Ady Endre: Ady Endre a zsidóságról - Zsidó Renaissance-könyvtár 10. szám (Nagyvárad, 1919)
ELŐSZÓ. Amikor a Magyar Nemzeti Tanács a forradalom költőjét, Ady Endrét üdvözölte, aki ifjúságának a magyar ugart megvilágító, a magyar lelkeket felgyújtó tüzét, világhódítió tehetségének enerzsiáját áldozta az új Magyarország életrehívásáért, fellebbent előttem a gyűlöletnek az a lángtengere, mely tizenöt esztendőn át viharzott felé. Mindenkit visszariasztott volna a gyűlöletnek ez a tomboló vihara. Ám Ady Endrét csak buzdította, harci erejét erősítette a gyűlölet. Váteszt jövőbelátással hirdette: „Nem a szeretet fogja megváltani a világot, hanem az a nagy gyűlölet, ami a haladó világra ráfekszik, mert ez a gyűlölet, a világosságról igazodó világ célja, boldogsága: világosság! Sokan hallják a föld dübörgését s hirdetik, hogy jön az új világ, a világosság világa! Bizony mondom, ha jó, az új küllő sietteti. . .“ A váradi tehetségeket termő humusban sarjadzott ki Ady Endre zsenialitása, melynek hogy egyik megismerője, szerkesztője lehettem, büszkesége, boldogsága küzdelmes életemnek, melynek viszont meglátója volt, megértője, a velem, mellettem három éven át baráti, fegyvertársi szeretettel harcoló Ady Endre. Avval a sötétséggel viaskodtunk akkor, melyet most oszlatott el a forradalom fisztító vihara. És abban a régi sötétségben sokan botorkáltak bizonytalanul, hitetlenül. Csak Ady Endre hitt már akkor is rendíthetetlen bizonyossággal, hogy eljön a világosság, a kultúra és a népjogok igazságát megvalósító mai új Magyarország.