Délvilág, 1992. április (49. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-01 / 78. szám
Tavaszköszöntő hangverseny A hódmezővásárhelyi fúvószenakar megtartotta tavaszköszöntő hangversenyét a Petőfi Művelődési Központban. Egy nagy, élő orgona szólalt meg a színpadon, és a zenekart hallgatva-nézve, táguló füllelmellel tapsolhattunk ennek a „terebélyes fának”, amely városunk földjébe kapaszkodik. Fényölelő karjaival felfogja és lüktető életté alakítja az Örök Sugarat, hogy az antennaágakon át, a hangok szárnyain magasba törhessen a Lélek... Vásárhelyi szólt vásárhelyihez ezen az estén, és a zene életünket, életlüktetésünket egybefogva újra indított bennünket egy „másság”, egy igazabb világ felé. Bevezetőnek a féléves vásárhelyi Fúvósötös játszotta Farkas Ferenc: Fúvósötös szerenádját nagy átéléssel. Ezután az est fénypontja következett, Rózsa Pál Harsonaverseny című művének ősbemutatója, melyet a szerző Nyíri Ferencnek, városunk fiatal harsonásának ajánlott. A variációs tételekből álló darabot a legmagasabb művészi tolmácsolásban hallottuk. Az előadó mindent megvalósított, amire hangszere a zenében képes. A zenei mondanivaló kifejezéséért időnként más hangszereket is hangszerére varázsolt: kürt, fagott, trombita hanszíneket is képez, magas hangszeres műveltségével. Hangja fénylő-zengő, minden regiszterében kiegyenlített; a győzelmi fanfártól a bensőgése angolkürt hangzásig, a dinamika sok-sok színárnyalatában szól. Nyíri Ferenc igazi művész, játéktechnikája bravúros, ami sohasem öncél, mindig a muzsika szolgálatában áll. Virtuozitását a sikerszámnak ismert Bajorpolka előadásában hallhattuk. Vastaps volt jutalma. A zenekar a kíséretben önmagát múlta felül: koncentrációban, pontos játékkal, nagy alkalmazkodással segítette karmesterével együtt a szólistát, aki nemcsak közönségét, hanem muzsikus társait is varázskörébe vonta. A cseh zeneszerző, Frantisek Vockar Szerenád trombitára című műve volt a zenekar második, fő műsorszáma. Ráday Sándor játszotta mély átéléssel, bensőséges lírai hangon, tiszta intonációban, nagyon szép előadásban, andalító zenekari kísérettel. Harmadik, rendhagyó műsorszámként Hubert Montagnak (A baráti álmi zenekar házizene szerzőjének) Polca caprice című, kisfuvolára írt műve hangzott el Olasz Ágnes előadásában, aki főiskolai hallgató és a fúvósötös tagja. Hangszerének trilláira bízta érzéseink, gondolataink hullámzását. Ő a magas hangok mestere, magánénekesként is és fuvolistaként is a szoprán régiókban szárnyal. Előadásaiban legkedvesebb madarainak is énekelt a tavaszt köszöntve hangszerén. Zenakari számként hallottuk Kodály Háry intermezzóját, amit jó ritmusban, kiemelkedően, szép hangszerszólókkal (kürt, klarinét) tolmácsolt a zenekar. Balázs Árpád Magyar rondo című művével a zenekar minősítő hangversenyére készül, a zene a kodályi Intermezzóval rokon hangulatú. Interpretálásában Zoltán Péter klarinétkadenciáján keresztül hallhattuk a fiatalember szépen ívelő művészi fejlődését. A Fidelitas-nyitány a zenekar legszebben hangzó darabjai közül való. Befejezésül a Radetzkymarssal és piros tenyérrel rögzítve az est minden szépségét, egy pillantást Bécs felé is vetettünk. Az egész zenekari estet a zenekar karmestere, Hegedűs Endre bővérű zenei vénával, lelkes szeretettel alkotta emlékezetes zenei élménnyé. SZALAY GYÖRGY Szabó kontra Torgyán (Folytatás az 1- oldalról.) illő fordulatokkal illesse képviselőtársait. Torgyán József folytatta felszólalását, s akkor a Pásztor Gyula vezette 35-ös képviselőcsoport tagjai felálltak és kivonultak a teremből. Őket csaknem valamennyi koalícis képviselő, sőt az MSZP-frakció több tagja is követte. Már korábban is gyakran hangzottak el közbekiabálások Torgyán József beszéde alatt, aki erre és a kivonulásra rendkívül hevesen, sőt, büntető eljárás kilátásba helyezésével reagált. Alkotmányos jogára hivatkozott, hogy a Parlamentben elmodhassa véleményét. Ezt követően cáfolta, hogy a kisgazdapárt szélsőséges lenne, s azt állította, hogy azok a szélsőségesek, akik a pártot és vezetését akarják lejáratni. Visszautasította azt a vádat, hogy ő a népszuverenitás elvének gyakorlásával fenyegette volna meg az országot. Idézte az alkotmány, valamint több törvény arra vonatkozó részét, hogy a „dolgozó nép” választott képviselői útján vagy közvetlenül, a népszuverenitás útján fejti ki hatalmát. Végül Togyán Józsi felajánlotta egy havi képviselői fizetésének felét a politikai üldözöttek kárpótlására. Szabó Lajos az ülésterembe újra bevonuló frakciótársai tetszésétől kísérve közölte: a hazugság mindig kiderül. Majd rámutatott: a körülötte a hódmezővásárhelyi gyűlésen helyet foglalók nemcsak a kommunisták, hanem a zsidók és a cigányok akasztását is kilátásba helyezték. A napirenden kívül kialakult éles vitában ezután frakcióvezetők is szót kértek. Tardos Márton (SZDSZ) felháborítónak nevezte, hogy a Parlament értékes idejét a kisgazdapárt belügyeinek tárgyalására vesztegetik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalom elégedetlen, azt várja, hogy a képviselők a költségvetést „hozzák rendbe” és tárgyaljanak a privatizációról. Gál Zoltán csatlakozott az előtte szólóhoz és felkérte a Házelnököt, tegyen valamit annak érdekében, hogy ne a plénumon kerüljön sor a kisgazda politikai belharcra. Rendhagyó irodalomóra ífejhlMj, WmiMwh] A szekszárdi Holló együttes nagyon szereti Hódmezővásárhelyt, visszafelé szintúgy igaz. Már többször jártak a városban gyermekműsorokkal. Ezen a héten hétfőn és kedden például öt előadást tartottak a Petőfi Művelődési Központ színháztermében Hej-hó, boszorkány címmel. Hozzáteszem, nagy sikerrel. Az együttes tagjai (Kovács Gábor, Sili Károly és Ritter Péter) még arra is vállalkoztak, hogy - ingyen és bérmentve - rendhagyó irodalmi órát tartsanak a Frankel Leó Közgazdasági Szakközépiskola klubjában a németet tanuló diákoknak. Tegnap délelőtt kétszer is felléptek „Zweites Lied” című műsorukkal. Az együttes nagy magyar lírikus (Ady, Arany, Petőfi, Illyés, Tóth Árpád stb.) verseinek német fordítását zenésítette meg és adta elő. A siker, mint mindig, óriási volt. Az előadásban a verseket kísérő, összekötő szöveg is németül hangzott el, s így lehetőséget kaptak a németül tanuló diákok, hogy a költészeten és a zenén keresztül, magas színvonalon és izgalmasan találkozzanak a választott és kedvelt idegen nyelvvel, kedvet és inspirációt nyerjenek a tanulás hétköznapjaihoz. A zenekar közös énekléssel és tapssal vonta be a tinédzsereket, akik - gondolom, a kor miatt - az elején még kissé félénken kapcsolódtak be a közös alkotásba, de később teljesen feloldódtak, s a rendhagyó irodalmi óra végtelen jókedvvel zárult. A nyelvoktatás területén követendő példa lenne minden kétnyelvű amatőr együttes számára a szekszárdi „Holló”-k lelkesedése és példamutatása. sz. é. sz. 2 A királynő királykékben (Folytatás az 1. oldalról.) még igazándiból fel sem fogta ezt az egészet, hogy micsoda felelősség lesz Bangkoban egy országot képviselni, és arról, hogy a kedvenc színe a királykék. Éva viszont a fekete-fehér kollekcióra próbálja rábeszélni a királynőt, hisz azon túl, hogy mindenkoron ez a legelegánsabb színösszeállítás, varriálható és nem szükségeltetik hozzá sokféle kiegészítő. Dóra hajlik a szakértő szóra, de azért a királykéknek is helyet kér a utazóbőröndben. K. K. Fotó: Nagy László ..., embert barátjáról ismerni meg - tartja a közmondás. Nem is alaptalanul. Mert hát a madarakat tényleg arról is megismerni, hogy milyen tollruhát hordanak, s az embereknél tényleg jellemző, hogy kivel barátkoznak. Mert a hasonló a hasonlót vonzza, vagy éppen az ellenkezőjét. Állítja is egyik ismerősöm, hogy valahogy nem mennek úgy nálunk a dolgok, ahogy kellenének. Hiába történt rendszerváltás, hiába van demokrácia, még mindig vannak egyenlőbbek Magyarországon, olyanok, akik néhai kapcsolataikat a mai napig ápolva ott ülnek, azon a helyen, ahol eddig is, vagy éppen nem a megérdemelt helyükre, hanem jóval feljebb kerültek. Gazdasági vezetők, politikusok, botcsinálta politikusok bábként mozgatják az embereket, úgy, ahogy régebben is tették. Itt van mindjárt ez a kárpótlási hercehurca - mondja -, ami kész röhej. Sokait botlottak rajta a parlamenti képviselők, míg kiötlötték. És milyen lettfelemás, nesze semmit, fogd meg jól. Kap majd mindenki egy papirost, aztán arra költi el, amire csak akarja... Vagyis, amire tudja. Mert mit is csinál a többség? Arra ácsingózik, hogy majd földet vesz érte, aztán nagy haszonnal eladja. De hát kinek kell majd a föld, mikor a nyolcvanéves öregek már nem bírják művelni, a fiatal meg majd bolond lesz a csupasz kezével a földet túrni! Az ő unokája is azt mondta, hogy akkor lássa a leendő birtokot, amikor a háta közepét! Hogy benne már nem él a föld iránti szeretet, mint őseiben, de nosztalgia sincs a harmincas évek Magyarországa iránt - lévén, hogy majd egy emberöltővel később született... Nem úgy mennek a dolgok, mint kellene, hogy menjenek - állítja ismerősöm, s elmereng azon, hogy mit kellene tenni. Ötlete azonban egy szál sincs, s felül a nagyhangú szólamoknak. Madarat tolláról... KOROM Madarat tolláról... Önégetés a Kossuth téren Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint hétfőn 22.10 órakor a Kossuth téren, a Parlament előtt, a Rákóczi-szobor közelében öngyilkossági szondákkal benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát Kónyi László 42 éves pátyi személyszállító kisiparos. Az országház kormányőrei siettek segítségére, mire a tűzoltók megérkeztek, eloltották a tüzet két hasonoltóval, ám a taxis életét már nem tudták megmenteni, belehalt égési sérüléseibe. Kónyi László búcsúlevelet hagyott hátra, amelyből egyértelműen kiderül, hogy rossz anyagi körülményei és megromlott idegállapota miatt lett öngyilkos. Egy Horváth László nevű budapesti lakosnak címezte levelét. A rendőrségi közlemény nem utal arra, hogy az említett Horváth László milyen kapcsolatban állt az öngyilkossal. Mindenesetre a név közzétételével a rendőrség egyszersmind cáfolja azt a híresztelést, miszerint a levél esetleg Horváth Balázs korábbi belügyminiszternek szólt volna, miután a levélben állítólag csak Horváth úr megszólítás szerepelt. Az ad hoc bizottság feladata Vásárhelyen Háziorvosi szolgálat Hétfőn délután a vásárhelyi önkormányzat szociális, egészségügyi, ifjúsági és sportbizottsága (SZEIS) tartott ülést a városháza kistermében. A napirendi javaslatok között szerepelt egy, a közeljövőben felállítandó ad hoc bizottság létrehozása, melynek feladata lesz a háziorvosi szolgálat szervezése, illetve a sürgősségi betegellátás problémáinak megoldása. Dr. Vörös János a bizottság felállításával kapcsolatban elmondta, hogy az két részre bontható: egy szakmai és egy gazdasági munkacsoportra. Dr. Bálint László, a SZEIS elnöke hozzátette, hogy legkésőbb május közepére alternatívákat kell letennie az ad hoc bizottságnak a SZEIS asztalára, ugyanis a közgyűlésnek június elején döntenie kell ez ügyben. Dr. Vörös János ismertette a szakmai munkacsoport feladatkörét, mely az alapellátási feladatok szakmai meghatározásából, a fogászati szakellátás irányvonalának kijelöléséből, és a továbbképzések lebonyolításából és szervezéséből állna. Dr. Borbáth Árpád javasolta, hogy várják meg a rendeleteket, illetve a kórházat és az alapellátást külön kezeljék. Dr. Bálint László válaszában kitért arra, hogy az idő sürgőssége miatt szükségesnek tartja az alternatívák mielőbbi kidolgozását mind az orvosok, mind a betegek érdekében. A hosszú ideig együtt élt kórházat, a hozzá tartozó szakellátást és az alapellátást pedig nem lehet külön tárgyalni. Dr. Ördögh Béla szerint is együtt és közösen kell megoldani a problémákat. Ezek után kijelölték az ad hoc bizottság tagjait és a két munkacsoport képviselőit. Az ad hoc bizottság vezetője dr. Bálint László, tagjai: dr. Vörös János, dr. Ördögh Béla, dr. Borbáth Árpád, dr. Imre Erzsébet. A szakmai munkacsoport vezetője dr. Ördögh Béla, tagjai: dr. Borbáth Árpád, dr. Czimmer Julianna, Spiák Mariann, dr. Kiss Györgyi és Juhász Józsefné. Javasolták még bevenni Bodrogi Sándornét és dr. Kozma Jánost. A gazdasági munkacsoport vezetője Makó András, tagjai: Boros Józsefné, Talmácsi Károly és Mészáros János. A két csoport munkáját dr. Borbáth Árpád koordinálja. Második napirendi pontként a kórház 1991. évi működéséről hallgattak meg tájékoztatót a résztvevők az egészségügyi albizottság vizsgálata alapján. Dr. Bálint László elmondta, hogyha az egészségügyi albizottság határozati javaslataival egyetért a SZEIS, akkor azt deklarálják az újságokban. A hat pontból álló határozati javaslatot elfogadták a bizottsági tagok. Az igazságügyminiszter április 1-jei hatállyal kinevezte a pesti Központi Kerületi Bíróság elnökének dr. Ábrán Józsefet, a Csongrád Megyei Bíróság elnökének dr. Heidrich Gábort és a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnökének dr. Lázár Ottót. A tárca kabinetfőnöke, Sándorfi György a következőket mondta Balsai István döntéséről. A Csongrád megyei és a pesti elnökök személyét illetően a miniszter döntése megegyezik a bírók javaslatával. Hajdú-Biharban három személyt javasoltak, de legtöbben ismételten a régi elnököt támogatták, ám a miniszter, élve döntési jogával, a sorrendben harmadikat nevezte ki. A miniszter a jövő héten adja át az új bírósági elnököknek a kinevezésről szóló iratokat. Megyei bíróság Heidrich Gábor az elnök SZERDA, 1992. ÁPRILIS 1.