Délvilág, 2010. május (66. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-07 / 105. szám
2010. MÁJUS 7., PÉNTEK A BÉTA-PROJEKTRŐL MINDEN TESTÜLETI ÜLÉSEN ÉRDEKLŐDNEK A KÉPVISELŐK Óriás-munkaadó jött, titokban 900 embert készül foglalkoztatni az a cég, amely területet vett Makó ipari parkja mellett. Már folyik a régészeti feltárás a leendő üzem helyén. Ennyit lehet tudni az úgynevezett Béta-projektről, a többi titok - így aztán egyre többen beszélnek róla. Bajnai Gordon már szerette volna lerántani a leplet, de a cég nem járult hozzá. MAKÓ BAKOS ANDRÁS Hogyan halad a Béta-projekt? - tette föl a kérdést a makói képviselő-testület legutóbbi ülésén Halmágyi Pál önkormányzati képviselő Marosvári Attila alpolgármesternek. A fideszes képviselő rögtön hozzátette: Attila, nem kérlek arra, hogy titkokat mondj el, csak azt, amit lehet. Hasonló kérdés az előző testületi ülésen is elhangzott már. A válasz pedig hasonló volt, mint akkor: a Királyhegyesi út mellett - ezt bárki láthatja - dolgoznak a régészek a területen, úgy tűnik, a kitűzött időre be is fejeződik a feltárás és a leletmentés. A tervdokumentációk elkészültek, júliusban várhatóan az építkezés is elkezdődhet. Pont. A képviselő-testületi ülést közvetítő városi televízió nézői és lapunk olvasói ezen túl csak annyit tudhatnak, ha figyeltek a korábban elejtett mondatokra és a Búzás Péter polgármesterrel készített interjúra, hogy a városi önkormányzat adta el az érintett 24 hektáros területet a cégnek, amely eddig 220 millió forintot fektetett az üzletbe, végül 900 ember foglalkoztatását tervezi. Kellenek neki kétkezi munkások, de más szakemberek és kutatók is. A képviselő-testület tagjai - köztük a jobboldali kérdezők is - ennél jóval többet tudhatnak, ám a polgármesterrel az élen komoly titoktartási nyilatkozatot írtak alá. Nem csak a jobboldal kíváncsi. Amikor a Makovecz-tervek alapján épülő fürdő alapkövét letette Bajnai Gordon miniszterelnök, információink szerint egyeztettek arról, hogy be lehetne-e már jelenteni, ki építkezik a város szélén. Ez komoly érv lett volna a választási kampányban az MSZP mellett, amelyen ellenfelei leginkább a munkanélküliség növekedését kérték számon. A cég azonban elzárkózott, a titok titok maradt. A hírek szerint az új üzemnek nem is a tevékenysége a titkos - bár az sem lenne szokatlan Makón, az egykori, fegyveralkatrészeket is gyártó FÉG városában. A legvalószínűbb változatot egy Csongrád megyében dolgozó külföldi cégvezetőtől hallottuk. Azt mondta, ne képzeljük, hogy most a nálunk munkahelyet teremtő külföldi befektetők közül mind bővíti a termelését. Ha itt új üzemet nyit, valószínűleg másutt egy régit bezár, és elbocsátja az ottaniakat. A makói beruházónak, ha ő is ebben a cipőben jár, az lehet az érdeke, hogy ez a folyamat minél kevesebb konfliktussal járjon. Várakozás. Ha a titokra fény derül, 900-zal többen találhatnak munkát Makón. FOTÓ: VERÉB SIMON Május 20.: hogyan adózunk idén? CSONGRÁD MEGYE. A magánszemélyeknek május 20-áig kell benyújtaniuk 2009. évi személyijövedelemadó-bevallásukat, a szükséges egységcsomagokat az adóhatóság már kiküldte - tájékoztatott az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága. Azoknak, akik tavaly a nyomtatványkitöltő program segítségével készítették el a bevallásukat, csak a benyújtáshoz szükséges borítékot és két csekket postáztak. Az első alkalommal adóbevallást benyújtó adózó a lakóhelyéhez legközelebbi ügyfélszolgálaton tudja beszerezni a nyomtatványt, és ott kaphat befizetési csekket is. A bevallást ebben az évben is ki lehet tölteni az internetes programmal. Az ÁNYK program azon felül, hogy „önállóan” számol, minden fontos összefüggésre felhívja az adózó figyelmét. Az úgynevezett aktív help alkalmazásával - amely az egyes sorok kitöltése során külön ablakban megjeleníti a kitöltéshez szükséges útmutatót - az adózó meg tudja nézni az adott sorhoz tartozó magyarázatot. A 0953-as bevallást az Ügyfélkapun keresztül elektronikus úton is be lehet nyújtani, a belépési jogosultság okmányirodai vagy adóhivatali regisztrációhoz kötött. Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága Csongrád megyében a szegedi, hódmezővásárhelyi és szentesi ügyfélszolgálatain biztosít ügyfélkapus regisztrációs lehetőséget. A magánszemély a felmerülő adókülönbözetét nemcsak csekken vagy saját lakossági folyószámlájáról átutalással rendezheti, hanem az igazgatóság központi ügyfélszolgálati helyein működő - valamennyi bankkártyatípust elfogadó - POS-termináloknál is befizetheti. Akinek az szja-fizetési kötelezettsége nem haladja meg a 100 ezer forintot, ezen kötelezettségének 2010. május 20-ától számított legfeljebb 4 hónapon belül pótlékmentes, egyenlő összegű részletekben is eleget tehet. Az összeghatáron kívül fontos feltétel az is, hogy az adózónak ne álljon rendelkezésére olyan, a folyószámlájáról visszaigényelhető túlfizetés, amely fedezetet nyújtana a személyi jövedelemadó rendezésére. Amennyiben az adózó élni kíván a részletfizetés lehetőségével, akkor azt a választott - de maximum 4 hónapos - időtartam megjelölésével jeleznie kell a bevallás főlapján. Részletfizetés választása esetén az első részlet fizetése 2010. június 21-én válik esedékessé. A visszaigényelhető adót, járulékot a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül utalja az adóhatóság. Amennyiben a bevallás hibás, a 30 napos határidő a hiba kijavításától kezdődik. 93133648 PIONEER. A DuPont Business A PIONEER HI BRED TERMELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT., MELY A MAGYAR ÉS A NEMZETKÖZI NÖVÉNYNEMESÍTÉSI PIAC MEGHATÁROZÓ SZEREPLŐJE, HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI KÖZPONTJÁBA KERES, kutatási munkatársat. Feladat: • Napraforgó kis parcellás kísérletek előkészítésében és kivitelezésében való közreműködés. • Kutatási adatok rögzítése, rendszerezése, adatbázisok kezelése. • Idénymunkások munkájának szervezése, irányítása, felügyelete. • Részvétel a kísérleti tevékenység napi munkáiban. Az ideális jelölt. • Felsőfokú mezőgazdasági végzettségű. Előny, ha a növénytermesztés, növényvédelem vagy kis parcellás kísérletek területén szerzett szakmai tapasztalata van. • Magas szintű számítógép-felhasználói ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezik: MS Excel, Access. Adatbázisok kezelésében való jártasság előnyt jelent. • Jó megfigyelő- és problémamegoldó képességű, pontos, kitartó, rugalmas, mobil. • Képes az önálló munkavégzésre és multikulturális környezetben is tud dolgozni. • Angolnyelv-tudással rendelkezik, mely jó kommunikációs képességgel párosul. • B kategóriás jogosítványa és vezetési gyakorlata van. A munkavégzés helye: Hódmezővásárhely és környéke. A jelentkezéshez magyar és angol nyelvű motivációs levelet és fényképes önéletrajzot kérünk, amelyet legkésőbb 2010. május 15-ig kell eljuttatni az alábbi címre: Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt., 6800 Hódmezővásárhely, Ipari park 6497/4 hrsz., illetve a ferenc.bodor@pioneer.com e-mail címre. A szegedi Vadaspark és a FONTANA Credit Takarékszövetkezet által húsvétkor elindított FONTANA Credit Örökbefogadási Program egy újabb fázisába érkezett. A szervezők egy tapír alakú falat alakítanak ki az állatkert bejáratánál, megörökítve ezzel az örökbefogadók nevét és személyét. A dicsőségfalra bárki felkerülhet, aki örökbe fogad egy kis kedvencet a Vadaspark bentlakói közül. Van már tapírja? - Hiszem, hogy egy értékes folyamatot támogatunk - mondja Vozár László, a FONTANA Credit Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója. Úgy látjuk, hogy ügyfeleink számára a természetvédelem és a mindennapok élhetőbbé tétele egyre fontosabb, ezért döntöttünk úgy, hogy támogatni szeretnénk egy olyan programot, amelyben a résztvevők, a Vadaspark és a FONTANA Credit Takarékszövetkezet, szakértelmük és pénzbeli támogatásuk révén közösen tesznek egy nemes küldetés érdekében - vélekedik a takarékszövetkezet vezetője. - Annak, aki örökbe fogad, takarékszövetkezetünk kedvezményeket biztosít. Ezeket az örökbefogadó az oklevél mellett megkapott kártya felmutatásával mind a 24 kirendeltségünkben igénybe veheti. Az ingyenes lakossági számla nyitása és a számlához ingyenesen biztosított bankkártya mellett - amelynek ára általános esetben 2.000 Ft - egy új betételhelyezésnél, a mindenkori hirdetmény szerinti betéti kamat felett 0,5% kamatfelárat is nyújtunk. Örülünk, hogy erőnkhöz méltóan egy szakmailag megalapozott program támogatói lehetünk. Hiszünk abban, hogy a Vadasparkkal való együttműködésünk, partneri viszonyunk jó lehetőség a gyermekek lelki fejlődésének segítésére, valamint a környezettudatosság terjesztésére. 92520106 - E hét végére készül el az örökbefogadók fala, ahol feltüntetjük az örökbefogadók nevét - jegyzi meg lapunknak Veprik Róbert, a Vadaspark igazgatója. - Ez a bejárat közelében lesz látható, és alakja is utal majd a FONTANA Credit Örökbefogadási Programra, hiszen egy tapírt formáz. Ugyanígy meg fognak jelenni az örökbefogadók a Vadaspark szintén május folyamán megújuló honlapján is. - Az örökbefogadás lehetősége iránt húsvét óta igencsak megnőtt az érdeklődés, többen is jelezték örökbefogadási szándékukat, magánemberek és cégek egyaránt - összegez Veprik Róbert. - Ezek egy része még nem realizálódott, de így is el tudjuk mondani, hogy az idei évre vonatkozó örökbefogadások összege már most meghaladja a tavalyi összesítést. Ebben rendkívül nagy szerepe volt a FONTANA Credit Takarékszövetkezet által felajánlott összegnek is, amellyel idén megnyitotta az örökbefogadó cégek sorát. Az érdeklődés a nagymacskák, a szurikáták és a frissen érkezett állatok iránt a legnagyobb. Természetesen szívesen várjuk az új örökbefogadókat, a tavasz során érkezett állatkülönlegességek csak növelik a választási lehetőségeket - mondja az állatkert vezetője. MEGYEI TÜKÖR Most a fejekben kell rendet tenni SZEGED. A Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány május 18-20. között Profi stratégia válság idején címmel vezetői képzést szervez. A 3 napos tanfolyamon kiscsoportos foglalkozásokon tanítják meg azt, „hogyan kell a fejekben rendet tenni” - nyilatkozta Varga Antal, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Szerinte olyan jelekre kell felfigyelni, amelyek mellett mások elmennek. Hozzátette: a válság esélyt is jelent Kínában a válságnak és az esélynek ugyanaz az írásjele. Nem átlagos képzésről van szó - hangsúlyozta Varga Anted: itt az előadók - Velencei Jolán, a BME GTK egyetemi adjunktusa, Baracskai Zoltán, a közgazdaságtudomány doktora és Várkonyi Gellért, az ITD Hungary Dél-Alföld régió koordinátora - olyan speciális szemléletmódot közvetítenek, amellyel rávilágítanak: a válság tulajdonképpen egy további esélyt jelent. Három kemény napra számítson az, aki részt vesz a kép „A válság esélyt is jelent Kínában a válságnak és az esélynek ugyanaz az írásjele” Varga Antal résen, amit délelőtt az előadók elmondanak, azt a résztvevők délután begyakorolják. A vezetőknek szánt tanfolyamon új típusú stratégiai gondolkodásmód kialakítását lehet elsajátítani. A műhelymunka dialógusában kialakul a stratégiai gondolkodáshoz szükséges készség, amelynek későbbi felidézésében a munkafüzetek segítenek. A képzés helyszíne a Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány szegedi székhelye, jelentkezni május 11-éig lehet. a pályázatokat! www.workania.hu Regisztráljon, és használja a piacon egyedülálló MARK jelöltmenedzsmentet! Ügyfélszolgálatunk örömmel áll rendelkezésére. Hívjon minket a 62/567-835-ös számon, vagy írjon a bodok@delmagyar.hu e-mail címre. workania