Délvilág, 1996. szeptember (53. évfolyam)
1996-09-24
6 Tinivilág • Vásárhely: Nehéz esetek • Munkatársunktól Vásárhely önkormányzata képviselő-testületének oktatási bizottsága nem dolgozott ki külön programot a roma tanulók beiskolázására, illetve oktatására. Nem központi szinten kívánják rendezni a felmerülő problémákat, minden iskola maga küzd meg a nehéz esetekkel. Az általános iskolák között azonban nem egyenletes arányban oszlanak el a cigány diákok, számuk a Szántó Kovács János Általános Iskolában a legmagasabb. Az alapfokú oktatásban résztvevő diákokhoz képest egyébként - és ez az országos aránytól nem tér el - jóval kevesebb a középfokú képzésben részt vevő cigány tanulók száma. Ők jobbára a szakmunkásképzésben vesznek részt, gimnazista közöttük igen kevés akad. A tanulók beilleszkedésével kapcsolatos gond a városban is akad elég. Az ezzel kapcsolatos panaszokkal a tanulók Irhás Józsefhez, a kisebbségi önkormányzat elnökéhez fordulhatnak. Köti Sándorné, a Szántó Kovács János Általános Iskola igazgatója elmondta, az intézményükben tanuló 350 gyermek között 70-80 roma tanuló van. A cigány diákok oktatása terén szerzett 30 éves pedagógusi tapasztalattal azonban a problémák jelentős részét meg tudják oldani. A tanulók nagy többsége elvégzi a nyolc osztályt, csak kevesen szorulnak a dolgozók iskolájába. A középiskolai tanulmányok folytatása közben viszont sokan kihullanak a rostán. Továbbtanulnak • Munkatársunktól Sajátos helyzetben vannak a szentesi roma lánykák és fiúk, már ami a beilleszkedésüket illeti. A Berekhát nevű városrészben lakó, ilyen hovatartozású kisdiákoknak az a szerencséjük, hogy nem kell télen hóban, nyáron porban, egyébiránt pedig sárban kilométereket gyalogolni a település központjában lévő oktatási intézmények valamelyikébe. Hiszen ott az általános iskola, közel a lakóhelyükhöz, a Vásárhelyi út mentén. Persze, ez nem zárja ki a következőt: a tehetősebb szülők gyermekei, vagy akik valamilyen speciális tárgyat szeretnének tanulni, másik oskolát válasszanak. A Berekháti Általános Iskola nebulóinak nyolcvan százaléka roma. Nem véletlenül, hiszen a nevelőtestület, élén Szűcs Lajos igazgató úrral - ő egyébként a körzet önkormányzati képviselője is -, minden segítséget megad a lányoknak-srácoknak ahhoz, hogy nyugodt környezetben tanuljanak. Élnek is ezzel a roma gyerkőcök! Ma már alig akad köztük renitens, tehát nem csavarognak, és befejezik az általános iskolát. Jelenleg száztizenegyen „koptatják” ott a padokat, nem is akármilyen eredménnyel. Mint az igazgató úrtól megtudtuk: tanulóik 97 százaléka nem éri be azzal, hogy megszerzi a bizonyítványt „a nyolc osztályról” , hanem szakközépiskolában, sőt még a gimnáziumban is folytatja tanulmányait. Tehát, ami a lényeg: Szentesen semmi gond nincs a roma fiatalok beilleszkedésével. • Verseket is írt már a csongrádi kislány Jankó Marika sikersztorija Örök probléma a Csongrádi Piroskavárosi Általános Iskolában, hogy miután felső tagozatba lépnek a cigány származású tanulók, a szorgalmuk mintha tovatűnne. Pedig alapítvány is segíti a fejlődésüket. A minap a kitűnő tanuló, hatodikos Jankó Máriával beszélgettünk. Meglátják: még a végén lesz valami, pontosabban valaki belőle! Azt javasolta az édesanyja, Demeter Mária, a csongrádi cigány kisebbségi önkormányzat képviselője, valamint nagyanyja, hogy a festés miatt ne a Nagymező utcai házukban interjúvoljuk meg szemük fényét, hanem az alma materében. És mi szót fogadtunk. Annál is inkább, mert kíváncsiak voltunk, hová is, melyik osztályba jár ez a folyvást kitűnő tanuló, időnként verseket fabrikáló oláh cigány kislány. Annyira kedves, szerény, aranyos teremtés, hogy már régóta terveztük, megírjuk picinyke élettörténetét, „sikersztoriját”. Csak aztán nem elkallódni, kedves Jankó Mária! Mert bizony dr. Lovas Sándorné igazgatóhelyettestől tudjuk, hogy a Piroskavárosi Általános Iskola cigány származású tanulói bizonyos életkor elérése után valamiért szinte menetrendszerűen változtatnak addigi életvitelükön. Nem előnyükre. Ez azonban a mi interjúalanyunkra, bizonyosak vagyunk benne, nem vonatkozik. Mikor megkérdeztük tőle az iskola folyosóján, mi lesz belőle, ha nagy lesz, így válaszolt: - Nem tudom még. Ilyen korban vajh' ki tudja? Kisvártatva mégis hozzátette, orvos szeretne lenni, vagy ügyvéd. Csak remélni tudjuk: nem csupán a szavak szintjén valósul meg a kis Jankó Máriának (testvérei nincsenek, édesanyja egymaga neveli, „apu Olaszországban”, mondjae vágya. Szeretnénk megelőlegezni, hogy folytatódik a Marika-sikersztori. Dányi László Második padban az elsők között. (Fotó: Tésik Attila) Ki mehet be a diszkóba? Rongálás, lopás, esetenként komoly verekedés, súlyos testi sértés egyaránt előfordul olykor a makói diszkókban. Nem mondhatjuk, ezek cigány fiatalok jelenlétéhez fűződnének. De ahonnan kitiltották őket, a jelzések szerint ezek jórészt megszűntek - tudtuk meg dr. Nagy Mihály alezredestől, Makó rendőrkapitányától. Hozzátette: a rendőrségi akták több esetet tartalmaznak, amelyek arról tanúskodnak, az adott szórakozóhelyen, az aktában szereplő fiatallal, bizony, gondok voltak. Hogy az aktába bekerült adatokkal rendelkező cigány-e, a rendőrségi szempontok között nem szerepel, erről tehát nem tudnak mit mondani. Az egyik legemlékezetesebb probléma - nem most, hanem néhány éve - a Tropicalban adódott. Gyakoriak voltak a verekedések, a lopások, melyeket nem tudni, ki kezdeményezett, illetve ki követett el. Annak idején mindenesetre olyan megoldás született: cigány teremőr tartotta távol azokat a betörni igyekvőket, akikről köztudott volt: olyan cigányok, illetve nem cigányok, akik jelenléte már többször is fejtörésre késztette a rendezőket. Akik nem balhéztak, természetesen bemehettek a helyiségbe. Azóta egyébként többszörös tulajdonosváltáson ment keresztül a Tropical, s nem érkeztek jelzések ily gondokról. Szórakozóhely, valahol az éjszakában. Villognak a fények, szól a zene, pufog a ritmus, zajlik a lét. A felsőoktatásbéli hallgató nem is azért tért be ide, hogy részt vegyen benne, hanem hogy... Miért is, vajon? Épp a részvétel ellenkezőjének okán, azért: ne kelljen részt vennie semmiben, csak üldögélni az apró asztalka, s a vodkás dzsúz mellett, miközben nélküle forog tovább a Föld. De nem forog, úgy látszik, ő olyan egyén, akit nem bír nélkülözni a világ. Most például festett szőke, női hölgy ül mellé, egy hangoskodó társaságnak kapcsolt része. De úgy tesz, mintha nem lenne kapcsolt, mi több, abszolút föggetlen, még annál is több. - Szia, kérsz nekem egy vodkát? - kérdi közvetlenül, a diák bólint, tekintetével odainti a fölszolgálónőt, kéri a vodkát, a vodka jő, a hölgy isz'. - Kérhetnél még egyet - mondja. - Csak ennyi volt nálam - így a hallgató -, több pénzem nincs. - Dehogy nincs, láttam, amikor elővetted a tárcád... - Az buszra kell - így a fiú, a hölgy szeme odavillan társaságához, rögvest itt is vannak. - Micsoda? - így a főegyén -, sajnálsz egy italt a feleségemtől? ... A többire a diák már nem emlékezett. Hajnaltájban került haza, bevert fejjel, véresen. F. Cs. Októberben újrakezdik Cigány nyelvoktatás Makón • Munkatársunktól A Makói Széchenyi István Általános Iskolában nem okoz konfliktust, hogy az adott tanuló milyen etnikai hovatartozású. A cigány nyelvre, hagyományőrző mesterségekre oktató szakkörökre cigány és nem cigány gyermekek egyaránt jelentkeztek. Ugyanakkor az iskola külön odafigyel azokra a cigány tanulókra, akik hátrányos helyzetben vannak, és pályázati pénzekből segíti beilleszkedésüket. Az iskolában idén októbertől, azaz nemsokára, újraindulnak az említett szakkörök. Délutánonként tartják őket - tudtuk meg Nacsa Gábor igazgatótól. A múlt tanévben mintegy huszonöt iskolás tanulta a cigány nyelvet, kétharmaduk cigány, a hagyományőrző foglalkozások elsajátítására pedig jó harmincan jelentkeztek. Az utóbbira fele-fele arányban jártak cigány és a nem cigány származású gyerekek. Az iskola háromszázhuszonöt tanulója közül egyébként harmincnégyen vallják cigánynak magukat. - Meggyőződésem: egyetlen alkalom sincs, amikor valamelyik tanulónk származása konfliktusokat váltana ki - hangsúlyozta az igazgató, aki elmondta: többször beszélt a makói kisebbségi önkormányzat vezetésével, a Táncsics utcai klubban pedig a cigány tanulók szüleivel, akik határozottan kérték: semmilyen órán vagy foglalkozáson ne különítsék el gyermekeiket a többiektől. - Nem is különítjük el őket. Ennek célja: hagyni kell mindenkit beilleszkedni az osztályközösségbe. A beilleszkedés pedig, mint már volt róla szó, sikeres - mondta az igazgató. Hozzátéve, a cigány etnikumhoz tartozó iskolások sem magatartásukban, sem elért tanulmányi eredményeikben nem különböznek többi osztálytársuktól - azaz a legkülönfélébbek ilyen szempontból. Gondok persze adódhatnak, de ennek egyebek közt a rendezetlen családi háttér lehet a gyökere, nem pedig az, ki milyen származású. Nacsa Gábor igazgató úr elmondta még: a különböző pályázati figyelőkben nagyon sok pályázati kiírás jelenik meg cigány származású fiatalok támogatására, ezekre az iskola odafigyel, reagál rá, ennek eredményeképpen tavaly is jelentős, összesen 240 ezer forintos támogatást nyert. Az összeget olyan, cigány tanulók támogatására fordították, akik hátrányos helyzetűek, s ezért szükségük lehetett erre. A Széchenyiről elnevezett iskola példája arra utal, hogy a tanulók - úgy általában -, nem ilyenek vagy olyanok, hanem tanulnak. F. Cs. Kedd, 1996. Szept. 24. Kedves Tinik, csak névvel, címmel kiegészített üzeneteiteket közöljük, neveteket, címeteket nem tesszük közzé. (Anyagtorlódás miatt kimaradt leveleiteket a következő Tinivilág-összeállításban olvashatjátok). Szentesi, 18 éves, barna hajú és szemű, vidám lány vagyok. Szeretnék 18-21 éves, kedves, aranyos fiúval megismerkedni, aki szintén vidáman fogja fel az életet. Ha ilyennek tartod magad, írj Ketten még vidámabb jeligére. Az Együtt könnyebb jeligéjű, szentesi lánynak. Sajnos, az általad megadott idpontban nem tudtam elmenni az Erzsébet térre. Én úgy gondolom, azért még találkozhatnánk. Ha ráérsz, szept. 27-én, pénteken, 16. 30-kor legyél az Erzsébet téren, kezedben egy Délvilággal. Majd én megszólítalak. Ha nem jó az időpont, írj Nyárutó jeligére! A Táncolnék veled jeligéjű lánynak. A magasságod épp megfelelő lenne, ezért szeretnék veled megismerkedni. Találkozzunk szept. 25-én, este 7-kor, Makón, a könyvtár előtt. A kezemben lesz egy Délvilág. A Makói találkozás jeligéjű lánynak. Szeretnék találkozni veled. Igaz, nem vagyok egy Alain Delon, de azért talán nem okozom túl nagy csalódást. Ha van kedved hozzá, írj! Jelige: Tűzmadár. Szentesi szívügyek jeligére: Örültem az üzenetednek, de sajnos rossz volt az időpont a találkozáshoz. Ha még mindig szeretnél megismerni, próbálkozzunk egy másik időponttal, rendben? Üzenj vissza Szívügyek jeligére! A Magányos szív jeligéjű lánynak: 15 éves, 175 cm magas, kék szemű, barna hajú srác vagyok. Szeretek sportolni, zenét hallgatni, táncolni stb. Ha meg szeretnél ismerni, találkozzunk a hirdetés megjelenését követő napon, 16-kor, az Ifjúsági park melletti libás lány szobornál. Nagyon szeretnék veled megismerkedni, ezért, ha nem jó a hely, és az időpont, írj vissza Tartós kapcsolat jeligére. Kezemben egy Délvilág lesz. Még nem késő jeligére, a vásárhelyi srácnak. Nem tudom, hogy pont rám gondolsz-e. Légyszi, üzenj többet, hogyan néztem ki, vagyis akire gondolsz. Pl. milyen a haj, és mi volt a kezében. Jelige: Vörös rózsa. Egy lány. *F Kedves, Piros hajú lány! Szeretném megköszönni Neked mindazt a jót, amit Tőled kaptam, az elmúlt 4 hónap alatt, s azt, hogy ilyen boldog embert faragtál belőlem. Sokszor csókol szerető Barátod! * A Bátorság jeligéjű lánynak. Hirdetésed felkeltette az érdeklődésem. Vásárhelyi, 190 cm magas srác szeretne veled megismerkedni. Számomra fontos a tartós kapcsolat, az őszinteség. Szeretném, ha vége lenne a szürke hétköznapoknak. Találkozzunk a hirdetés megjelenése napján, a Véndiófa vendéglővel szemben, a padsoron, 20 órakor. Legyen nálad egy Délvilág. Ha nem jó az időpont, te adj újat, Toking jeligére. Szentesi, 20 éves lány vagyok. Megismerkednék olyan, 20-24 éves, helyes sráccal, aki szeretni tudna egy hosszú, barna hajú, kissé telt, de nem kövér, magányos lányt. Szeretek zenét hallgatni, utazni, moziba járni. Csalódások után, végre igazi, komoly kapcsolatra vágyom. Ha szerenél megismerni, írj a Tiniszivibe!. A Kentaur jeligéjű fiúnak, szőke, hosszú hajú, mások szerint helyes lány vagyok, és szeretnélek megismerni. Találkozzunk a hirdetés megjelenését követő napon, este 8-kor a János téren, a Lusztig Fotó előtti padnál. Legyen nálad egy Délvilág! Az Élet szép jeligéjű lánynak üzenem: Szeretnék veled találkozni, olyan srác vagyok, aki talán meg tudná mutatni az élet szebbik oldalát. Ha te is úgy gondolod, gyere a hirdetés megjelenése utáni pénteken a szentesi mozi elé, 17 órára. Szia. «P A Wild flowers jeligéjű lánynak: Szeretnék veled megismerkedni. Én egy 17 éves, magas srác vagyok. Találkozzunk pénteken, 15 órakor, a Zsuzsi fagylaltozó előtt! Legyen nálad Délvilág! Ha az időpont nem felel meg, írj újat, változatlan jeligére! A „'96 karácsony” jeligére üzenem: hirdetésed felkeltette érdeklődésemet. Én 18 éves, 162 cm magas, vásárhelyi lány vagyok. Szívesen megismerkednék veled. Találkozzunk a hirdetés megjelenése napján 18 órakor, a Népkertnél, a Libás lánynál. Legyen nálad egy Délvilág. Ha nem jó az időpont, üzenj Szerelem és gyűlölet jeligére. *F A Szeretnélek megtalálni jeligére. Hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet. 17 éves, 160 cm magas, vásárhelyi lány vagyok. Szívesen megismerkednék veled. Találkozzunk 27-én, Népkertnél, a Libás lánynál. Legyen nálad egy szál rózsa. Ha nem jó az időpont, üzenj Törékeny szív jeligére. Makói, 18 éves, barna hajú, kék szemű, szemüveges lány vagyok. Szeretnék megismerkedni egy olyan sráccal, aki komoly kapcsolatra vágyik. És nem olyan diszkós típus, írj erre a jeligére: Krisztina. ** Kentaur jeligére: Szia! Én 20 éves, szőke, kék szemű, vásárhelyi lány vagyok. Sokat csalódtam már, de még többet reménykedem. Ha úgy érzed, hogy egy ilyen lányt a szívedbe tudnál zárni, és őszinte, igaz kapcsolara vágysz, írj Napsugár jeligére! 9. A Fekete tulipán jeligéjű lánynak: Engem is elég sok csalódás ért az életben, én sem vágyom futó kalandra. Egy kedves, vonzó lányra vágyom. Azt hiszem, megpróbálhatjuk a megismerkedést. Várlak az üzenet megjelenése utáni napon, a strand parkolójában, 16-kor. Ha a kezedben tartanál egy Délvilágot, arról megismernélek. Kedves Tinik, névvel, címmel ellátott üzeneteiteket ingyen közöljük, de értük felelősséget nem vállalunk. Címünk: Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írjátok rá: Tiniszm tini A Tinivilágot összehozta: Farkas Csaba