Délmagyarország, 2017. május (107. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-02 / 100. szám

2 VILÁGNAP - NÉGYLÁBÚAKRA BÍZZÁK MINDENNAPI ÉLETÜKET Akiknek a kutya valóban a szemük fénye A vakvezető kutya felbecsülhe­tetlen egy látássérült ember számára, amellett, hogy társa, a szeme világ is. Szombaton eze­ket a kiképzett négylábúakat ünnepelték szerte a világon, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, milyen az élet, ha a mindenna­pokat egy ebre bízzák. SZEGED TÍMÁR KRISZTA - Jó volt, bár egyszer kicsit neki­mentünk egy fának - foglalta össze néhány perces vaklétének tapasztalatait Ferenci Zsolt. A férfi a Napos Oldal Alapítvány programján élhette át, milyen azoknak az élete, akik nem lát­nak. Ő fehér botot, vakvezető kutyát, sőt egy vak önkéntest is kapott segítségnek, miután egy szemellenzőt tett fel magának, mégis azt mondta, a Dugonics téren elsősorban a szökőkút hangjára hagyatkozott, az segí­tette a tájékozódásban. Persze mindehhez az is kel­lett, hogy Jampi, a 7 éves labra­dor visszafogja magát, és ne segítse a férfit. Hogy milyen egy ilyen tökéletesen kiképzett segítővel az élet, arról beszél­gettünk az érintettekkel a vak­vezető kutyák világnapján. - Ő barát, családtag és a sze­mem világa - foglalta össze Ter­hes Tamás. A vak férfi elmond­ta, sokkal könnyebb az élete Jampival, hiszen azt az utat, amit bottal fél óra alatt tesz meg, azt a kutyával 10 perc alatt bejárja. - Olyan, mint egy GPS. Ismeri a zebra, megálló és villa­mos szavakat, így otthonról ki­válóan elvisz oda, ahol fel tu­dok szállni egy járműre. A tö­megközlekedési eszközökön jelzi, hol van hely. Az utcán se­gít, ha lépcsőhöz érünk, tudja, merre van balra és jobbra, ha pedig valahova be akarunk menni, megtalálja nekem az aj­tót és odakísér - sorolta. Tamás már kiképzett állapot­ban kapta meg Jampit, nagyjá­ból öt nap volt, mire összecsi­szolódtak. A zsemleszínű kutyá­nak csupán azt kellett megszok­nia, hogy új helyre került, vak­vezető társának, Hennának azonban sokkal nehezebb volt. Az ő első gazdája meghalt, ami hatalmas törés volt az életében.­­ Sokáig kereste még a régi gaz­dit - mesélte Modok Sándor, aki két éve kapta meg a fekete lab­­radort. - Mivel én egyedül va­gyok, nekem ő a társam is - me­sélt kutyájáról a férfi. - A közle­kedésben nagy biztonságérzetet ad, egyébként pedig mindig ott van nekem. A gondozása nem nagy teher, csak a ruháját kell mindennap megkefélni, hogy ne találjanak rajta semmi kivet­nivalót, ha valahova be akarok menni vele - simogatta meg kedvence fejét Sándor. Arra a kérdésre, volt-e már problémája abból, hogy Hennát be akarta vinni valahova, elismerte: volt már rá példa. - Van, aki fél is tőle, pedig ez nem olyan kutya - mosolygott. A többség egyébként egyből látja, hogy ezek a munkakutyák teljesen ártalmatlanok, a közele­dést heves farokcsóválással vi­­szonzó négylábúakat így rend­szeresen simogatják. Kevesen tudják, de ha egy vakvezető ku­tyán hám van, ez tilos, hiszen akkor dolgozik, és ilyenkor nem szabad megzavarni. És bár a munka számukra láthatóan nem nagy teher, a fegyelmezett­ség ilyenkor nyilván nagy erőfe­szítést igényel tőlük. Ezt csak ak­kor láttuk, amikor Tamás levette Jampiról a hámot, és kiadta a ve­zényszót: „tűnés”. Onnantól a kutya átváltozott bohókás kö­­lyökké, és önfeledten ugrált, ro­hangált a téren. Majd amikor el­hangzott a „lábhoz” parancs, abban a pillanatban ismét a fe­lelősségteljes, komoly vakvezető kutya lett belőle gazdája oldalán - bármivel is foglalkozott az előtte lévő másodpercekben. A kiképzett kutyusok biztonságot jelentenek látássérült gazdáiknak. FOTÓK: török János Ferenczi Zsolt is kipróbálta, milyen az élete Terhes Tamásnak Jampival. HÁROM NAPIG ÉRZÉKENYÍTETTEK A Napos Oldal a Sé­rült Emberekért Ala­pítvány múlt hét pén­teken és szombaton fogyatékossággal élő és egészséges embe­reknek szervezett kö­zös festést a Makkos­házi Kiskertekben. A résztvevők megta­pasztalhatták, hogy attól, mert valaki kerekesszékben ül, vagy vak, még tud hasznos mun­kát végezni. A vasárnapi vakvezető kutyák világnapja után május else­jén pedig egész napos érzékenyítő rendezvényt tartottak a ligetben ke­rekesszékes akadálypályával, illetve olyan játékokkal, amelyekkel ki­próbálhatók a fogyatékkal élők nehézségei. KETTESRŐL ÖTÖSRE JAVULT A RÓMAI JOG- ÉS AZ ANATÓMIAJEGY - VICC VOLT Bekapcsolták a Neptunt SZEGED . KOVÁCS ANDRÁS A Neptun tanulmányi rendszer­re történő átállásnál egy véletlen hiba miatt néhány hallgatónál az informatikai rendszer a 2-ese­­ket automatikusan 5-ösökre cse­rélte a következő tárgyakból: pénzügyi számvitel, kalkulus, római jog, anatómia, gyermek­­gyógyászat, hatástan, anyagis­meret és gyártástechnológia, al­gebra. Ez a bejegyzés olvasható a Szegedi Tudományegyetem Facebook-oldalán azzal a befeje­zéssel, hogy kérik, jelentkezze­nek azok, akik ennek a hibának az áldozatai, hogy javítani tud­ják. Az áldozat szó ebben az esetben meglehetősen furcsá­nak hangzik, de elsőre nem fog­tunk gyanút, amikor egy fino­man szólva is rendszerváltás- és Neptun-ellenes feladótól meg­kaptuk a levelet. Az egyetemhez fordultunk, mi történik, ha valaki nem kéri a javítást, és úgy marad az osz­tályzata, mint az átállás „sze­rencsés kedvezményezettje”. - Az említett Facebook-poszt vicc volt, utalt a bevezetést kí­sérő belső kampány egy elemé­re - tudtuk meg az egyetemtől. - Komolyan ennyire nincs hu­moruk az embereknek? Aki ki­csit is tájékozott, tudja, ezek a tárgyak a leginkább utáltak, és nehezek, ezért viccelnek ezzel - világosította meg a helyzetet egy kommentelő a delma­­gyar.hu portálon. Megtudtuk, a régi ETR-t fel­váltó rendszer április 26-i élesí­tését hosszú előkészítő munka előzte meg, az átállás technikai problémák nélkül zajlott. El­mondták, a Neptunnal kapcso­latban Szakál Péter oktatási igazgató és kollégái végigjárják a karokat - az első oktatói vis­­­szajelzések pozitívak, a hallga­tók pedig egymást segítik ki, hogyan kell kezelni a Neptunt. DÉLMAGYARORSZÁG 2017.05.02., kedd NAPI14 ÓRÁNYI MUNKÁÉRT 8750 FORINTOT KAPNAK ÉRETTSÉGI, SZAKMA NÉLKÜL Élő madárijesztők őrzik a kukoricást CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Nem telefonálhat, nem na­gyon mozdulhat el a kemping­székről. A szék mellett tá­maszkodik a zsákja, egész napra való élelmet hozott ma­gával, mivel egészen este fél nyolcig tart a szolgálat. Attila egy internetes hirdeté­sen akadt a kedvező ajánlatra. A hirdető cég félnapos képzést is tartott számukra, itt felvilá­gosították őket arról, hogy mi­lyen madarak veszélyesek a ve­tésre, így például a galambokat kell elriasztaniuk. - A rigó is szereti a magokat, de azok nem járnak erre - mosolyog a fiatal­ember. A gyakran a földeket el­lepő sirályokat nem kell elül­dözniük, mert azok a kukaco­kat kapkodják ki a földből. - Jó keresetnek számít - ma­gyarázza Attila. 625 forintot ke­res óránként, napi 14 órányi munkáért 8750 forint jár. Igaz, csak másnaponta kerül rá a be­osztás, de így is nyolcvanezer­nél is többre jön ki a bér. - Én kitaláltam egy jó han­gos riasztót - már mutatja is a férfi a műanyag palackot, amelybe vascsavarokat szórt. - Jól megrázom, csak úgy reb­bennek a galambok - nevet At­tila. Kiderült, hogy a riasztó­eszközökről maguknak a mun­kavállalóknak kell gondoskod­niuk. - Odaát a túloldalon as­­­szonyok vannak, ők dudával járják a területet - tette hozzá a férfi. Az asszonyok még csak egy napja szegődtek madár­ijesztőnek, nem akartak beszél­ni a munkájukról. Attilától azt is megtudtuk, hogy időszakos munkáról van szó, mindössze­sen két és fél hónapig tart. - A kényes növényeket a további­akban már olyanok kezelik, akik jobban értenek hozzá. - Nekem nincs sem érettségim, sem szakmám - vallja be Attila. - Ez nagyon tetszik, kár, hogy csak két és fél hónapig tart. Főszezon a NAV-nál, rendkívüli nyitvatartással CSONGRÁD MEGYE. A NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának közpon­ti, Szeged, Bocskai utca 14. szám alatti ügyfélszolgálata a bevallás határidejére tekintet­tel május 22-éig meghosszab­bított nyitvatartással fogadja az ügyfeleket. Hétfőtől csütör­tökig 8.30-tól 18 óráig tarta­­­nak nyitva, de pénteken is fo­gadják az ügyfeleket 11.30-ig. A 06-40/42-42-42-es telefon­számon május 22-éig munka­napokon 8.30-tól 18.00-ig, hétvégenként 8.30-tól 13.30-ig fogadják az adózással kap­csolatos kérdéseket. Lecsukódó félsorompónak ütközött a motoros SZENTES­ Egy segédmotor-ke­rékpáros haladt Szentesen a Vásárhelyi úton vasárnap. A szentesi férfi a vasúti átjáró­hoz érve nem vette észre a ti­los jelzést, a lecsukódó félso­rompónak ütközött, és el­esett a motorral. A sorompó rúdja letört, a sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Next