Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

Szerda, 1984. augusztus 1 Ilyenkor, nyáron a nyaralókba, hétvégi házakba költöznek a gázpalackok, ott van rájuk nagyobb szükség. Meg a befőzések idején mindenütt, ahol nem vezetéken érkezik a gáz. Az algyői I*B-gáztöltő üzem forgópados töltőberendezéséről naponta átlag 15 ezer palack kerül le a nyári időszakban, s jut idő az évi karbantartó munkálatokra is Felvételünk az algyői üzemben készült. Gulyásleves gépsonkából, s más „finomságok" a tömegétkeztetésből Fölényes eleganciával nyilatkozik a tévé népszerű bűnügyi riportműsorában a lebukott „főfőúr”, a budapesti vendéglátó komplexumé volt vezetője. Az okos-fontos interjúalanyok elgondolkodó, magyarázó arckifejezésével ismerteti, mi módon lehet — neki — sok pénzre szert tenni, és hogyan lehet udvariasan, figyelmesen kicsalnilopni zsebünkből a forintokat. Közelít a kamera egy étlapra, amelyen — nézni riporteri segédlettel — nyilvánvalóvá válik a néző számára, úgy csapják be a vendéget húsz-harminc forinttal, hogy az étlapot nézve maga tartja hihetetlennek, utóvégre is ott az írás, fillérre annyit fizetett, ami a papíron áll. Hogy nem azt evett, hanem olcsóbbat? Elég, ha a pincér tudja ... Felidéződik bennem a riport, miközben kanalazom az üzemi levest, s elégedetten állapítom meg, tartalmasabb a bisztróban, öt méterre a konyhától, mint egy kilométerre, a munkahelyi étkezdében, ahová máskor rendesen kiszállítják. A rács mögött is elegáns exigazgató képére ráúszik büfésünk izzadtságban fürdő arca. Szája szélét harapdálva dühöng, hogy két szem krumplit nem tud elosztani három adag levesbe, reklamálni meg már nem mer, hiszen nem hallgatnak rá. Megértően bólogatunk, és méregetjük a Zilahy-módit: „Valamit visz a víz”. Végtére is mindegy, miért nem lakunk jól, s jobb híján úgy érezzük, a táplálék helyett kapóra jön a kereskedelmi felügyelőség idei vizsgálatának pár sora. „Általános, hogy a konyhákról elszállított ételek szállítóedényei nincsenek lezárva, az elszállított ételeket nem kíséri szállítójegyzék az esetek 50 százalékában, így az átvevő nem tudja, hány liter levest, hány kilogramm főzeléket és sülthúst kell átvennie. Gyakorlatilag nem tud reklamálni hiányos áruszállítás esetén.” * A szakemberek átfogó vizsgálatot végeztek a tömegétkeztetés jelenlegi állapotának elemzésére, s amit ebből Bánáti Antaltól, a kereskedelmi felügyelőség vezetőjétől megtudtam, elvette a kedvem attól, hogy túl nagyokat vicsorogjak a Kék fényben prezentált vendéglátósra. Minek, mikor helyben is vagyunk olyan ügyesek? Legföljebb kevésbé elegánsak! Azt hinné az ember, a háznál levő üzemi konyha, illetve ebédlő a legbiztonságosabb étkezőhely, hiszen ahogy „házinyúlra nem törtünk” úgy igaz lehetne, hogy magunkat csak nem csapjuk be. Ez a fajta bizalom aztán oly erőteljes rózsaszín felhőkbe képes burkolni a konyha tájékát, hogy még a gyanúját is elhessegetik maguk az érdekeltek. Az egyik vállalatnál csaknem meghiúsult az ellenőrzés, mert a vezető nagyobb energiát fordított az ellenőr jogosultságának „leinformálására”, mint az étkeztetési körülmények felügyeletére. Volt olyan eset, hogy az ilyen „belső” konyhákon éveken keresztül rendszeresen végeztek ellenőrzést, de hibát soha nem találtak. Négy év alatt huszonötször járt ott a belső ellenőr, a kereskedelmi felügyelő csak egyszer, de az megállapíthatta, hogy 1980 óta folyamatosan megkárosították az étkezőket. Hogy miként az ötletben nincs hiány, de vigyázat, az ellenőrök is ismerik! — arra van néhány, gasztronómiai újításnak is beillő találmány. Receptkönyvünk, melyet válogatással állítottunk össze, például kezdődhetne így: Végy egyetlen adag daragaluska-leveshez 8,7 dekagramm sót, 6,7 dekagramm zsírt, 10 és fél deka darát, egy tojást és csinálj belőle ehető ételt. Ha sikerül, akkor te művész vagy! A maréknyi só ugyan nem biztos, hogy a csészényi levesben felolvad, de ha mégis, az biztos, hogy a tíz deka grízt nem veszi fel a tojás. A zsír azonban annyi, hogy azon még a féltégla is lecsúszhat — úgyhogy végül is jó ez a kalkuláció. Akárcsak az, amelynél a hétvégi marhapörköltadagnál 23 deka húst kalkuláltak az előírt 6—8 deka helyett. Így azért mégiscsak összejött a heti anyagfelhasználás — legföljebb nem adtak a többi napon ekkora, lakodalmi adagokat. Gyanítható, hogy az ilyesfajta „elszámítás-technika” nem kifejezetten gyakorlatlanságból ered, s nem is valamilyen mérhetetlen emberbarátságból. A lagziadagméretű pörkölthöz, a Holttenger vizét megszégyenítő leveshez, a sziklakemény grízgaluskához elég, ha a raktárból veszik ki az anyagot. Annyit nem lehet bele tenni! Elvégre ehetetlen lenne. Folytathatnánk a sort a megvett, de be sem érkezett zsírról, az éppen lejárt szavatosságú gépsonkából készített gulyáslevesről, a dióbélként elszámolt héjas dióról, a megvásárolt marhafelsálról, amelyet olyan üzlettől vettek, amely nem is kapott ilyen húst... Nem kell, ötleteket nem adunk — kevés is a hely. Többet mond viszont mindennapi üzemi ebédünkről az, hogy a megyében végzett átfogó ellenőrzések szerint általános tapasztalat a számos jó példa ellenére, avagy tisztelet minden kivételnek), hogy a jámbor előfizetők nem mindig azt kapják meg az üzemi és a kereskedelmi vendéglátó konyhákbanvendéglőkben , ami a meghatározott anyagnormák alapján járna. Az ellenőrök 191 esetben vizsgálták az anyagvételezést és az ételkészítést, s 54 esetben megállapíthatták, hogy a vásárlókat megkárosították. A KERMI- hez elküldött 35 ételmintából pedig 26 nem felelt meg a követelményeknek. Kár, hogy ahhoz külön intézet kell, hogy tudja, mik is a követelményeink. Mi ugyanis — kezünkben a kanállal — már nemigen merünk követelni. Csak fizetünk — és eszünk. Mert azért még kapunk .. Igriczi Zsigmond 3 Vásár - tanulságokkal Előre bocsátom: az újságíró nem lehet szakmai potentát, csak mondja a magáét, összegyűjtve sok-sok ember véleményét is. Azt is elárulom, hogy kissé elfogult vagyok a Szegedi Ipari Vásár iránt, mert szegedi vagyok. A múlt kötelez! Szeretnék ebből kiindulni. Ebben a városben már rendeztek országos méretű ipari kiállítást 1876-ban. Bakay Nándor szegedi gyáriparos volt a kezdeményező. Jelszóként használták, hogy ez a kiállítás adjon helyt az újdonságoknak, s a bemutatott termékeket a minőség, a haladás jellemezze. Amely bemutatkozó bizonyítani tudta, hogy terméke újdonság, jó előrevivője az iparnak, azt érdeméremmel jutalmazták. Kötelez a múlt. — jeleztem az előbb, ám azonnal hozzáteszem, hogy a hagyományok ápolása nem jelent konzervativizmust. A valamikori szavak ma is érvényesek. Nincs új a nap alatt, — idézgetjük a mondást. Valóban így igaz. az örökérvényű dolgokat fölösleges átfogalmaznunk. " Az újdonságokra, a minőségre ma is szükség van, sőt holnap és holnapután is szükség lesz rá, legyen bármilyen magas fokú a technika. Könnyű belátni, ami ma magas fokon jelentkezik, azt is lehet továbbfejleszteni, hiszen egyhelyben soha nem állhat a világ. A Szegedi Ipari Vásár szervezői, rendezői jól tették, hogy megmaradtak olyan célkitűzések mellett, mint az újdonságok elsősége, a termelők, a kereskedők és a fogyasztók találkozója, valamint a testvérvárosi kapcsolatok sokrétűségében a gazdasági vonal ápolása. Ez utóbbit szélesítve mondhatnánk el a szegedi vásárról: a város földrajzi fekvése miatt is nagyon alkalmas arra, hogy déli szomszédainkkal, első helyen Jugoszláviával, kapocs legyen a határ menti áruforgalmi, áruházi csere, termelési kooperáció, közös tranzakciók kiépítésében, bővítésében. Ezek a kontaktusok gyümölcsöt érlelhetnek a népek közötti barátságban, együttműködésben, és természetesen a kölcsönös hasznosságban. Boncolgassuk a szegedi vásár hármas célkitűzését: vajon mennyiben tudott eleget tenni feladatainak ebben az esztendőben? Summázva annyival is elintézhetnénk, hogy minden rendben van. Viszont kár volna csak ennyit mondani. Nézzük az újdonságokat. Voltak-e, s ha voltak, mennyiben nevezhetjük újdonságoknak azokat a termékeket, amelyekkel a látogatók, a kereskedők találkoztak a szegedi vásárban. Volt, aki azt mondta a séta után, hogy alig látott új terméket, így persze nem igaz a summázat. Minden relatív. Egy kritikai véleményt magam is hallottam: „Láttam már ilyen bukósisakot! A Pick szalámi százesztendős múltra tekint vissza! S sok bemutatott áru évek óta ránk tekint a kirakatokból!” Ez is igaz. A régin — akár százesztendős termék legyen is az — ha jó, kár volna változtatni. A Pick szalámi valóban diplomát kapott már a századeleji világkiállításokon is, az lenne a balga, aki azt a receptúrát megváltoztatni akarná. Jobbítani lehet de megváltoztatni, hogy senki ne ismerjen rá, szinte bűnnek is, kelllene. Voltak azért újdonságok: ha mindet fölsorolnánk, legalább háromszáz cikk megnevezését kellene leírni. Mindenféle reklámozás nélkül megjegyzem: a kisbéri állami gazdaság ipari üzeme olyan praktikus kivitelű — családi házaknál alkalmazható — központi fűtéskazánokat mutatott be a vásáron, melyek tényleg újdonságok, annyira, hogy még nem is lehet kapni, legfeljebb előjegyzéseket írtak a listára a szegedi Vídia kereskedői. Hasonlóan vadonatúj a Budapesti Lakásépítő Vállalat tetőtérre építhető ablakai. Azokat is keresik a vevők. Jellemző, hogy ezek a termékek a közönség díját is elnyerték. Apropó: közönség szavazatai, díjai. Kiderült, hogy ezt akár abba is lehetne hagyni. A látogatók nem „fáradnak” szavazati dolgokkal, amit bizonyít, hogy 100 ezer belépő szavazószelvényéből alig egy-két ezer hullott az urnákba. Tanulság: abba kell hagyni. Legfeljebb egy objektív társaság szakemberek, fogyasztók tanácsának képviselői mondjanak véleményt néhány termékről, bemutatóról. Gondolkodni kell ezen is. A második célkitűzése a vásárnak, hogy fórumot adjon a kereskedőknek, a termelőknek és a fogyasztóknak. Ez különben is olyan „pofon egyszerű”, hogy ki sem lehet kerülni, ha valahol vásárt, kiállítást tartanak. Az idei szegedi vásár azt konkrétan is bizonyította, hogy ilyen fórum volt. Fölemlegethetnénk az üzletkötések számait, a kooperációs tárgyalásokat. Nehéz lenne hitelesen bizonyítani, hogy a találkozó mit hoz holnap , vagy holnapután. Csak idézni tudom a szabadkai Pannónia Vásár igazgatójának nyilatkozatából . ..— Most érnek azok a vetések, amelyeket tíz és tizenöt évvel ezelőtt hintettünk el. A testvérvárosi kapcsolatokat ápolandó kezdtük a gazdasági kapcsolatokat, de az idei szegedi vásáron már körülbelül 20 millió dollár értékű üzletet realizáltak a magyar és a jugoszláv cégek.” Mondhatjuk továbbá, hogy Szeged Szovjetunió beli testvérvárosa Odessza rendszeres, és hagyományos kiállító, ugyanígy a lengyelországi Lódz, a finnországi Turku. A külföldi, a nemzetközi jelleg egyre karakterisztikusabb a szegedi vásár palettáján, az idén már egy francia cég is eljött bemutatkozni. A kiállítókon kívül itt voltak tárgyalni osztrák és bolgár szakemberek, kereskedők, iparosok. Bízunk benne, hogy a szegedi vásár nemzetközi jelentősége a jövőben tovább szélesedik. A vásárnyitón mondta Kapolyi László ipari miniszter: „A BNV mellett a szegedi vásár a legjelentősebb hazánkban.” Ez így jó és helyes is. Egy ország, h oly kicsi is, mint a miénk, nem föltétlenül jelenti azt, hogy egyetlen város, esetünkben a főváros alkalmas csak ar,a hogy ipari kiállítás, vásár bemutatkozóhelye legyen. Lehet, hogy ismétlés: maradjon meg a Szegedi Ipari Vásár az újdonságok vásárának, a kereskedők, a termelők és a fogyasztók találkozóhelyének, illetve a testvérvárosi kapcsolatok ápolójának, s e „hangulatban” a magyar és a jugoszláv határmenti áruforgalom, áruházi csere, termelési és gazdasági kooperáció olyan színhelyének, ahol tényleg mindig történik valamiféle előrelépés. A vásár helyéről, külleméről. Szűkös a Marx tér. De mégis alkalmas egy ilyen vásár megrendezésére. Égető szükség van arra, hogy területét is bővítse, javítsa. Felelős politikai tisztségviselők, állami és gazdasági vezetők mondták, hogy a „piaci oldalon” mód volna a bővítésre, akár úgy, hogy a kiállításon is érdekelt vállalatok, különösképpen a magyar alumíniumipar közreműködésével fölépítenének egy hosszú csarnokot, 5—6 ezer négyzetméteres alapterületen, amely jól szolgálná a vásárt, de nem utolsó sorban a szegedi híres piacot, amikor nincs ipari kiállítás. Életrevaló javaslatok hangzottak el, érdemes keresni és kutatni a megvalósítás módozatait. Még milyen tanulságokkal szolgált az idei vásár? Jobb volt a legutóbbinál! Minden tekintetben, a küllemében, az újdonságok számában, s a látogatók is jól érezték magukat. Viszont megállni nem lehet. A teendő? Keressék, kutassák tovább a megújulást, hogy a 110 esztendős jubileumi vásár még jobb legyen a mostaninál is. Tömören ennyi a tanulság! S még egy: a szegedi vásár kinőtte „babakorát”, jár már a saját lábán. Gazdagh István Kazánok exportjának növelése Az Orosházi Kazángyártó és Építőipari Szövetkezet társasági szerződést kötött az Intercooperation RT-vel a szövetkezet termékeinek exportjára. Az orosházi szövetkezet árucikkei — főként az ipari kazánok és pillangószelepek — eddig nagyobbrészt a szocialista országokban találtak vevőre. Most arra számítanak, hogy a közös érdekeltség alapján növelni tudják tőkés exportjukat is. Ennek érdekében a külkereskedelmi vállalat az új piacok feltárásán túlmenően olyan külföldi partnereket is felkutat, melyekkel a szövetkezet egyes termékeket közösen gyártana és értékesítene harmadik piacokon, illetve hosszú távon megosztanák néhány árucikk előállítását. Emellett a szövetkezet külpiaci értékesítési lehetőségeit növeli, hogy az idén megkezdték hőerőművi, hőtechnikai berendezések gyártását is Béketábor fiataloknak Ifjúsági béketábor nyílt Budapesten az Országos Béketanács Ifjúsági és Diák Bizottsága szervezésében. Az ország különböző pontjairól összesereglett mintegy száz fiatal — a békemozgalommal foglalkozó kisközösségek klubok képviselői — szakértők előadásai segítségével kaphatnak áttekintést a magyar és a nemzetközi békemozgalom időszerű kérdéseiről. A táborban tájékozódnak a hazánkban működő békeklubok helyzetéről, megismerkednek néhányukkal, s megbeszélik azokat a tennivalókat, amelyek megvalósításával még eredményesebb lehet a tevékenységük. A szervezők arra törekednek, hogy a táborlakók — az oldott, formaságoktól mentes eszmecseréken elhangzottak hasznosításával, elsajátításával — még inkább bekapcsolódjanak a helyi békemozgalmi munkába. A résztvevők között fiatal értelmiségiek és munkások, lelkészek és politikai aktivisták egyaránt vannak. f Segítettek az árva gólyákon Zamárdiban nemrégen árván maradt három gólyafióka. A környék lakói felfigyeltek arra, hogy a szülők több napja nem jelentkeznek — feltehetően elpusztultak —, a fejlett, de még repülni nem tudó fiókák éheznek és szomjaznak. A helybeliek értesítették a veszprémi állatkert igazgatóságát, és segítséget kértek az árva gólyák megmentésére. A kis gólyákat, tekintve, hogy az állatkert állománya, meggyérült, örömmel vették gondozásba. Az első napok tapasztalatai szerint jó étvággyal esznek és szépen fejlődnek.