Vajda Béla: Jókai és a zsidóság (Losonc, 1904)
Pihenni tért a költő és véget ért a fenséges földi munkálkodás és a legboldogabb emberi élet. Fájó könnyekkel ne sirassuk őt. Kérjük inkább Istent, hogy nemzetünk igaz nagyjainak hasonló kitartó erőt, hasonló harmonikus életet ajándékozzon. Próféta volt ő, helye ott van a legnagyobbak sorában, de sorsa — hála Isten — nem volt a prófétákéhoz hasonló. Neki nem a pusztulást, hanem a szabadulást kellett hirdetni, építenie kellett csupán s nem rombolnia, mindenek fölött pedig megadatott neki, hogy meg is érje ama boldog korszak eljövetelét, mely ifjú korában szeme előtt lebegett és amelynek eljövetelében neki óriási része volt. Ő a nemzet jelenjében ifjúkori álmát látta beteljesülve. Boldog a nemzet, melynek nagyjai ily sorsot nyernek Istentől osztályrészül s boldog ama ország zsidósága, mely az ily nagy férfiakat legigazabb barátai közzé számíthatja. Szeretjük hangsúlyozni, hogy hazánkban a zsidóságnak kevesebb üldözés és elnyomás jutott, mint