Polyák Béla: Zsidók a magyar mezőgazdaságban történeti és statisztikai alapon. Adalékok a magyar földbirtokpolitikához (Budapest, 1928)
ELŐSZÓ. Pár hónappal ezelőtt jelent meg egy, terjedelmét tekintve kicsiny, de tartalmában felette érdekes tanulmány: ,,A földreform akut problémáinak okairól és orvoslásuk” címmel. A szerző dr. Medvigy Gábor, akire mi jogászok nemcsak nagy jogtudása miatt, de mélységben kutató filozófus szelleme, törhetetlen liberális gondolkodása és emberszeretete miatt büszkék vagyunk. A jeles szerző e tanulmányában reámutat arra a zűrzavarra és eredménytelenségre, melyet földreformunk — úgy amint azt ő írásaiban és a jogászegyletben tartott előadásaiban előre megjósolta — úgy azoknál, akiktől elvettek, mint azoknál, akik kaptak, előidézett. Munkájában reá is mutat, hogy miként lehetne a felkavart helyzeten segíteni. Egy gyönyörű, az író lelkét feltüntető képpel fejezi be e kis művet és mondja: „Aligha van még kép, mely mélyebb és komolyabb gondolatot váltana ki, mint az, amikor a nyári alkonyon a tarlót szántó földműves kiemeli tisztára, fényesre simított ekevasát a barázdából. A déli hirtelen zápor messze jár. A komor felleg széleit a láthatár peremén rózsaszínűre festi a lehanyatló napnak visszasugárzása. És ő tenyerébe csípve ingujjának végét, letörli azzal verejtékes homlokát. Azután felegyenesedve nyugatra tekint, kémleli a holnap lehetőségeit. Még felújul egy-két villanás az estre forduló homályban, de ő r