Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

1988. november 1., kedd Bólogatás nélkül ülésezett a városi KISZ-bizottság Gőzerővel dolgozik a sze­gedi KISZ-bizottság, ez de­rült ki a tegnapi testületi ülésen, melyen tizenegy na­pirendi pontot tárgyaltak. (Igaz, határozatképtelenség miatt percekig várakoztunk, míg elkezdődhetett a tanács­kozás.) Sajnos, a KISZ-bi­­zottság tagjai még mindig nem özönölnek az ülésekre. Szilágyi Ákos első titkár összefoglalta a KISZ-esek véleményét a szegedi párt­értekezletről és az azt meg­előző rokonszenvtüntetésről. Ez utóbbiról megállapította, hogy nem tudunk még iga­zán politizálni. Kevés KISZ-es jelent meg a tün­tetésen, ennek ellenére, ha nincsenek meg az intézmé­nyesített érdekképviselet formái, élni kell a demonst­ráció lehetőségével. Az első titkár azt is megfogalmaz­ta, hogy a városi pártérte­kezlet nem foglalkozott a fiatalok problémáival. Nem érzik megnyugtatónak azt sem, hogy gondjaikról külön pártbizottsági ülésen tár­gyalnak majd. Az első titkár arról is szólt, hogy próbáltak kap­csolatot teremteni a Fides­­­szel, ez azonban egyelőre nem vezetett eredményre. Azt vallják a KISZ-esek, hogy ha nem tisztázzák a platformokat, az elképzelé­seket, nincs mit elfogadni, nincs mihez csatlakozni. Így a két szervezet közötti pár­beszéd egyelőre megszakadt. Az ülés legizgalmasabb része az volt, amikor arról döntöttek, kit illet meg a véleményezési jog a MÁV­­Nevelőotthon igazgatójának kinevezésében: a MÁV KISZ-bizottságot, vagy a Közoktatási Intézmények KISZ-bizottságát? Hosszas vita után a testület a KIB- re, azaz a Közoktatási In­tézmények KISZ-bizottságá­­ra szavazott. Ezt követően többek kö­zött vitatkoztak még a vá­rosi diákklubról, az egyesü­lési és gyülekezési jogról szóló törvénytervezetről. Végül a testület összeállí­totta a december 3-i városi KISZ-küldöttgyűlés vita­anyagát. A tagsági vásár mérlege A Dél-Tisza Menti Áfész­­nél már hagyomány, hogy a tagság részére engedményes vásárokat rendeznek. A leg­utóbbi akció során 11 ezer 319 fős tagság részére nyúj­tott kedvezményeket. Kris­tálycukrot, rizst és mosóport kínáltak termelői áron. Hu­szonhárom boltban árusítot­ták kedvezménnyel az előbb felsorolt árukat. Kiemelkedően nagy for­galmat regisztrálhattak Kü­­bekházán, Bordányban, Zsombón és Deszken. A vá­sár során az olcsóbb áruk­ból 3 ezer 896 vevő tett a kosarába, ez a tagságnak közel 35 százaléka. A nekik nyújtott kedvezmény csak­nem 700 ezer forint értékű. Kristálycukorból 927, rizsből 200 mázsát adtak el. Ily módon kelt el több mint 9 ezer doboz 3 kilogrammos mosópor is. A szövetkezet vezetői a mostani tapasztalatok érté­kelése után úgy gondolják, hogy a következő időszak­ban is érdemes megrendez­niük a kedvezményes vásárt. Takarékossági világnap Üzletházavatás, plakátkiállítás A takarékossági világnap alkalmából üzletházat ava­tott az Üllés és Vidéke Ta­karékszövetkezet Zsanán. Tudni kell, hogy Bács-Kis­­kun megyében két helyen é•­ az említett községen kí­vül Balotaszálláson szolgál­tat a Csongrád megyei ta­karékszövetkezet. Tavaly már bővítették, illetve kor­szerűsítették a forráskúti, a rúzsai és a pusztamérgesi „bankfiókokat”, az idén pe­­dig Balotaszálláson, Bor­dányban, Öttömösön és Ül­lóson végeztek hasonló munkálatokat. Tegnap a zsanai takarékosok és köl­csönigénylők kaptak új, 60 négyetméteres takarékfió­kot az eddig bérelt helyi­ség helyett. Jelenleg nyolc helyen szolgáltatnak az ül­­lésie­k, a kilencedik ,,üzle­tet" a jövő év tavaszán Szegeden, a Hunyadi János sugárúton nyitják meg. * A plakátrajzolás funk­cionális művészet: a plakát elsődleges célja a reklám. Ebből — sok egyéb közt — az a tény is következik, hogy a plakátrajzolónak va­lamivel nehezebb a dolga, mint aki tetszőleges mon­danivalót fejez ki művésze­te által. A plakát témája eleve meghatározott, s aki az adott, legtöbbnyire ko­rántsem eredeti, hanem a lehető legkonvencionálisabb, sokak által már körüljárt témában, egyéni meggyőző­désétől eltekintve, nagyot tud domborítani — nos hát, le a kalappal előtte. Heinz Jürgen Kristahin nyugatnémet plakátművész ezt legteljesebben meg is érdemli. Nyugat-Berlin ta­karékpénztárát reklámozó plakátjait a takarékossági világnap alkalmával állítot­ták ki a Dél­terv szék­házá­ban levő OTP-fiókban, s e termékekből csak úgy su­gárzik a szakmai biztonság, a legjobb értelemben vett rutin. A plakátokon össz­hangban van a forma és a tartalom — nemcsak egy­mással, hanem a funkció­val is, mely három ténye­zőt nem mindig könnyű összehozni. Magát a kiállí­tást Forró Gábor, a reklám­­szövetség elnöke nyitotta meg, s hangsúlyozta e pla­kátok egyik legfőbb érde­mét: a legkülönbözőbb fo­gyasztói rétegekhez szólnak, mindegyikre hatnak, s így az elsődleges propaganda­célnak a legteljesebben megfelelnek. Például állít­hatók a hazai plakátművé­szek egy része elé. Perjési László OTP-igazgató ehhez kapcsolódva elmondta: gon­dolkoznak azon, hogy jövő­re, a takarékpénztár jubi­leumi évének apropóján plakátrajzoló versenyt indí­tanak, mindenekelőtt fiata­lok között. E verseny me­gyei, esetleg dél-alföldi nagyságrendű lesz, s bizo­nyára elősegíti a propagan­da célú, de magas színvo­nalú plakátművészet fejlő­dését. Emlékezés Hetven évvel ezelőtt győzött Magyaror­szágon a polgári demokratikus forradalom. Ebből az alkalomból tegnap délután ko­­szorúzási ünnepséget rendeztek Szegeden. A Fekete-ház falán levő márványtáblá­nál emlékeztek meg az őszirózsás forrada­lomról és a szegedi nemzeti tanácsról. A Himnusz elhangzása után Szabó Má­ria, a Radnóti Irodalmi Kör tagja Koszto­lányi Dezső Forradalmi naplójából idézte az eseményeket. Ezután a megyei és a vá­rosi pártbizottság, a városi tanács, a IM­F és a KISZ városi bizottságának képviselői helyezték el az emlékezés virágait. A ko­szorúzás az Internacionáléval fejeződött be. Hit üzen a Nap ? Hazai iparunk 80-as év­­tizedbeli — kevés számú — igazi sikertermékei közé tartozik a Hélia-D kozme­tikai termékcsalád. Szinte minden­­ kívánatos, előre­mutató gyártási követel­mény kimutatható 1982 óta jegyzett történetében. Ma­gas színvonalú, magyar szel­lemi alapokon felépített termék. Alapanyagai ideha­za megtalálhatók, szinte korlátlan mennyiségben. Egy ágazat — a kozmetikai ipar — legprogresszívebb irányzatához, a természetes anyagok gyors előretörésé­hez kapcsolódik. Jövedel­mezősége minden bizon­­nyal több, mint kielégítő. Csomagolása egyedi és szép. Nyugati piacokon is egyre inkább bevezetett és érté­kesíthető Az amerikai le­ányvállalat eladásai után a hazai termékekre a koráb­bi próbarendelések után éppen mostanában érkeznek be az első komolyabb igé­nyek. A csúcstermék gyártásá­hoz, piacképességéhez a megfelelő feltételek bizto­sítása a Hélia Társaság szá­mára nem egyszerű feladat. Pedig nemcsak a hatóanyag, de a fekete tégely fénye, minősége sem változhat, hogyha a vevők bizalmát maradéktalanul őrizni, sőt erősíteni akarják. Vannak gondok a nyomdákkal is. Az igényes megrendelők sokszor megkapják: ha gé­pet, anyagot szereznek be­szállítóiknak, akkor re­ménykedhetnek elvárásaik teljesítésében. Paradox helyzet. Ennyi bevezető után el­árulom, hogy Hélia-ügyben jólértesültségem Pál Vero­nikával, a debreceni Biogal kutatómérnökével folytatott beszélgetésből származik. „A Nap üzenete” szlogen­nel bevezetett termékről tartott a mérnöknő a minap Szegeden gyakorló kozme­tikusok számára tájékozta­tó előadást és beszélgetést. — Szeged kitüntetett helyzetben van az üzletpo­litikájukban, hogy ilyen módon is propagálják ter­mékeiket? — Igyekszünk mindenho­va eljutni alkalmazási is­mertetőnkkel. Az ország nagy részén tájékoztattuk már a kis- és nagykereske­dőket. Főként a kozmetiku­soknak akarunk kimerítő tájékoztatót adni, hiszen ők tehetik a legtöbbet a bőr ápolásáért. A mi termék­családunk — szerintünk — nem egy a sok közül. Nyu­gaton is újdonság, és spe­ciális a felhasználása is. — A bemutatón a szép tégelyek mellett konzerves­­üvegekbe töltve is láttam a krémeket. — Ebben a csomagolás­ban termékeinket a nagy­felhasználóknak ajánljuk, így lényegesen olcsóbbak ezek a cikkek, mint a kis­kereskedelmi forgalomban. Ezek a krémek, zselék és más anyagok — a tokaji aszús készítmények kivéte­lével — nem teljesen azo­nosak a szaküzletek Hélia- D kínálatával. A Biogal országos képvi­seleti hálózatot alakít ki. Ebben tizenegyedik tagként, október eleje óta dolgozik Csongrád és Bács-Kiskun megyében Kanász István. — Kikkel keresi ön a személyes kapcsolatot? — A két megye szaküz­leteivel és kozmetikusaival. Jó lenne elérni, hogy a szaküzletekben mindig kap­ható legyen e termékcsa­lád minden tagja. Óhaj az is, hogy kereskedelmi part­nereink finom kozmetikum­ként kezeljék cikkeinket, tehát ne tegyék a fekete té­gelyeket a pénztárgépre, vagy a szabad polcokra. A kozmetikumokból nemcsak megrendeléseket, de termé­keink felhasználásának ta­pasztalatait is gyűjtöm. B. I. Új úttörőelnök Tegnap, hétfőn délután ülést tartott a szegedi út­törőelnökség. Ezúttal egyet­len kérdés szerepelt a na­pirenden: ki lesz az új vá­rosi úttörőelnök? (Szabó Ág­nes úttörőelnök ugyanis más területen folytatja a munkáját, őt felmentette a testület.) Két jelölt közül választ­hatott az elnökség; az egyik Siposné Havasi Valéria, a másik Korom István. Titkos szavazással Korom Istvánt választották meg városi út­törőelnöknek Több Lada érkezik Hosszú tárgyalássorozat eredményeként több gépjár­műipari szerződést írt alá Budapesten a Mogürt Gép­jármű-kereskedelmi Vállalat szovjet partnerével. A szer­ződések a magyar—szovjet államközi megállapodások keretén belül 24,3 millió rubel importot és 9,5 millió rubel értékű magyar expor­tot jelentenek. Eszerint újabb 7 ezer, különböző tí­pusú Lada személygépkocsi importjára kerül sor, ebből 5 ezer Lada Szamara, a többi Lada 2104, 2105 és 2107-es gépkocsi. A szovjet személygépkocsik döntő há­­nyada még ebben az évben hazánkba érkezik, a többi szállítására 1989 első ne­gyedévében kerül sor. A magyar exportban Ikarus autóbuszok, és a szovjet személygépkocsik gyártásához szükséges kor­szerű elektronikus alkatré­szek szerepelnek. (MTI) Jelentős megállapodások A Chemolimpex Külkeres­kedelmi Vállalat az elmúlt napokban több jelentős meg­állapodást kötött. Magyarországon létreho­zandó közös termelővállalat alapításáról írtak alá szer­ződést Svájcban a Nitroké­­mia Ipartelepek és a Che­molimpex vezérigazgatói az USA egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a Dow Chemical európai központjá­nak vezetőivel. A Dow rész­vételével építendő üzemben 1991-től gyártanak majd az építőipar számára korszerű szigetelőanyagot, Styrofoa­­mot, amelynek használata jelentős energiamegtakarí­tást tesz lehetővé Egy másik hírünk is a Nitrokémiához kapcsolódik. A Chemolimpex közreműkö­désével a jövőben modell­ként is szolgáló elvi megál­lapodás jött létre a Nitro­­kémia Ipartelepek és az NSZK-beli Metallgesellschaft cég között a magyar vál­lalatnál gyártott, a hazai és nemzetközi vegyipiacon egy­aránt keresett Frália van­­hibrid termelésének bővíté­sére. Az NSZK-beli part­ner megfelelő feltételek mellett részt vállalna a gyártás bővítésében. Az er­re vonatkozó egyezmény részleteinek kidolgozását megkezdték az érintett vál­lalatok (MTI)

Next