Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-02 / 101. szám

2 Hazánk és a Nagyvilág MENEKÜLTEK A NAGYLAKI HATÁRON­ Közel harmincfős mene­kültcsoportot tartóztattak fel a nagylaki román határ­rendőrök a hét végén a ro­mán-magyar határnál - kö­zölték Bukarestben. A húsz afgán és nyolc iraki állam­polgárt egy román ember­­csempész próbálta átvinni Magyarországra. A mene­külteket szállító mikrobuszt szombat hajnalban állítot­ták le néhány száz méterrel a magyar határ előtt. El­mondták, hogy politikai okokból, illetve a szegény­ség elől menekülve hagyták el hazájukat, s azért akartak Magyarországra jutni, hogy onnan továbbmenjenek az Egyesült Államokba, Né­metországba, illetve más nyugati országokba. ÚJABB TÁMADÁS POZSONYBAN. A hét végén ismeretlen tettesek ismét betörték a pozsonyi magyar iskola ablakait. Az egyetlen pozsonyi magyar iskola, a város központjá­ban álló Duna utcai Ma­gyar Alapiskola és Gimná­zium elleni újabb támadás már a negyedik volt márci­us tizenötödike óta. MILOSEVICS TO­VÁBBRA IS FOGSÁG­BAN. Továbbra is fogság­ban marad Szlobodan Milo­sevics volt jugoszláv elnök, miután egy belgrádi bíróság hétfőn hatvan nappal meg­hosszabbította az április ele­jén őrizetbe vett politikus vizsgálati fogságának időtar­tamát. A belgrádi körzeti bí­róság közleményben jelen­tette be a fogva tartás meg­hosszabbítását. Milosevics védőügyvédje előzőleg kö­zölte, hogy a vizsgálati fog­ságot ugyanazokból az okok­ból hosszabbították meg, amelyekért Milosevicset áp­rilis 1-jén őrizetbe vették: a bíróság szerint szabadlábra helyezése esetén tartani le­hetne külföldre szökésétől. glóbusz CENTER - ROCKEFELLEREK NÉLKÜL Eladták a Rockefeller Centert, s ezzel a 8,8 hektáron elterülő épületkomplexum semmilyen módon nem kap­csolódik a Rockefellerekhez. Az 1,85 milliárd dolláros ügylet a Tishman Speyer Properties és a chicagói Crown család kezébe adja a teljes ellenőrzést a komp­lexum felett. Speyer és Crown korábban csak 5 száza­lékban volt tulajdonos, most a maradék 95 százalékot is megvásárolták a Goldman Sachs csoporttól, az olasz Agnelli családtól, valamint a görög hajómágnástól, Sztavrosz Niarkosztól. A tulajdonosváltás-sorozat el­lenére a fogalom és a név bizonyára marad. Abban is pénz van... P. S. Találkozás az elnökkel és az alelnökkel Orbán Viktor a Fehér Házban Washington (MTI) A munkalátogatáson Wa­shingtonban tartózkodó Or­bán Viktor magyar miniszter­­elnök Martonyi János kül­ügyminiszter kíséretében kedden a Fehér Házban talál­kozott Richard Cheney ame­rikai alelnökkel, és fogadta őt George Bush elnök. A rövid eszmecserén a ma­gyar NATO-tagság tapaszta­latai mellett - az előzetes ter­vek szerint - szóba került Kö­­zép-Európa és a Balkán hely­zete, valamint a transzatlanti viszony. Később a nap folya­mán Orbán Viktort az Ameri­can Enterprise Institute-hoz tartozó Új Atlanti Kezdemé­nyezés által nemrég alapított, most először adományozott Szabadság Díjjal tüntették ki. Ezzel a kitüntetéssel kívánják elismerni Orbán Viktor erőfe­szítéseit, amelyeket a rend­szerváltásért, illetve a magyar szabadságért és függetlensé­gért tett. A díjátadást kö­vetően a magyar miniszterel­nök beszédet mondott, amelyben biztonságpolitikai és stratégiai kérdésekről szólt. A hivatalos látogatáson Washingtonban tartózkodó Martonyi János magyar kül­ügyminiszter kedden találko­zott amerikai hivatali partne­rével, Colin Powell külügy­miniszterrel. Orbán Viktor, Martonyi János, valamint Magyaror­szágról érkezett művészek részvételével gálarendezvény volt hétfő este a magánalapít­ványként működő, washing­toni Folger Shakespeare Könyvtár épületében. Ez az alapítvány, évente tartott ado­mánygyűjtő összejövetelét, amely az amerikai főváros­ban a kiemelten rangos tár­sasági események sorába tar­tozik, egy-egy külföldi or­szág bemutatásával szokta összekapcsolni. Magyaror­szág az első nem európai uni­ós tagállam, amely­­ az ál­lamalapítás millenniumára, az elmúlt évtizedben elért eredményeire, kulturális és történelmi gazdagságára, gasztronómiai értékeire és nem utolsósorban világszerte híressé vált boraira tekintettel - meghívót kapott az ese­ményre. Georg W. Bush (balról) fogadta Orbán Viktort a Fehér Házban. (MTI Telefotó/EPA/Paul J. Richards) Buddha 2545. születésnapján A szöuli Chogye-templomban ünnepséget rendeztek tegnap Buddha 2545. születésnapja tiszteletére. A 46 milliós dél-koreai népesség mintegy harmada buddhista. Képünkön: buddhisták a fiatal szerzeteseket ébresztgetik az ünnep­ségen. (MTI Telefotó/AP/An Jung-dzson) Az űrturista töretlen lelkesedése Tito boldogan lebeg Moszkva (MTI) Dennis Tito „űrturista” lelkesen ecsetelte élményeit az orosz űrrepülés-irányító központtal való keddi tízper­ces összeköttetés alkalmá­val, másokat is biztatva pél­dájának követésére, amihez szerinte nem kell szuper­mennek lenni. Tito, aki sajtóhírek szerint húszmillió dollárt fizetett egyhetes űrutazásáért, hétfőn Szojuz űrhajóval érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), két kozmonauta kísére­tében. A tévéképsorokon felhőtlenül boldognak látszott, súlytalanul lebegve az ISS orosz részének kabinjában. „Egyszerűen hihetetlen látni a Földet a magasból és a sötét eget. Ez messze túl­tesz minden álmomon” - je­lentette ki az üzletember, aki elismerte, hogy az ISS- en való tartózkodásának első óráiban csakugyan enyhe rosszullét környékezte, de ez gyorsan elmúlt. A földre szombaton visszatérő Tito úgy vélte, hogy az űrutazás életre szó­ló élménye még akkor is megéri, ha az ára egyelőre nagyon borsos, és biztatta azokat a milliomosokat, akik megtehetik, hogy vág­janak bele, mert nem kell szupermennek lenni az űrfeltételekhez való alkal­mazkodáshoz. Szerda, 2001. Május 2. Izraeli-palesztin tűzszünet „csak elviekben" Mubarak is visszatáncolt Kairó/Jeruzsálem (MTI) Hoszni Mubarak egyipto­mi elnök sohasem állította, hogy az izraeliek és a palesz­tinok már aláírták a tűzszüne­­ti megállapodást - közölte az egyiptomi kormány egyik tagja. Hétfőn sem az egyiptomi, sem az izraeli rádió nem fog­lalkozott a tűzszünettel. Mo­hamed Szafuat as-Sarif egyip­tomi tájékoztatási miniszter az al-Ahbár című lapnak nyi­latkozva a felek közötti félre­értéssel magyarázta a tűzszü­nettel kapcsolatos eltérő kije­lentéseket. Az egyiptomi államfő va­sárnap Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után kijelentet­te: tűzszüneti megállapodás jött létre az izraeliek és pa­lesztinok között. Az egyipto­mi és izraeli diplomácia ve­zetője később már visszafo­gottabban nyilatkozott. Simon Peresz az izraeli hadsereg rádiójának nyilat­kozva hangoztatta: Mubarak nyilatkozata elsietett volt, és a minisztérium egyik illetékese is azt közölte, hogy még nem született meg a megegyezés. Hoszni Mubarak is visszatán­colt hétfőn az izraeli-palesz­tin tűzszünetet hírül adó nyi­latkozatától, közölve, hogy csak elvi egyezségről van szó. Mubarak hétfőn egy má­jus elsejei beszédében kije­lentette: Simon Peresz izraeli külügyminiszter azt közölte vele, hogy megvitatták a pa­lesztinokkal egy esetleges tűzszünet részleteit. Az egyiptomi államfő szerint egy izraeli-palesztin találkozón elvi megállapodás született arról, hogy beszüntetik az erőszakos akciókat, és Izrael az erőszakos cselekmények megszüntetése után négy hét­tel visszavonja az összes ka­tonai egységét. „Én csak annyit mondtam, hogy elvben megállapodtak, és nem azt, hogy megállapodást írtak alá” - hangoztatta Mubarak. röviden KUN KAPITÁNYT VÁ­LASZTOTTAK. Régi hagyo­mányt felelevenítve ünnepélyes külsőségek között kapitányt vá­lasztottak maguknak a kunok kedden Karcagon. A kun kapi­tány beiktatását színpompás hintófelvonulás előzte meg. Ezt követően Fazekas Sándor, Kar­cag polgármestere bejelentette, hogy a képviselő-testület már­ciusi ülésén Györfi Sándor szob­rászművészt, a város díszpol­gárát jelölték a megtisztelő posztra. A Munkácsy- és Med­­nyánszky-díjas művész az el­ismerést azzal vívta ki, hogy al­kotó munkája során a kun hagyományok tudatos újjá­­élesztője, ápolója. DEMONSTRÁCIÓ A GYŐRI KEKSZGYÁRÉRT. Több mint ezren demonstrál­tak a győri kekszgyár megmen­téséért hétfőn a vállalat előtti téren. A Győri Keksz Kft. szak­­szervezete, továbbá az élelmi­szer-ipari szakszervezetek me­gyei és országos szövetsége kö­zös rendezvényén a szónokok hangoztatták: a gyár dolgozói­nak helyzete továbbra is bizony­talan, hiszen a tulajdonos Dano­ne vezetői semmiféle megálla­podást nem írtak alá a kor­mánnyal és Győr város ve­zetőivel folytatott tárgyalásaik során, nincs tehát garancia arra, hogy a gyár működését fenntart­ják. ÉKSZEREK A FEHÉR­NEMŰBEN. Mintegy 1 mil­lió forint értékű arany ékszert rejtett a fehérneműje alá az a Törökországból autóbusszal ha­zatérő magyar nő, akit a csen­­gersimai határátkelőhelyen fü­leltek le vasárnap a vámosok. A vámhivatal előterében időköz­ben elhelyezett utazótáskák, bőröndök között a vámosok to­vábbi három olyan csomagot találtak, amelyből ugyancsak nemesfémek és drágakövek ke­rültek elő, ezeket azonban egyetlen utas sem vallotta ma­gáénak. A vámosok az összesen mintegy 2 millió forint értékű ékszert lefoglalták. FASZOBROT LOPTAK. Ellopták a Jézust ostorozó ró­mai katona mintegy hárommil­lió forint értékű faszobrát a fo­kozottan védett magyarpolányi kálváriadombról. Az alkotás a római katolikus egyház tulajdo­nában lévő kálvária második stációjához tartozott, és április 28., illetve május elseje között tűnt el. A kálvária, amelyet az 1870-es években neves népi fa­faragók, az Istner fivérek ké­szítettek, jelenleg felújítás alatt áll. Középiskolai felvételik: mától ellenőrzés Sok hiba az adatlapokon Budapest (MTI) A felvételi időszak meg­hosszabbítását kezdeményez­te az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) annak érdekében, hogy egyetlen diákot se érjen hátrány adatközlési hibák mi­att - adta hírül az intézmény főigazgatója hétfőn. Mohos László, az OKÉV főigazgató­ja közölte: az elmúlt héten több szülő és oktatási intéz­mény is jelezte a középisko­lai felvételiket koordináló OKÉV-nél, hogy hibát talált a felvételi listákon. A hibák oka döntően az, hogy az iskolai adatlapokat - amelyek a felvenni szándé­kozott gyerekek adatait és rangsorukat tartalmazza - a középiskolák hibásan töltöt­ték ki. A főigazgató jelezte: a hibák kijavításában problé­mát okozott az is, hogy közel minden negyedik iskola, összesen 264 intézmény, a jogszabályban meghatározott határidőn túl küldte vissza az iskolai lapot. A főigazgató elrendelte a középiskolai felvételikhez kapcsolódó adatlapok el­lenőrzését, ezek valamennyi középiskolában szerdán ren­delkezésre állnak, hogy az is­kolák ellenőrizhessék, és a hibásakat kijavíthassák. Az OKÉV ugyanakkor felhívja minden szülő és is­kola figyelmét arra, hogy a felvételin elért eredmények érvényesek. - Biztosított tehát, hogy minden tanuló a felvételin nyújtott teljesítménye alapján nyerjen felvételt az általa vá­lasztott középiskolába - húz­za alá az OKÉV főigazgató­ja-Mohos László korábbi tá­jékoztatója szerint az idén 1102 középfokú oktatási in­tézménybe 112 ezer 103 diák nyújtott be felvételi kérelmet. A hagyományos 4, illetve a 6 és 8 évfolyamos képzésekre összesen 363 ezer 873 jelent­kezést rögzítettek. Az intézmények ebben az évben 141 ezer 641 helyet hirdettek meg. A gimnáziu­mokban 7686, szakközépis­kolákban 11 ezer 352, szakis­kolákban 14 ezer 731 hely maradt üresen, míg 14 ezer 231 tanuló az általános felvé­teli eljárás során sehová nem nyert felvételt. A főigazgatója közlése szerint azok a diákok, akiket nem vettek fel, a rendkívüli felvételi eljárás során olyan iskolákba jelentkezhetnek, ahol betöltetlen helyek ma­radtak, így azokban a közép­fokú oktatási intézmények­ben, amelyekben az előzetes, illetve az általános felvételi során felvehetők száma nem érte el a 90 százalékot, május 2. és 15. között rendkívüli el­járást kell tartani. Délmagyarország Délvilág Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód kultúra mellékletek) MISKOLCZI RÓBERT (fotó) OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság­ 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198 6600 Szente­­­ s­tb . Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. Hirdetés: Fő u. 20-24. Tel./fax: 63/483-656 • KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT • Ügyvezető igazgató- RÁSKAI KISS ZSOLT K'adó­ r t­­árca ' fax: 62/442-958 • Kereskedelmi igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-810. Fax: 62/567-885. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 •Te­szt!!­vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. • Előfizetésben terjeszti a Délmagyarország Kft. • Előfizetési díj egy hónapra 1059 (Délmagyarország), 940 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 01334Y25 X (TVi erjesz­ési ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. agyara g).

Next