Geőcze Sarolta: Az ezeréves ország (Budapest, 1920)
Az olvasóhoz
nyilan érzünk, amit mindnyájan gondoltunk. Mindnyájunk szíve ver benne. Benne ég a megalázott, büszke magyar lélek minden keserve. Azért talán megtalálja az utat a te szívedhez is, magyar testvérem. Szívtől a szívhez. A nevemet csak azért írtam alá, mert itt-ott éles, itt-ott vág, az elevenbe íb , de a felelősséget nem, oszthatom meg mással. — Nem bántani akartam vele. Csak felrázni a lelkiismeretet. Mert nagyon mélyen elaludt; ez az alvás oly mély, hogy már-már tetszhalál. Kivált a férfiaké. Ez néha majdnem kétségbeejt. Mikor látom, hogy marcangolják egymást s egymásban a nemzet becsületét. És mikor látom, hogy hitvány hívságért, még hitványabb haszonért készek áldozatul dobni magát a hazát. Idegentől nem féltelek én, magyar fajom. Csak magadtól. Csak a turáni átoktól. Magyarom, mikor eszmélsz magadra? Mikor találod meg a jobbik lelkedet . Én ahhoz akarok szólni. Akkor olvasd el ezt a könyvet, ha az szólal meg benned , akkor megértjük egymást. *** * * * És most még egy meleg köszönet mindazoknak, akik segítettek ezt a könyvet:kiteremni (mint ahogy a föld termi ki magából a virágot), megcsinálni (hisz még nyomdászaim is "olyan igaz magyar lélek-ekkel dolgoztak rajta). Asszony testvéreimnek, kivált annak a kettőnek, akikkel először együtt fordultunk igazunkért a külföld asszonyaihoz. Férfimunka- társaimnak, azoknak az izzó lelkű, de hideg, józan bírálattal dolgozó magyaroknak, akik az adatokat szolgáltatták , akiknek köszönhetem, hogy ez a ■ könyv komoly hitelességre tarthat számot, sőt egyben-másban forrásmunka is. , És most menj utadra, kis könyvem. Isten áldása legyen rajtad és olvasóidon. Találd meg az utat szívükhöz! Budapest, 1920. december 18.