Demokrácia, 1947. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1947-05-04 / 18. szám
e nagy problémája: legyen-e fogadás a futballmeccseken A magyar futballsport köreiben élénken tárgyalják azt, a kérdést, legyen-e futballmeccsekkel kapcsolatosan totalizátor fogadási lehetőség. Igen érdekes, hogy ugyanez a vita zajlik most Angliában is. Éspedig nem első ízben, mert ez a probléma már évek óta szenvedélyes vitákra és újságpolémiákra ad alkalmat Angliában. Legújabban a „World frewien“ foglalkozik a kérdéssel és szót emel a vitában az angol futballsport egyik vezető férfia, Viscount Castlereagh, aki a parlamentnek is tagja és akinek szava ebben a vitában nyilván nagy fontossággal bír. Castlereagh határozottan állást foglal a futballfogadások engedélyezése mellett. Annál kevésbbé lehet ezt ellenezni szerinte, mert hisz annyi más sportágban van fogadási alkalom Angliában s ez sehol nem befolyásolja a versenyek reális eredményét. A probléma csak azért komplikált, mert az embersportot eddig világszerte mint amatőr mérkőzéseket kezelték. Szigorúan ügyeltek arra, hogy a versenyzőket tisztán a sportszenvedély fűtse és minden anyagi juttatás tabu legyen a versenyző számára. A boxmeccseken azonban már régóta dívik a fogadás. Amerikában egy-egy boxmeccs — belépődíjakban a győztesnek fizetett tiszteletdíjban és fogadásokban — dollármilliókat mozgósít. Az amatőrversenyek színhelyétől azonban mindeddig távoltartottak minden fogadási lehetőséget. Ha ugyanis az ilyen versenyen totalizátor- és bukméker-fogadási lehetőség volna, akkor veszélyeztetve lenne az embersportok amatőr jellege. Éppen ezért Angliában eddig nem mertek az embersportok terén fogadási intézményt létesíteni, noha Anglia a fogadások hazája. Éppen a minap írt egy svájci lap érdkes riportot arról, hogy Anglia legnagyobb ipara a fogadás. Ez a minden téren megnyilvánuló fogadási hajlam valóságos tömegpszichózist vált ki. Az angol lóversenysportban azonban nem létezik a totaszatőr (amely talán a francia versenytereken a legkifejlettebb) , hanem kizárólag csak könyves (bukméker) fogadások történnek. De hivatalos és engedélyezett bukméker-intézmény Angliában is ismeretlen, ezt a foglalkozást bárki űzheti a versenytereken. A fogadási láz annyira hatalmába kerítette az angolokat, hogy nem érték be a nappal lejátszódó lóversenyek alkalmával rendelkezésükre álló fogadási alkalommal, hanem már egy évtizeddel ezelőtt meghonosították az agárversenyeket. Ezek a késő esti órákban, villanyvilágítás mellett zajlanak le, nagy versenypályákon, vagy csarnokokban százezres izguló és nyereségéhes fogadóközönség előtt. De arra eddig még nem volt példa, hogy embersportmérkőzéseken is fogadási alkalom állott volna rendelkezésre. A „World Review“ azonban úgy véli, hogy rövidesen eldől most már Angliában ez a vita kellő megoldási módozatot kell azonban találni. Ez pedig az volna, hogy maga a Futball Sportcsúcsszervezet hasznosítsa ilyképpen a futballsport óriási népszerűségében rejlő tőkét. Amíg ugyanis Angliában a nemzeti sport, a cricket csak néhányezer rajongót érdekel, addig a futballrajongók száma milliókra rúg. Különösen az első osztályú csapatok és nemzetközi válogatottak meccseinek van milliós nézőközönsége. Viscount Castlereagh véleménye szerint ez egy olyan közérdekű kérdés, hogy időszerű volna, ha a kormány egy bizottságot küldene ki az egész kérdés tanulmányozására. Ajánlatos volna azután egy törvényjavaslat útján rendezni az egész fogadási kérdést és ennnek keretén belül a futballfogadást is meghonosítani. A konzervatív kormány idején Churchill miniszterelnök már benyújtott a parlamentnek egy ilyen fogadási törvényt azzal a céllal, hogy kellően megadóztassanak minden fogadást és ezzel igen jelentősen emeljék az angol kincstár bevételeit. A futballfogadásokat pedig egy külön egyesületközi tanácsnak kellene intézni. Ha ezt az eljárást követik, akkor a futballsporttal kapcsolatos óriási nyereségekhez jut a futballintézmények összessége, a klubok, a játékosok és a nézőközönség egyaránt élvezi majd ezt az új jövedelmi forrást. F. D. O. VI. Györy és 3000 öreg harcos találkozása Búrföldön történt az angol király látogatása alatt. Pretoriában VI. Györgyöt és családját az 500—1902-es túr háború háromezer veteránja fogadta. Az öreg emberek ebből az alkalomból felöltötték egyenruhájukat, amelyben annak idején annyi hősiességgel küzdöttek — Anglia ellen. Kitűzték öszszes kitüntetéseiket, amiket az angolellenes harcban szereztek. Emellett lelkesen éltették a királyt, az „ő királyukat.“ VI. György’ elvegyült közéjük, parolázott velük, dicsérte őket. Ötven év előtt nem lett volna tanácsos, ha egy angol e harcias búrok közé keveredik. De ötven év alatt a helyzet alaposan megváltozott Dél- Afrikában. Anglia nemcsak a háborút, hanem a békét is megnyerte (valódi „demokratikus békét“ valósított meg a búrok között), s ma kevés odaadóbb és áldozatkészebb híve van Angliának, mint a kétmillió búr, kezdve a hajdani „angolölő“ Smuts tábornoktól, az utolsó kap hollandi földművesig. — Azt hiszem, erre már nem lesz többé szükségem. Salamont kiirtom a világból. Mondhatom, kissé kényelmetlen viselet volt: kaftán és hosszú szakáll. — Később megnyírtak és megborotváltak. Norton köpenyébe bújt, kiment a szobába és a kaf♦Йп zsebéből előhúzta az írást. Társának adta: — Olvasd fel, Francis! Az alacsony férfi kibontotta a papírlapot és hangosan elolvasta a szöveget. „A Piac Zemkowyn lévő empire királyi palotában, a kapu alatt vastag posztópapucsot húznak a látogató lábára, hogy cipőjével ne rongálja meg a parkettet. Délelőttönként, úgy tizenegy óra tájban a királyi palotában berendezett múzeumot annyian látogatják, hogy nem is jut mindenkinek papucs ...“ — Érdekes! — jegyezte meg Mike ép cigarettára gyújtott. — Olyan, mintha a Baedekerből írták volna ki! — bosszankodott Francis Ambrose. — Te érted, hogy mit akart Sandy üzenni? — Miért? Te talán nem érted? — Mit akar a posztópapuccsal? — Semmit. Egyszerűen azt üzeni, hogy holnap délelőtt tizenegy órakor keressem fel a múzeumot, mert találkozni akar velem. A palota valóban kitűnően alkalmas arra, hogy észrevétlenül találkozhassunk. — És honnan tudod, hogy holnap és nem ma? — Azért, mert ma vasárnap van és a múzeumot csak hétköznap lehet meglátogatni. — Igaz! — Francis elgondolkozott, majd homlokára csapott és izgatottan kérdezte: — Mike, honnan ismered meg Sandyt, amikor még sohasem találkoztál vele? — Ez ne aggasszon. Sandy-nek az a híre, hogy mindig mindenütt feltalálja magát. Lefogadom, hogy most is a legegyszerűbb utat választja és minden kétséget kizáró jelet ad. Bizonyos, hogy fontos mondanivalója van,, különben nem adott volna randevút, hanem az eddigi módot választotta volna és Izsák útján küldi jelentését. Mike járkálni kezdett a szobában, mohón szívta cigarettáját és közben gondolataiba merült. Fáradtnak, megviseltnek látszott. Arcán megsokasodtak a szarkalá Ъак, melegfényű, barna szemében aggodalom ült. — Szerintem az események rohamosan közelednek a végkifejlés felé — jegyezte meg később halk hangon. — Semmi kétségem sincs aziránt, hogy a háború rövidesen kitör. Már amikor a lengyel diákok tüntetést rendeztek a varsói német követség előtt, tudtam, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Beck utazásai és tárgyalásai sem nyugtattak meg. A nyugati államok abból, hogy Hitler tétovázó és ingadozó, azt a téves következtetést vonják le, hogy az utolsó pillanatban mégis visszariad a háború rémétől. A lengyelek nem ijedtek meg a fenyegetésektől és bíznak a szövetségesekben. Három héttel ezelőtt, augusztus 4-én a konfliktus válságosan kiéleződött, amikor a Danzig-Keletporosz határon a németek meg akarták a lengyel vámtiszteket kötelességük teljesítésében akadályozni. Azt hiszed, a lengyelek megijedtek? Szó sincs róla. Chodaczki, a danzigi lengyel főmegbízott közölte, hogyha a vámtiszteket megakadályozzák munkájukban, akkor fegyverüket használják. A helyzet rendkívül feszültté vált és mindenki bizonyosra vette, hogy a lengyelek beváltják fenyegetésüket. És erre mi történt? Semmi. A németek nyeltek egyet és minden maradt a régiben. Ebből persze sokan megint azt a téves következtetést vonják le, hogy a Harmadik Birodalom nem akar háborút. Ez a legnagyobb tévedés. A németek akkor fognak támadni, amikor erre a legalkalmasabbnak tartják az időt. — Mit gondolsz, mikor következik ez be? — Legfeljebb két-három nap van hátra... De ha másból nem, akkor a Varsóban tartózkodó német kémek tevékenységéből pontosan következtethetek arra, hogy a világkrízis kitörése küszöbön van. A Gestapo ügynökei az utóbbi napokban rendkívül tevékenyek. Látod, még Izsáknak is nyomára jutottak és nem haboztak, amikor rá akartak titkára jönni. Pedig azt hittem, semmi gyanút sem keltünk azzal, ha a gettóba járunk. Tudtam, hogy itt nehéz dolgunk lesz és ezért már az első napon elhatároztam, hogy egyetlen társunkkal sem érintkezem közvetlenül, hanem csak közvetítő útján. A szegény öreg Izsák igazán hűségesen szolgált bennünket és a végén mégis ráfizetett. Nagyon sajnálom. — Előttem teljesen érthetetlen a dolog. Gondolod, hogy Sandy követett el hibát? Nem tudom. Addig, amíg nem beszéltem vele, nem válaszolhatok erre a kérdésre. Valószínű, hogy, Sandy-vel történt valami, különben nem akarna velem személyesen találkozni, amikor tudja, hogy ez bizonyos kockázattal jár. Az a legaggasztóbb, hogy Eleonore Lorsch járt Izsáknál. Ez a nő rendkívül veszedelmes, nem is csoda, hiszen mariendorfi nevelésű ... — Ne kísérjelek el holnap? Nagyon aggódom... — Szó sincs róla. Neked más dolgod van. 3. A Piac Zemkowyn ragyogó napfény ömlött el, amikor hétfő délelőtt tizenegy órakor vöröshajú szeplős fiatalember lépett be a királyi palotában berendezett múzeum kapuján. A kapustól átvette a fekete posztópapucsot, cipőjére húzta és kényelmes léptekkel indult neki a hosszú, visszhangos folyosóknak. A falak mentén álló szobrokra és torzókra ügyet sem vetett, a belső termek felé igyekezett és valahányszor folyosókanyarulathoz ért, mindig megállt és hallgatózott. Jóindulatú arcán aggodalom ült, amikor lélegzetét visszafojtva hallgatózott és megkönnyebbülten sóhajtott. — Megszöktem tőlük . . . Tovább ment és nagyon örült annak, hogy a múzeumban rajta kívül alig két-három ember lézeng. Negyedóra múlva abba a terembe ért, amelynek falát a régi lengyel királyok képei díszítették. Itt, az egyik Báthorykép alatt szemüveges, magas, nagybajuszú férfi állott és izgatottan lapozgatott katalógusában. A vöröshajú végignézett rajta és lassan feléje ment. — Dzien dobry! — köszönt rá lengyelül, amikor mögéje ért. — Ne haragudjék, hogy zavarom, de nem tudja, hogy merre találom a modern kiállítást? A szemüveges férfi végignézett rajta és sajnálkozó hangon jelentette ki: — Sajnos, nem tudom, mert idegen vagyok. Én is csak nagyon nehezen boldogulok a katalógussal. — Igen, minden olyan furcsa... így például sehogyan sem tudom ezeket a papucsokat megszokni. Ha lőtt már ilyent: papucsot húzni a cipőre? — Hallottam. Éppen tegnap írta meg valaki levélben ... ■— Izsák? (Folytatása következik) Bajban a világ krézusai az indiai maharadzsák Veszendőben birodalmuk, hatalmuk, mesébe illő gazdagságuk A világ egyik legnagyobb birodalma úgy területben, mint lakosságban India: 1,6 millió négyszögmérföld területe nagyobb mint Európa, a Szovjetúnió nélkül. Ebből 650.000 négyszög mérföld, a birodalom körülbelül harmada, képezi a bennszülött államok tulajdonát, melyek élén autokrata bennszülött uralkodók állanak évszázadok, sokszor ezer év óta. Rendszerint a Maharadzsa büszke címet viselik, de vannak közöttük más uralkodó-fenségek is, akik a Nizam, Gackwar, Begum, Raja és egyéb címekkel ékeskednek. India lakossága 288 millió lélek, ebből kerek 70 millió felett uralkodnak korlátlan hatalommal a Maharadzsák, Nizamok és a többi fejedelem. Gazdagságukról az Ezeregyéjszakába illő mesék adnak számot. A bhuturpuri maharadzsa például kétmillió négyszögméter országocskával rendelkezik csupán, 700.000 alattvalónak parancsol, mégis mesés kincsekkel és jövedelemmel rendelkezik még egyelőre. Minden valószínűség szerint már csak igen rövidke ideig. Mert átalakulóban van a régi világ és elavult, az új demokrata világrendbe már nem való intézményei felett megkondult a lélekharang. Ötven kényúr Mostanában építik fel az új világot a nagyhatalmak és az UNO-ban egyesült 51 nemzet vezetői. Az új világ legelső jelszava pedig a szabadság. Erre vágyik a világ minden országa és népe, így India is. Az Angol Király Koronájának ékessége hosszú idő óta Brit-India, de Ghánai a hindu, Nehru pedig a mohamedán lakosság körében évek óta agitál India függetlensége érdekében. És pedig olyan sikerrel, hogy a Brit Empire máris hajlandó megadni Indiának a függetlenséget. India kiküldöttei állandóan tárgyalnak erről A tárgyalások egyik nagy nehézsége a maharadzsa-kérdés, illetőleg, hogy mi történjék a majdnem ötven bennszülött országocskával, amelyek felett ma uralkodnak a mesés gazdagságú autokraták. A mai demokrata világban fel kell számolni a maharadzsa hatalmasságokat is, de itt egy a kultúra alacsony fokán álló néptömeg évszázados hagyományairól van szó, hogyan lehet hát a maharadzsa-felszámolást elvégezni? Az India-problémának ez egyik legbonyolultabb és legnehezebb kérdése. Bármikép alakuljon is a helyzet — igen jellemző tünet —, hogy az angol sajtóban már megkezdődött a maharadzsák búcsúztatása. „The ivorries of a Maharaja“, azaz „Egy maharadzsa keservei“ címen Preston Grover érdekes riportban számol be egyik londoni magazinban a kimúlásra ítélt indiai fenségekről. India függetlenségének közeledtével veszélybe jutott az a színes és romantikus világ, amely India élete és a korlátlan autokrata hatalommal felruházott maharadzsák körül fonódott — írja a tudósító. — A maharadzsák hatalma és gazdagsága igen különböző. Egyikük, a Hyderabadi Nizam a világ leggazdagabb emberének, hírében áll, mások országocskája egy jobb angol farmnál nem nagyobb. Egyes uralkodók családi története ezer évre nyúlik vissza. A maharadz: Mégis még mindig olyan az életük, amelyhez hasonló gyöngyélet nincsen széles e világon sehol. Egyes maharadzsák saját udvari, pazar különvonatain utazgatnak, sőt nem egy esetben magántulajdonuk országuk „államvasútja”. Többnek van birtoka, kastélya, palotája Angliában,, vagy a Riviérán. Otthon vadászatok céljaira egész elefántcsordákat tartanak és alattvalóik ezreit veszik igénybe oroszlánvadászataikon hajtőknek. A barodai maharadzsa államának bevétele 36 millió rúpia, amiből neki 2.3 millió jut. Közoktatásra ellenben összesen 3.4 milliót fordítanak. (Egy rúpia körülbelül 3.75 forint.) Mysore India egyik mintaállamának számít, ötmillió lakosa van. Állami bevétele 83 millió, amiből 6.4 miliót költenek közoktatásra, míg maharadzsája 2.3 milliót kap. De a kisebb bennszülött államokban az uralkodó a bevételek akár huszonöt százalékát is megtartja költséges életmódja fedezésére. A maharadzsák palotái tündérlakókhoz hasonlíthatók. A régi építészet remekei, de lakosztályaik a modern élet minden vívmányával felszereltek. India fővárosában, Új- Delhiben, továbbá, Bombayban és magaslati vidékeken is van külön kéjlakuk. A brit kormány már évek előtt megpróbálta a maharadzsák jövedelmét az állami bevételek tíz százalékára korlátozni, de ez alig sikerült. Az udvartartás több tételét egyszerűen beiktatták az állami költségvetés számrengetegjébe, az oroszlánvadászatok költségei így alakultak át például erdészeti állami kiadásokká. Fogas kérdések A kérdés lényege az, hogy miképpen alakítsák át az eddig önkényuralmi indiai bennszülött államokat olyan célszerű reformmunkával, hogy ezek a kis országocskák is kellőképpen beilleszthetők legyenek az új Indiai Birodalomba, amely egyformán kielégíti majd India 300 millió lakosságának évtizedes követelé-Van olyan, akiről a néphagyomány azt vallja, hogy őfensége a nap fia és leszármazottja. Kevés kivétellel életük az előkelőség, kiváltság és pazarlás jegyében folyik, de az utóbbi évek alatt lelkes agitátorok befolyása folytán és a közvélemény nyomása alatt a maharadzsák luxusra és különlegességekre hajló életében is némi mérséklés állott be. És haladva az idők kérlelhetetlen parancsával, de részben jó szándékkal is, komolyabban fogták fel és teljesítették is uralkodói kötelességeiket, a gyöngyé ter seit és az anyaország érdekeit is? Továbbá: miként lehet majd Indiát beilleszteni az új gazdasági világrendbe és biztosítani számára azt a szerepet, amely gazdasági jelentősége folytán megilleti? És legvégül: mi történjék a bennszülött államok eddigi uralkodóival, a maharadzsákkal és a többi államfővel? További fontos kérdés: hogyan neveljék át a maharadzsa családtagokat hasznos indiai polgárokká? Az indiai hercegi sarjak számára eddig négy nevelőintézet működött. Ezek teljes átállításra szorulnak. Mert eddig a maharadzsa fiúk nevelése oly alapon történt, hogy családjaik számára csak egy törvény létezik: a maharadzsa parancsa. A legutóbbi egy-két évben sok téren mutatkozik haladás és a maharadzsa önkény felszámolása lassan megkezdődött. Íme egy példa. Faridhot, pundzsab tartománybeli államocskában a lakosság sok helyütt kitűzte a kongresszusi lobogót, az indiai függetlenségi mozgalom jelképét. A maharadzsa ezt megtiltotta, az ellenkezőket lecsukatta. Másnap megjelent Nehru, a kongresszus elnöke, a függetlenségi mozgalom lelkes apostola és eredményesen interveniált a foglyok kiszabadítása ügyében. A mai Indiában már van egy magasabb parancs is: a népakarat. Európa metropolisaiban, mondén luxushelyein idáig az indiai maharadzsák voltak a legjobb vendégek. London legelőkelőbb luxus-szállodában, a „Dorchester““ - ben egész maharadzsa lakosztályokat foglaltak el, volt olyan is, amely húsz szobából és fürdőszobából állott és vendége napi 5000 forint bért fizetett. Minden, európai luxushely állandó vendége volt a kapurtalai maharadzsa is, fiával. Budapesten is jártak a háború előtt. Bármiként alakuljanak is az események — írja a londoni lap —, majdnem biztos, , hogy letűntek a nagy napok. A maharadzsák hatalmát az indiai alkotmányreform megsemmisíti. Mesés ékszereik, kincseik, pazarlásuk nem illik az új indiai és az új világdemokráciába.