Divatcsarnok, 1859 (7. évfolyam, 5-39. szám)
1859-03-01 / 9. szám
és 212 kellene, s egy nemrégiben tönkrejutott magyar főurat juttat eszünkbe, kit mindig pazarlással vádoltak, s a ki egyszer, — meg akarván mutatni, hogy nem pazarló, — elkergető valamennyi nagyobb fizetésű tisztjét, a kik nélkül aztán alig birt egy kis jövedelemhez jutni, ellenben megtartott minden hasztalan fényűzési szokást, mely utóljára is a hínárba vezeté. Őrizkedjék az igazgatóság az ily gazdálkodástól és az ily különösen értelmezett erélytől, mert a vagyon, melyet kezel, a nemzet vagyona, s ez nem kis felelősséggel jár. A régi redout-színház újjáépítése, most ismét szőnyegen forog, s egy pár bécsi lap is elsóhajtotta magát a fölött, hogy e színház helyén, (mely egykor a birodalom legnagyobb színházának tartatott,) a jövő tavaszszal báltermeket és egy tarka bazárt akarnak építeni. A művészet templomában kalmárias zaj lessz, s legfölebb a táncz múzsája fog néha megjelenhetni, a báltermekben, persze akkor is csak közönséges földi pongyolában, ha egy-egy tánczvigalmat adnak ! E miatt sóhajtoznak oly nagyon némelyek, de mi nyugodjunk meg benne, mert először is báltermekre nagyobb szükségünk van, mint a régi színpad visszaállítására ; és mert másodszor : minden változandó a világon. Aki egy kis dolog átváltozásán is sopánkodik, vigasztalódjék meg a nagy példák által. Az a hon, hol egy hegy volt, melyet Parnassnak, s egy mező, melyet Marathonnak neveztek, ma a szárazföld egyik legszerényebb zughelye; a hegyen melyet egykor a múzsák laktak, most meglehet kőszént kutat az iparkodó ivadék ; s a sai a forrása kiapadt, s most helyén rizst termesztenek, s a mint régi jó költőnk Csokonai Vitéz Mihály megéneklé . Ma ott ökrök szántanak Hol Trója, a világ csodája állott, És a hol szántottanak Most London) a világ csodája áll ott. Bocsánat, hogy egy elavult épület, mely a Dunapart szép palotái közt úgy kietlenkedik, mint valami angol park virágzó fasorában egy elszáradt tölgy, ily messze vivé gondolatainkat ! De ne ütközzenek meg önök rajta, midőn még mindig a múlandóság és enyészet sötét eszméi kísérnek bennünket, mint az árnyék. Hogy megszabaduljunk ez árnyéktól, e napokban átmentünk egy budai tánczvigalomba. A tánczot láttuk, de a vigalomból semmi rész sem jutott nekünk, sőt elszomorodánk. Sok szép, és kedves leány volt itt (jó módú családokból, kiket bár udvarlóik rózsákhoz, csillagokhoz, liliomokhoz hasonlítottak, de kiket gróf Platen, minden bók daczára is a legműveletlenebb osztályhoz sorozna. ( Hja, gróf Platen igen kitűnő német iró, de oly különös ember volt, a ki azt tartá , „hogy az anyanyelv tiszta és folyékony beszélése nélkül bárki is a mű-veltség legalsó fokán áll.“ Isten őrizzen (a szép hölgyek érdekében !) hogy ez elvet eszébe jusson valaha valakinek, éppen a hajdan oly hires Budán alkalmazóba venni. A budai lányok különben e bálban igen csinosan jelentek meg, többnyire koszorús fővel. Nem csodáljuk ha szeretik a koszorút, melyre úgy is annyian vágynak. Még a jámbor tudósok is, midőn néha el elengedik magukat egy kissé ragadtatni képzelmük által, mosolygó szemeikkel végre is rendesen egy egy acade-