Délvilág, 2013. május (69. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-02 / 101. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD Jelenről, jövőről, munkáról május 1-jén MAGYARORSZÁG, BUDAPEST. Mesterházy Attila MSZP-elnök pártja városligeti majálisán tegnap azt mondta, Orbán Viktor nem a közérdeket szolgálja, hanem a fideszes klientúra mohóságát elégíti ki. „Orbánék minden döntése mögött a pénz, a haszonszerzés, a meggazdagodás vágya áll. (...) Új rendszert kell felépíteni.” A „rendszerváltozáshoz” erős többség kell - közölte. Szólt az ellenzéki egységről is. Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője a munka világáról szóló fórumon szakszerű kormányzást ígért. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint biztosan lesz a baloldalon összefogás, mert megvan a centruma: a pénz. Ezzel szemben a „nemzeti radikális oldal” értékek mentén egyesül, éppen ezért a választások kapcsán sem koalícióban gondolkodnak, hanem értékrendekben. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a párt majálisán azt mondta, ma Magyarországon a munkával kapcsolatban nincs mit ünnepelni. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök a kormányt botrányosnak, az ellenzéket teszetoszának nevezte, a május elsejei ünnepségen kijelentette: a kormány leváltásához nem egy-két párt paktumára, hanem széles demokratikus összefogásra van szükség. .Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán, a munka ünnepe alkalmából tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Magyarország a foglalkoztatottságban is jobban teljesít az uniós tagállamok többségéhez képest. A KDNP szerint a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy trió egyetlen mondanivalója az volt május elsején, hogy a jelenlegi kormányzatot kritizálja és a már megbukott, csődöt hozó gazdaságpolitikájuk mellett ígérgetéssel szerezzenek szimpatizánsokat - közölték szerda este. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tegnap bejelentette egy egységes szakszervezeti konföderáció létrehozását. Három szakszervezeti konföderáció, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma közös felvonulása a Kós Károly sétányon május 1-jén. FOTÓ: MTI KÜLFÖLD További gyanúsítottak BOSTON. A bostoni rendőrség további három gyanúsítottat vett őrizetbe a maratoni versenyen elkövetett kettős robbantással kapcsolatban, akik feltehetően az egyik elkövetőre nézve terhelő tárgyi bizonyítékokat távolítottak el. A háromból ketten a terrortámadás életben maradt feltételezett társtettesének, Dzsohar Carnajevnek kazah évfolyamtársai. A harmadik őrizetbe vett személy amerikai. Mindhármuk esetében azt vizsgálják, mit tettek a csecsen Carnajev fivérek által április 15-én elkövetett kettős bombamerénylet után. Tüntetés és sztrájk EURÓPA. Európa-szerte tüntetések voltak tegnap, a munka ünnepén: a dolgozók az életszínvonal csökkenése és a magas munkanélküliség miatt vonultak az utcákra. A megmozdulások általában békésen zajlottak, ám Isztambul egyik központi terén a rendőrök vízágyúkkal és könnygázzal oszlattak. Görögországban szerdán nem közlekedtek a vonatok, a kompjáratok, sztrájkoltak a banki és a kórházi alkalmazottak is. Nem volt engedélye ÜLLŐ. Engedély nélkül tartott pisztolyával adott le több lövést üllői családi házuk udvarában élettársára, a nő fiára és édesanyjára a 74 éves S. Ferenc, majd végzett magával hétfőn kora este. Az ismeretlen okból bekövetkezett családi tragédia következményeként az élettárs és fia, valamint a lövöldöző is meghalt, az élettárs édesanyját kórházban ápolják. A rendőrség emberölés megalapozott gyanúja miatt szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. Cáfolták a hírt, hogy egy közelben élő fiatalemberre is ráfogta volna a fegyvert a férfi. Az idős férfi állítólag korábban a munkásőrségnél szolgált, onnan szerezte a pisztolyt. Elfogták a lövöldözőt BUDAPEST. Elfogták azt a szentendrei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy április 26-án éjjel Szentendrén meglőtte élettársát, majd ismeretlen helyre távozott - közölte szerdán a rendőrség. M. Józsefet a Terrorelhárítási Központ munkatársai kapták el szerdán 0 óra 20 perckor a Tolna megyei Bonyhádon. Az elfogás során nem tanúsított ellenállást. A rendőrök a házkutatás során megtalálták azt a fegyvert is, amellyel a férfi a bűncselekményt elkövette. M. Józsefet közel száz rendőr kereste április 26. óta, amikor egy veszekedés után családi házukban többször is meglőtte élettársát, majd autóval elmenekült. Az asszonyt kórházba vitték. Hollandia új uralkodója Vilmos Sándor holland király és felesége, Máxima királyné integet a tiszteletükre összesereglett embereknek az amszterdami királyi palota bejáratában 2013. május elsején, a beiktatás utáni napon. A 75 esztendős Beatrix holland királynő kedden Amszterdamban - 33 évi uralkodás után - aláírta azt az okmányt, amellyel lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor javára és a 46 éves trónörökös ezzel Hollandia új uralkodójává vált. fotó: mti A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 30-i kenószámok: 2, 5,10,13,15,16, 25, 30, 31, 35, 36, 37, 42, 45, 58, 59, 64, 68, 74, 80. A A május 1-jei kenószámok: 2,8,12,14, 20,22,28, 33, 34, 36, 38, 39, 44, 47,51, 62, 64, 70, 71, 72. 2013. MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK Trafikügy: petíció Petíciót adtak át a trafikkárosultak néven szerveződött mozgalom képviselői kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. BUDAPEST MTI_____________________ A Németh Lászlóné miniszternek címzett petícióban a dohánykereskedelmi koncessziós pályázat veszteseiből szerveződött mozgalom tagjai azt kérik: hozzák nyilvánosságra a tender összes nyertes és vesztes pályázatát, „a döntéskor figyelembe vett, de a kiírásban nem szereplő” szempontrendszert, valamennyi feljegyzést, jegyzőkönyvet a pályázat elbírálásáról, továbbá a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. döntés-előkészítő anyagait, az elbírálásban részt vevő személyek, szakértők és tisztségviselők névsorát. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte: a petíciót a fejlesztési tárca áttekinti, és rövid időn belül eljuttatja hivatalos válaszát a benyújtókhoz. A petícióban megfogalmazták: a pályázati anyagok nyilvánosságra kerülése után más szakmai szervezetek és szakértők bevonásával megvizsgálják, hogy volt-e olyan nyertes pályázat, amely nem felelt meg a kiírásnak. Szabóné Szabados Katalin dohánykereskedő, a petíció egyik átadója a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy nem pályázott, mert úgy vélte, az akkori árrésből nem lehetett volna trafikot működtetni. A mostaniból viszont már lehetne - jegyezte meg. Hozzátette: a nyertesek listája alapján úgy látják, hogy nem a szakma, hanem bizonyos érdekkörök szempontjai alapján történt a nyertesek kiválasztása. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 50-en jöttek el a petíció átadására, viszont a Facebookon szerveződő mozgalomhoz már több ezer ember csatlakozott. ITTHON Földszerzés szigorúbban A jelenleginél szigorúbb feltételekkel szerezhető földtulajdon 2014. május 1. után az új földforgalmi törvény életbelépésével hazánkban. A jövőben kizárólag államilag sorszámozott, szigorú számadású okmányon lehet olyan szerződést kötni, mely a földtulajdonlást érinti. Embereket akart felgyújtani Több embert fel akart gyújtani egy férfi a kiskunmajsai Marispuszta tanyán kedden, de az ott lévők ezt megakadályozták. Személyi sérülés nem történt. G. Istvánt a rendőrség őrizetbe vette. Nincs helye a közéletben Aki gyermeket, nőt bántalmaz, agresszív cselekedeteket folytat, nincs helye a közéletben - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán arra, hogy sajtóhírek szerint megverte élettársát Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere. Véglegesítették a hitelprogram részleteit BUDAPEST. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kedden véglegesítette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit - tudatta Matolcsy György. A jegybankelnök arról a hitelezés ösztönzését és a pénzügyi sérülékenység csökkentését célzó, három pillérből álló csomagról adott tájékoztatót, amelyet április elején jelentettek be. Közölte: várható, hogy a hazai pénzintézeti szektor legalább kétharmada részt vesz a hitelprogramban. Tudatta: a bankokkal való egyeztetések következtében döntés született arról, hogy a kis- és középvállalatoknak nyújtandó, egyrészt beruházásra, pályázati önerő előteremtéséhez és forinthitel-kiváltásra, illetve devizahitel kiváltására fordítható, összesen 250-250 milliárd forintos kedvezményes hitelt a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos, kamatmarzsot és garanciadíjat együttesen tartalmazó kamatszint mellett folyósíthatják. A jegybank május végéig dönt arról, hogy mely bankok számára nyújtja a forráshitelt. JÖN A BREKI MAGAZIN s * MÁJUSI SZAMA! ajándék BARATAIw map rpjB IROSMÁGNEStÍPT IAK0Z2 e szieteket es keresda Vásárolja meg a BREKI magazint ügyfélszolgálati irodáinkban! • Szeged, Gutenberg u. 5. • Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. • Makó, Szegedi út 9-13. • Szentes, Kossuth u. 8. • Déli Apró Szerkesztősége - Szeged, Szilágyi I. (a mentőállomással szemben) Rendelje meg most a magazint: féléves előfizetés mellé tonnazsákot, éves előfizetés mellé pedig rajzkészletet adunk ajándékba! További információk: • 06-80/821-821 énesen hívható) DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG A CSALÁD NAPILAPJA Főszerkesztő: R. TÓTH GÁBOR • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SULYOK ERZSÉBET (információ), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA. Felelős kiadó: PALLAGI FERENC • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: DORNBACH PÉTER. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: v.sftzi Fiafizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2495 Ft • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099