Délmagyarország, 2017. december (107. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-13 / 290. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2017.12.13., szerda TISZTELT OLVASÓINK! 1­1 Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szer­kesztett formában adja közre. A vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Leveleket teljes névvel aláírva, csörögös észrevételeket teljes névvel vagy telefonszámmal közlünk. In memóriám Monoki Lajos (1934-2017) Monoki Lajos Csokonai Vitéz Mihály-díjas karnagy, zenepe­dagógus, nyugalmazott főis­kolai docens, citeraművész, Zákányszék község díszpolgá­ra, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Ének-zene Tanszéké­nek egykori tanszékvezetője 1934. július 16-án született Kisújszálláson. Az első Ma­gyar Állami Énekiskola, a le­gendás Békés-tarhosi Állami Zenei Gimnázium és Konzer­vatórium növendékei közé te­hetségkutatás során került be, ahol 1949-55 között egy életre szóló zenei alapokat kapott. Tanulmányait a Szegedi Ze­neművészeti Szakiskola tanár­képző tagozatán folytatta, itt hegedű-szolfézs szakos zene­tanári képesítést szerzett 1961-ben; a Népművelési Inté­zet felsőfokú karnagyképzőjét Párkai István tanítványaként 1969-ben végezte el. 1959-63 között a Szegedi Tanítóképző Főiskolán, majd 1963-tól a Szegedi (1973-tól Juhász Gyu­la) Tanárképző Főiskolán ta­nított, 1974-89 között a tanár­képző ének-zene tanszékét ve­zette; nyugállományba vonu­lása (2004) után még sokáig tanított népzenét a főiskolán. Társszerzőként ő jegyezte az Ének IV. főiskolai jegyzetet. Az amatőr zenei mozgalom­ba 1958-tól kapcsolódott be: a Szegedi Zenebarátok Kórusá­nak (ma: Vaszy Viktor Oratóri­umkórus) alapító tagja és évti­zedeken keresztül szólambeta­nító karnagya volt, segítve a ze­netörténeti jelentőségű kar­mester, Vaszy Viktor munkáját. A Szegedi Tanárképző Főisko­lán megalakította és több mint harminc évig vezette az ének­zene tanszék kamarazeneka­rát. A zenekar műsorát kivéte­les választékossággal állította össze, a lényegében hozzáfér­hetetlen nyomtatott zenekari szólamok hiányát saját keze írásával pótolta, egyben he­gedűtanárként el is látta vonós­nemekkel, kiegészítő előadási jelekkel. A hatvanas években egy időben több amatőr ének­kar vezetését is vállalta, így si­keres, eredményes munkát végzett a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Erkel Ferenc Kórusa élén, a szege­di Textilipari Szakközépiskola Leánykarát pedig több mint 20 éven keresztül vezette, az utób­bi kórussal számos alkalommal Együtteseit hallva azok is megszerették a népzenét, akik addig hallani sem akartak a műfajról. nyertek el kiváló minősítést az Éneklő Ifjúság megyei és orszá­gos hangversenyein. 1969-ben vállalta el a Zá­kányszéki Parasztkórus veze­tését; e döntésével rövidesen új fejezetet nyitott a magyar népzenei kultúra történeté­ben. Mint képzett és ekkor már nagy gyakorlattal rendel­kező zenepedagógusnak nem okozott neki nehézséget a ci­­terajáték művészi szintű elsa­játítása, a kórus mellett egye­di, különleges hangzású cite­­razenekart alakított, és meg­kezdte a gyermekek citeraok­­tatását is. Már a hetvenes évek elején országos elismertséget szerzett a zákányszéki kórusnak, cite­­razenekarát - amelynek remek hangzását a különböző mély­ségű citerák arányos szerepel­tetésével érte el - kirobbanó si­ker fogadta mindenütt. Együt­teseit hallva azok is megszeret­ték a népzenét, akik addig hal­lani sem akartak a műfajról; karnagyi működése - amely során párhuzamosan művelte a klasszikus zenei műfajokat és a népzenét­­ szemléletfor­máló hatással bírt. Citeraisko­lája országszerte ismert. Zá­kányszék község 1999-ben díszpolgárrá választotta. A Zákányszéki Parasztkó­rus és Citerazenekar mellett huszonhét évig, 2016-ig vezet­te a szegedi Rúzsa Sándor Népdalkört, citerát tanított Horgoson is. Hatalmas munkásságát a zene iránti végtelen alázattal végezte mindig. Ezen alázat és ügyszeretet vezette az Újsze­gedi Kamarazenekarba is 28 évvel ezelőtt, ahol előbb a II. hegedű, majd a mélyhegedű szólam vezetője lett. Mind­ezen óriási érdemek alapján, a magyar amatőr énekkari és hangszeres zenei mozgalom terén végzett több mint öt év­tizedes karnagyi, zenepedagó­gusi munkája elismeréséül az Újszegedi Kamarazenekar Ba­ráti Köre Egyesület Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj kitün­tetésre javasolta Monoki La­jost, ezt 2010. januárjában a magyar kultúra napja alkal­mából át is vehette. 2017. december 5-én, életé­nek 84. évében súlyos, gyó­gyíthatatlan betegség követ­keztében tragikus hirtelenség­gel hunyt el. Távozásával pó­tolhatatlan veszteség ért ben­nünket. Utolsó útjára decem­ber 14-én, csütörtökön 11 óra­kor kísérjük az Újszegedi te­mető ravatalozójából (Szeged, Szőregi út 85.). Búcsúzik tőle fia, Lajos, számtalan egykori tanítványa, sok-sok volt kollé­gája a szegedi felsőoktatás­ban, Zákányszék önkormány­zata, a Szeged Városi Kórus­egyesület, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Nép­zenei Tagozata, a Rózsa Sán­dor Népdalkar és Citerazene­kar tagjai, az Újszegedi Kama­razenekar és a Bálint Sándor Művelődési Ház. SZTE Juhász Gyula Pedagó­gusképző Kar Művészeti In­tézet Ének-zene Tanszék Előző rejtvényünk megfejtése: Kölcsön kölcsönnel nem törleszthető. Három cég összefogva kijavította a buszvárót a szeged-kecs­­késtelepi Gera Sándor utcánál. A megálló romos állapotára Faragó­né Tóth Ildikó hívta fel a figyelmet november 20-i lapunkban. Decem­ber 5-én pedig már köszönetet mondott a Csörögben a gyors munká­ért. A megálló burkolatát, a járdához való csatlakozását, valamint a jelzőtáblát a Magyar Közút Nzrt., a DAKK Zrt. és a Szegedi Környezet­gazdálkodási Nkft. hozta helyre - a munka előtti és utáni állapotot fo­tón is megmutatták. MAKÓ Megjöttünk Unyatinszki Dolli December 11., 21 óra 44 perc, 3300 g. Sz.: Nagy Nikolett Barbara és Unyatinszki Richárd (Mezőko­­vácsháza). SZENTES Sipos Zara December 11., 5 óra 53 perc, 3050 g. Sz.: Berezvai Anikó és Sipos Sándor Dániel (Szentes). Szolnoki Lara Lilla December 11., 9 óra 35 perc, 1950 g. Sz.: Bihari Lívia és Szolnoki Ákos (Szentes). Tóth Ádám Gábor December 11., 15 óra 18 perc, 3860 g. Sz.: Almási Vivien és Tóth Gábor (Szentes). GRATULÁLUNK! HIRDETÉS • Csíkozott pacal (fagy., rendelésre) .................. 1.158 Ft/kg • Marhalábszár (fagy., rendelésre) ...........................1.588 Ft/kg • Marhalábszár (fagy., kock., rendelésre) ..........................1.715 Ft/kg • Birka (egész v. fél, rendelésre) ...........................1.235 Ft/kg • Birka (kock., egész v. fél, rendelésre) ...........................1.494 Ft/kg • Sertésoldalas (rendelésre) ........................„.1.240 Ft/kg • Sertés apróhús 70-30% ..............................798 Ft/kg • Koca kolbászhús 70-30% ....................... 845 Ft/kg • Csontos sertésfej ....140 Ft/kg Rendelését igény szerint konyhakészre előkészítjük! Áraink az áfát tartalmazzák! Magánszemélyek tételenként 5 kg felett vásárolhatnak a készlet erejéig. Szeged, Szabadsajtó u. 29. Tel.: 62/548-650 Nyitva: k­ p. 6-14, szó: 6-12 óráig. Emlékezés Ormos Gerőre Harminc éve, 1987. december 18-án hunyt el Ormos Gerő író, publicista, a Délmagyar­­ország egykori külső munka­társa. Az idei év dupla jubile­um, mert a születésének 110. évfordulója is egyben. 1969-ig Székesfehérváron élt, az ottani rádióállomáson dolgozott, és élénken részt vett a székesfehérvári irodalmi élet­ben, majd ugyanebben az év­ben nyugdíjazása után költö­zött feleségével Szegedre. 1969- től egészen haláláig a Délma­­gyarország napilapban az olva­sók által igen kedvelt több száz tárcája, valamint számára ér­dekes emberek családjáról, azok nem mindennapi életéről szóló írásai jelentek meg. Egy kisregényét Kótyagosok paradi­csoma címmel folytatásokban közölte le a napilap. Utolsó no­vellája december 18-i halála után, december 24-én jelent meg a Délmagyarországban Só­vári három királyok címmel. Ormos Gerő neve 1945 előtt nem volt ismeretlen az irodal­mi életben. Három ifjúsági re­génye és öt kisebb-nagyobb lé­legzetű regénye jelent meg a budapesti Singer és Wolfner Kiadó, valamint a Szent István Társulat gondozásában. Az írói hagyaték átnézése után lá­nyai még öt kötetet adtak ki édesapjuk életében meg nem jelent írásaiból. Ma a teljes írói hagyatékot átadták az örökö­sök a szegedi Somogyi-könyv­tár számára feldolgozásra. Mészáros Györgyné HIRDETÉS DECEMBER 16. KARÁCSONYI ELEDELGYŰJTÉS A TAPPANCS VÉDENCEI SZÁMÁRA HELYSZÍN: Auchan Szeged IDŐPONT: 2017. december 16. 10 ° ° -18“° Amit a gyűjtés alatt szívesen fogadunk: kölyöktáp, hypoallergén táp, macskaalom, cicaeledel, játékok, fertőtlenítőszerek. Köszönjük a mentett állataink nevében! www.tappancstanya.hu ADHAT ADOMANYVONAL: 13600, 38-as kód (250 Ft/hívás) Számlaszám: UniCredit Bank 10918001-00000019-48600008

Next