Divatcsarnok, 1855 (3. évfolyam, 1-72. szám)
1855-03-10 / 14. szám
PEST, 1855. MARTIUS 10. EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL! ANTE, a nagy firenzei száműzött, a keresztyén eposz örökre utolérhetetlen mestere, ISTENI SZÍNJÁTÉKában a „Poklot“ látogatván, a többi kárhozottak közt, a szép Rimini Francescával is találkozók, kiről a történet, vagy monda, azt hagyá emlékezetben, hogy féltékeny férje őt szerelmesével együtt — ki a férj saját fivére volt — egyszerre döfte át dühében. Az isteni költemény azon énekét, melyben a nő földi szerelmét, s boldogtalan végét Daniénak elbeszéli, az egész mű egyik legszebb , legsükerültebb részeit tekintik a műitészek. Mert — igy mondanak — nem volt még költő, ki a női szívet mélyebben ismerte, annak legbensőbb szerelmét oly híven, oly gyöngéden és oly meghatóan tudta volna festeni a nélkül, hogy a nő, ki önnön bűnös érzelmeit adja elő, a női szemérmet legkevésbbé is sértené. DIVATCSARNOK: 14 —11—