezető. A Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést vehette át Balogh János műszerész, Dávid Sándor kézbesítő, Ignácz Mihályné felvevő, Kiss István hivatalvezető, Kauczky Antal hivatalvezető és Papp Sándorné előmunkás. Miniszteri Dicséretet Szente Márk hivatalvezető kapott Vezérigazgatói Elismerést pedig Géczi Istvánné csoportvezető, Gyenes Józsefné osztályvezető, Heine Károlyné gazdász, Keresztesi Ferenc műszerész, Kőrös Imre kézbesítő, Matyi Lajos ellenőr, Mészáros Mihály asztalos brigádvezető, Palotás László hálózatszerelő, Rehák Róbert üzemeltetési vezető és Szabó János munkavezető.• A kereskedelemben és a vendéglátásban kiemelkedő munkát végzők közül Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Pálfy Károlyné árudavezető-helyettes és Móra Ferencné árudavezető (Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat); Miklós Pál tmk-csoportvezető, Éri .Ferenc főosztályvezető; Gránicz Mihályné üzletvezetőhelyettes; Laduver Istvánné munkaügyi előadó; Pavlotincs Lászlóné üzletvezetőhelyettes (Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat); dr. Sugataghy Ödönné, a Szeged Tourist Idegenforgalmi Hivatal csoportvezetője és Fodor Pál, a Csongrád megyei tanács vb kereskedelmi osztályának helyettes vezetője. ♦ Dr. Szabados Ferenc főügyészségi ügyész tegnap, Budapesten vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést. A DELTEX-nél tartott vállalati ünnepségen Forrás László, számítástechnikai osztályvezető Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. * Megemlékeztek hazánk felszabadulásának 38. évfordulójáról az Ipari Szövetkezetek Csongrád megyei Szövetségénél is. A KISZÖV- klubban tartott ünnepségen adták át a Kiváló Munkáért kitüntetést D. Nagy Imrének, a Műszaki Kerámia tsz szakmunkásának, Farkas Imrének, az Április 4. Cipőipari Szövetkezet elnökének, Kákas Ferencnének, a Szegedi Tömegcikk Készítő Ipari Szövetkezet főkönyvelőjének, Rózsavölgyi Andrásnénak, a Szegvári Háziipari Szövetkezet elnökének, Kovács Lászlónénak, a Sándorfalvi Háziipari Szövetkezet betanított munkásának, Protity Miklósnénak, a Csongrád megyei Fodrász Szövetkezet üzletvezetőjének, Kiss Jánosnak, a Hódmezővásárhelyi Építőipari Szövetkezet kubikosának, Gercsó Antalnak, a Szegedi Szerszámkovács Isz szakmunkásának, Iván Jánosnak, a Szegedi Építőipari Szövetkezet szakmunkásának, Sándor Mihálynak, az Elektrofém Ipari Szövetkezet kereskedelmi ügyintézőjének, Zsilka Lászlónak, a Béke Vegyesipari Szövetkezet műszaki vezetőjének, Jenefi Oszkárnénak, a Csongrád megyei Paprikafeldolgozó Kisszövetkezet szak(Folytatás a 4. oldalon.)