Divatcsarnok, 1856 (4. évfolyam, 1-18. szám)
1856-01-05 / 1. szám
---■ 1921 *•— A harmatos, hűvös korányon, Menj el kerted virágihoz ; Merengj az esti fényen , a mint Bérczet, felhőt bearanyoz ; — Viraszsz fenn csendes tiszta éjben, — Várd meg, midőn fölkel a hold, És újabb bájt a bájos éjhez Távol szóló furulya told. Olvasd meg a költőknek álmát, Elüttök tárd föl kebledet ; Hallgasd a boldog ifjúságot : Midőn vigad, midőn szeret ; Hajolj le a játszó gyerekhez, Nézd kisdedével az anyát.... Szived kérdezd ki mindezekről, S figyelj reá : mily hangot ád ? Ha mindez már telkedre nem hat, Nincs érdeke, s nincsen szava Az életnek s a szép világnak, Mely kötne , mely marasztana ; Ha könybe már nem lábad a szem , E földet únó tiszta menny , Melyet javasl az ég sugalma, Menj a pályán, leányka, menj ! Mondod , hogy ott is kék az égbolt, Madár ül a fán, zengve dalt, Fut a csermely, nyilnak virágok.... — Oh hölgy, magad ne csald, ne csald ! Csodáival a nagy természet Úgy hat reánk, úgy szép nekünk : Ha keblünkben szint’ egy világ van , S vágyunk — remélünk s erezünk. S majd a midőn a szent küszöbre Teended, oh hölgy !lábadat : Sajgó érzésed a világra Hagyd künn, hol a világ marad ! Ha titkos bút viszen be lelked : Bevitte a vészes magot, Melyből, midőn korán se’ vélnéd : A megbánás fölsarjadott. 5«+X —*HS