Dunántúl, 1912. december (2. évfolyam, 275-299. szám)

1912-12-01 / 275. szám

2. oldal páholynak és jó barátja Ferrernek,­ aki még képviselőjelöltnek is fellépett köztár­sasági programmal. Ennek volt egy na­gyobb földbirtoka, ezt apróbb bérletekre osztotta, s ezeknek is csupa anarchista ne­veket adott. Ezen bérletek egyikén állott a híres major, mely Bonnot és társainak volt a barlangja, melyet oly véres küzde­lem árán vett be a rendőrség. Nemsokára rá elárverezték a hírhedt bandita könyv­tárát, mely csupa sociológiai és anarchis­ta­ munkákat tartalmazott. Egy órával ha­lála előtt a gyilkos gonosztevő még dolgo­zott a saját emlékiratain, a hírhedt bar­langban, s így fejezte ki erkölcsi alapel­vét: „Jogom van úgy élni, amint nekem tetszik!“ Íme egy másik kép: Egy reggel, bor­zasztóan megcsonkítva és meggyilkolva találtak ágyában egy öreg gazdag, de fösvény úriasszonyt. A jelek arra mutat­tak, hogy a gyilkosok még a házban van­nak elrejtőzve, és hogy a gyilkosságot, mely rablással volt súlyosbítva, többen követték el. Eléggé bizonyítja ezt egy bő lakomának a maradványa, melyen sokat ihattak. Azonnal zajt ütöttek és a nép kö­rülvette a házat. Megérkezik a csendőr­­ség, átkutatják a házat, egyik ajtót zárva találták s amint feszítették, belülről egy revolverlövés hangzott el. Egy csendőr visz elő, mire egy nehéz test zuhanása hal­latszik az ajtó mögött, bemennek s a leg­nagyobb megdöbbenéssel kit ismernek fel az agyonlőttben? A meggyilkoltnak uno­­kaöccsét, egy előkelő fiatalembert, kit az egész város ismert, kit senki sem mert volna gyanúsítani, ki mérnöki tanulmá­nyokat végzett és gyakran meglátogatta a nagynénjét, fele pedig spanyol zsidó, akiknek ősei a 16. században vándoroltak ide Spanyolország­ból. A szalonikis viszonyok egyik alapos ismerője erre vonatkozólag a következőket írja: Szaloniki a világ egyetlen városa, mely hivatalosan is zsidó jelleggel bír. Nemcsak a lakosság többsége tartozik a zsidó felekezethez,­­ hanem a város egész élete, minden hivatal, a magán és állami intézmények az ottani zsidóság követelmé­nyeihez alkalmazkodnak, így a törvényes munkaszünet Szalonikiben a szombat és nem a péntek, sem pedig a vasárnap. Szom­baton sik­ csend uralkodik Szalonikinek kü­lönben mozgalmas utcáin; egy kocsi sem jár az utcán, mert a kocsisok mind zsidók. A kikötőben szünetel minden munka, mert a hordárok zsidók. Szalonikiben szombati napon egy hajó sem köt ki, sem onnan el nem indul, mert e napon nem találna segítő kézre. Az összes üzletek zárva vannak. A kávéházak üresek, mert a szaloniki zsidó­ság szombaton nem megy kávéházba. A különben oly zajos város mintha kihalt vol­na a zsidó ünnepek napjain. Csak a tenger­parton és a város más sétahelyein lehet lát­ni ünnepi ruhába öltözködött embereket. Sárga, piros, kék kaftánok tömege vonul el a szemlélő előtt. A hétköznapi szürke gú­nyát az ünnepi köntös váltja fel. Az éke­sebb nők és még igen sokan a népből is ré­gi festői viseletükben, gyönggyel átfuttatott pártában, mely a ház derekáig ér, színes mellkendőben, hosszú, oldalt ketté hasított szoknyában jelennek meg. Húsvét s a sátoros ünnep nyolc nap­ja alatt megszűnik minden élet. Sokan el is utaznak. Csak az egymást beláthatatlan sorban követő sátrak alatt nyüzsög az élet, ott tanyázik az őszi sátoros ünnepek idején egész Szaloniki lakossága. Ez a nép öröm­ünnepe, mikor elhagyják a szűk, dohos it­nagy vizsgálatot tartottak, de sem­mi újabb nyomot sem tudtak felfedezni. Megállapították tehát, hogy az unoka­­öccs volt a gyilkos és lezárták az esetet, midőn egy váratlan esemény újból felszín­re vetette azt. A gyilkosnak nővére, aki tanárnő egy felsőbb leányiskolában, kér­vényt nyújtott be fivére rehabilitátiója ér­dekében. És mire alapította e kérését? Talán fivére ártatlanságára? Épen nem! Megelégedett azzal, hogy a gyilkosságot egy banda követte el, megengedi, hogy fivére is tagja volt annak, de ő csak előké­szítette a dolgot, bevezette a gyilkosokat, de a saját kezével nem ölte meg a nagy­nénjét A többiben pedig nem lát egye­bet, m­int egy sajnos ifjúkori botlást. íme, igy gondolkodik egy magasabb képzett­séggel bíró hölgy, s erre van bízva az ál­lami iskolában a fiatal leányok nevelése! Ilyen körülmények között meglepő, ha bűn bűnre halmozódik össze. Mit szól­junk arról a leánynevelő intézetről, mely­nek igazgatónőjét elfogták, mert az a gya­nú merült fel ellene, hogy saját férjét gyil­­koltatta meg cinkostársai által s e cinkos­társak maguk az intézet tanárai voltak. Vagy mit szóljunk ahhoz a hamis pénzverő bandához, melyhez legelőkelőbb családok sarjai tartoztak, s ezek adták ki, hozták forgalomba az anarkisták barlangjaiban vert pénzt. Avagy csodálkozhatunk-e a hírhedt Humber pörön, mikor egy száz milliós örökségről koholt mesével annyi embert becsaptak. Ha az erkölcstelenség és cinizmus még tovább terjed, lassan kint odajutunk, hogy maguk a pénzügyminiszterek lesznek a pénzhamisítók. Nemrég egy pénzhamisí­tót tartóztattak le a barlangban, aki tog­cákat, az alacsony faházakat és szellős sát­rakba költöködnek, melyeket kint a Var­­dár folyó partján vagy a temető dombján ütnek fel. Minden család egy sátor alatt la­kik és esténkint, mikor kigyúlnak a lángok, a temető fehér márványkövei szikráznak a rávetődő lámpák fény­től és úgy látszik, mintha a holtak együtt volnának az élőkkel. A távolban még ragyog a hófödte Olim­posz vérvörös kúpja, amint a nap utolsó su­garai rajta megnyugodnak, míg­­enn a mély­ségben már komor sötétség uralkodik. S felhangzanak a régi zsidó­ énekek, a pana­szos dallamok, amint ezeket még az ősök énekelték, mikor kiüldözték őket kincses Hiszpániából Andalúzia tejben-mézben fo­lyó mezeiről. Négyszáz éve annak, hogy Szaloniki zsidó lakossága megvetette lábát itt a Vá­­dár-folyó torkolatánál, az Olimposz égbe­­nyúló csúcsai alatt. És e négyszáz év alatt, a zsidóság számtalan kolóniát bocsátott az egész Balkánra, hol most mindenütt a sza­loniki spanyol zsidók utódai kereskednek és gazdagodnak. A legsajátságosabb, hogy e hosszú időn át is, idegen nemzetek között, idegen nyelvek tömegében megőrizték nemcsak spanyol nyelvüket, melyet még elég tisztán és nyelvtanilag helyesen be­szélnek, hanem ősi szokásaikat, dalaikat, hagyományaikat, legendáikat. Felettük szin­te észrevétlenül haladtak el a századok. Csupán a modern idők ütöttek rést az ősi szellemen. Első­sorban nyelvük forog ve­szedelemben. Spanyol zsidó­ iskola nincs. Az ifjúság francia nyelvű iskolákba jár, me­lyeket a párisi Alliance Universelle Istraé­­lite tart fenn számukra és ahol csakis fran­ciául tanulnak. Egyébként is a modern élet, üzleti forgalom a francia nyelv használatá­ra utalja őket. A műveltebbek egymás közt nem is használják többé a spanyol nyelvet, tudor volt, akár csak nálunk a híres Takács Zoltán. Ha egy ember, ki ötven év előtt meg­halt most fölébredne és elmondanánk neki ezen eseményeket, szemenszedett hazug­ságnak tartaná azokat. Pedig ezek még csak halvány képét mutatják a valóság­nak, csak gyenge leírásai az igazságnak. De hát minő más eredménye is lehetne annak, mikor az iskolában az erkölcs kö­zömbös voltát hirdették és vakmerően ta­gadnak minden különbséget a jó és a rossz között. Íme ide vezet a laikus iskola, ide vezet a vallás teljes kiküszöbölése a taní­tásból. Aki mint vet, úgy arat, tartja a köz­mondás. A laikus iskola elvetette a bűn­­magot, abból nőtt ki a mai apachok nemze­déke, mely most rettegésbe tartja az egész francia társadalmat. DUNÁNTUL December 1. Vasárnap. TXIR^l­riJk. Bioskop a Vigadóban Vasárnap, 1912. december 1-én. London. Természeti felvétel. Auguszt a pokolban. Kacagtató bohózat. Magyar film! Magyar film! A tata mint dada. Bohózat. Császár Katonái vagy a Tiszti becsület. Nagy dráma 3 felvonásban. A mozi kellemesen fűtve van. Előadások kezdete délután 5 órától este 11 óráig, mely így előbb-utóbb teljesen ki fog veszni, amint ősi festői ruházatukat is most már csak az öregek hordják, míg a fiatalság európai ruhában jár. Legfeljebb a piros fez az egyetlen kapocs még a Kelet és Nyugat között, melyet külsőleg is föntartanak. Gazdagságuk és befolyásuk ellenben egyre növekszik. A török uralom legerősebb támasztékát találta bennük. A zsidóság adó­ját pontosan megfizette, kötelezettségének eleget tett s a török nem háborgatta sem állásában, sem egyéb szokásaiban. A váli (török kormányzó) után a zsidó főrabbi volt a l­eghatalmasabb úr Szalonikiben, ki­nek szava nemcsak a zsidóság, hanem a vá­ros többi lakosa előtt is megdönthetetlen tekintélyű volt. Ha most a város átadása után, meg­­akarnók rajzolni a perspektívát, biz az a zsidóságra nézve nem a legkedvezőbb. A helyzet képe meg fog változni, mert görög és zsidó elkeseredett üzleti ellenfelek egész a késnyélig. S ámbár a görög sem vona­kodik magáévá tenni az elvet: az üzlet az üzlet, az államhatalom szelíd vagy nem sze­líd nyomása sokat tehet e téren. Szalonikiből, a zsidó-szabadkőműve­­sek köréből indult ki 4 évvel ezelőtt az új török mozgalom szellemi, magán és közjogi téren, amely ígéreteit be nem váltva, ma egyre több hívét veszíti Törökországban és Európában. A török egyetlen ellenfelét sem vetette meg annyira, mint a görögöt, akit annyiszor könnyű szerrel kegyetlenül el­­násságolt. Most a görög trónörökös bevo­nulván Törökország második fővárosába a hadsereg élén, a görög kereskedők pedig üzleti élelmességével ebbe a jelentős kikö­tő­városba, valóban sunyi mosollyal dúdol­hatják az operettszöveg részletet: Mi görö­gök nagy ördögök. , Dr. Veterán.

Next