Szalay Károly: A szabadkőműves világszövetség alapvető elveiről (Budapest, 1917)
illúziókat szétfoszlatni s főleg olyanokat, melyekhez fontos kulturális s humánus intézmények készséggel vállalt szolgálata fűződik s a lelkek magasratörő vágyát növelni hivatottak, mindenkor hálátlan foglalkozás volt s bizonyos fájó érzéseket szokott kiváltani a lélekben. S hogy én mégis ily értékes illúzió eloszlatására vállalkozom most, azért történik, mert a háború után föltétlenül bekövetkező átértékelések a szabadkőművesi világszövetség tekintetében is meg fogják követelni bizonyos határkérdések leszögezését, idáig ködbevesző törekvések reális megalapozását s azt hiszem, mindnyájunk örömére szolgálna, ha ebben a nehéz és rendkívül bonyolult kérdésben — mint már néhány évvel ezelőtt is, —■ a mi Comenius páholyunkból hangzanék el az első, komoly tanulmányon alapuló tájékoztatás, mely esetleg irányítóan folyhatna be e nagy horderejű kérdés internacionális tárgyalásába is. Az illúzió, melyről szólani fogok a szkcsi világszövetség nem létező és idáig soha nem is létezett feltevésén építette rózsaszínű fellegvárát, de amelyről el kell ismernünk, hogy mint ilyen is, bizonyos jóleső meleggel árasztotta el lelkeinket. És hogy is ne! Sejteni, tudni azt, hogy e keserves küzdelmek színterét képező földgolyón élő, másfélmilliárdnyi ember