Diárium 1948 (1-6. szám)
1948/ 3. szám - JANOVITS ISTVÁN rajza
igényével ез meg kell találniok a módját, hogy kapcsolatukat a dolgozókkal szorosabbá és közvetlenebbé tegyék. A magyar könyvkiadásnak meg kell nyernie a dolgozók tömegét s ezt csak olcsó, jó és demokratikus szellemű könyvekkel érheti el. В. E. BABITS MIHÁLY: ERATO Az erotikus világköltészet remekei Babits Erato-kötetét lapozgatva, eszembe jut megboldogult nagybátyámnak, Kovágh Imre orvosnak Fracastoro-fordítása. Évekig ültetgette át ékes hexameterekben az olasz humanistának, Vergilius hatása alatt írt tankölteményét: De mordo Gallico. 1900 első éveiben lehetett ez, Ady, Babits még csak készülődtek, nevük még alig csendült az irodalomban. Mikor elkészült a gondos mű, (ma is bennem zeng sok szép verssora), nem vállalkozott rá kiadó, a naiv és nemesszívű doktor-költő saját költségén bocsátotta közre, de csak egy részletét, részint anyagi okok miatt, részint óvatosságból: várjon kell-e ilyen Hunniában? Persze, hogy nem kellett, kivált töredékben nem. Mikor az egyik napilaphoz elvittem, egy kedves szerkesztő ismerősömhöz, hirtelen elkomorodott az arca. Hasztalan volt minden beszéd, hogy ez a szép vers jót akar, költői csemege ürügyével egy kis felvilágosítást is, kényes, titkos zugaiban az életnek; nemcsak hogy kritikát nem írtak róla, de a könyvrovatban meg sem említették. Egy profeszszoromnál is kudarcot vallottam. Nem fertőz? — kérdezte könnyed mosollyal, egyébként bizonyára végigkutatta, kiszedte belőle a nekivalót, mint gyermek kalácsból a mazsolát s hallgatott róla. Babits már valamivel szabadabb korban fordítgatta páratlan jóízléssel, sok helyen kongeniálisan, szabadon is az eredeti magaslatait megközelítve, olykor el is érve a világirodalom „erotikus verseit", mégpedig többnyire nagy, nagyon nagy költők tollából valókat, de egyelőre csak Bécsben jelenhetett meg a könyv. Az Officina most szemközti szöveggel hozta nyilvánosságra. Néhány darabot mindjárt össze is vetettem az eredetivel, de aztán inkább Babits szövegét élveztem. Vitás helyeken is nagy tekintély az ilyen költő; a leggyengébb fejezet is átlagon felül van, megérdemli, hogy bízzunk benne. Most nem is nyomon akarom követni, szembesítve: inkább magáról a témáról mondok pár szerény szót. Megvallom, nem ismerem a világirodalom erotikus költészetét, legfeljebb nagyon töredékesen, alkalomszerűen, ahogy véletlenül szemembe ötlöttek ezek a versek, így hát nem tudok fejlődésükről beszélni. Mégis azt hiszem, Babits egyéni, tehát egyoldalú s elég szeszélyes, mert mindig ihletéhez is igazodó válogatásában is érezni, hogyan raffinálódott el az emberiség a szerelemben. A göröghöz képest a római már olyan elütő, amilyen más — hogy egy távolabbi párhuzamot említsek: a római (szikár, elmés, csípős) epigramma a (húsosabb, mélább, visszhangosabb, érzelmesebb) görög mellett, még ha ezek a sajátosságok olykor kölcsönösen ki is cserélődnek. Bár kivétel gyakran meglep, a fő útvonal mégis valami felsőbbrendű degenerálódást mutat, s jól-rosszul híven ábrázolja a mindinkább társadalmi pántok közt vergődő testnek titkos világát. Itt sem föltétlenül, hiszen elég Walt Witman őserejű, örökemberi motívumokkal átszőtt erotikumát a Verlaine-ék, Baudelaire-ék s másolóik túlnyomóan Tart pour l'art erotikájával összevetnünk. A régi világban a tiszta természetkultusz még közelebb járt az élethez, ezért is nélkülözhette a szellem találékonyságát, ötletgazdagságát, mely, a természetességtől távolabb kerülve egyre inkább kivirágzik. Verlaine már rózsaillatokból, éther muzsikákból, holdfényből s egyéb csodaelemekből szűri le az ő képzelt „Menyasszonyát" (Mon réve familier), hogy aztán a másik végletbe csapva versben támassza életre Janovits István rajza