Dunakanyar, 1985 (21. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 1. szám
nek használt Ördögszigetéről olvastakat idézte fel. Azét az Ördögszigetet, ahol Dreyfus töltötte igaztalanul megvádolva nevezetes fogságát, ahol esténként a lenyugvó nappal együtt hunyt ki a túlélés, a visszatérés reménye. A Csepel-sziget e része 1944- ben valóban Ördögszigetté vált. A Tsuk-telep után itt újabb szigorú rendszabályok, ostoba, de életveszélyes fenyegetések következtek. Majd éjszakánként a bombatámadások rettenete után vakon és süketen, halálosan kimerült idegekkel forgolódtak a foglyok ázott szalmavackukon. A magyar Ördögszigeten, a Horthyligeti internálótáborban „szabotáló” napszámostól a „rémhírterjesztő” vezérigazgatóig szinte valamennyi társadalmi réteg képviselve volt. De jutottak ide ügyvédi kamarából kizárt jogászok, továbbá számos orvos, mérnök és tudós is, akik kegyetlen üzemellenőrök felügyelete alatt az újkor rabszolgáiként dolgoztak reggeltől estig a romos repülőgépgyári üzemekben. A szerencsétlen embereket gyakran nemlétező mulasztásokért pofozták, gumibottal ütötték és ezerféle módon megalázták. Volt, akit azért vertek véresre, mert „nem tisztelgett szabályszerűen” a főüzemellenőrnek, volt, akit büntető futás alkalmával vertek puskatussal halálra s huszonketten voltak, akik a légnyomástól beomlott nyílt futóárokban végezték értelmetlenül életüket. Az utóbbiak tragédiája 1944. július 30-án, vasárnap történt. A tábor egy része az előző napi tífuszoltástól lázas volt, mikor délelőtt tíz órakor a szirénáik légiriadóit jelezték. A több száz főnyi internáltat a futóárkokba terelték, akik az angolszász gépek jól ismert szaggatott mozgása hallatán a futóárok mélyére lapultak. A légierődök csapásai a közeli hangárokat, a repülőteret érték. A sikító, sivalkodó, kromatikus vijjogó hangok közepette sorra tompa dördüléssel csapódtak be a bombák, sziszegve fecskendeztek a szilánkok. Rengett a megsebzett föld, az óvóhelyekről kitiltott, rettegő kényszermunkások keskeny szabadtéri árka szinte imbolygóit, mint törékeny lélekvesztő a viharos tengeren. A szigetszentmiklósi gyártelepet hat hullámban érte légitámadás. Homokgejzírek lövelltek a becsapódások nyomán az ég felé, forró és fojtogató füstszag nehezedett a levegőre. Még sűrűn géppuskáztak a vadászgépek, mikor a táborlakók észrevették, hogy az „óvóhelyül” szolgált árok egy szakasza beomlott, s számosan közülük az agyagos homoktakaró alá kerültek. A hatalmas bombakráterek között lázas ásás indult a fuldoklók kimentésére. A segítség huszonkét társuknál azonban már későn érkezett, ezenfelül a régészektől és a légnyomástól negyvenen szereztek súlyos sérüléseket. Az 1944. július 30-i bombázások után az internáltak körletét a hadiüzemektől némileg távolabb költöztették és az éjszakai légiriadók esetében engedélyezték a foglyoknak is a gyári bunkerek igénybevételét. A kényszermunkások idegei azonban augusztusban már pattanásig feszültek. A bombapszichózissal párban járt a deportálástól való félelem. Tény, hogy csak dr. Vajda Ernő (aki maga is internált volt), a tábor egyik csoportparancsnoki beosztottja bátorságának és leleményének köszönhető, hogy a Gestapo nem tudta egyszerre és együtt Csepelről valamelyik náci halálgyárba szállíttatni az internált magyar újságírókat. Vajda előzőleg megtudta, hogy egy vasárnap két gépkocsi érkezik Kolosváry-i Borcsa és társai áldozataiért. Az adott napon Vajda egy erdőben rejtette el az újságírókat a Gestapo tisztje elöl. A náci tiszt emiatt nem tudta elszállítani a kiszemelt csoportot, amely eképp „lekéste” a parancsban megjelölt transzportot. A Horthy-ligeti internálótábort a magyar belpolitikai változások egyik jeleként, a Lakatos-kormány egy gesztusaként, a fiaskóval zárult „kiugrás” előkészítése időszakában oszlatták fel. A kiküldött belügyi bizottság 1944. augusztus 30-án folytatta le a hivatalos eljárást, mikoris lezárult a „horthy-ligeti” újságírók kálváriájának harmadik felvonása. Hátra volt azonban az akkor még ismeretlen finálé. A tragikus október 15, melynek következménye volt, hogy közülük csak tizenkilencen érték meg a várva-várt felszabadulást. Az üzem 1944-ben