Délvilág, 2011. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-01 / 26. szám
2 BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON 95 ezer nyilatkozat Az este hat órai zárás előtt fél órával 95.016 pénztártag nyújtott be nyilatkozatot arról, hogy a magánnyugdíjrendszerben kíván maradni. Ahol zárásig nem tudták befogadni a nyilatkozatokat a hat óráig kiadott sorszámok alapján, tovább nyitva tartottak az ügyfélszolgálatok. Előzetes vélemény Előzetesen véleményt nyilváníthatna az Alkotmánybíróság a parlamenti vita szakaszában lévő, még zárószavazás előtt álló törvényjavaslatokról - e véleményezési jog bevezetésén gondolkodik a kormány. Az 1990-es évek elején már volt ilyen hatásköre az AB-nek, ezt azonban maga a testület semmisítette meg. A médiatörvényről A kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar médiaszabályozás megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek - írta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes abban a válaszlevélben, amelyben az Európai Bizottságnak a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályaira reagált. A közigazgatási és igazságügyi miniszter mindhárom - a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének kiterjesztésével, a jogszabály területi hatályával és a médiumok regisztrációjával kapcsolatos észrevétel esetében a magyar szabályozás mellett érvel. Vagyonnyilatkozatok Az Országgyűlés összesen 385 aktív képviselője leadta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát a hétfői határidőig. A számok mától tekinthetők meg az Országgyűlés honlapján. Iszapkatasztrófa - újabb számla Kiszámlázza a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az iszapkatasztrófa elhárítása során felmerült költségeit - nettó 82,6 millió forint - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak. A cég a többi között öt nagy teljesítményű mosó-, locsológépet, meleg vizes mosóval felszerelt kisteherautót, műhelyautót, valamint azokhoz személyzetet biztosított. Feladta magát a gyilkos Feladta magát egy budapesti szállodában egy körözött szerb gyilkos. Feleségét lőtte le saját kislánya szeme láttára. Előző este megvacsorázott, aztán reggel hívta a rendőröket és odaadta nekik a pisztolyát, ezt felvették a szálloda biztonsági kamerái is. (mti) pénzváltó-----Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS Jeur 271,50 i USD 198,50 201,00 ICHF 209,50 214,00 Ip RON 61,00 66,79 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. A ROSSZ KÖZBIZTONSÁG MIATT AZ ORSZÁG NEM JAVASOLT ÚTI CÉL A TURISTÁK SZÁMÁRA Egyiptomra figyel a világ Hoszni Mubarak elnök kormányváltással és hangzatos reformígéretekkel próbálta megőrizni megrendült hatalmát hétfőn, a lemondását követelő tüntetéssorozat hetedik napján, a demonstrálók viszont hétfőtől általános sztrájkot, mára pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek. KAIRÓ MTI____________________________ Az egyiptomi hadsereg hétfőn bejelentette, hogy nem alkalmaz erőszakot a Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetőkkel szemben. A közlemény egyben hozzáteszi: a nép követelései legitimek. Az Egyiptomot csaknem három évtizede irányító Mubarak átalakította kormányát, amely letette a hivatali esküt. A tüntetőket nem elégítette ki az új kormány megalakulása, hiszen igazából Mubarak és munkatársai távozását követelik, ezért hétfőtől általános sztrájkot, keddre pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek. Megtartását akadályozhatja az a hétfőn a televízióban beolvasott hír, amely szerint az országban teljesen leállt a vasúti közlekedés. A tüntetők vasárnap Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatóját bízták meg azzal, hogy tárgyaljon a rezsimmel. A tiltakozókat vezető férfi „új korszakot” ígért híveinek. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az ellenzékkel való párbeszédre szólította fel a kairói vezetést, miközben sok ország menekíti ki állampolgárait a belpolitikai válság sújtotta észak-afrikai arab országból. Száz dollár fölé került 2008 októbere óta először a Brent olajfajta ára. Ennek az az oka, hogy az egyiptomi kormányellenes tüntetések bizonytalanságot okozhatnak a Közel-Keleten, és leállhat a hajóforgalom a Szuezi-csatornán, amelyen a Perzsa-öbölben termelt kőolajat szállítják. Leminősítette Egyiptom eddig sem befektetési ajánlású államadósi osztályzatát a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő, mert úgy véli, a megmozdulásokra adott kormányzati gazdaságpolitikai lépések alááshatják az ország már most is gyenge finanszírozási helyzetét. Utazásra nem javasolt ország. A Külügyminisztérium a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével történt egyeztetést követően az egyiptomi nagyvárosok biztonsági helyzetének további romlása és a közbiztonsági helyzet egyelőre kiszámíthatatlan kimenetele miatt az 1-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolja át Egyiptomot. A Vörös-tenger melletti üdülőhelyeken tartózkodó magyar turisták biztonságban vannak, szerződés szerinti visszautaztatásukról utazásszervezőjük változatlanul gondoskodik. Kommandós őrködik a kairói Egyiptomi Múzeumban. Pár napja fosztogatók törtek be az ókori Egyiptom kincseit őrző múzeumba, letörték két múmia fejét és megrongáltak néhány tárgyat, de végül katonák elfogták őket, mielőtt bármit ellophattak volna. FOTÓ: MTI Újabb tanú ismerte fel Marian Cozma támadóját Egy tanú - mint eddig már több is - Raffael Sándor elsőrendű vádlottban ismerte fel a „véres fejűt”, azaz Marian Cozma egyik támadóját a Veszprém Megyei Bíróságon a Cozma-ügy tegnapi tárgyalásán. VESZPRÉM MTI A fiatal férfi - mivel alig emlékezett már a történtekre - a bíróságtól a nyomozati vallomásának felolvasását kérte. A rendőrségen tett vallomása szerint ő éppen a Patrióta lokál előtt az utcán levegőzött, amikor kivágódott az ajtó, és a kézilabdázó Marian Cozma futott ki rajta, utána pedig még néhány sporttársa. Őket „cigány férfiak követték - egyiküknek véres volt a feje -, s Cozma az utcára kiérkező cigányokkal elkezdett kiabálni”. A tanú szerint Cozmát a sporttársai próbálták visszatartani, de „ő megindult a cigányok felé, és elkezdődött a verekedés”. Emlékezete szerint hallotta azt a kiáltást, hogy „vedd elő a pisztolyt”. A tanú csak azt látta, hogy Marian Cozma összecsukik, s a támadói „varázsütésre” eltűntek a helyszínről. A fiatalember a rendőrségi szembesítéskor Németh Győző másodrendű vádlottban ismerte fel a Marian Cozma előtt bokszolóállásba helyezkedő férfit. Egy tanú nem tudott megjelenni a tárgyaláson, a bíró ismertette a nyomozati vallomását. A nő szintén az utcán levegőzött, amikor azt látta, hogy „Marian Cozma megindult az utcára kiérkező cigányok felé, ők pedig Cozma irányába léptek, és összecsaptak”. A tanú Cozma támadói közül felismerte Raffael Sándort és Németh Győzőt, de Sztojka Ivánt nem látta a verekedésnél. A hétfőn meghallgatott tanúk közül egy fiatal nő csak a lokálbeli verekedésről tudott beszámolni, s szerinte „egyértelműen a cigány férfiak támadtak rá a békésen táncoló Marian Cozmára”. Egy másik fiatal nő arról számolt be, hogy Cozma véletlenül leöntötte itallal, mert meglökték, s a sportoló „nem győzött tőle elnézést kérni”, tehát szerinte egyáltalán nem viselkedett agresszívan a diszkóban. (mti) Két éve történt. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat. Hat kisebb utórengés MAGYARORSZÁG. Hétfő estig hat jelentősebb utórengés követte a szombat esti, a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű oroszlányi földmozgást - állt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Földrengésjelző Obszervatóriumának honlapján. Az intézet által közreadott információk szerint a legerősebb, 3-as erejű utórengés vasárnap késő este történt (21.59), ezt követte a legutóbbi, 2,8-es erősségű, hétfőre virradó éjjel (1.25). Nem sokkal a földrengés után két utórengést észleltek még szombaton, ezek erőssége 2,1, illetve 2,2 volt (19.05, 19.18), majd szintén 2,2-est mértek vasárnapra virradó éjszaka (1.19), és 2,4-est vasárnap délután (14.34). Az MTA honlapján az olvasható, hogy a szombati, 4,7-es erejű földrengést több utórengés követheti, ezek között várhatóan érezhető földmozgások is lesznek. Ezen utórengések nagysága azonban általában jóval kisebb, mint az úgynevezett főrengésé, így kicsi a valószínűsége annak, hogy további károk keletkeznének - írták. Hétfő délelőttig 150 kárbejelentés érkezett az oroszlányi városházára. A városban és a környező településeken kisebb épületkárokat okozott a földrengés, személyi sérülés nem történt. A legtöbb kár Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett. (mti) m A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 31-i kenószámok: 3,4,12, 24, 30, 34, 35, 36,38, 42, 43,48, 51, 56, 63, 66, 67, 71, 72, 73.# BEJELENTÉS ÉS ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS? West-Balkán: vádemelés nyolc ember ellen BUDAPEST. Nyolc ember ellen élt vádemelési javaslattal a Budapesti Rendőr-főkapitányság a január 15-én a West-Balkán szórakozóhelyen történt tragédiával kapcsolatban. Az ügyben keletkezett iratokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn adta át a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészségnek. A három halálos áldozatot és - a rendőrök felhívására jelentkező, valamint a rendőri adatgyűjtés során felkutatott - 14 személynek nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést okozó bűncselekmény nyomozati szakaszában több házkutatást tartottak. Ezek során a nyomozók különböző dokumentumokat, iratokat, szerződéseket foglaltak le - közölte a rendőrség. Közben tegnap eltemették a tragédia egyik áldozatát, a kormány által létrehozott munkacsoport pedig összeállította azt a jogszabálytervezetet, amelynek célja, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan tragédiák, mint a West-Balkán szórakozóhelyen. A munkacsoport javaslata holnap kerül a kabinet elé, a módosuló szabályozás részleteit ezt követően ismertetik. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter korábban azt mondta, van lehetőség arra, hogy a kereskedelmi tevékenységet végzők esetében ne csupán bejelentési kötelezettség legyen, hanem engedélyezési eljárás is. (mti) 2011. FEBRUÁR 1., KEDD KÜLFÖLD Vizsgálják a szerencsétlenséget BERLIN: Tegnap is gőzerővel folyt a helyszíni vizsgálat a szász-anhalti Hordorf közelében, ahol vasárnapra virradó éjjel frontálisan összeütközött egy személy- és egy tehervonat az egyvágányú vasúti pályán. A szerencsétlenségnek tíz halálos áldozata és húsznál több sérültje van. Egyelőre nem lehet tudni, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta a súlyos balesetet. Mindkét szerelvény adatrögzítő dobozát megtalálták, a kiértékelés folyamatban van. Megfulladt egy magyar BUENOS AIRES. Ecuador partjainál az óceánba fulladt egy magyar férfi, akinek a vízen úszó holttestére a helyi lakosok találtak rá. M. Roland még pénteken a késői órákban tűnt el a Santa Marianita nevű halászfalu partjainál. A vele együtt fürdőző barátnője, M. Szilvia az El Mercurio című lap értesülése szerint azt mondta, hogy barátját egy erős hullám ragadta magával. Vulkán fenyeget TOKIÓ. A japán hatóságok több mint ezer embert szólítottak távozásra hétfőn egy kitört vulkán környékéről a szigetország déli részén. A Kjúsú sziget távoli Kirisima tartományában található 1421 méter magas Sinmoedake vulkán öt napja tört ki, de a tűzhányó felett jelenleg is füstcsóva látható, a hegy környékét pedig hamufelhő borítja. A vulkán utoljára 52 évvel ezelőtt tört ki. Közös kampány POZSONY. Közösen fog kampányolni a szlovákiai népszámlálás előtt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd. A cél, hogy a népszámláláson minél több magyar vállalja nemzetiségét. Szlovákiában a legutóbbi, 2001-es népszámláláskor 520.528 volt a magyarok száma, ami az összlakosság 9,68 százaléka. Szünet a járvány miatt MOSZKVA. Moszkvában iskolai szünetet rendeltek el az 1-8. osztályos tanulók számára az influenzajárvány miatt; félmillió gyerek marad otthon egyelőre hétfőtől péntekig, s az iskoláknak azt ajánlják, hogy interneten adják fel a házi feladatokat. Érvényesek a szankciók BRÜSSZEL. Az Európai Unió külügyminiszterei a Fehéroroszország elleni, korábban felfüggesztett szankciókat ismét hatályba léptetik és újabbakkal egészítik ki - erről határoztak brüsszeli tanácskozásukon. A 27 külügyminiszter „elviekben” egyetértett az Aljakszandr Lukasenka elnök és több mint 150 híve elleni beutazási tilalomban - közölték diplomáciai források. Az EU ezenkívül a „Lukasenka-klán” európai bankszámláit is be akarja fagyasztani. A szankciócsomag az EU válasza a december 19-i választások meghamisított eredményére és az ellenzékiekkel szembeni durva fellépésre. (mti) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. ■ Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft (Délmagyarország), 2095 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)