Diósgyőri Munkás, 1972. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-04 / 1. szám
fiataljaink továbbképzési központja Csaknem 40 millió forintot igényelnek azok a változtatások, melyeknek munkálatait máris megkezdték a csanyiki Ságvári Endre KISZ vezetőképző iskolán. A rekonstrukció terveit a megyei KISZ- bizottság megbízására az ÉSZAKTERV fiataljai végezték, társadalmi munkában, Dósa Károly tervező vezetésével. Az építők a tervek alapján átalakítják a meglevő épületeket, új előadó és játéktermekkel, szemináriumi helyiségekkel bővítik a meglévőket. A fiatalok elhelyezésére építenek egy 80 személyt befogadó szállodarészt, és gondoskodnak további 500 KISZ-tag pavilonos rendszerű elhelyezéséről. A hőenergiát és a meleg vizet az érdekes megoldású kazánházból biztosítják az épületkomplexumban. Az új központi épületet 1972-ben adják át. Filmfesztivál, helyversenyek Városunk kulturális eseményeiből Az új esztendő csupa várakozás. Szépet, izgalmasat, újszerűt kutatunk benne. A korábbinál tartalmasabbat keressük a munkában, s szabad időnk eltöltésében egyéniségünk gazdagabb továbbfejlesztésére törekszünk. Mit nyújt számunkra Miskolc az új esztendőben? — erről tájékoztatott bennünket a búcsúzó év utolsó előtti napján a miskolci művészeti és propagandairoda. folytatódnak a hagyományok Először a már-már szokásossá vált, és nagyszámú közönség érdeklődését kiváltó rendezvényekről: májusban ismét otthont ad városunk a rövidfilmek országos seregszemléjének. Ez a miskolci rövidfilmfesztivál immár a 13. lesz. A zenekedvelők számára az idén is megrendezik a miskolci zenei esték sorozatát. A hat este alatt újdonság számunkra az előzőekhez képest, hogy a hangversenyeken minden alkalommal egy orgonista és egy énekes lép fel. Egyre több irodalomkedvelő látogatja az Élő Napjaink sorozatának előadásait, találkozóit Városunk irodalmi életének érdekes rendezvényeit újabbak követik "1972-ben. Április negyedikén pedig — amikor megyénk irodalmi lapja 10 éves fennállását ünnepli — az Élő Napjaink is különkiadással jelentkezik. A sorozat estjeit egyébként a továbbiakban a Galériában tartják. Esztendőnk utolsó negyedévében a művészeti és propagandairoda kiadásában egy album jelenik meg, amelyből megismerhetjük városunk képzőművészeti alkotásait, elsősorban köztéri szobrait. Népi est a várban Diósgyőri vonatkozású rendezvényeket is tervez a művészeti és propagandairoda. Nyáron a várban zenekari matinékat rendeznek, amelyeken a műveket a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában hallhatjuk. Ugyancsak a várban rendezik meg ismét a népi játékestet, valószínűleg közvetlen augusztus 20. előtt. Az érdekesnek ígérkező esemény remélhetőleg legalább olyan sikeres lesz, mint a tavalyi. Városi rendezvényként szerepel, de művelődési központunk a fő szervezője a harmadik szakszervezeti fúvószenekarok megyei találkozójának, amit — mint lapunkban azt már megírtuk — egybekötnek a zenekarok minősítésével is. Az egész évre szóló programok ízelítője után lássuk, milyen kulturális eseményekben lehet részünk az esztendő első hónapjában városunkban. Az elsők A Galériában továbbra is megtekinthetők a VI. országos grafikai biennálén kiállított alkotások. Január 22- én két tárlat nyílik a Galériában, illetve a Miskolci Képtárban, melyeken Mizser Pál festőművész és a hódmezővásárhelyi művészek mutatkoznak be alkotásaikkal. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyét hallhatjuk 17-én este színházunkban, az Élő Napjaink következő találkozójára pedig 24-én kerül sor. Ezúttal Bella István és Gulyás Mihály lesz vendégünk, a házigazda szerepét pedig dr. Kabdebó Lóránt tölti be. E. I. Feldolgozzák a határozatokat A KISZ VIII. kongresszusának anyagát és határozatait dolgozzák fel gyáraink KISZ- alapszervi- és csúcstitkárai azon az egyhetes tanfolyamon, amelyet a KISZ Borsod megyei bizottsága rendezett számukra. A tegnap kezdődött és nyolcadikán véget érő tanulmányi időszak alatt a munka mellett szórakozás is vár a titkárokra a csanyiki KISZ- iskolán. Az ismerkedési esten kívül szellemi vetélkedőt és sportmérkőzéseket rendeznek. Gyakorlati képzés évközben Még ebben a tanévben megvalósítják a kohászat oktatási osztálya és a Gábor Áron Kohóipari Technikum és Szakközépiskola újabb közös elhatározását. A kovácsolási, hengerlési, mintakészítő és acélgyártási szakon tanuló harmad- és negyedévesek a tanrendben előírtaknak megfelelő ütemben gyárunkban sajátítják el gyakorlati tudásukat. A heti öt és fél óra hosszat tartó gyakorlati képzések időszakára vállalatunk műszaki embereket jelölt ki oktatónak a nagykovácsműhelyben, az acélműben, a precíziós öntödében és a mintakészítő üzemben. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Mit LUKÁCS JÓZSEF, szerszámkovács, LKM: — A szocialista brigádtanácskozáson Sáry István elvtárs említette, hogy a közeljövőben rendezni akarják az önrészek és kovácsok bérét. Nos, én többek között ezt várom az új évtől. Minél előbb megvalósul, annál jobb. Azután van egy másik tervem is. 1972-ben szeretnék elmenni üdülni. Huszonkilenc éve dolgozom a kohászatban. Eddig még nem is nagyon kértem beutalót, más problémáim voltak, de a nyáron okvetlenül el akarok jutni a feleségemmel együtt a debreceni kohász üdülőbe. Azt hiszem, ma már ez nem is olyan nagy kívánság. NAGY BÚZA JÓZSEF, technikus, LKM — A mi szocialista brigádunk, amely a csavargyár anyagtéri dolgozóiból tevődik össze, a múlt év végén elsőnek vette fel a Magyar— Szovjet Baráti Társaság megtisztelő hevet. Éppen ezért, az eddigieknél — mint brigádvezető — aktívabb munkát várok kollektívánktól. Persze van más kívánságom is 1972-től, méghozzá számomra igen fontos kívánság. Lakást szeretnék. Feleségemmel, 11 éves fiammal már hosszú évek óta albérletben lakunk, a kohászatban pedig 15 esztendeje dolgozom. Amennyiben 1972 meghozza számomra a régen óhajtott lakást, ezt az évet fogom a legszerencsésebbnek tartani. TÓTH PÁL, az E-egység géplakatos csoportvezetője: — Rendkívüli évet. Először is azt, hogy egészséges gyermekünk szülessen. Áprilisra várjuk. Hogy fiú lesz-e vagy lány? Teljesen mindegy. Csak egészségesek legyenek, gyermek és anyja egyaránt. Ha igaz, akkor egy másik örömteli esemény is bekövetkezik; megkapjuk az igényelt szövetkezeti lakást. Egy kis pihenő után pedig újra kezdem a tanulást, most a marxista egyetemre fogok jelentkezni. Munkámmal, munkahelyemmel kapcsolatban csak azt kívánhatom, hogy ismétlődjenek meg a tavalyi sikerek, az első helyezések. Munkánk lesz bőven, azt már tudjuk, 12 ezer darab emelő elkészítése vár ránk. SZITKA ÁGNES, LKM, műszerészüzem, műszerész: — Felvételi előkészítőre járok a Nehézipari Műszaki Egyetemre. Sokat tanulok, mert nemsokára számot kell adnom tudásomról, a felvételiztető bizottság előtt. Akkor lennék a legboldogabb, ha felvennének Pestre a főiskolára, a gyengeáramú tagozatra. Levelező úton végezném, így tehát továbbra is itt dolgoznék. Munkahelyemet szeretem. Érdekes, változatos feladatokat kapok. Szeretném, ha ebben az évben is hasonló munkákat végezhetnék, mint tavaly. Hiszen azért választottam ezt a szakmát, mert nagyon érdekel. KECSKÉS SÁNDOR, DIGÉP, műszaki ház, klubvezető. — Jó lenne, ha az 1972- es esztendőben minél több klubot indíthatnánk fiataljainknak. . Természetesen emellett tervünk, hogy a jelenlegi körök munkáját továbbfejlesztjük, minőségileg javítjuk. Szeretnénk ifjúsági klubunkba minél több fiatalt bevonni, minél szélesebb réteg találja meg nálunk az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot szabad idejében. Ebben az esztendőben már rendszeresen rendezünk képzőművészeti, fotó- és könyvkiállításokat. Remélem, sikerük lesz. Én magam akkor leszek elégedett, ha a klubban minden úgy sikerül, ahogy azt tervezem. várok 1972-től? Új esztendő, új tervek, remények, elképzelések. Mindannyian optimista várakozással tekintünk az elkövetkezendő tizenkét hónap elé, hátha sikerül megvalósítanunk céljainkat. Mert mindenkinek van valami célja. Mi is erről kérdeztünk meg gyárunk dolgozói közül néhányat; mit várnak az 1972-es esztendőtől? A sajtolóüzem szép sikere Kiemelkedő teljesítménnyel zárult a most véget ért esztendő a gépgyár sajtoló üzemében. A két üzem dolgozói már december 28-ra 103 százalékra teljesítették éves tervüket. Ez az eredmény százalékban számítva nem nagyobb a tavaly elérteknél, de mégis több: az 1971-es évben nagyobb tervet kellett teljesíteniük a sajtoló üzem dolgozóinak, mint az előző esztendőben. 1972. január 4. Gazdag műsorprogram a fiataloknak Az 1971-72-es ifjúsági klubprogram minden érdeklődőt örömmel tölthet el. Megalakult a zenebarátok, az ország-világjárók, a könyvbarátok köre,, valamint a szónokképző stúdió és a hadtudományi filmklub. Kecskés Sándor elvtárs, az ifjúsági klub vezetője ezenkívül egy magnós klub létrehozását is tervbe vette. Az ország-világjárók köre előadássorozatban a következő című filmvetítések lesznek: Hajóval a Földközi-tengeren, Spanyolország, Kanada, USA, Japán, Erdély, Jugoszlávia, Olaszország. A könyvbarátok irodalmi előadásait dr. Kordos László tartja. Ezekből néhányat az alábbiakban sorolunk fel: Irodalmi élet Miskolcon 1954- től napjainkig; Mai magyar regény és novella, Mai magyar dráma, Mai magyar líra, Kitekintés a világirodalomra, ezenkívül az irodalmi klub tagjai irodalmi kirándulásokon fognak részt venni, ennek keretében miskolci sétájukon megtekintik Déryné, Lévay József, Szabó Lőrinc szobrait, ezenkívül a Lévay Tudományos Könyvtárba is ellátogatnak. Egy másik alkalommal pedig autóbusszal mennek irodalmi kiállításra. A hadtudományi filmklub foglalkozásain az NSZK hadseregéről, a szovjet haditechnika 50 éve, repülők-rakéták, az USA hadserege, atomfegyverek hatása stb. látnak filmvetítést és nyár elején két alkalommal a klub tagjai autóbusz-kiránduláson vesznek részt, melynek keretében megtekintik a Budapesti Hadtörténeti Múzeumot, s egy katonai repülőteret. A zenebarátok köre foglalkozik majd a „reneszánsz zene s a szimfonikus zene jellemzője és hatása” témával, továbbá „az opera jelentkezése a zeneirodalomban”, a „klasszikus operák” a „népzene hatása a „zeneszerzőkre” és a jazzal. Kecskés elvtárs, az ifjúsági klub vezetője szeretettel várja a nem ifjúsági korú érdeklődőket is. Az előadások a DIGÉP műszaki házában kerülnek megrendezésre, minden alkalommal délután 14.45 órától minden hónapban egyszer. Tapasztalt oktatók mellett Felvételeink a gépgyár tanműhelyében készültek. A jövő szakmunkásait tapasztalt oktatók tanítják a szakma fortélyaira. A három év elteltével az oktatók újabb „nemzedéknek” továbbítják tudásukat, a tanulók pedig vizsgán bizonyítják: sikerült-e átvenniük mestereik tudását. Forlán László felvételei