Diósgyőri Munkás, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-04 / 1. szám

2 DIÓSGYŐRI MUNKÁS Mit mondanék el az ágazati parlamenten ? Válasz nélküli kérdések Géplakatos, a B-gyáregy­­ségben dolgozik 1969 óta. KISZ-vezetőségi tag és a vasasszakszervezet ifjúsági bizottságának tagja. Sóvári László annak a négy kül­döttnek egyike, akik képvi­selik majd a gépgyárat az ágazati parlamenten. — Elmondanám, ha szót kapnék az ágazati parla­menten, a mi gyári tapasz­talatainkat. Nem kellene sok rossz szót kiejtenem. Ez a parlament sokkal jobb volt szervezésében és tartalmá­ban is az előzőnél. Fiatalja­ink nem egyéni sérelmeiket és kéréseiket sorolták fel, hanem kisebb-nagyobb kol­lektívák érdekében beszél­tek, sőt a fiatalság közös gondjait, eredményeit is megfogalmazták.­­ Van azonban a vállalati parlamentünkkel kapcsolato­san egy dolog, amit többen nem tartottunk helyesnek. Mi ugyanis nagyon sok kér­dést feltettünk, de ezeknek egyikére sem kaptunk vá­­­laszt. Mint az ifjúsági bi­zottság tagja, több gyár if­júsági parlamentjén vettem részt, így azt is elmondha­tom, ez nem egyedi jelen­ség, több vállalatnál válasz nélkül maradtak a fiatalok kérdései. — Elmondanám, ha szót kapnék az ágazati parla­menten azt is, hogy a kikül­detési díjon is változtatni kellene, mert az a 31 forint, amit 1949-ben (!) állapítottak m­eg, ma már nem reális. Teljes anyagi leégés az egy­­kétnapos kiküldetés. Sok mindent tudnék mondani például a gyár szociális hely­zetével kapcsolatosan is De, hogy rövid legyek, csak annyit: ha ilyen jellegű ké­résünk van, arra mindig az a válasz: nincs rá keret.­­ A parlamenten is szó esett például a bükkszent­­kereszti telekről, és arról, hogy a fiatalok szívesen vál­lalnák társadalmi munkában egy kis ház felépítését ott. Persze, valami kis pénz kellene erre a gyártól is. Igazán olyan kis összegről lenne szó, hogy egyszerűen nem értjük: még ennyi sincs? Pedig a gyár fiatal­sága nagyon örülne egyy kis házikónak, ehelyett azt mondták, elég maga a te­lek is. — Elmondanám, ha szót kapnék, azt is, milyennek képzelem az igazán jó ifjú­sági parlamentet. Minimális követelmény lenne — szerin­tem — például az, hogy olyan légkör teremtődne, ahol a felszólalók nem­ jön­nének zavarba, ahol nem kellene papírról felolvasni a mondandót. — Ahol valóban szenve­délyes viták alakulnáa­k ki a fiatalok és a megjelent gyári vezetők között. Azt hi­szem, a következő már csak­nem ilyen lesz, mert érzem, már forrnak az indulatok, érlelődnek a gondolatok. Én hiszem, hogy ilyen lesz­ T. I. Bensőséges keretek között Már lezárták mind a két gyárunkban annak, a csak­nem egy hónapig tartó ese­ménynek értékelését, amely a párttagkönyvek cseréjét je­lentette. A kohászatban november elsejével kezdődően mind a nyolcvanöt alapszervezetben megtartották azokat a tag­gyűléseket, ahol az új párt­tagkönyveket átadták. A megjelenés — ami többek­­között a jó szervezést bizo­nyítja — 94 százalékos volt. Az érdeklődést pedig a hoz­zászólók magas száma rep­rezentálja: 423-an mondtak véleményt. Mondanivalójuk többnyire a tagkönyvek je­lentőségére és a párthoz való­­ hűségre vonatkozott. Minden alapszervezetben igyekeztek ünnepélyessé ten­ni a taggyűlést. Nagyon sok helyen az úttörők adtak hangulatos műsort, s a meg­becsülés jeleként a negy­venötös és azelőtti pártta­goknak a pártbizottság kép­viselői adták át a párttag­könyvet. Az ünnepélyes tag­gyűlésre a GYES-en levő kismamák is bejöttek, sőt azok a táppénzes betegek is, akiket az orvos nem tiltott el a mozgástól. A fekvő be­tegeknek viszont a dolgozó párttagok vitték a lakásuk­ra új párttagkönyvüket. A gépgyárban ugyancsak befejeződött a párttagköny­vek cseréje. November má­sodikén kezdődött és 29-ig mind az 59 alapszervezetben megtartották ünnepélyes ke­retek között a taggyűléseket. Százegy dolgozó, kommunis­ta szólalt fel, ami a megje­lenés arányához viszonyítva 4,7 százalékos aktív érdeklő­dést jelent. A 93 százalékos megjelenési arány, ahogy a kohászatban, itt is a jó szer­vezést bizonyítja, valamint a fegyelmezett előkészítő mun­kát. A bensőséges ünnepsége­ken a gépgyárban is részt vettek a 40. számú Általá­nos Iskola tanulói, akik ver­seikkel tették hangulatossá és emlékezetessé a tagköny­vek cseréjét. A taggyűlések bensőséges hangulatát elmé­lyítette az is, hogy a gyer­mekgondozási szabadságon levő kismamák, sőt a táp­pénzen levő járóbetegek is megjelentek. Beruházások Az ötödik ötéves terv kö­zéptávú időszakában 2,7 mil­liárd forintos beruházást hajt végre a DIGÉP, amely az el­múlt tervidőszakénak három­­szorosa. A nyereségből képe­zett fejlesztési alap minden­nek negyedrészét fedezi, és 10—12 százalékát tudja a vá­la'az amortizációból kép­zett forrásként kezelni. A to­vábbiak fedezete bankhitel­­ből, állami kölcsönből, költ­ségvetési juttatásból és egyéb jellegű forrásból tevődik ös­­­sze. Az állóeszközök összetételé­nél és fejlesztésénél olyan be­ruházási politikát valósítanak meg, amely több mint fele részben a nullára leírt jelen­legi gépállomány selejtezését határozza meg, és kevesebb számú, de korszerűbb, magas teljesítményű gép beszerzését irányozza elő a tervek telje­sítése érdekében. Kiálltuk a próbákat (Folytatás az 1. oldalról) falra, mint amit elvártak tő­lünk. Ilyen eredményről még eddig soha nem adhat­tunk számot. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult az LKM is. A Központi Bizottság — mondotta Bodnár elvtárs — meghatározta az ipari ter­melés nagyságának növeke­dését erre az évre is. Úgy kellene dolgoznunk itt a ko­hászatban is, hogy megköze­lítsük ezt az elvárást. Még annak tudatában is, hogy más iparágaktól esetleg töb­bet is várunk 1977-ben. Bodnár elvtárs beszélt ar­ról a döntésről is, ami az LKM új acélművének meg­építését szolgálja. Hangsú­lyozta ennek döntő jelentő­ségét az LKM, s az elkövet­kező kohászgeneráció életé­ben. A megyei pártbizottság el­ső titkárának köszöntője után a gyár több mint 18 ezres kollektívája nevében Tállyai Kálmán, a húzó­hőkezelő gyáregység vezető­je kért szót, aki a­rról szó­lott, hogy az elért siker a gyár összehangolt jó mun­kájénak eredménye volt, a kollektív, színvonalas veze­tés gyümölcse is. A műsza­ki-gazdasági irányítás a párt- és a tömegszervezetek munkája, a szocialista bri­gádmozgalomban résztvevők erőfeszítései olyan példát adtak, amelyért jogos a kö­szönet. A feladatok a jövő­ben sem lesznek kisebbek, és csak az eddigiek szellemé­ben hajthatók végre. Az éves után a havi tervet is teljesítették A nemesacél-kovácsolóban már december 17-én reggelre teljesítették az 1976-os tervet. Mint az LKM-ben szinte minden gyáregységben, itt is pótvállalások születtek. Túl az éves vállalásokon, terveken még hátra volt a december­re kitűzött cél! A 3800 után még 380 tonna terméket kel­­lett gyártani. Természetesen ezt már terven felül. Decem­ber 29-én reggelre, a mű­szakzárásra ez is sikerült. Rólunk olvastuk A karácsonyi ünnepek előt­ti Népszabadságban Eötvös Pál, megyei tudósítóink tol­lából olvashattunk érdekes, értékes, átfogó interjút, amelyben a megyénkben megvalósult nagyberuházá­sok politikai munkájáról be­szélgetett dr. Bodnár Fe­renccel, a megyei pártbizott­ság első titkárával. Beveze­tőként megemlíti a szerző, hogy megyénkben „a negye­dik ötéves tervben kilenc nagyberuházó­ fejeződött be, köztül; az LKM nemesacél­­hengerműve ...” Szólt arról, hogy a „közelmúltban a me­gyei pártbizottság széles körű felmérést végzett a beruhá­zásokon folyó politikai mun­káról.” Ennek kapcsán ke­rült sor az interjúra. A cikkíró első kérdésére szóló válaszában dr. Bod­nár Ferenc kifejti: „A ko­rábbi központi párt- és ál­lami intézkedések az utóbbi két évben elindítottak egy folyamatot, amelynek ered­ményeképpen javult a beru­házások előkészítése és a tervszerűség, valamint a be­ruházó, a tervező, illetve a kivitelező vállalatok együtt­működése. Ez utóbbi például több helyen lehetővé tette az építési-technológiai mun­kák párhuzamos vagy gyors egymásutánban történő el­végzését, amivel sok idő ta­karítható meg. Több nagy építkezésen korszerű beru­házásszervezési eljárásokat kezdenek meghonosítani, és általában javult a minisz­tériumok irányító, ellenőrző munkája.” A továbbiakban megyei első titkárunk megállapít­ja: „A megyei paravizonság az évek során nagy­ gyakor­latra tett szert a beruházá­­sok politikai munkájának szervezésében. Tevékenysé­gében átfogó, az egészet szem előtt tartó irányításra törekszik. Ugyanez jellemzi a területileg illetékes és fe­lelős városi pártbizottságok munkáját is.” Néhány sorral arrébb a „­ Mit tesznek a beruhá­zásokon dolgozó nagyvállala­tok pártbizottságai ?” — kérdésre adott vált­’ban ezt olvashatjuk: Előfordul, hogy ezek a vállalati párt­bizottságok nem tartanak megfelelő kapcsolatot a be­ruházásokon működő párt­­szervezetekkel és a városi pártbizottságokkal. Ezen na­gyon fontos volna javítani. (...) Kiragadva egy példát: na­gyon régen szorgalmazzuk az úgynevezett rendelkezésre álló időalap jobb kihaszná­lását, magyarul fogalmazva: a folyamatos munkarend bevezetését. A jelenlegi módszer hátrányai közismer­tek. Az építkezésekről a vállalatok gyakran pénteken délben leköszönnek, és csak hétfő délután veszik fel új­ra a munkát. Három nap mindenképpen elvész a hét­ből. Addig állnak a drága gépek, áll a munka, mert a vidékiek egyszerre mennek haza.” A cikk további részében a szerző és a nyilatkozó összegzi az eddigi tapaszta­latokat, a szocialista szerző­dések, KISZ-védnökségek eredményeit. Szerencsnek is sikerült! Az elmúlt esztendőben többször beszámoltunk la­punkban azokról az erőfeszí­tésekről, amelyet a gépgyár Szerencsre kihelyezett D- egysége tett azért, hogy éves tervét sikeresen telje­síthesse. Az év elején számos át­állási, profilírozási problé­mával kellett itt szembenéz­ni. Ennek hatásaként a ko­moly termelőmunkát csak az első negyedév végén tudták megkezdeni. A munkaszer­vezési és egyéb intézkedések hatására már november végén azt mondhatta Simon Károly egységvezető, hogy megvan az alapja a siker­nek. Novemberben hétmillió forint volt a termelési érték, s ennyit kellett december­ben is teljesíteni. December 28-án telefonon érdeklődtünk. Simon elvtárs büszkén mondhatta: — A nehézségek ellenére már legyártottuk az erre az évre betervezett szivattyú­mennyiséget. Valamennyi talpra van szerelve, s az utolsó darabok festését hol­nap befejezik. Sikerült­. Ne­künk is sikerült! Két napot már az 1977-es esztendőből dolgozunk! Javítják a 2000 tonnást Megszámlálhatatlan sok tonna vasat kovácsolt hide­gen az LKM nagykovácsmű­­helyében a 2000 tonnás sajtó az elmúlt években. Alkatré­szei megkoptak, sokat ki kell közülük cserélni. Az eredeti tervek szerint december 27-én kellett vol­na leállni vele főjavításra. Ezt az időpontot azonban — a nem túlságosan nagy igénybevételt és a kiszállítá­si tervet figyelembe véve — kitolták tegnapra, így reg­gel műszakváltáskor már nem üzemelt a hatalmas masina. S ezentúl, egy hónapon keresztül a karbantartók, szerelők szorgoskodnak kö­rülötte, hogy aztán évekig bírja majd a hidegen ková­csolást, az egyengetést. 1977. január 1. toüiessis végzett mm utén Az 1976-os év utolsó nyug­díjas-búcsúztatóját tar­tották, december 27-én az LKM ve­zérigazgatói tanácstermében. Dr. Szeppelfeld Sándor ve­zérigazgató mondott köszö­netet azért a négy évtizedes helytállásért, amellyel a kö­szöntött dolgozók hozzájárul­tak a gyár fejlődéséhez. El­ismeréssel szólt azokról is, akik 40 éves munkaviszony után még tovább folytatják a munkát. Negyvenéves munkavi­szony után nyugdíjba távo­zott Molnár József csoport­­vezető (25) a tervezőiroda, Matiscsák János üzemvezető (nagyolvasztó gye.), Nyirkó István kemencerakó (acélmű gye.), Király József henger­cserélő (nemesacél-henger­mű), Juhász László mintaké­szítő csoportvezető (öntöde gye.), Végvári András terv­készítő és Kiss Sándor mű­vezető (közlekedési gye.), Kosztelnik János gyalus (gép- és villamoskarbantartó gye.), Lippai József technológus (hengermű gye.) és rokkant­sági nyugdíjba vonult Ju­hász Lajos­­ lakatos (öntöde gye.) Negyvenéves munkavi­szony után jubileumi juta­lomban részesült Lasztó­­czi János lakatos (gép- és villamoskarbantartó gye.), és az elhunyt Kolacsek Sándor lakatos csoportvezető, az alapanyagkitermelő gye. volt dolgozója. ...mintha onnan mennék nyugdíjba Filigrán termetű, törékeny alkatú nő, amit kedves egyé­nisége, beszédének lágy hangsúlyozása még jobban kiemel. Ahogyan beszél élet­­útjáról egyre teljesebben kerekedik ki egyéniségének másik vonzó tulajdonsága: a kitűzött közös célok elérésé­ben való szívósság. Az idén már 21 éves a munkás múltja. Ez 1956-ban kezdődött, amikor kézbesítő­nek bekerült a diósgyőri vasgyárba, ahol a kiérdem­­lés fonalán haladt egyre feljebb. Volt raktáros, mun­kabeíró, anyagelszámoló, anyagellátó csoportvezető, és közben a lelkes munkásból párttitkár lett. Mindvégig a gép- és villamoskarbantar­tó gyáregységnél tevékenyke­dett, amíg a közösségért végzett munkája és pártte­vékenységének elismerése­ként. Kovács Lászlónét­ ki­nevezték az LKM Vöröske­reszt szervezet titkárának. — Meglepetéssel fogadtam a hírt, hogy a pártbizottság választása rám esett a vö­röskeresztes titkári hely meg­­üresedésével — mivel elődö­met a­­ városi Vöröskereszt szervezet titkárává nevez­ték ki. — Ugyanúgy örültem a megbízatásnak, mint amikor 21 évvel ezelőtt munkát kaptam a gyárban. Azóta sem felejtettem el az első benyomásaim emlékét, az első fizetés örömét Bto mi­lyen beosztásban do­ sóztam, mindig úgy végeztem a munkámat, mintha onnan mennék majd nyugdíjba. Talán ezért is figyelte­k fel vezetőim a munkámra, amit jutalmaztak is.­­Háromszor volt a vállalat kiváló dolgo­zója.) — A mindennapos munka mellett elvégeztem a kohó­ipari technikumot, a marxis­ta középiskolát — azzal a szándékkal, hogy az elvárá­­soknak minél teljesebnek eleget tegyek. Tudásomat, képességeimet, amit a tanu­lás és a tapasztalat révén megszereztem, mindig a kö­zösség javára igyekeztem hasznosítani. — Eddigi pártmunkám­mal meglátásom szerint szo­ros összefüggésben lesz a vöröskeresztes mozgalmi te­vékenységem, csak mind­kettőben meg kell találnom a közös célt. A kapcsolat fenntartásához pedig erős összetartó hálózatot kell ki­építeni. Tevékenységünk igen sokrétű, ezért széles körű támogatásra is szüksé­günk van. Foglalkozunk egészségneveléssel, véradás­sal, oktatással, környezetvé­delemmel, idős korúak és testi fogyatékosok társadal­mi gondozásának támogatá­sával, a polgári védelemmel, valamint elsősegélynyújtás­sal.­ Munkánk szépségét az embereken való segítés, ezen túlmenően a békéért­ folyó tevékenység adja. — A gyáron­felül eddig igen sok szép eredményt ért el a Vöröskereszt. Úgy gon­dolom, a jövőben a megtar­tás mellett ezt tovább kell erősíteni, és az eddigi jó kezdeményezéseket szilárd alapokra helyezni. Remélem ezen a téren munkánkat megkönnyíti a tapasztalt tár­sadalmi munkások segítsége, és a gyár vezetőségeiés­ tá­mogatása. — Most — az első hetek­ben — még sajnálom a vár­­egységemnél maradt pó­da­rus szocialista brigádot —, aminek tagja voltam — és akikkel őszintén szerettük egymást —, a pártalacszer­­vezetemet, a tanulásomat és ideológiai fejlődésemet elő­segítő gyáregységi vezetőket.­ Ezért jövőbeni munkámat a Vöröskereszt szervezetben úgy végzem majd, hogy ez­zel az ő bizalmukat is szol­gáljam, ugyanúgy­ mint a gyár egész kollektívá­iáét. Nagy Éva

Next