Köncs Boldizsár: Neofita benyomásaim (Budapest, 1913)
Főm. t.! Tt.! A nyughatatlanságnak, a türelmetlenségnek, mégis talán helyesebben szólva: a mohó tudásvágynak szavai hangzottak el egyik legutóbbi munkánkon egyik neofita testvérünk ajkairól, amikor a felolvasó testvér egyrészt híven feltárta azt a tátongó űrt, amely az ő tudása világában, szabadkőműves ismeretei körében, és természetesen minden neofita testvérében, aki, mint ő, illetőleg mi valamennyien, legfiatalabb neofitái e páholynak, kik még csak alig néhány havi szabadkőműves múltra tekinthetünk vissza, természetszerűleg megvan, másrészt kifogásolta azt a lassú tempót, amelylyel mester- és legénytestvéreink, tehát tulajdonképen maga a páholy ezt az űrt a kellő és szükséges tartalommal kitölteni igyekszik; — magyarán mondva tehát jól megmosta mester- és legénytestvéreink fejét. Az az igazi szabadkőművesi szeretet, amelylyel páholyunk ezt a felszólalást fogadta és vele nyomban