Dunántúl, 1933. október (23. évfolyam, 224-248. szám)
1933-10-03 / 224. szám
Kedd, 1933. oktíl«r 3. DUNÁNTÚL1 m APOLLO fggy TELEFON 2046 Kedd- október 3. Utoljára ! A budapesti FORUM filmszínház ezidei legnagyobb sikere ! Grandiózus attrakció ! Csak IS éven felülieknek! Dübörög a Föld (Halálos szerelem) Két szív csodálatosan finom, megindítóan mélységes szerelme. Rendezte: frank fiorrage. Főszereplők: Helena Hayes, Garry Cooper, Adolphe Menjou. Történik a világháborúban, az olasz fronton, a Piave mellett. Érdekes riport a világ minden tájáról. Híradó. Parkmozi: Kedd, október 3. szünet. Öt község népe vett részt a szentlőrinci gyermeknapon A bevétel közel 200 pengő Pécs, okt. 2. — A Stefánia Szövetség szentlőrinci fiókja nagyszabású gyermekünnepélyt rendezett vasárnap a vásártéren. A rendezőség, élén Bognár Gyula főszolgabíró elnökkel és Rakovich Ödön dr. orvossal, napokon át sokat fáradoztak, hogy az ünnepély minél fényesebben sikerüljön. Az eredmény nem is maradt el, mert az ünnepélyen ott volt Szentlőrinc és a szomszédos öt község népe igen nagy számban. Ott volt Pécsről Cholnoky Ferenc dr. a Stefánia Szövetség lelkes igazgatója, is. Az ünnepély délután fél 3 órakor.Színes felvonulással kezdődött. A lutefánia-fiók agilis védőnőjének ötletessége olyan szemgyönyörködtetően színes képet varázsolt elő a felvonulással, amely sokáig emlékezetes marad azok előtt, akik látták. A felvonulásban részt vettek a felvirágozott kocsikon a csecsemők, a magyar ruhás iskolások és óvódások. A rendezőség jóvoltából volt tombola, süteményes sátor, ingyen uzsonna, büffé és hamisítatlan falusi fúvós zenekar is. A zsűri díszes okmányt, adományozott a következő anyáknak: May Sándornénak, Hám Mátyásnénak, Lázár Gyulán érték, Loca Józsefnének, Takács Lászlónénak, Szabó Borbálának, Hegedűs Ilonának, Tóth Jánosnénak, Hitter Jónásnénak, Varga Józsefnénak, Bagoly Lajosnénak és Tímár Dánielnénak. Az iskolások részére a Dunántúl gyermekmozgalmának vezetője Géza bácsi rendezett műsort mesével, tréfás fejtörőkkel, szavalatokkal és a kitűnő tanulók megjutalmazásával. Az ötven jutalomkönyvet a Dunántúl adta erre a célra. A vásártéren egészen az esti órákkig színes, eleven élet hullámzott. A sátrakban minden elfogyott. A bevétel közel 200 pengő volt, amelyből a kiadásokat leszámítva 150—160 pengő jut a Stefánia szentlörinci fiókjának. — Betiltották a csehek Kassán és Pozsonyban a magyar nyelv használatát. A csehek a statisztika meg- hamisításával betiltották Kassán és Pozsonyban a magyar nyelv haszná- latát azzal az indokolással, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Kassán és Pozsonyban a magyarok száma nem üti meg a törvényben előírt húsz százalékot s így nem illeti meg a magyarokat a kisebbségi jog. A felháborító eljárás nemcsak a megszállt Felvidéken, de mindenütt a legnagyobb megütközést keltette és a közvélemény kíváncsian várja a jogtalanság megtorlását. Betörő lessz Mindez néhány nappal ezelőtt derült ki, amikor Simont és két elszánt cimboráját, Tompa János 32 év-es györgypusztai és Söllei György 19 éves mágocsi földműveseket a csendőrség letartóztatta. De még egyéb érdekességek is kitudódtak Simon előéletéből. (A csendőrség megállapította, hogy éveken át Amerikában élt de nem boldogult az Újvilágban és visszatért Magyarországra. Évekkel ezelőtt, mivel a gazdálkodásból nem tudott meélni, rendőri szolgálatra jelentkezett. Fel is vették, a próbaszolgálatot szabályszerűen letöltötte, de nem véglegesítették. Erre visszatért Kispusztára, ahol vadházasságra lépett egy mágocsi nővel és kényszerűségből újra gazdálkodni kezdett. De nem volt megelégedve sorsával. Gazdagságra, kényelemre és izgamias kalandokra vágyott, így érlelődött meg benne a gondolat, hogy betöréseket hajt végre. Tervébe beavatva az Amerikából visszatért * Tompát és Selleit, akiket valósággá kitanított a betörőmesterségre. Simon, mint volt rendőr betekintést nyert a bűnözök világába és emlékezetébe véste azt, hogy a betörő csak akkor érezheti magát biztonságban, ha sohasem hagy áruló nyomot a bűntett színhelyén. Ezért első dolga volt gumikesztyűket vásárolni úgy a maga, mint a társai részére, hogy a csendőrség ne tudjon majd ujjlenyomatot készíteni róluk. Ilyen alapos felkészültség után 1931 tvaszán kezdte meg működését a betörő, a rendőrből banda. A terveket Simon dolgozta ki és ezeknek végrehajtása több mint 60 esetben sikerült. A három fegyveres betörő Mágocson, Kardon, Sásdon, Szászváron, Tevelen, Komlón, Csurgópusztán, Nagykondán és még számos beranyúji és tolnzi községben követett el betöréseket. Különös előszeretettel hatoltak be a templomokba, ahol a perselyeket fosztották ki és az értékes arany és ezüst kegyszereket vitték el. Nem riadt viszsza a jegyzői irodák és vadászkastélyok kifosztásától sem, mert tudták, hogy a várható zsákmány megéri a kockázatot. Brandt Vilmos országgyűlési képviselő csurgópusztai vadászházét is ők rabolták ki, ahonnan több drága vadászfegyvert és ■ töltényeket vittek el. Egy héttel ezelőtt a mágocsi zsinagógába törtek be, ahonnan a frigyszekrényt, vitték el, szeptember 27-én hajnalban pedig a mágocsi jegyzői irodába „látogattak el." ' ’A második mágocsi betörés volt az utolsó ténykedése a bandának. Ugyanis a csendőrök már ezt a betörést megelőzőleg tudták Simonról, hogy agyafúrt bűnözővel állnak szemben, de bizonyíték hiányában nem vették őrizetbe. Simon ugyanis a gyanúsításokkal szemben konokul tagadott ,és alibit igazolt. A házkutatások sem vezettek eredményre, mert a volt rendőr lakásán semmiféle idegen dolgot nem találtak. 3. oldal. «iBBBaaaBiBESEjraonRBBaasaBBBa&BBtaaBSaaesBBBi § A budapesti RoyalApollóval egyidőben!m Szerdától kezdve csak a PARKMOZIBAN ! Gárdonyi Géza TM nemesvezetű MAGYAR filmje, A BORo A nemzet nagy művészeinek felléptével. EBBE aZLETÜNKET filmi bővítjti festépítés tartama alatt valódi gyapjú divatkalapok 5 P-fot külföldi nyulszerkalapok 12 P-től. Kertész T. cégnél, Pannónia szállóssal szemben. Fiók üzletem nincs Revíziós mozgalom nélkül sohasem lesz feltámadás. Leszerelt rendőr vol a Tolnát és Baranyát végig fosztogató betörőbandának Kilenc vadászpuskát, hat forgórosztolyt és rengeteg lőszert talált a csendőrség a banda rejtekhelyén KSt év esisszt heatvaszkút b&törést kö vetetf &! #§ weakm®r& hüffvs&&w&tk®x®i Pécs, okt. 2. — A Dunántúl vasárnapi száma már hírt adott arról, hogy a mágocsi csendőrörs a pécsi csendőrnyomozó alosztállyal karöltve hónapok óta tartó nyomozás után ártalmatlanná tette az utóbbi évek legvakmerőbb betörőit. A háromtagú, bűnszövetkezet 1931 óta a betörések e® lopások égés sorát követte el, végig fosztogatta Tolnát, Baranyát és többezer pengő értékű zsákmányt harácsolt össze. A csendőrség egy esztendeig szinte tehetetlenül állt a bandával szemben, melynek tagjai hihetetlen ügyességgel dolgoztak. , Áruló nyomot nem hagytak maguk után, a lopott értékeket, nem adták orgazdák kezére és így rendkívül megnehezítették a bűnügyi hatóságok munkáját. az egymást követő betöréseket Simon pécsi csendőrnyomozó alosztály legügyesebb emberei kapcsolódtak bele a nyomozásba. már alapos gyanú merült fel arra vonatkozólag, hogy az egymást követő betörések Simon Ferenc 33 éves földmíves és egy vagy több bűntársa követték el. Simon a Mágocshoz tartozó Kis pusztán lakott saját házában, és két-három holdas birtokán gazdálkodott. Ezzel tévesztette meg a pusztaiakat, a mágocsi ismerőseit és a csendőrséget is. Mert senki sem merte volna gondolni, hogy Simon, aki napközben földjén dolgozott, a nehéz napi munkája után nem tért pihenőre, hanem fegyvert vett magához és titokzatos éjszakai kirándulásokat tett. Az ugyan feltűnt egyeseknek, hogy néhaj napokig távol volt otthonától, de a kérdezősködőknek azt válaszolta, hogy vásárokon járt és kupeckedett, hogy néhány pengő keresetre tegyen szert. Természetesen ezt is elhitték neki a szomszédok, akik most megdöbbenve vették tudomásul, hogy a becsületesnek tartott H,a Simon kettős életet élt. Nappal szorgalmaz gazda, éjjel pedig betörövteér-'veyés, Posztó és bélésáruk kizárólagos szaküzlet Páll Ödönnél Pécs Széchenyi tér 18 sz. A csendőrség ekkor már látta, hogy Sír,raont és társait , csak úgy lehet elfogni, ha tettenerik. Szeptember 27-én eede csendőr-detektivek álltak lesbe a bandavezér lakása körül. Amikor Simon elindult hazulról, a nyomába szegődtek. Mágocson a vezért már várta egyik címűbórája. A két betörő előbb két gazda háza előtt ólálkodott, de a lakások ablakán világosság szűrődött ki és emiatt nem kísérelték meg a betörést. Ezután mentek a jegyző íródába. Al» kulccsal kinyitották az ajtókat, és ép* pen a pénztárszekrény kifeszítésén dolgoztak, amikor a csendőrök lövésre készen tartott fegyverrel tettenerték őket. — A törvény nevében — kiáltott a parancsnok a betörőkre, akik a meglepetéstől sóbálvánnyá merevedtek és meg sem kísérelték az ellenszegülést. A következő percben már bilincsbe verték a betörőket és a csendőrparancsnokságra kísérték őket. Egy társsekérre vanó zsákmány a föld alatt Még az éjszaka folyamán megkezdték Simon és társai kihallgatását. Simon még a tettenérés ellenére is tagadott és tiltakozott az elfogatása ellen. A fiatal Söllei azonban beismerővallomást tett. Elmondta, hogy a betörésekből származó zsákmányt különböző helyeken elásták, így kerültek napfényre a két esztedő alatt összeharácsolt különböző értékek, így többek között kilenc vadászpuska, hat forgópisztoly, több láda töltény, arany kelyhek, ékszerek, ruhaneműek és ezüstpénzek. Közel 10 ezer pengő értékében. Az elásott zsákmányt vízhatlan vászonba csomagolták és így még a kényesebb tárgyak is teljes épségben maradtak. A töltényeket például tejes kannákba rejtve ásták el, az ezüst- és nikkelpénzt pedig harisnyába csavarták. A csendőrök Simon házában gyűjtötték össze a rejtekhelyekről összehordott zsákmányt, majd a bandavezét odavezették a rablótt tárgyaktól roskadozó asztal elé. — • Na Simon, hát most sem ismeri be, hogy maguk lopták mindent össze — kérdezte a csendőrparancsnok. Simon látta, hogy már nincs értelme a további tagadásnak és így válaszolt: — Mindent beismerek tiszthelyettes úr. A vallomásun egyszerre közlékeny lett. A csendőr is érdeklődésére még azt is előadta, hogy a puskáját a házitól száz lépésnyire lévő sí.* bokorban tartotta, mert az biztos volt abban, hogy a