Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-01 / 282. szám
Szombat, 1984. december 1 a párt XIII. kongresszusára és törekvéseket, utasítsa el a valóságtól elrugaszkodó, voluntarista megnyilvánulásokat. Határozottan, elvi alapokon, az ideológiai és a tömegpolitikai munka eszközeivel is folytatni kell a harcot az imperialisták antikommunnista propagandája, a burzsoá eszmék, a maradi nézetek ellen. A korábbinál többet kell tenni a politikai tudat formálásáért. A maxizmus— leninizmus oktatása eszméink, világnézetünk terjesztésével segítse a szocialista építés feladatainak megoldását. Az agitáció adjon választ a dolgozókat foglalkoztató kérdésekre, és járuljon hozzá mozgósításukhoz. Nagy és felelősségteljes feladat hárul a televízióra, a rádióra és a sajtóra a párt politikájának megismertetésében, a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásban, a közvélemény formálásában, a cselekvő társadalmi magatartás kialakításában. A tudományos kutatás színvonala összességében megfelel országunk adottságainak, eredményesen segíti az építőmunkát. A tudomány művelői jobban járuljanak hozzá a termelőmunka színvonalának és hatékonyságának emeléséhez, vállaljanak részt a döntési lehetőségek változatainak kidolgozásában; segítsék a kulturált, egészséges emberi élet jobb formálását. A társadalomtudományok művelőinek elsőrendű feladata korunk legfontosabb kérdéseinek kellő színvonalú elméleti-ideológiai feldolgozása. A párt és az állam a döntések megalapozásában mindinkább igényli a tudományok közreműködését. Az oktatási rendszer lényegében ellátja a reá háruló feladatokat. Ebben nagy szerepk van az oktatási intézményekben áldozatos munkát végző pedagógusoknak. A következő években folytatni kell az oktatás elhatározott korszerűsítését. A közoktatás javításának feladatait és feltételeit társadalmi-gazdasági program keretében kell meghatározni. A pedagóguspálya társadalmi megbecsülésének növelésével is elő kell segíteni a pedagógushiány megszüntetését. A párt művészetpolitikájának fő célja, hogy megteremtse a művészet alapvető társadalmi feladatainak teljesítéséhez szükséges feltételeket. Változatlan alapelvünk az alkotás szabadságának biztosítása, a művészeti kezdeményezések, kísérletezések támogatása, az alkotóműhelyek önálló felelős működésének segítése — állapítják meg az irányelvek, majd a művészeti ágak, az irodalom, a kritika helyzetével foglalkoznak. A művelődés térhódítása az általános és a szakmai műveltség gyarapítása társadalmi, gazdasági előrehaladásunknak fontos feltétele. Népünk kultúrája gazdagodott, de a kulturális igényeket még nem tudjuk eléggé színvonalasan kielégíteni. Helyezzük szélesebb alapokra az öntevékeny művészi, művelődési csoportok munkáját. Tegyük színvonalasabbá a milliókat érintő szórakoztatást. A művészeti és kulturális életben erősíteni kell a Párt elvi irányító és kezdeményező szerepét Az ideológiai munkát politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásával szoros egységben kell fejleszteni. Minden kommunista kötelessége, hogy határozott kiállással, meggyőző érveléssel lépjen fel eszméink és a párt politikája mellett a szocializmustól idegen nézetekkel szemben VI. A párt és a tömegszervezetek A Magyar Szocialista Munkáspárt, a munkásosztály forradalmi élcsapata a dolgozó nép pártja eredményesen irányítja, szervezi a szocialista építőmunkát, betölti vezető szerepét. Politikájával kifejezi, tevékenységével bizonyítja, hogy teljesíti a nép szolgálatában vállalt kötelezettségeit. A Párt és a tömegek kapcsolata jó, a nép bízik a pártban, támogatja politikáját, dolgozik megvalósításáért. A pártban érvényesülnek a lenini normák. A szocialista építőmunka sikeres folytatásának fő követelménye, hogy erősödjön és tovább szélesedjen a párt eszmei, politikai befolyása. A vezető szerep gyakorlásának alapja a népünk, nemzetünk érdekeit kifejező és szolgáló, a társadalom valóságos helyzetét figyelembe vevő marxista—leninista politika. Ennek képviselete és megvalósítása nagymértékben függ a határozatok végrehajtásának megszervezésétől és ellenőrzésétől. A vezető szerep érvényesítése, a politika sikeres megvalósítása megköveteli a párt eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységét. A párt hatékony működése feltételezi a pártélet szabályainak, a lenini elveknek a következetes megtartását. Az eddiginél több lehetőséget kell teremteni, hogy a párttagság a nagyobb horderejű társadalmi kérdések eldöntése előtt a párt fórumain véleményt nyilváníthasson, javaslatokat tehessen, jobban részt vehessen a döntések előkészítésében. A párt politikájának kidolgozásában, végrehajtásában és ellenőrzésében fontos szerepe van az alapszervezetek és a taggyűlések önálló, kezdeményező munkájának. A pártnak 862 ezer tagja van, ötvenezerrel több, mint a XII. kongresszus idején A tagságnak eredeti foglalkozása szerint csaknem háromnegyede, jelenlegi foglalkozása szerint pedig több mint a fele munkás és szövetkezeti paraszt. A pártépítés gyenge a fiatalok között és az értelmiségiek egyes rétegeiben. A tagfelvételek során nagy figyelmet kell szentelni annak, hogy a társadalom minden rétegéből azok kerüljenek a pártba, akik aktívak a közéletben, szocialista módon élnek, munkájuk, magatartásuk, társadalmi tevékenységük alapján megbecsülést élveznek. A párt politikájának megvalósításában, az ország előtt álló feladatok megoldásában kiemelkedő szerepük van a választott testületek tagjainak, a párt- és az állami apparátus vezető munkatársainak. A vezetők zöme munkája és magatartása alapján rászolgál a bizalomra alkalmas teendőinek ellátására. .A pártnak továbbra is felelősséget kell vállalnia, hogy a vezető beosztásokban rátermett, hozzáértő emberek dolgozzanak. Ismét megerősíti azt az elvet és gyakorlatot hogy — a párttisztségek kivételével — minden beosztást betölthet arra alkalmas pártonkívüli is. A pártszervek és -szervezetek támogassák a kezdeményező, az újat felkaroló, a rendet és a fegyelmet megkövetelő vezetőket. A vezetői tevékenységet is a teljesítmény és a magatartás alapján kell megítélni. A leghatározottabban fel kell lépni a hatalommal való visszaélés mindenfajta megnyilvánulása ellen. Beosztásra való tekintet nélkül, mindenkitől meg kell követelni a szocialista normák megtartását. A párt és a nép előtt álló nagy és nehéz feladatok megoldásában kiemelkedő szerepe és felelőssége van minden pártszervezetnek, minden kommunistának. Pártunk harcokban edzett, gazdag tapasztalatai vannak, bírja népünk bizalmát, birtokában van minden lényeges feltételnek, hogy vezetésével eredményesen folytatódjék a szocializmus építése Magyarországon. A tömegszervezetek és -mozgalmak társadalmi életünk fontos tényezői, nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a szocializmus építésében. A párt a politika kimunkálásában és végrehajtásában igényli a tömegszervezetek és -mozgalmak alkotó részvételét, számít kezdeményezéseikre, épít tapasztalataikra, figyelembe veszi véleményüket. Az irányelvek a továbbiakban kitérnek a szakszervezetek, a KISZ és a Hazafias Népfront szerepére, feladataira. VII. A párt nemzetközi tevékenysége Az irányelvek rámutatnak, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom a társadalmi haladás legfontosabb és legkövetkezetesebb ereje. A pártok önállóan a nemzeti adottságokkal, hagyományokkal és a követelményekkel összhangban alakítják politikájukat, és fejtik ki tevékenységüket. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom politikai befolyása világméretekben szélesedik, szervezeti ereje növekszik, új pártok jönnek létre. Mozgalmunkat a megújulás érdekében folyó törekvések jellemzik. A testvérpártok a legfőbb közös célok elérése érdekében erősítik internacionalista szolidaritásukat. A kommunista és munkáspártok összefogását nem gyengíthetik azok a viták, amelyek szükségszerűen zajlanak a szocializmushoz vezető utakról, a már létező, illetve a még csak célként megjelölt szocialista társadalomról, a pártok közötti viszony követelményeiről. Az MSZMP tevékeny részt vállal a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának erősítésében. Fontosnak tartja az alkotó szellemű, nyílt elvtársi véleménycserét, ennek két és több oldalú formáit. Osztozik a világbéke megőrzését, a társadalmi haladást szolgáló közös erőfeszítésekben. Pártunk szorosan együttműködik az SZKP-val, fejleszti együttműködését a szocialista országokban tevékenykedő testvérpártokkal Fejleszti kapcsolatait a tőkés országokban működő kommunista, és munkáspártokkal, bővíti együttműködését a fejlődő országok kommunista és munkáspártjaival. Szolidáris a fejlődő országok nemzeti felszabadító mozgalmaival, nemzeti demokratikus pártjaival. Tovább építi kapcsolatait a szocialista, a szociáldemokrata pártokkal. Hasznosnak tartja a véleménycserét minden olyan , párttal, mozgalommal, amely felelősséget érez a békés ügyéért. .. . Pártunk, forradalmi küldetésének megfelelően, történelmi felelősséget vállalt a szocializmus magyarországi felépítéséért, politikája kifejezi, hűen képviseli népünk alapvető érdekeit. Ugyanakkor a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szerves része is szolidáris a szocializmusért folyó világméretű küzdelemmel. A szocializmus építésének,magyarországi eredményei egyaránt szolgálják népünk felemelkedését" és a" társadalmi haladás, a szocializmus, a béke egyetemes" ügyét, Kim Ir Szen Kínában B Peking (MTI) Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára november 26-tól 28-ig nem hivatalos látogatást tett Kínában, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására. Kim Ir Szen találkozott és megbeszéléseket folytatott Hu Jao-panggal, a KKP KB főtitkárával, Teng Hsziao-pinggel és Csen Jünnel, a KKP KB PB állandó bizottságának tagjaival. KGST-tanácskozás Pénteken Budapesten a jegyzőkönyvek aláírásával befejeződött a KGST közlekedési együttműködési állandó bizottságának 72. ülése. A tagországok közlekedési miniszterei egyebek között az együttműködés olyan fontos kérdéseit, vitatták meg, mint a szállítások időarányos teljesítése és a közlekedési ágak közötti munkamegosztás javítása . Javaslatokat fogadtak el a dunai árufuvarozás,valamint a folyami-tengeri szállítás lehetőségeinek jobb kihasználására.1 • . 3 Losonczi Pál hazaérkezett délkelet-ázsiai útjáról Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége pénteken délelőtt hazaérkezett délkelet-ázsiai körútjáról. Az Elnöki Tanács elnökének kíséretében volt Borbányi János, a Minisztertanács elnökhelyettese. Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Rév Lajos, az OKISZ elnöke, Nagy Gábor külügy- és Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes. Losonczi Pál fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára,Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és az Elnöki Tanács több tagja, továbbá Várkonyi Péter külügyminiszter. Az érkezéskor jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Chim Nguon, a Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagykövete. Cao Due Minh, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Budi Hartantyo, az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Ülést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési ■ Bizottság pénteken ülést tartott. A testület megtárgyalta a párhuzamos exporttevékenységről, valamint az időskorúak foglalkoztatásának helyzetéről készített jelentést. A KNEB tájékozódott a vállalati gazdasági munkaközösségekkel összefüggő tapasztalatokról is. A dokumentumokat az illetékes szervek elé terjeszti. (MTI) A palesztin nemzeti tanács ülésszaka • Amman (MTI) Az ügyrendi tervekhez képest legalább 24 órás késéssel, csak péntek hajnalban fejeződött be a hontalan palesztin parlament, a nemzeti tanács 17. ülésszaka. Új végrehajtó bizottságot választott, élén Arafattal, akinek az eddiginél szemlátomást nagyobb felhatalmazása van új, még ismeretlen utak keresésére. Ezen az úton — amint a nemzeti tanács péntekre virradó éjjel közreadott nyilatkozatából is kitűnt — az Arafat irányította palesztin áramlatok Jordániával együtt indulnak el. Az új végrehajtó bizottság csak 11 tagból áll, mivel három mandátumot tartalékolnak olyan, damaszkuszi székhelyű palesztin szervezeteknek, amelyekkel Arafaték szeretnének megbékülni; George Habbas csoportjának, amelynek neve Népi Front Palesztina Felszabadításáért; Najef Havatme irányzatának (Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért) , illetve a Szíriára támaszkodó Szarka szervezetnek. Hat tagja végrehajtó bizottságnak független politikus. Arafat feltétlen híve, ebből a csoportból pedig két ember polgármester volt a megszállt Ciszjordániában, mielőtt Izrael deportálta volna. A végrehajtó bizottság meglehetősen sokáig vitatott összetétele arra utal, hogy Jasszer Arafat a nyugati part közvéleményének megnyerésén fáradozik, és igyekszik meggkerülni saját szervezetének, az FJ Fatah mozgalomnak . Szíriától ugyan elhatárolódó, mégis befolyásos, belső ellenzőket. Az El Fatah — talán éppen emiatt — mindössze három tárcát kapott a PFSZ kabinetjében. Péntek hajnalban Arafat sajtóértekezletet tartott. Mondanivalójának középpontjában 11 fegyveres harc és a jövendő politikai útkeresés állt, azt hangoztatta, hogy a PFSZ folytatja és fokozza a fegyveres ellenállást, de eközben erőfeszítéseket tesz a Jordániával vajló együttműködés sikere érdekében. A kijelentés időben egybeesett Husszein jordániai uralkodó egyiptomi látogatása hírének jordániai megerősítésével. Arafat egyetért Husszeinnel abban, hogy a közel-keleti problémakört az ENSZ védőernyője alatt megszervezett nemzetközi értekezletnek kell áttekintenie, a Biztonsági Tanács állandó tagjainak — közöttük természetesen a Szovjetuniónak —, valamint az egyenrangú partnerként kezelt PFSZ-nek a részvételével. Nem adott érdemi választ Arafat a riportereknek arra a kérdésére, hogy előző nap — csütörtökön — miről tárgyalt Nuszszeinnel. Arafat sajtóértekezlete előtt tették közzé az ülésszak hivatalos közleményét, amely csak árnyalatokban tér el a korábban jóváhagyott politikai nyilatkozat állásfoglalásaitól. Kimondja például, hogy a célul kitűzött konferencia alapja ne az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242- es határozata legen, hanem a marokkói Fezben hozott arab csúcsértekezleti határozat. Az előbbi a palesztin ügyet menekültkérdésként kezelte, az utóbbi burkoltan felajánlotta Izrael államhatárainak szavatolását, ha a palesztinok államot alapíthatnak a megszállt területeken, és a fővárosuk a megszállt Kelet-Jeruzsálem lehetne. Husszein elgondolása az, hogy az áhított nemzetközi értekezlet alapjául a 17 éve hozott 242-es, kompromisszumos határozat szolgáljon. A közlemény azonban most kinyilvánítja, hogy állandó PFSZ-bizottság alakul a Jordániával való együtt;mükö jés módozatainak a kimunki iására, márpedig Arafat választási lehetőségei — minthogy megújították, intézményesítették, és a nemzeti tanácsban törvényesítették politikáját — kimeríthetetlenek. A parlament — a nyilatkozat szerint — mindenesőre az államalapítás mellett áll, elveti továbbra is a Camp David-i formulát, párbeszédet ajánl fel az elszakadt csoportoknak, és Szíriának. Ugyanakkor megerősíti, hogy fejleszteni akarja, kapcsolatait a Camp David-i alkut formailag még mindig tiszteletben tartó Egyiptommal, és támogatja Irak kezdeményezéseit az Iránnal vívott háború befejezte érdekében. Magyar-szovjet idegenforgalom • Moszkva (MTI) Eredményesen alakult az idén is a Magyarország és a Szovjetunió közötti idegenforgalom. Az év első tíz hónapjában 31 százalékkal többen keresték fel Magyarországot szervezett turistacsoportokban, míg a Szovjetunióba csoportosan 13 százalékkal több magyar turista érkezett. Mint arról az MTI tudósítóját az IBUSZ moszkvai kirendeltségén tájékoztatták, a hagyományos és nagy népszerűségnek örvendő Budapest—Balaton útvonalon kívül igen kedveltek a nyugat-magyarországi körutak. Kedvező fogadtatásra találtak a szovjet turisták körében azok a kombinált utak, amelyek során Magyarországgal és valamelyik, hazánkkal szomszédos szocialista országgal ismerkednek meg. A magyar utazók körében változatlanul óriási az érdeklődés a fekete-tengeri üdülések és hajóutak, a balti és a kaukázusi köztársaságok, valamint a különleges élményt nyújtó középázsiai és szibériai utak iránt. Nem csökkent az érdeklődés a Szovjetunió érintésével más országokba — Korea , Kína, Mongólia, Finnország vezető utak iránt sem. Az IBUSZ jövőre is kedvezményt nyújt az elő- és utószezonban történő utazásokhoz. Hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához kapcsolódóan új utak szervezésére is sor kerül. Ilyen lesz a felszabadító szovjet hadsereg nyomában elnevezésű út, amelynek során Budapest, Battonya, Szeged, Székesfehérvár, Dunakanyar, Budapest útvonallal ismerkednek meg a szovjet vendégek. Hasonló útvonalat végigjárva ismerkedhetnek meg hazánkkal a testvérvárosok küldöttségei is, s ugyancsak az évfordulóhoz kapcsolódva tervez az IBUSZ több barátságvonatot és repülőjáratot is elltani.