Szöllősi Zsigmond: Küzdelmes napok (Arad, 1911)
Szentélyeink ajtain profán módon dörömböl a magyar levegőégen végigviharzó fergeteg. És csodálatos: idegenek, kívülállók, tegnapig közömbösek, ma ellenségek óvnak, figyelmeztetnek parlamentben, újságokban, gyülekezetekben a jóakarat kérő, követelő és fenyegető hangján, hogy zárjuk el ablakainkat és napkelettel szemben feltáruló ajtainkat, védjük meg nemes hagyományainkat a kint zúgó, jajongó, forrongó viharok elől. Tegnapig közömbösek, ma ellenségek óvják szentélyünket: ajtót ne nyissunk a profán kopogásra. És szentélyeinken belül is profán módon kopognak olykor a szívek. Ahogy az utca vihara a falakon keresztül is megremegteti a mindenütt egy levegőt : bölcseség, szépség és erő három világa néhol ijedten megremeg és visszhangja támad bent a külső jajongásnak : zárjuk el ajtóinkat és húzzunk hangfogó sötét táblákat ablakaink elé, mert ránk tör a profán vihar és kioltja világosságaink fényét, megtépi szentélyünk diszeit és oszlopainkat megrázván mint ama Sámson, fejünk fölött romokba zúdítja az alkotó munka templomát. Alkotás — rombolás . . . Ez a két jelszó, amely körül kint és bent összecsapnak az ellenfelek. Alkotás-e az, amit az új, a radikális szabadkőmívesség végez, avagy pusztító romba-