Divatcsarnok, 1858 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1858-12-07 / 49. szám
DOMEIMICO ZAMPIERRI. (Rajz a művészvilágból.) Irta: GYŐRY VILMOS. — Vége, s úgy volt, a maestro szeretett ! Szeretett ábrándos lelkének egész hevével, a mely szerelem félistenné teszi az embert, s a mely oly tisztán , oly magasztosan csak egyszer lobban lángra a szívben — először! Minden gondolata Marsibilla volt, benne látta a női tökély remekét minden tekintetben. De hiszen, melyik szerelmes az, aki nem így tenne? Hanem szólni nem mert. Más nőket, és a nőket általában egészen elidegeníti az ily bátortalanság, mert valóban férfiúban nincs rútabb mint a férfiatlan bátortalanság , de Marsibilla, aki egykori férjén uralkodni akart, épen e tulajdonságot kereste. Szavait tehát úgy ejtette, hogy Domeniconak lehetetlen volt e szavakból a szerelmet ki nem venni. — Bátorság, Istenem, bátorság! — így kiáltott föl sokszor. De a bátorság elmaradt. 49 III.