Domanovszky Sándor et al. (szerk.): Magyar renaissance - Magyar művelődéstörténet 2. (Budapest, 1939)
Tóth Zoltán: A hadviselés átalakulása
230 A HADVISELÉS ÁTALAKULÁSA útközben Thomaswaldaunál útját állta és fényes győzelmet aratott felettük. Glogau csakhamar kapitulált s a sagani herceg földönfutóvá lett. Az egész háború nem volt éppen jelentős hadiesemény, a császárral való mérkőzéshez még csak nem is hasonlítható, de a személyi rétegeződést véglegesen rendezte, miután további változásokra nem volt már idő: a király nem egészen két évvel utóbb, 1490 április 6-án meghalt. A sereg a háború befejezése után Sziléziában táborozott, másutt mindenütt csend volt, itt pedig esetleg számítani lehetett valaminő újabb megmozdulásra, talán cseh támadásra is. Táborozás közben érte a király halálhíre s a kiszipolyozott lakosság lobogó gyűlöletétől kísérve innen indult Magyarország felé. Ha Corvin János minden huzavona nélkül elfoglalhatja az elárvult trónt, nem kérdéses, hogy Haugwitz megmaradt volna egyszerű zsoldosvezérnek, kinek további szerepe, éppen mint előbb Tettaueré, ura döntésétől függött. De király nem volt, interregnum következett s a sereg tudvalevőleg nem Magyarországot, hanem Mátyás királyt szolgálta. Az új alakulás a rendelkezés jogát és lehetőségét egyszerre a hirtelenül politikai hatalommá vált Haugwitz kezébe adta, kit sikerült megnyerni Ulászló ügyének, de eszközének nem. Ehhez a viszonyok tisztázódására, Ulászló gyors erőhöz jutására lett volna szükség és ez tudvalevőleg nem következett be. Sőt a tehetetlen kormányzat azzal kezdte, hogy a kikötött zsoldosösszegeket sem volt képes kellő időben kifizetni. Haugwitznak tehát módjában volt a tulajdonképpeni vezetést megtartani s az érdekeiben vele összenőtt zsoldoshaddal sajátjaképpen rendelkezni. Valószínűleg retorziós eszköz volt, ami Mátyás alatt nem fordulhatott volna elő, hogy némely Huszárpajzs pergamennel bevont fából, benyomott és aranyozott díszítéssel. 1480 körül. (Magyar NI. Múzeum.)