Délsziget, 1990 (16-18. szám)

1990 / 16. szám

Metszetek újraálmodott földről Akit bemutatunk: Gálfy-Bódi Tamás A Mezőség kapujában, Mezőbergenyén született, s Marosvásárhelyről tele­pült át 1988 őszén Gálfy-Bódi Tamás. A negyvenhárom éves képzőművész Erdélyben linómetszeteivel vált ismertté. Tizenöt alkalommal mutatta be egyé­ni tárlaton képeit. Magyarországon 1989 márciusában előbb a rákosszentmi­­hályi református templom tanácstermében, majd a Janus Pannonius Tudo­mányegyetemen állított ki műveiből. Gálfy-Bódi Tamás sajátos látásmódjával, fény-árnyék hatás ritmusának szimbólumteremtő alkalmazásával tud jellegzetesen, egyénit alkotni. „Kis Kü­­küllő-part” című linója esetében például nem áll meg az egyszerű tájábrázolás szintjén, folyóparton álló göcsörtös fái az ölelő — az elbocsátó — szülőföld képzetét kelti a szemlélőben. A bezárt, rudakkal megtámasztott elbillenő szé­naboglyák fekete-fehér komor fájdalmának szerény ellenpontozása a félszeg, megbúvó napfény. Múltba­ vesző eredetű mesék, regék változatlan arcú színhelyei ezek a ké­pek: a domb lábánál megbúvó tanya, a mezőségi földek, a falusi utca kerítés­fala, a szentistváni porta düledező kapuja, vagy a három, szinte a levegőbe emelkedő fűzfa. A népmesék világát idézik néhol a képek felfedezhető szám­­misztikái is: három fűz, öt boglya, hét domb és hét bokor. Gálfy-Bódi Tamás szülőföldjének állít mementót, a pusztuló, tünedező emlékeknek, köveknek, fáknak, vártemplomoknak, kanyargó, dombok közé —­­talán a reménység felé — futó szűk falusi utcácskáknak. Ám­ nem csupán a pusztulásra ítélt táj, élet megörökítésének szándéka tükröződik e metszetek­ről, hanem a túlélés, a szívós ragaszkodás a gyökerekhez, s a megmaradásba vetett konok hit. Mint rudakkal a dőlő szénaboglyákat, reményeinket támasztja meg az újraálmodott szülőföld mozdulatlan víziójával. Gálfy-Bódi Tamás művei — áttételesen bár! — most a Délsziget szándé­kából szélesebb tömegekhez is eljutnak, éspedig azon reményben, hogy őszinte megbecsülést keltenek alkotójuk iránt. SZŰCS LÁSZLÓ

Next