Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

2 Magyar-csehszlovák tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) nyol együttműködési vegyes bizottság társelnöke tájé­koztatta a kormányfőket megbeszéléseik eredményei­ről. Mint beszámoltak róla, a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztésében magyar és cseh­szlovák részről egyaránt ki­emelt figyelmet fordítanak a kooperációs megállapodások­ra és a szakosítási egyezmé­nyek létrehozására, illet­ve a már meglevő meg­állapodások megerősítésére. Egyúttal hangsúlyozták, hogy a gazdaság több ágá­ban — így például a gép­gyártásban és a könnyűipar­ban — az­ eddigi eredmé­nyekre támaszkodva kell meghatározni a további te­endőket. A tanácskozáson foglalkoztak az együttmű­ködés elmélyítésével a sze­mélygépkocsi-gyártásban, s kölcsönösen állást foglal­tak amellett, hogy az áru­csere-forgalom egyensúlyát a szállítások bővítése mellett érjék el. Grósz Károly és Lubomír Strougal ezután tárgyalásaik eredményeit összegezve meg­állapították, hogy a munka­látogatás hatékony eszme­cserére adott módot. A konstruktív, nyílt légkörű megbeszélések tapasztalatai elősegítik azoknak a felada­toknak az elvégzését, ame­lyeket a két testvérpárt fő­titkárának, Kádár Jánosnak és Gustáv Husáknak tavaly megtartott találkozóján ha­tároztak meg. A mostani ta­lálkozón főként azokat az alapvető kérdéseket vitatták meg, amelyek révén az együttműködés valamennyi területén dinamikusabban fejleszthetők a kétoldalú kapcsolatok. Végezetül a kormányfők egyetértettek abban, hogy a jövőben rendszeressé kell tenni a hasonló jellegű munkatalálkozókat, amelyek mindkét fél számára hasz­nosak. A két kormányfő megbe­széléseit a nap folyamán megtartott partnertárgyalá­sok egészítették ki- Lubomír Strougal kíséretének tagjai a kapcsolatok egyes ágai­nak kérdéseit vitatták meg magyar kollégáikkal. Mar­jai József Pavel Hrivnákkal, Berényi Lajos Václav Ur­­bannal, Ambrus János Ján Stracárral, Barity Miklós Jaromir Johanesszel folyta­tott megbeszélést. A cseh­szlovák külügyminiszter el­ső helyettesét fogadta Vár­­konyi Péter is. Baráti munkalátogatásá­nak befejeztével Lubomír Strougal hétf­őn este eluta­zott hazánkból. A magas rangú vendéget Grósz Ká­roly, Marjai József és Vár­­konyi Péter búcsúztatta a fellobogózott Ferihegyi re­pülőtéren. Jelen volt Ko­vács Béla és Ondrej Durej. A repülőtéren a vendégek és a vendéglátók kölcsönö­sen búcsút vettek egymástól, majd úttörők virágcsokor­ral kedveskedtek a csehszlo­vák kormányfőnek. Lubomír Strougal különrepülőgépe este 6 óra után szállt fel Ferihegyről. Rádiótelex PÁRTKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT SZÓFIÁBA Németh Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével hét­főn pártküldöttség utazott Szófiába, hogy részt vegyen a KGST-tagországok kom­munista és munkáspártjai gazdaságpolitikai kérdések­kel foglalkozó központi bi­zottsági titkárainak érte­kezletén. A küldöttség tagja Marjai József, a Központi Bizottság tagja, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese. Kí­séretükben van Nyers Jó­zsef, a KB osztályvezető-he­lyettese. CUIPANDE BUDAPESTEN Kárpáti Ferenc vezérezre­des, honvédelmi miniszter meghívására hétfőn — ka­tonai küldöttség élén — hi­vatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett Alberto Joaquim Chipande hadse­regtábornok, a Mozambiki Népi Köztársaság nemzet­­védelmi minisztere, a Freli­­mo-párt központi bizottsága politikai bizottságának tagja. „OCEAN SAFARI ’87” Augusztus 31-én „Ocean Safari ’87” elnevezéssel nagyszabású tengeri had­művelet kezdődött az Atlan­ti-óceán térségében — kö­zölte hétfőn a NATO brüs­­­szeli központjának infor­mációs szolgálata. repülőgép-KATASZTRÓFA A tengerbe zuhant hét­főn egy thaiföldi repülőgép, miután sikerült elkerülnie az összeütközést egy má­sik utasszállító géppel. A 74 utas és a 7 főnyi személy­zet közül valószínűleg sen­ki sem élte túl a katasztró­fát. FIZIKUSOK TANÁCSKOZÁSA Az általános relativitásel­mélet, valamint a kvantumel­mélet egyesítésének lehető­ségéről rendez tanácskozást szeptember 1. és 4. között a Központi Fizikai Kutató In­tézetben létrehozott Nem­zetközi Elméleti Fizikai Mű­hely (NEFIM) — jelentette be Perjés Zoltán, a NE­­FIM társelnöke a hétfőn, Budapesten megtartott saj­tótájékoztatón. Elmondotta, hogy a fizikusok erről a kérdésről már második al­kalommal cserélik ki véle­ményüket hazánkban. A mostani tanácskozáson 12 ország 30 elméleti fizikusa vesz részt. IRAKI ÉS IRÁNI TÁMADÁSOK Irak hétfőn folytatta az iráni olajexport megbéní­tását célzó offenzíváját: bagdadi közlés szerint 72 órán belül öt „nagy tengeri célpontot”, azaz iráni kő­olajat szállító tartályhajót támadott meg légiereje. Ha­józási források közölték, hogy hétfő reggel egy iráni gyorsnaszádról gépágyúval, és vállról kilőtt rakétákkal támadást intéztek egy 24 ezer tonnás konténerszállító ellen a szoros közelében. A hajó, egy Kuvaitban bejegy­zett közös arab vállalkozás tulajdona, csak kisebb sé­rüléseket szenvedett, sze­mélyzetéből senki nem se­besült meg. Aczél György köszöntése Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete főigazgatójának tiszteletére, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politi­kai Bizottsága hétfőn ebé­det adott, amelyen részt vet­tek a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjai, valamint Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság nevé­ben Kádár János, az MSZMP főtitkára köszön­tötte Aczél Györgyöt. * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Aczél Györgyöt a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntette ki hetvenedik születésnapja al­kalmából, a szovjet—magyar barátság és együttműködés erősítésében és fejlesztésé­ben végzett kiemelkedő te­vékenységéért. Szolidaritási nagygyűlés Hétfőn Budapesten, az újpesti Ady Endre Művelő­dési és Munkástovábbképző Központban tartott nagygyű­léssel megkezdődött a több hónapig tartó országos szoli­daritási akciósorozat. Jakab Sándor, a Magyar Szolidari­tási Bizottság elnöke nyitot­ta meg a nagygyűlést, majd Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. Tanévnyitó a Politikai Főiskolán Diplomakiosztó és tanév­nyitó ünnepséget tartottak hétfőn a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának Politikai Főis­koláján. Szabó József rektor köszöntötte a végzős nappali és levelező, valamint a ta­nulmányaikat most kezdő, elsőéves hallgatókat. Az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében Lázár György, a párt főtitkár-he­lyettese üdvözölte az ün­nepi esemény résztvevőit. L­ondon, Párizs, Berlin sötétbe borult ezen a napon. A len­gyel határokat ötvenegy né­met hadosztály lépte át, majd befu­tott Hitlerékhez az angol—francia hadüzenet. Ezzel — csaknem fél év­százada, 1939. szeptember elsején — megkezdődött a második világhábo­rú. A lengyel állam összeomlásával a szovjet csapatok is elfoglalták a mai nyugat-belorusz és nyugat-ukrán te­rületeiket A nácikkal való összetű­zés nélkül megtehették ezt: egy hét­­tel azelőtt írták alá a Németország és a Szovjetunió közötti szerződést. Bár ez a megállapodás időleges nyu­galmat, kétéves további felkészülési időt adott Moszkvának — kényszerű lépés volt. A Szovjetunió csak a nyugati hatalmakkal, Angliával és Franciaországgal akart tárgyalni, an­tifasiszta, Hitler-ellenes front létre­hozásán fáradozott, de Párizs és Lon­don akkor még nem mutatott erre hajlandóságot. Így — elkerülendő a csapdát, hogy egyedül maradjon és magányosan keveredjen bele a Né­metország elleni háborúba — aláír­ta azt a szovjet—német meg nem tá­­­madási szerződést, amelyről mindkét fél tudta: időleges. S amikor a nyu­gati hatalmak, a polgári demokráciák előtt világos lett, hogy a közös fő el­lenség a nácizmus, létrejött — 1941- ben — az igazi szerződés, a szovjet —amerikai—brit antifasiszta koalíci­ós megegyezés. És legyőzték Hitlert. Csaknem öt évtized múltán égnek­ szép fényesen a lámpák Párizsban is, Londonban is, Berlinben is, Moszkvá­ban is. Valamennyi európai város­ban. Mi több, új energiaforrás táp­lálja őket: az atom. Aligha lehet eitt­ És kialudtak a lámpák­ nél különb jelképet választani haszon és veszély, az ember választási lehe­tőségének bemutatására. Minden történelmi visszaemlékezés annyit ér, amennyi tanulságot a má­nak, nyújt. Nem szabad erőltetett párhuzamokat keresni, egészen más világban élünk most, mint akkor, de van egy gondolat, amely éppen e ré­gi lapok forgatásakor ötlik szemünk­be, » az akkori nyugati hatalmak akarom—nem akarom húzódozásával függ össze. Emlékezzünk: egészen a katasztrófa bekövetkeztéig, sőt még egy ideig azután sem tudták rászán­ni magukat arra, hogy komolyan tárgyaljanak­ a Szovjetunióval. De vajon milyen mértékben, és egyáltal­­­án, hasonlít-e az az állapot a mai­hoz? Hiszen ma élénk tárgyalások folynak, mi több, remény van a tör­ténelem első tényleges leszerelési megállapodásának az aláírására. Ez mind igaz. Nyilvánvaló azonban, hogy a mai nyugati hatalmak (külön­böző irányító erőik) még mid­dig nem döntötték el: őszintén, hosszú távon és barátian együtt kívánnak-e működni, bizalmat építeni a kommu­nisták vezette országokkal, vagy sem. Akkor is volt veszély, ma is van. Ak­koriban, tehát a négy évtizeddel ez­­­előtti időszakban — tizenkettő után egy perccel jött létre a fenntartások nélküli és tartós antifasiszta együtt­működés — most még tizenkettő előtt vagyunk. De a Damoklész kard­ja itt lebeg a fejünk fölött: nincs náci hatalom, de van atomháborús fenyegetés, fegyverkezés, olyan bizal­matlanság, amely a másik félben el­lenséget, rémképet lát (vagy rajzol), és az emberiség érdekeivel szöges el­lentétben, fenntartja sündisznóállása­­it. Megakadályozza, hogy a tényleges feladatoknak szenteljünk minden erőt: a jólét megteremtésének, kör­nyezetünk védelmének, az emberiség egészséges fennmaradásának. Ha így tekintjük a helyzetet, akkor 1939. szeptember 1-je és 1987. szep­tember 1-je összehasonlítása már egyáltalán nem látszik erőltetettnek: mindig idejében kell szövetkezni! Ak­koriban, tehát azokban az időkben, amelyekre most­ emlékezünk, már csak valami ellen lehetett össze­fogni: a nekilendült fasiszta gőzhen­gerrel szemben. Ma szerencsére egy másik szótag, az „-ért” érvényes: a békéért, a leszerelésért, a gazdasá­gi és emberi együttműködésért. És ebben a mai szövetségben részt ve­het mindenki — függetlenül attól, melyik oldalon álltak elődei öt év­tizeddel ezelőtt. Érdemes tehát emlé­kezni, ezért nyilvánította a Békevi­lágtanács szeptember elsejét a béké­ért, a fegyverkezési hajsza ellen fo­lyó általános harc napjának. A lámpák égnek Európa főváro­saiban. Az államférfiak sokkal tudatosabban szemlélik a hely­zetet, legtöbbjük világosabban lát, mint elődeik 1939-ben. Ez reményt ad arra, hogy e nap következő évfor­dulóin még biztatóbb sorokat írha­tunk le, mint most Tatár Imre . Kedd, 1987. szeptember 1 Jurij Scserbák CSERNOBIL Zalai Ferenc Győző fordítása 3. Ezt a gyönyörű fotóalbu­mot a pripjatyi elnéptelene­dett tanácsházán — a város „Fehér Házában” — adta nekem Alekszandr Jurjevics Eszaulov, tanácselnök-he­lyettes, elbeszélésünk egyik hőse. Azon a napon mi ket­ten voltunk ennek a szép városnak egyedüli lakói, mi és néhány rendőr jár­őr, amely az elhagyott há­zakra is vigyázott. A városkaput most nem vidám­park színesítette, ha­nem szögesdrótakadállyal zárták le, amelyet még kü­lön jelzőrendszerrel is ellát­tak, hogy eleve kedvét ve­gyék mindenkinek, aki be akarna hatolni az övezetbe, hogy megkaparintsa az el­hagyott, ám súlyosan sugár­fertőzött értékeket. Mert ilyesmi is előfor­­­dult... Pontosan a robbanás előtt 1 hónappal, 1986. március 27-én a Literaturna Ukraji­­nában megjelent L. Kava­­levszkaja írása. Egyébként az ukrán írószövetség lapja már évek óta közöl egy ro­vatot, amelynek ez a címe: A Literaturna Ukrajina őr­járata a csernobili atomerő­műben. Nos, az említett írás, amelyre világszerte föl kel­lett volna figyelni (s amelyet Csernobil után a világsajtó nyakra-főre idézgetett!) ele­inte semmi visszhangot sem kapott. Kovalevszkaja írása ugyan szemernyit sem érintette a negyedik blokkot, mégis né­­hányan, a jól értesültek — de a cikket csak hallomásból ismerők — közül bizonyo­sak voltak ennek az ellen­kezőjében. A szerző viszont — nagyon profi módon és megalkuvások nélkül — az ötödik tömb építkezése kö­rüli hibákra zúdította az össztüzet. Az építést a ko­rábbi háromról két évre rö­vidítették le, s L. Kovalevsz­kaja elképesztő adatokat hozott föl a felelőtlenség és kontárság bizonyítására. Például: 1985-ben 2358 ton­na acélszerkezettel voltak adósok a gyártók, ráadásul amit szállítottak, az is in­kább selejtes volt! A feldol­gozott maghasadásos fűtő­anyag tárolójának borítására a volgai acélszerkezeti gyár­ból érkezett 326 tonna anyag is selejtes volt. Kasinóból mintegy 22 tonnát kitevő ócska torony érkezett a tár­o­lóhoz. „De hát így képtelenség dolgozni! — fejezte be írá­sát L. Kovalevszkaja. A kö­vetkező áramtermelő tömb határidős átadása nem a csernobili erőmű építőinek magánügye.” L. Kovalevszkaja a prip­jatyi Az energetikus szószé­ke című lap fiatal munka­társa, ezt mondja: „Mi, vagyis az újságunk. Az energetikus szószéke legnagyobbrészt az építke­zéssel foglalkozott, ám a vá­rosi pártbizottság mást akart, lévén mi az egyetlen újság a városban. Eleinte szerkesztő voltam, de ami­kor mind élesebb lett köz­tünk a nézeteltérés, vissza­mentem munkatársnak. A városi pártbizottságon meg­nyugodva fölsóhajtottak. Mert én mindig is kiálltam az újság önálló gondolkodá­sáért, az elemzéshez és az ebből levont következteté­sekhez való jogáért.” — Mondd, nem alakult ki az a helyzet, hogy az igazsá­gért küzdő újságíró után szaglászik a főnökség? — Ami az építkezési veze­tőséget illeti, ezt nem mond­hatnám. Ám, ha a városi pártbizottságot vagy az erő­mű igazgatóságát veszem, akkor igen. Ugyan nem fut­kostam a pártbizottságra, és nem tudakoltam írásom visszhangját, ám „fülesek” jártak városszerte. S meg­bízhatóak. Arról, hogy a vé­­bé elé akarnak citálni. Akár a pártból is kizárhattak volna. De közben bekövetkezett a robbanás... Szerintem az erőművi rob­banás egyik oka az ott ural­kodó rendellenes állapot. „Jöttment” ember csak úgy nem kerülhetett be oda még akkor sem, ha kiváló szak­ember volt, ugyanis az igaz­gatóságban egész dinasztiák találhatók, virágzott a sógor­­ikomaság. A munkások ír­tak is erről a teljes családi­asságról. Barátok, jó isme­rősök, akik közül az egyiket, ha megbírálják, a többi azonnal ráveti magát az il­letőre a megbírált védelmé­ben, s még a dolog lényegé­re sem kíváncsiak. Hibázzék az egyszerű me­­lós , megbüntetik. Ám, ha az adminisztráció, a „föl­­sőbbség”, akkor eltusolják. Akár valami állam az állam­ban. Még arra sem figyeltek, hogy az emberek nem tudják mindezt nem észre­venni. És jöttek is az emberek a szerkesztőségbe: „Csak a ne­vemet ne írják ki, hiszen megértik, mert engem elül­döznek a helyemről, engem fölfalnak, de maguk, újság­írók mindent megtehetnek, hát ezt írják meg ...” Most mondjak nemet? Az újság­írónak nincs joga a gyáva­ságra, viszont tehetetlen, mert nem nevezheti meg az emberét. Amikor szerkesztő voltam, soha nem mutattam be a cikkeket jóváhagyásra. Nem tudom, jól tettem-e, avagy sem, de én magam felelek a cikkekért, úgy is, mint kom­munista, és úgy is, mint új­ságíró. Az írás megjelenése után azt állították, hogy megjó­soltam a robbanást. Erről szó sincs, ám lélekben, ha őszinte akarok lenni, mindig is féltem ettől. Beszéltek er­ről a biztonságtechnikai osz­tályon. Hogy mikor kezdtem félni? Egyszer bejöttek hoz­zám, írásokat, számokat, adatokat mutattak, meg egyebeket, amelyeket amúgy nem ismertem, de akkoriban még nem volt elegendő bá­torságom az íráshoz. Meg az­tán tudtam, hogy az ilyes­mi úgysem jelenhet meg. És féltem is. Mindig is itt akartam hagyni az egészet, s magammal vinni a lányo­mat. Kilencéves és beteges. (Folytatjuk.) A Csongrád Megyei Zöldért Vállalat 42. sz. KERTÉSZETI ÁRUHÁZA (Szeged, Dorozsmai út 35.) szeptember 7-étől 13-áig vagyonmegállapító leltárt tart Ajánljuk az alábbi üzleteinket: 41. sz. vetőmagbolt, Szeged, Attila u. 9. — 242. sz. vetőmagbolt, Makó, Lenin tér 18—20. — 143. sz. vetőmagbolt, Csongrád, Iskola u. — 145. sz. Kertészeti Áruház, Szentes, Szarvasi út 1.

Next