Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-01 / 51. szám
2 Madárinfluenzától retteg Európa Védőzóna kialakítását rendelte el Horány körül a Pest megyei védelmi bizottság, miután a kormányszóvivő kedden bejelentette, hogy egy madárinfluenzában elhullott hattyú tetemét találták meg a térségben - közölte a testület elnöke az MTI-vel. BUDAPEST/BUKAREST/BERLIN/MOSZKVA /LONDON (MTI) Batiz András elmondta: az Állat-egészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján minden valószínűség szerint a H5N1-es, szélsőséges körülmények között emberre is veszélyes vírusaltípus okozta az állat elhullását, de a végső szót ebben a kérdésben a weybridge-i laboratórium mondja majd ki. A román mezőgazdasági minisztérium keddi közleménye szerint az ország délkeleti részén fekvő Topalu községből származó mintából az országos egészségügyi laboratóriumban izolálták a madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát. Emiatt a településen elrendelték valamennyi, mintegy 15 ezer szárnyas levágását. A fertőzést eddig 35 romániai faluban, valamint egy kis fekete-tengeri fürdőhelyen észlelték. Bajorországgal együtt már öt német tartományt érint a madárinfluenza: a déli német tartományban is találtak két madártetemet, amelyekben kimutatták a H5N1-vírust. A két fertőzött vadmadárra Felső-Bajorország- PÁNIKRA SEMMI OK : Süth Miklós országos főállatorvos szerint madárinfluenza-ügyben továbbra sincs semmi ok a pánikra, a cél a Magyarországon eddig csak vadmadarakban kimutatott betegség átterjedésének megakadályozása a háziszárnyasokra, amit védőoltás helyett a klasszikus járványügyi eszközökkel igyekeznek elérni. A főállatorvos erről annak kapcsán beszélt, hogy egy újabb, a korányi révnél talált bütykös hattyúról derült ki, hogy a madárinfluenza vírusától pusztult el. ban bukkantak rá. Kimutatták a madárinfluenza vírusa H5N1-es altípusának jelenlétét a délnyugat-oroszországi Krasznodari terület baromfitelepein elhullott szárnyasokból - közölte kedden a terület kormányzója, Alekszandr Tkacsov. Az Interfax orosz hírügynökség szerint az emberre is veszélyes vírust Lovlinszkaja település Tbilisszkaja baromfitelepéről vett mintákban azonosították. Nagy-Britanniában egyelőre nem észlelték az emberre is veszélyes H5N1-vírus jelenlétét, de a kormány nem zárta ki a baromfiállomány megelőző jellegű tömeges oltását. Ennek előkészítéseként - éppen kedd éjféli határidővel - az ötvennél több szárnyas jószágot tartó tenyésztőknek be kellett jegyeztetniük állományukat a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztériumban. Korrekció a tőzsdén BUDAPEST (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 862 pontos csökkenéssel, 23.220 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,58 százalékos gyengülés. A BUX a hétfőn elért 24 ezer pont feletti történelmi csúcs után lendületes és csaknem 35 milliárd forintos forgalomban csökkent, elkezdődött a nyereségek várt besöprése. Az összes vezető részvény árfolyama csökkent, a forgalom kétharmadát a Mol adta, de nagy forgalmat bonyolított le az OTP Bank papírja is. ■BELFÖLD - KÜLFÖLD ■ Putyin a Sándor-palota és a Parlament vendége volt Magyar-orosz csúcs Pesten Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tegnap Budapestre látogatott Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke. Putyint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Sólyom László köztársasági elnök is fogadta. Putyin biztosította vendéglátóit arról, hogy Oroszország megbízhatóan és ugyanolyan felelősen fog gázt szállítani hazánknak és Európának, ahogy eddig. Az utóbbi három és fél évben elviekben is megváltozott az orosz-magyar kapcsolatok minősége, ezért vált lehetségessé az orosz delegáció budapesti látogatása. Erről Vlagyimir Putyin orosz elnök a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott plenáris ülés kezdetén beszélt kedden a Parlamentben. A kormányfő és vendége előzőleg több mint egy órán keresztül zárt ajtók mögötti, szűk körű megbeszélést folytatott a Nándorfehérvári Teremben, amit plenáris ülés követett a Delegációs Teremben. A kapcsolatok megváltozásában nagy érdemei vannak a magyar kormányfőnek és elődjének, Medgyessy Péternek. Putyin kiemelte, hogy a magyar-orosz kereskedelem volumene az utóbbi négy évben kétszeresére növekedett, csak tavaly 52 százalékos bővülés történt. Vlagyimir Putyin arról is beszélt: az orosz kormány hozzá fog járulni a magyar agrártermékek „befogadásához". Az orosz elnök reméli, hogy a magyar termelők visszaszerzik korábbi pozícióikat az orosz piacon. Putyin hangsúlyozta: fontosnak tartja a regionális szintű együttműködés fejlesztését, nem véletlen, hogy az orosz küldöttség tagjaként sok területi vezető is Budapestre érkezett. Gyurcsány Ferenc azt mondta, Magyarország és Oroszország számára az egyetlen járható út a megértés és az együttműködés, „ezzel a látogatással a múlt befejezetté válik". BIZTONSÁGOS GÁZSZOLGÁLTATÁS Oroszország, ahogyan eddig, a jövőben is megbízhatóan és ugyanolyan felelősen fog gázt szállítani Magyarország és Európa számára, sőt folyamatosan növeli a gázmennyiséget. - Magyarország az Oroszország felől érkező gáz elosztó központjává válhat Európa számára - jelentette ki Vlagyimir Putyin. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban kiemelte: még az idén kialakíthatják egy olyan program körvonalait, amely szerint déli irányból, Törökország felől egy új gázvezeték érkezne Magyarországra. Oroszország és Magyarország valamennyi energiáját arra fordíthatja, ami népeik jövőjét, országaik prosperitását szolgálja. Több üzlet és kevesebb ideológia, több cselekvés és kevesebb beszéd - fogalmazott a miniszterelnök. Gyurcsány elmondta, hosszú és nagyon nyílt, közvetlen tárgyalást folytatott az orosz elnökkel; az egyeztetés „messzebb vitt bennünket, mint korábban terveztük." A látogatás keretében három kétoldalú dokumentumot - köztük a gazdasági együttműködés középtávú fejlesztésének fő irányairól szóló emlékeztetőt - írtak alá tegnap a Parlamentben. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a legtöbb kérdésben közös nevezőn volt MTI Telefotó: Földi Imre ÁLLAMFŐK EGYMÁS KÖZÖTT Az orosz és a magyar államfő is kedvezőnek értékeli a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és hasonlóan ítéli meg fejlesztésének lehetőségeit, különösen gazdasági és kereskedelmi téren. Vlagyimir Putyin és Sólyom László erről a Sándor-palotában folytatott tárgyalások után beszélt a sajtónak adott nyilatkozatában. A múltban sok probléma volt a két ország között most az a feladat, hogy a jövőbe tekintsünk, nem feledve a múltat - mondta Putyin az 1956-os forradalom kapcsán. BUDAPEST (MTI) Rögtönzött vitát folytatott egymással Kóka János gazdasági miniszter és Áder János, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a Képviselői Irodaházban. Kóka János előzőleg Magyar Bálint oktatási miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón jelentette ki: „vitatkozni szeretnék, de nagyon". Elmondta, hogy szívesen vitatkozna Áder Jánossal vagy más fideszes politikussal energiapolitikáról, gazdaságpolitikáról. Az SZDSZ-es sajtótájékoztató után Kóka János felment az irodaház hetedik emeletére, a Fidesz kabinetirodájába. Áder János, aki éppen menni készült egy pécsi fórumra, azt mondta a gazdasági miniszternek, hogy Deutsch-Für Tamással egyeztessen a vita időpontját illetően. Kóka János mindezekre kijelentette: „mérhetetlenül elegem van abból, hogy nincsen vita, csak a vitáról van vita". A két politikus egyetértett abban, hogy megélhetésről, energiapolitikáról folytassanak vitát. A két képviselő ezután arról kezdett vitázni, hogy a szocialista kormány ígéretei ellenére miért emelte 2002 és 2006 között a gáz árát. Áder János azt a kérdést tette fel a gazdasági miniszternek: „hogyan kell értenünk azt a kijelentést, ami négy évvel ezelőtt hangzott el, miszerint nem lesz gázáremelés?" Kóka János úgy válaszolt: nézzük meg, mi történt gázár tekintetében 1998 és 2002 között, valamint 2002 és 2006 között. A fideszes politikus egy másik kérdésére, miszerint emelkedett-e a gáz ára 2002 után, Kóka János úgy felelt: emelkedett a gáz ára a világpiacon, ennél sokkal kevesebbel emelkedett Magyarországon, mert a jelenlegi kormány lehetővé tette 2003-tól, hogy a gázárakat a lakosság felé kompenzálni tudja. „Így tudtuk elérni, hogy a tényleges világpiaci emelkedésnek mintegy felét nem kellett ráhárítanunk a lakosságra" - tette hozzá. A rögtönzött vita után Kóka János elindult a Parlamentbe, hogy időpontot kérjen a vitára Deutsch- Für Tamástól. ÉLŐ TÉVÉMŰSORBAN VITÁZNAK Március 8-án élő televíziós műsorban vitázik egymással Áder János, a Fidesz frakcióvezetője és Kóka János gazdasági miniszter az energiaárak és a megélhetés témájáról - közölte újságírókkal Deutsch-Für Tamás, miután kedden megbeszélést folytatott a miniszter munkatársaival. A felek megállapodtak abban is, hogy az Áder-Kóka vita közvetítésére a Magyar Televíziót kérik fel. SZERDA, 2006. MÁRCIUS 1. Egy hét alatt közel négyszáz embert gyilkoltak meg Merénylethullám Bagdadban BAGDAD (MTI/REUTERS) Súlyos, a legfrissebb jelentés szerint 21 halálos áldozatot követelő merényletet követtek el kedd délután Bagdadban egy síita mecsetnél, egy piac mellett az északi városrészben. A rendőrség első jelentése szerint sok a sebesült is, a számuk 40-50 körül jár. A belügyminisztériumban úgy tudják, hogy egy az út mentén leparkolt gépkocsiban rejtett pokolgép robbant fel. Az iraki fővárosban kedden korábban egy még nagyobb veszteséget okozó, 32 emberéletet kioltó merénylet is volt. A szamarrai síita szentély múlt szerdai megtámadása a háború utáni Irak legnagyobb terrorhullámát váltotta ki, amelyben 379 embert gyilkoltak meg a bagdadi kormány keddi összesítése szerint. Felüljáró alá szorult a kamion MISKOLC (MTI) Beszorult egy kamion az M3-as autópályán egy felüljáró alá Görbeháza és Polgár között kedd délután, a jármű vezetője nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - mondta az MTI-nek az emődi autópálya-mérnökség vezetője. A teherautó platója szinte teljesen begyűrödött a 185-ös kilométerszelvénynél lévő felüljáró alá. Az autópályák építésénél a felüljárókat úgy alakítják ki, hogy a kamionok gond nélkül átférjenek alatta, ezért műszaki probléma okozhatta a balesetet - közölte Galajda Péter. Hozzátette: a nyerges szerelvényrész műszaki okok miatt felemelkedett, és beszorult a nagybagodi bekötőút hídja alá. A kamion vezetője megsérült. A felüljáróban jelentős anyagi kár keletkezett. Az autópályát Budapest irányában teljes szélességében lezárták a mentés idejére, a teherautót a katasztrófavédelem szakemberei szabadították ki a felüljáró fogságából. Német tulajdonú, multinacionális, szegedi cég munkatársat keres ÜZEMI LABORÁNS munkakörbe, 3 műszakos munkarendben. Feltételek: • általános laboráns vagy vegyésztechnikusi végzettség • szegedi vagy környékén lévő lakhely Előnyt jelent: • gumigyártó szakmunkás végzettség • számítógépes felhasználói ismeret • angol- vagy németnyelv-tudás Jelentkezés pályázati anyag beküldésével - munkakör-megjelöléssel - 2006. március 12-ig az alábbi címre: Phoenix Rubber Gumiipari Kft. 6728 Szeged, Budapesti út 10. Érdeklődni a 62/566-957, 62/566-974 telefonon. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ŐRFI FERENC, FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), KARNOK CSABA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 155. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegi/ delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax: 62/213 19K 6600 Szentes, Kossuth u K. ILI 63/401 024 Tel /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9 11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887 Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarország), 1355 Ft (Délvilág) .Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.