Demokrácia, 1947. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1947-05-04 / 18. szám

e nagy problémája: legyen-e fogadás a futballmeccseken A magyar futballsport köreiben élénken tárgyalják azt, a kérdést, legyen-e futballmeccsekkel kapcsola­tosan totalizátor fogadási lehetőség. Igen érdekes, hogy ugyanez a vita zajlik most Angliában is. Éspedig nem első ízben, mert ez a probléma már évek óta szenvedélyes vitákra és újságpolémiákra ad alkalmat Angliában. Legújabban a „World frewien“ foglalkozik a kérdéssel és szót emel a vitában az angol futball­sport egyik vezető férfia, Viscount Castlereagh, aki a parlamentnek is tagja és akinek szava ebben a vitá­ban nyilván nagy fontossággal bír. Castlereagh határozottan állást foglal a f­utballf­ogadások engedélyezése mel­lett. Annál kevésbbé lehet ezt elle­nezni szerinte, mert hisz annyi más sportágban van fogadási alkalom Angliában s ez sehol nem befolyá­solja a versenyek reális eredményét. A probléma csak azért komplikált, mert az embersportot eddig világ­szerte mint amatőr­ mérkőzéseket ke­zelték. Szigorúan ügyeltek arra, hogy a versenyzőket tisztán a sport­­szenvedély fűtse és minden anyagi juttatás tabu legyen a versenyző számára. A boxmeccseken azonban­­ már régóta dívik a fogadás. Amerikában egy-egy boxmeccs — belépődíjakban a győztesnek fizetett tiszteletdíjban és fogadásokban — dollármilliókat mozgósít. Az amatőrversenyek szín­helyétől azonban mindeddig távoltar­tottak minden fogadási lehetőséget. Ha ugyanis az ilyen versenyen tota­lizátor- és bukméker-fogadási lehető­ség volna, akkor veszélyeztetve lenne az embersportok amatőr jellege. Ép­pen ezért Angliában eddig nem mer­tek az embersportok terén fogadási intézményt létesíteni, noha Anglia a fogadások hazája. Éppen a minap írt egy svájci lap érdkes riportot arról, hogy Anglia legnagyobb ipara a fogadás. Ez a minden téren meg­nyilvánuló fogadási hajlam valósá­gos tömegpszichózist vált ki. Az an­gol lóversenysportban azonban nem létezik a totaszatőr (amely talán a francia versenytereken a legkifejlet­tebb) , hanem kizárólag csak köny­ves (bukméker) fogadások történ­nek. De hivatalos és engedélyezett bukméker-intézmény Angliában is is­meretlen, ezt a foglalkozást bárki űzheti a versenytereken. A fogadási láz annyira hatalmába kerítette az angolokat, hogy nem érték be a nappal lejátszódó lóver­senyek alkalmával rendelkezésükre álló fogadási alkalommal, hanem már egy évtizeddel ezelőtt megho­nosították az agárversenyeket. Ezek a késő esti órákban, villanyvilágítás mellett zajlanak le, nagy versenypá­lyákon, vagy csarnokokban százez­res izguló és nyereségéhes fogadó­­közönség előtt. De arra eddig még nem volt példa, hogy embersport­­mérkőzéseken is fogadási alkalom állott volna rendelkezésre. A „World Review“ azonban úgy véli, hogy rö­videsen eldől most már Angliában ez a vita kellő megoldási módozatot kell azonban találni. Ez pedig az volna, hogy maga a Futball Sport­­csúcsszervezet hasznosítsa ilyképpen a futballsport óriási népszerűségében rejlő tőkét. Amíg ugyanis Angliában a nemzeti sport, a cricket csak né­­hányezer rajongót érdekel, addig a futballrajongók száma milliókra rúg. Különösen az első osztályú csapa­tok és nemzetközi válogatottak meccseinek van milliós nézőközön­sége. Viscount Castlereagh véleménye szerint ez egy olyan közérdekű kér­dés, hogy időszerű volna, ha a kor­mány egy bizottságot küldene ki az egész kérdés tanulmányozására. Ajánlatos volna azután egy törvény­­javaslat útján rendezni az egész fo­gadási kérdést és ennnek keretén belül a futballfogadást is meghono­sítani. A konzervatív kormány idején Churchill miniszterelnök már be­nyújtott a parlamentnek egy ilyen fogadási törvényt azzal a céllal, hogy kellően megadóztassanak minden fogadást és ezzel igen jelen­tősen emeljék az angol kincstár be­vételeit. A futballfogadásokat pedig egy külön egyesületközi tanácsnak kellene intézni­. Ha ezt az eljárást követik, akkor a futballsporttal kap­csolatos óriási nyereségekhez jut a futballintézmények összessége, a klubok, a játékosok és a nézőközön­ség egyaránt élvezi majd ezt az új jövedelmi forrást. F. D. O. VI. Györy és 3000 öreg harcos találkozása Búrföldön történt az angol király látogatása alatt. Pretoriában VI. Györgyöt és csa­ládját az 500—1902-es t­úr háború háromezer veteránja fogadta. Az öreg emberek ebből az alkalomból felöltötték egyenruhájukat, amelyben annak idején annyi hősiességgel küz­döttek — Anglia ellen. Kitűzték ösz­­szes kitüntetéseiket, amiket az angol­ellenes harcban szereztek. Emellett lelkesen éltették a királyt, az „ő ki­rályukat.“ VI. György’ elvegyült kö­zéjük, parolázott velük, dicsérte őket. Ötven év előtt nem lett volna taná­csos, ha egy angol e harcias búrok közé keveredik. De ötven­ év alatt a helyzet alaposan megváltozott Dél- Afrikában. Anglia nemcsak a hábo­rút, hanem a békét is megnyerte (valódi „demokratikus békét“ való­sított meg a búrok között), s ma ke­vés odaadóbb és áldozatkészebb híve van Angliának, mint a kétmillió búr, kezdve a hajdani „angolölő“ Smuts tábornoktól, az utolsó kap hollandi földművesig. — Azt hiszem, erre már nem lesz többé szükségem. Salamont kiirtom a világból. Mondhatom, kissé kényel­metlen viselet volt: kaftán és hosszú szakáll. — Később megnyírtak és megborotváltak. Norton köpenyébe bújt, kiment a szobába és a kaf­­♦Йп zsebéből előhúzta az írást. Társának adta: — Olvasd fel, Francis! Az alacsony férfi kibontotta a papírlapot és hango­san elolvasta a szöveget. „A Piac Zemkowyn lévő empire királyi palotában, a kapu alatt vastag posztópapucsot húznak a látogató lábára, hogy cipőjével ne rongálja meg a parkettet. Dél­előttönként, úgy tizenegy óra tájban a királyi palotában berendezett múzeumot annyian látogatják, hogy nem is jut mindenkinek papucs ...“ — Érdekes! — jegyezte meg Mike ép cigarettára gyújtott. — Olyan, mintha a Baedekerből írták volna ki! — bosszankodott Francis Ambrose. — Te érted, hogy mit akart Sandy üzenni? — Miért? Te talán nem érted? — Mit akar a posztópapuccsal? — Semmit. Egyszerűen azt üzeni, hogy holnap dél­előtt tizenegy órakor keressem fel a múzeumot, mert ta­lálkozni akar velem. A palota valóban kitűnően alkalmas arra, hogy észrevétlenül találkozhassunk. — És honnan tudod, hogy holnap és nem ma? — Azért, mert ma vasárnap van és a múzeumot csak hétköznap lehet meglátogatni. — Igaz! — Francis elgondolkozott, majd homlokára csapott és izgatottan kérdezte: — Mike, honnan ismered meg Sandyt, amikor még sohasem találkoztál vele? — Ez ne­ aggasszon. Sandy-nek az a híre, hogy min­dig mindenütt feltalálja magát. Lefogadom, hogy most is a legegyszerűbb utat választja és minden kétséget kizáró jelet ad. Bizonyos, hogy fontos mondanivalója van,, kü­lönben nem adott volna randevút, hanem az eddigi mó­dot választotta volna és Izsák útján küldi jelentését. Mike járkálni kezdett a szobában, mohón szívta ci­garettáját és közben gondolataiba merült. Fáradtnak, megviseltnek látszott. Arcán megsokasodtak a szarkalá­ Ъак, melegfényű, barna szemében aggodalom ült. — Szerintem az események rohamosan közelednek a végkifejlés felé — jegyezte meg később halk hangon. — Semmi kétségem sincs aziránt, hogy a háború rövi­desen kitör. Már amikor a lengyel diákok tüntetést ren­deztek a varsói német követség előtt, tudtam, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Beck utazásai és tárgyalásai sem nyugtattak meg. A nyugati államok abból, hogy Hit­ler tétovázó és ingadozó, azt a téves következtetést von­ják le, hogy az utolsó pillanatban mégis visszariad a háború rémétől. A lengyelek nem ijedtek meg a fenye­getésektől és bíznak a szövetségesekben. Három héttel ezelőtt, augusztus 4-én a konfliktus válságosan kiélező­dött, amikor a Danzig-Keletporosz határon a németek meg akarták a lengyel vámtiszteket kötelességük teljesí­tésében akadályozni. Azt hiszed, a lengyelek megijedtek? Szó sincs róla. Chodaczki, a danzigi lengyel főmegbízott közölte, hogyha a vámtiszteket megakadályozzák mun­kájukban, akkor fegyverüket használják. A helyzet rend­kívül feszültté vált és mindenki bizonyosra vette, hogy a lengyelek beváltják fenyegetésüket. És erre mi történt? Semmi. A németek nyeltek egyet és minden maradt a régiben. Ebből persze sokan megint azt a téves következ­tetést vonják le, hogy a Harmadik Birodalom nem akar háborút. Ez a legnagyobb tévedés. A németek akkor fognak támadni, amikor erre a legalkalmasabbnak tart­ják az időt. — Mit gondolsz, mikor következik ez be? — Legfeljebb két-három nap van hátra... De ha másból nem, akkor a Varsóban tartózkodó német kémek tevékenységéből pontosan következtethetek arra, hogy a világkrízis kitörése küszöbön van. A Gestapo ügynö­kei az utóbbi napokban rendkívül tevékenyek. Látod, még Izsáknak is nyomára jutottak és nem haboztak, amikor rá akartak titkára jönni. Pedig azt hittem, semmi gyanút sem keltünk azzal, ha a gettóba járunk. Tud­tam, hogy itt nehéz dolgunk lesz és ezért már az első na­pon elhatároztam, hogy egyetlen társunkkal sem érint­kezem közvetlenül, hanem csak közvetítő útján. A sze­gény öreg Izsák igazán hűségesen szolgált bennünket és a végén mégis ráfizetett. Nagyon sajnálom. — Előttem teljesen érthetetlen a dolog. Gondolod, hogy Sandy követett el hibát? Nem tudom. Addig, amíg nem beszéltem vele, nem­ válaszolhatok erre a kérdésre. Valószínű, hogy, Sandy-vel történt valami, különben nem akarna velem személyesen találkozni, amikor tudja, hogy ez bizonyos kockázattal jár. Az a legaggasztóbb, hogy Eleonore Lorsch járt Izsáknál. Ez a nő rendkívül veszedelmes, nem is csoda, hiszen mariendorfi nevelésű ... — Ne kísérjelek el holnap? Nagyon aggódom... — Szó sincs róla. Neked más dolgod van. 3. A Piac Zemkowyn ragyogó napfény ömlött el, ami­kor hétfő délelőtt tizenegy órakor v­öröshajú szeplős fiatalember lépett be a királyi palotában berendezett múzeum kapuján. A kapustól átvette a fekete posztó­papucsot, cipőjére húzta és kényelmes léptekkel indult neki a hosszú, visszhangos folyosóknak. A falak mentén álló szobrokra és torzókra ügyet sem vetett, a belső ter­mek felé igyekezett és valahányszor folyosókanyarulat­hoz ért, mindig megállt és hallgatózott. Jóindulatú arcán aggodalom ült, amikor lélegzetét visszafojtva hallgatózott és megkönnyebbülten sóhajtott. — Megszöktem tőlük . . . Tovább ment és nagyon örült annak, hogy a múze­umban rajta kívül alig két-három ember lézeng. Negyed­óra múlva abba a terembe ért, amelynek falát a régi lengyel királyok képei díszítették. Itt, az egyik Báthory­­kép alatt szemüveges, magas, nagybajuszú férfi állott és izgatottan lapozgatott katalógusában. A vöröshajú végignézett rajta és lassan feléje ment. — Dzien dobry! — köszönt rá lengyelül, amikor mögéje ért. — Ne haragudjék, hogy zavarom, de nem tudja, hogy merre találom a modern kiállítást? A szemüveges férfi végignézett rajta és sajnálkozó hangon jelentette ki: — Sajnos, nem tudom, mert idegen vagyok. Én is csak nagyon nehezen boldogulok a katalógussal. — Igen, minden olyan furcsa... így például seho­­gyan sem tudom ezeket a papucsokat megszokni. Ha­ lőtt már ilyent: papucsot húzni a cipőre? — Hallottam. Éppen tegnap írta meg valaki levél­ben ... ■— Izsák? (Folytatása következik) B­ajban a világ krézusai az indiai maharadzsák Veszendőben birodalmuk, hatalmuk, mesébe illő gazdagságuk A világ egyik legnagyobb biro­dalma úgy területben, mint lakos­ságban India: 1,6 millió négyszög­­mérföld területe nagyobb mint Európa, a Szovjetúnió nélkül. Ebből 650.000 négyszög­ mérföld, a biroda­lom körülbelül harmada, képezi a bennszülött államok tulajdonát, me­lyek élén autokrata bennszülött ural­kodók állanak évszázadok, sokszor ezer év óta. Rendszerint a Maha­radzsa büszke címet viselik, de van­nak közöttük más uralkodó-fenségek is, akik a Nizam, Gackwar, Begum, Raja és egyéb címekkel ékeskednek. India lakossága 288 millió lélek, ebből kerek 70 millió felett uralkodnak korlátlan hatalommal a Maharadzsák, Nizamok és a többi fejedelem. Gazdagságukról az Ezer­­egy­éjszakába illő mesék adnak szá­mot. A bhuturpuri maharadzsa például kétmillió négyszög­méter országocskával rendelkezik csupán, 700.000 alattvalónak parancsol, mégis mesés kincsekkel és jövedelemmel rendelkezik még egyelőre. Minden valószínűség szerint már csak igen rövidke ideig. Mert átalakulóban van a régi világ és elavult, az új demo­krata világrendbe már nem való in­tézményei felett megkondult a lélek­harang. Ötven kényúr Mostanában építik fel az új vilá­got a nagy­hatalmak és az UNO-ban egyesült 51 nemzet vezetői. Az új vi­lág legelső jelszava pedig a szabad­ság. Erre vágyik a világ minden or­szága és népe, így India is. Az An­gol Király Koronájának ékessége hosszú idő óta Brit-India, de Ghánai a hindu, Nehru pedig a mohamedán lakosság körében évek óta agitál India függetlensége érdekében. És pedig olyan sikerrel, hogy a Brit Empire máris hajlandó megadni Indiának­ a függetlenséget. India ki­küldöttei állandóan tárgyalnak erről A tárgyalások egyik nagy nehéz­sége a maharadzsa-kérdés, illetőleg, hogy mi történjék a majdnem ötven bennszülött országocskával, amelyek felett ma uralkodnak a mesés gazdag­­ságú autokraták. A mai demokrata világban fel kell számolni a maha­radzsa hatalmasságokat is, de itt egy a kultúra alacsony fokán álló néptömeg évszázados hagyományai­ról van szó, hogyan lehet hát a ma­haradzsa-felszámolást elvégezni? Az India-problémának ez egyik legbo­nyolultabb és legnehezebb kérdése. Bármikép alakuljon is a helyzet — igen jellemző tünet —, hogy az an­gol sajtóban már megkezdődött a maharadzsák búcsúztatása. „The ivor­­ries of a Maharaja“, azaz „Egy ma­haradzsa keservei“ címen Preston Grover érdekes riportban számol be egyik londoni magazinban a kimú­lásra ítélt indiai fenségekről. India függetlenségének közeledté­vel veszélybe jutott az a színes és romantikus világ, amely India élete és a korlátlan autokrata hatalommal felruházott maharadzsák körül fonó­dott — írja a tudósító. — A maha­radzsák hatalma és gazdagsága igen különböző. Egyikük, a Hyderabadi Nizam a világ leggazdagabb emberé­nek, hírében áll, mások országocs­­kája egy jobb angol farmnál nem nagyobb. Egyes uralkodók családi története ezer évre nyúlik vissza. A maharadz: Mégis még mindig olyan az éle­tük, amelyhez hasonló gyöngyélet nincsen széles e világon sehol. Egyes maharadzsák saját udvari, pazar kü­­lönvonatain utazgatnak, sőt nem egy esetben magántulajdonuk országuk „államvasútja”. Többnek van bir­toka, kastélya, palotája Angliában,, vagy a Riviérán. Otthon vadászatok céljaira egész elefántcsordákat tarta­nak és alattvalóik ezreit veszik igénybe oroszlánvadászataikon haj­tőknek. A barodai maharadzsa államának bevétele 36 millió rúpia, amiből neki 2.3 millió jut. Közoktatásra ellen­ben összesen 3.4 milliót fordítanak. (Egy rúpia körülbelül 3.75 forint.) Mysore India egyik mintaállamának számít, ötmillió lakosa van. Állami bevétele 83 millió, amiből 6.4 mi­­liót költenek közoktatásra, míg ma­haradzsája 2.3 milliót kap. De a ki­sebb bennszülött­ államokban az ural­kodó a bevételek akár huszonöt szá­zalékát is megtartja költséges élet­módja fedezésére. A maharadzsák palotái tündér­­lakókhoz hasonlíthatók. A régi épí­tészet remekei, de lakosztályaik a modern élet minden vívmányával felszereltek. India fővárosában, Új- Delhiben, továbbá, Bombayban és magaslati vidékeken is van külön kéjlakuk. A brit kormány már évek előtt megpróbálta a maharadzsák jövedelmét az állami bevételek tíz százalékára korlátozni, de ez alig si­került. Az udvartartás több tételét egyszerűen beiktatták az állami költ­ségvetés számrengetegjébe, az orosz­lánvadászatok költségei így alakultak át például­ erdészeti állami kiadá­sokká. Fogas kérdések A kérdés lényege az, hogy mikép­pen alakítsák át az eddig önkény­­uralmi indiai bennszülött államokat olyan célszerű reformmunkával, hogy ezek a kis országocskák is kellőképpen beilleszthetők legyenek az új Indiai Birodalomba, amely egy­formán kielégíti majd India 300 mil­lió lakosságának évtizedes követelé-Van olyan, akiről a néphagyomány azt vallja, hogy őfensége a nap fia és leszármazottja. Kevés kivétellel életük az előkelőség, kiváltság és pa­zarlás jegyében folyik, de az utóbbi évek alatt lelkes agitátorok befolyása folytán és a közvélemény nyomása alatt a maharadzsák luxusra és külön­legességekre hajló életében is némi mérséklés állott be. És haladva az idők kérlelhetetlen parancsával, de részben jó szándékkal is, komolyab­ban fogták fel és teljesítették is uralkodói kötelességeiket, a­ gyöngyé ter­ seit és az anyaország érdekeit is? Továbbá: miként lehet majd Indiát beilleszteni az új gazdasági világ­rendbe és biztosítani számára azt a szerepet, amely gazdasági jelentő­sége folytán megilleti? És legvégül: mi történjék a bennszülött államok eddigi uralkodóival, a maharadzsák­kal és a többi államfővel? További fontos kérdés: hogyan neveljék át a maharadzsa családta­gokat hasznos indiai polgárokká? Az indiai hercegi sarjak számára eddig négy nevelőintézet működött. Ezek teljes átállításra szorulnak. Mert eddig a maharadzsa fiúk neve­lése oly alapon történt, hogy csa­ládjaik számára csak egy törvény lé­tezik: a maharadzsa parancsa. A legutóbbi egy-két évben sok téren mutatkozik haladás és a maharadzsa önkény felszámolása lassan meg­kezdődött. Íme egy példa. Faridhot, pundzsab­ tartománybeli államocská­­ban a lakosság sok helyütt kitűzte a kongresszusi lobogót, az indiai füg­getlenségi mozgalom jelképét. A ma­haradzsa ezt megtiltotta, az ellenke­zőket lecsukatta. Másnap megjelent Nehru, a kongresszus elnöke, a füg­getlenségi mozgalom lelkes apostola és eredményesen interveniált a fog­lyok kiszabadítása ügyében. A mai Indiában már van egy magasabb pa­rancs is: a népakarat. Európa metropolisaiban, mondén luxushelyein idáig az indiai maha­radzsák voltak a legjobb vendégek. London legelőkelőbb luxus-szállodá­ban, a „Dorchester““ - ben egész ma­haradzsa lakosztályokat foglaltak el, volt olyan is, amely húsz szobából és fürdőszobából állott és vendége napi 5000 forint bért fizetett. Min­den, európai luxushely állandó ven­dége volt a k­apurtalai maharadzsa is, fiával. Budapesten is jártak a háború előtt. Bármiként alakuljanak is az ese­mények — írja a londoni lap —, majdnem biztos, , hogy letűntek a nagy napok. A maharadzsák hatal­mát az indiai alkotmányreform meg­semmisíti. Mesés ékszereik, kincseik, pazarlásuk nem illik az új indiai és az új világdemokráciába.

Next