Délvilág, 2011. november (67. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-02 / 256. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Vesztes országok A 2008 óta tartó nemzetközi pénzügyi válság vesztesei főleg a fejlett országok közül kerülnek ki, míg a fejlődők jobban teljesítettek az elmúlt három évben - derül ki a CERES intézet felméréséből, amely 42 ország gazdasági mutatóit vizsgálta. Az adatokból kitűnik, hogy 18 ország jobban áll, mint 2007-ben, a válság kitörése előtti esztendőben, 5 ország helyzete alig változott, míg 19 országé romlott 2007-hez képest. Az utóbbiak között van Magyarország is: a CERES listáján az utolsó helyet foglalja el, megelőzi őt Kazahsztán és Románia is. A jól teljesítők élcsoportját Argentína, Angola, Brazília, Panama és Lengyelország alkotja. Módosítana az ombudsman Nem ért egyet Szabó Máté ombudsmannal Pintér Sándor belügyminiszter a közterületek használatát szabályozó törvény bírálatában, és elutasítja a jogszabály módosítására tett javaslatot. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a jogszabály a jelenlegi formájában lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok szabálysértéssé nyilváníthassák a település közterületének „rendeltetésétől eltérő” használatát, például a hajléktalanok életvitelszerű jelenlétét. Ezzel a szabályozás az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek folyamatos jogi fenyegetettségének légkörét teremti meg. Bűnösök a rongálok Magyarország üdvözli az ukrán bíróság közelmúltban hozott ítéletét, amelyben bűnösnek mondta ki a vereckei honfoglalási emlékművet idén februárban megrongálókat - mondta Semjén Zsolt kedden. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy korábban személyesen szorgalmazta az atrocitás kivizsgálását és megnyugtató rendezését. Ámokfutó Két autót, egy fa telefonoszlopot és egy kerítést tört össze keddre virradó éjszaka egy ittas 39 éves autós Székesfehérváron; a tettes elmenekült a helyszínről, de elfogták. A seregélyesi férfi a menetirány szerinti bal oldalon két parkoló autónak hajtott neki. Az egyiket nyolc méter hosszan, majd az előtte álló másik kocsival együtt további két méteren tolta maga előtt, aztán nekiment és kidöntött egy fából készült telefonoszlopot, s megrongálta egy ház kerítését is. A baleset során ő maga „kifejelte” a kocsi szélvédőjét. (mti) -pénzváltó ■Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 297,50 304,99 ► USD 209,00 216,99 ICHF 240,00 250,00 Á RON 65,00 71,49 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. NÉPSZAVAZÁST ÍRNÁNAK KI AZ ORSZÁG MEGSEGÍTÉSÉT CÉLZÓ PÉNZÜGYI MENTŐCSOMAGRÓL Pánikot okozott a görög döntés Megdöbbenés fogadta kedden szerte Európában Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő előző napi döntését, hogy népszavazást írnának ki a Görögország megsegítését célzó, a múlt héten Brüsszelben kialkudott pénzügyi mentőcsomagról. A nyugat-európai értéktőzsdék kedden erősen mínuszban zártak, miután a befektetők körében valóságos részvényeladási pánikot váltott ki a görög bejelentés. ATHÉN, LONDON, BERON, PÁRIZS MTI Az új fejlemény miatt rendkívüli válságtanácskozást tartanak ma Cannes-ban az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői. A rendkívüli válságcsúcsról Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök állapodott meg telefonon. A találkozón e két politikus mellett az Európai Bizottság, az Európai Tanács, valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői vesznek részt. Merkel és Sarkozy külön megbeszélést tart Jeórjiosz Papandreu miniszterelnökkel. A német kancellár és a francia elnök hangsúlyozta, hogy mielőbb ki kell dolgozni az uniós csúcstalálkozón született megállapodások végrehajtásának ütemtervét. A nemzetközi bankok továbbra is tartják magukat a múlt heti megállapodáshoz, amely szerint a magánbefektetők leírják a görög állammal szemben fennálló követeléseik ötven százalékát, azaz mintegy 100 milliárd eurót - tudatta közleményében a bankok érdek-képviseleti szerve, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF). Londoni elemzők „kétségbeesett, kockázatos” lépésnek nevezték keddi helyzetértékelésükben a görög kormányfő döntését. A szakértők szerint Papandreu népszavazási felhívása „óriási politikai hazárdjáték”, amelynek célja a lázongók elhallgattatása, egyszersmind új felhatalmazás megszerzése a választóktól. A kezdeményezés ugyanakkor jelentős mértékben növeli a bizonytalanságot a Papandreu-kormány, „és ami még fontosabb”, az EU-csúcson kimunkált intézkedéscsomag sorsával kapcsolatban - mutattak rá az elemzők. Hozzátették ugyanakkor: miután a kormánytöbbség a lehetséges minimumra csökkent Görögországban, nem biztos, hogy a Papandreu-kormány egyáltalán eljut a népszavazásig, sőt, „nagyon is valószínűtlen”, hogy fennmarad januárig, vagyis a referendum várható időpontjáig. Pénteken bizalmi szavazást tartanak a görög parlamentben, de még ha túl is éli ezt a Papandreu-kormány, januárig el kell fogadtatnia a jövő évi költségvetést és az új adótörvényeket. Szakértők szinte elkerülhetetlennek nevezték a görög államcsődöt és arra is utaltak: lehetséges, hogy Görögország kilép az euróövezetből, sőt, talán kizárják. Elemzők úgy vélik, Görögország euróövezeti tagságának végét jelentheti, ha a népszavazáson a görögök elvetik az egyezséget, amit felmérések szerint a lakosság 60 százaléka ellenez is. Behúzott futóművel szállt le Szerencsés kimenetelű kényszerleszállást hajtott végre kedden egy lengyel utasszállító repülőgép a varsói repülőtéren, sérülés nem történt. A LOT társaság Boeing-767 típusú gépe New Yorkból érkezett, ám a varsói leszállás előtt kiderült, hogy probléma van a futóművével. Emiatt a gép hosszasan körözött a lengyel főváros fölött, mielőtt a pilóta megkezdte a leszállást. A behúzott futómű miatt a repülőgép a hasával ért földet. A kifutópályát előzőleg gyulladásgátló habbal borították be a reptér alkalmazottai. Bár a hasán csúszó gép körül csupán néhány szikra csapott fel, a kivonult tűzoltók elővigyázatosságból vízzel és habbal árasztották el a Boeinget. A 230 utast csúszdákon menekítették ki a gépből, közülük senki sem sérült meg. FOTÓ: mti Hoffmann Rózsa nem számít változásra BUDAPEST. Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben. Hoffmann Rózsa azt ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról, köztük a diákok számára kötelezőek is lesznek. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt több százmilliárd forintot fektet a közoktatásba. Az államtitkár úgy fogalmazott: csodálkozna rajta, ha a szavazás során koncepcionálisan meg akarnák változtatni vagy felpuhítanák a javaslatot. „Ez most már a kormány által jóváhagyott törvénytervezet” - mondta a kereszténydemokrata politikus. (mti) Csúcson a gázolaj ára MAGYARORSZÁG. Az áfát is beleszámítva mintegy 16 forinttal drágította a gázolajat a jövedéki adó 13 forintos emelése november 1. óta, az emelés más termékek és szolgáltatások árára is hathat. A parlament döntésének értelmében a gázolaj jövedéki adója 110,35 forintra nőtt 97,35 forintról, a benziné 120 maradt. Az emeléssel, a mostani dízelárral számolva, a gázolaj átlagára új csúcsra került, s elérte a 418 forintot. A társaságok a jövedékiadó-emelést maradéktalanul érvényesíteni fogják az árakban, ugyanúgy, mint korábban az áfaemelést, mert ha nem így tennének, akkor korlátoznák a versenyt. Az ár biztosan hatni fog a keresletre is: a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainak töltőállomásain az idén az első háromnegyed évben gázolajból 0,9 százalékkal nőtt a fogyasztás, 1.189.929.405 liter fogyott. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 31-i kenószámok: 1, 3, 9, 25, 27, 34, 36, 38, 41, 42, 43, 49, 53, 57, 58, 62, 66,71, 74, 77. A november 1-jei kenószámok: 10,13,14,23, 25,28,30,39, 45,47, 50, 55, 60, 64, 66, 67, 68,73, 74, 77. * Felfedeztek egy új, kullancs terjesztette kórt STOCKHOLM: Kullancs terjesztette új fertőző betegséget azonosítottak svéd tudósok. A szakemberek DNS-vizsgálatok során mutatták ki egy korábban ismeretlen baktérium örökítőanyagát. A minták egy 77 éves férfitól származtak, még 2009-ből. A jelenlegi ismeretek alapján a baktérium életveszélyes vérváladék-képződéshez vezethet a legyengült immunrendszerrel bíró embereknél. Eddig hat eset ismert, a baktérium a candidatus neoehrlichia, a kór a neobetegség nevet kapta. (mti) 2011. NOVEMBER 2., SZERDA KÜLFÖLD Robbanóanyag rombolt PEKING. Eddig 7 halottja és közel 200 sérültje van egy benzinkút közelében bekövetkezett délnyugat-kínai detonációnak, amit két, 70 tonna robbanóanyagot szállító kamion ütközése okozott. Elküldik az USA-t BISKEK, Kirgizisztán megválasztott elnöke kedden kijelentette, hogy a manaszi támaszpontot bérlő Egyesült Államok légierejének el kell hagynia az országot, amikor 2014-ben lejár a bázis bérleti szerződése. Atambajev ezt azzal indokolta, hogy az amerikai katonák jelenléte kockázatot jelent országára nézve, mivel Kirgizisztánt megtorló csapások érhetik az Egyesült Államokkal konfliktusban álló országok részéről. A manaszi támaszpont kulcsfontosságú logisztikai létesítményt jelent az amerikai légierő számára a térségben. Nem adnak pénzt WASHINGTON. Az Egyesült Államok hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, az UNESCO-nak a finanszírozását, miután a szervezet megszavazta a Palesztin Hatóság teljes jogú tagságát. Hatvanmillió dollárról van szó. (mti) * Megújuló Energia Otthon 2011. november 6-án Szegeden, a Tesco parkolójában (Rókusi krt 42-61.), ahol bejárható a mozgó Megújuló Energia Otthon és a szakértők minden kérdésre válaszolnak. További részletek a www.megújulonap.com oldalon! Ezt az egesz családnak látnia kell! MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg. Országos Megújuló Energia Nyílt Nap fiz energia nem vész el... Hol MEGÚJUl! Főszerkesztő: SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391.6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867 • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft (Délmagyarország), 2095 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)