Divatcsarnok, 1858 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-07 / 49. szám

D­O­M­EIM­I­C­O ZAMPIERRI. (Rajz a művészvilágból.) Irta: GYŐR­Y VILMOS. — Vége,­­ s úgy volt, a maestro szeretett ! Szeretett ábrándos lelkének egész hevével, a mely szerelem félistenné te­szi az embert, s a mely oly tisztán , oly magasztosan csak egyszer lobban lángra a szívben — először! Minden gondolata Marsibilla volt, benne látta a női tökély remekét minden tekintetben. De hiszen, melyik szerelmes az, a­ki nem így tenne? Hanem szólni nem mert. Más nőket, és a nőket álta­lában egészen elidegeníti az ily bátortalanság, mert valóban férfiúban nincs rútabb mint a férfiatlan bátortalanság , de Mar­sibilla, a­ki egykori férjén uralkodni akart, épen e tulajdonsá­got kereste. Szavait tehát úgy ejtette, hogy Domeniconak lehetetlen volt e szavakból a szerelmet ki nem venni. — Bátorság, Istenem, bátorság! — így kiáltott föl sokszor. De a bátorság elmaradt. 49 III.

Next