Kogutowicz Károly: Dunántúl és Kisalföld írásban és képben (Szeged, 1930)
Tájleírások - Mezőföld
találunk. Székesfejérvár alatt a Balatonig és Simontornyáig, viszont az egész terület túlnyomóan egyházi birtok, a székesfejérvári káptalan, veszprémi püspökség, pálosok, premontreiek kezén. A Sárvíz völgyében Szabadbattyán, Polgárdi, Aba, Sárszentágota, Töbörzsök, Hatvan, Timód, Sárbogárd, Sárszentmiklós, Örs, Bács, Rétszilas, Alap, Sáregres, Cece, Igar, Szentiván, Vajta, Dorog, Kajdacs, Hidvégbesenyő telepek. Viszont fönt a mezőföldi fennsíkon Kajtor, Perkáta, Sárosd, Jakabszállás, Hantos, Venying, Mélykút, Újszállás, Előszállás, Karácsonypuszta *) kún szállások. A már korán letelepedett besenyőkről (szolgákból lett nemesek) a XIII. és XIV. sz.-ból való okleveleink tesznek említést. Külön ispán alatt éltek, a megszállt területet legelőül használták. A XV. sz.-ban különállásuk megszűnt, nemzetségbe, vagy a jobbágyságba olvadtak be. Az első kun letelepedést a XIV. sz.-ra tehetjük. Hantos volt a kun kapitány székhelye. Különállásuk a mohácsi vész után szűnt meg. Egyébiránt világi birtokos csupán a közép- és kisnemesség. Nagyobb birtoka volt a Rozgonyi családnak és Kővágóőrsi Györgynek, a Batthyány család ősének. A Mezőföld D-i részén a Rátold nemzetség birtokait találjuk (Paksi és Szemere családok, a Györkönyi család és a Marótiak). Nagyobb birtokaik voltak a bencéseknek, a fejérvári és veszprémi káptalannak. A veszprémi részen, az egyházi birtokok tengerében, a világi birtokok teljesen elvesznek. Megemlítjük a marcali Farkas, berzencei Lorántfy, keményfalvi Török, endrődi Ányos, Bothka, osztopáni Zöld és a Bajcsi családokat, stb., stb. Viszonyok a török Az 1720. évi összeírás szerint 33 községben volt pusztítás után, összesen mintegy 12.000 lakos, 1 km2-re tehát mindössze 3 lakos jutott. A József császár korabeli színes térképeken a többi tájtól feltűnően elütő képet mutat ez a vidék. A 136. számú térképen igyekeztünk ezeknek a régi térképeknek az adatait összevontan szemléltetni. Az első szembeszökő jelenség az, hogy már a XVIII. sz.-ban sem volt ezen a területen számbavehető erdőség. Jól mutatja továbbá ez a térkép, hogy a Sárvizek és a Duna mellékén mekkora területeket árasztott el állandóan a víz. A legfeltűnőbb azonban az, hogy a rétek és legelők szinte szabályosan zárt foltokat alkotnak a községek körül, a szántóföldek a községhatárok külső részeiben foglalnak helyet. Ebből nyilvánvalóan kiderül, hogy a lakosságnak főfoglalkozása az állattenyésztés volt. A régi térképekről sok érdekességet olvashatunk le. Mindenekelőtt feltűnő, hogy magán a mezőföldi fennsíkon is elég sok a vízállásos rész. Kápolnásnyék környékéről pl. mocsaras mezőket, Seregélyes fölött igen mocsaras patakot, a falu mellett keskeny, hosszú tavat említ. Karácsonyszálláson, Előszálláson, Bikács, Tápépuszta környékén duzzasztott malomtavakat sorol fel. Alsóalap, Tengelic környéke mocsaras, Sárszentágotát teljesen körül *) Egyszerűség kedvéért a mai helyneveket közöltem.