Dunántúli Napló, 1957. október (14. évfolyam, 230-255. szám)
1957-10-01 / 230. szám
2 NAPI . Tiltakozó nőgyűlés A nagygyűlésen budapesti vendégek is részt vesznek és a nagygyűlést is budapesti elő- ♦ adó tartja. A nagygyűlésre a városi nőszövetség ezúton is meghívja Pécs város dolgozó nőit és leányait. őszi hangversenyek A KISZ és a szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Háza a Pécsi Rádió közreműködésével őszi hangversenyeket rendez, világhírű művészek előadásában, mikrobarázdás hanglemezekről. — Négy sorozatra lehet bérletet váltani: A sorozat: Beethoven összes szimfóniái és versenyművei. " B-sorozat: Operák: Don Juan, Varázsfuvola, Lammermoori I.u- rola, Rigoletto, Othello. ♦ C-sorozat: Oratóriumok: Händel: Messiás, Verdi: Requiem, Beetho- ♦ ven: Missa Solemnis, Bach: Mag- Snificat, Mozart: Requiem, Bach 1957 OKTÓBER 1 A művelősüy helyzetét és feladatait tárgyalta meg a megyei tanács Hétfőn délelőtt 10 órakor a megyei tanács kultúrtermében megyei tanácsülés keretében a művelődésügy helyzetét és feladatait tárgyalták meg. Az ülésen a megyei tanácstagok, Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács v. b.-elnöke, valamint a művelődésügy területén dolgozók vettek részt. A megye művelődésügyi hely mt fokozatosan átalakítani. Ebben a tárgykörben Takács elvtárs beszélt még a hitoktatás problémájáról, a politechnikai képzésről, az iskola és a társadalom kapcsolatáról, az általános és középiskolai iskoláztatásunk helyszámú bevonása a művelődési zetéről, az oktató-nevelő munházak munkájába. Az ellenforradalom művelő- tárgyi feltételéről, majd Ezután foglalkozott a hiradési életünkben is rendkívüli ralt®rt a népművelés helyzetét asos művészettel, képzőművézetet és a feladatokat Takács Gyula elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője ismertette. Nagyobb jogkört kapnak a községi tanácsok székkel, írókkal, a könyvtárhálózat helyzetével és megyénk sajátos jellegéből adódó néhány feladattal, például a múzeumok műemlékvédelem kérdéseivel, károkat okozott. November 4 után is még sokáig hatottak, és részben ma is hatnak rágalmai, zavartkeltései. Sőt, bizonyos vonatkozásban —mint ismeretes — a művelődési életben mélyedve behatoltak. A jó munkához jó káderek mint társadalmi életünk más ... . területeire és návfendtat tar- szükségesek - mondotta: - tották, tartják pozícióikat . Népművelési dolgozóink több Maga az a tény, hogy hibáinsége képes feladata jó megöl- követték. Számos hozzászólókat kihasználva hatalomradására, egy részük azonban elbeszélt arról, hogy iskoláinkjuthatott az ellenforradalom. . .., ban eredményesebben folyjék önmagában is növelte a szó- kedvetlenedett, többen nem a politikai nevelés. Megembcializmusban való csalódottság hajlandók népművelési műn- tették, hogy a diákotthonokat, jóhiszemű emberek előtt kár végezni. Az ellenforradasban kevésbé használják ki a is bizonyítani látszott a „szó- i«-, és az azt követő idő elatt» tanulók nevelésének lehetősécialista művelődés csődjét" ' gét. Böhönyei Gizella nagy-Helyette azután világosan ki- bebizonyosodott, hogy népmuharsányi pedagógus a falusi Művelődésügyünk általános helyzeté kenységet tudjunk diákotthonainkban kialakítani úgy, hogy az ne menjen a tanulmányi munka rovására. Megyénkben az idei tanévben A városi nőtanács október 23-án, csütörtökön este 6 óra-í szetesen ennek feltétele,hogy selejtes művek ne kerüljenek:^ nagyszabású tiltakozó nő-1 eleven közösségi életet, élénk elvanásra. * T.Tf,„ ♦ politikai és kulturális tévé- a művelődési otthonokkal : , * re CZeCSf a : kapcsolatosan ezeket említette: $és Szakszervezetek Doktor . — Járási művelődési ház 1 Sándor Művelődési Házában j zaink függetlenített dolgozói- (volt Tiszti Klub). A nagy gya- . nak összetétele nem biztosítja, j lésen az ellenforradalmi kiállí- j egyelőre a mohácsi diákott- szempontból'^ VTM a*VaM TM októberi hont fogjuk ilyen kollégium- lelő színvonalú munka foly- ? eseményekkel foglalkoznak. : re és feladataira, jók a művelődési házakban. Ezen úgy szeretnénk javítani, hogy a függetlenített állások egy részét félfüggetlenített státusokra bontanánk és így lehetővé válna a legjobb lelkes szakemberek nagyobb A beszámolói hozzászólások Hozzászólások kai jegyei: a nacionalizmus, a nőttek nevelője leftven A ká- ne^,,UVeE i, K''ruci „ marxizmus- és szovjet-ellenes nevelője legyein. A ká- arról hogy a megyei részletek. Értéke, jutalmak, séf és amerikalizmus derhelyzet megjavítására fel- népművészetének propagálása- a műveket szilágyi József tétlenül szüksége, párt- és rá olyan üzletet kellene létre-smerteti. A konszolidáció során jelenhem, ahol a népművészek alkotásaiból vásárolni lehetne. Palkó Sándor elvtárs részletlesen elemezte értelmiségi politikánkat. Elmondotta többek között azt, hogy ellenségeink-tős eredményeket értünk el a tanácsszerveink biztosítsák, művelődéspolitika terén is, hogy minden községben meg- Ennek, valamint pedagógusa- felelő népművelési munkásunk munkaakarásának köszön- foglalkozzék a kultúrmunkálető, hogy lényegében siker- val. Ennek elősegítése érdé- ________ ___ _____ vel fejeztük be az elmúlt tankében úgy intézkedtünk, hogy kel nincs vitatkozni valónk, elévet és megindult a helyi nép- a községi tanácsok nevezzék fenségeinket megsemmisítjük, művelési élet is. Legfőbb fel- ki a népművelési ügyvezető- De azokat az embereket, akik adatokat a következőkben le- köt, művelődési otthonok jóindulatnak, azonban,,tévúton L ____ ______ .. ________ __ _ „ . . _ . hét megjelölni a téves néző igazgatóit. Az egyes jogkörök járnak egy s más kérdésben fudások szerepelnek a MTESZ fában válik ki a vasban. Ha műszakiakat, sek elleni harcnak még jóideig leadása szükségessé teszi, hogy — türelmes nevelőmunkával iktóber' pro®ramjáb' n " azonban 'a vashoz magnézia- Negyedikén két akadémikus központi helyet kell elfoglal- a községi tanácsok többet és kell a helyes útra vezetnünk. A . ........................... ......._____________________, ------------ _ m a művelődési dolgozónk jobban foglalkozzanak a népmozik decentralizálásáról szól- Harmadikon délután fél ha- akkor a szén nem sapkásan az érdeklődők. Dr. Rényi Alfideológiai és szakmai képzőművelési munka személyi szárva elmondotta: helytelen, hogy hrom órakor a Sopiana Gép válik ki, hanem gömböcskék véd akadémikus „A valószínűsében, az értelmiség között talmi és tárgyi feltételeinek kisebb községek kérik saját gyárban tart előadást és gyar alakjában. Ez a látszólag nemségszámítás alkalmazásairól a végzett eszmei—politikai munk biztosításával: kezelésükbe a mozit. Admi-t, sokat jelentő körülményerő- biológiában” címmel, dr. Szentkában. A továbbiakban elemezte az insztrációs és gazdasági okok , 190 - sen megváltoztatja az öntvény ágothai János akadémikus pe-A szilárd elvi alapokon SLD ismeretterjesztő munkát, meg miatt jelenleg nem lehetségesa Csepel Vas- és Fémművek tulajdonságait. Szilárdabbá, hig „A kibernetika biológiai jó kapcsolatok ápolása és to- említette a „Siklósi várt’ című a mozik ilyen irányú decentra- t kutató mérnöke, a gömbgrafikozásállóbbá válik az öntvény, vonatkozásai” címmel tart elovábbfejlesztése segítheti pár történelmi kiadványukat és lizálása. piros öntöttvas előállításának De, hogy milyen arányban kell adász, tunk és az értelmiség viszo- elmondta, hogy a vidéki isme- A hozzászólók közül számos technológiájáról, a vashoz adagolni egyéb anya- Tizennegyedikén Dulánszky nyának javulását, az aggodal-metterjesztő munkában komolyan említették meg a 14—18 fa gömbgrafitos öntési eljágokat, hogy a szén gömb alak- Nándor, a Víz- és Csatornaműmnak kételyek megszüntetését, szerepe lenne a TTIT-nek, éves gyermekek foglalkoztatá-í rás ma még sehol sincs dere- jában váljon ki, és milyen vek főmérnöke a pécsi ivóvíz-Biztosítomi kell, hogy a helyi azonban a csökkentett létszá sának és nevelésének szükség s tetve. Ez még nem a ma, ha egyéb körülményeket kell még ellátásról, tizennyolcadikén peszervek is megértsék és alkalmi apparátus nehézségeket gességét is. * nem a holnap eljárása. Ez a ehhez a folyamathoz biztosítadig Fiala Andor az Erőterv mazni tudják pártunk értei- okoz testést azután az önte- A hozzászólásokra Takács - bemutató is kísérleti jellegű, ma még tisztázatlan. Cseh tervezője az új pécsújhegyi hőmisé- politikáját és ne kövétkeny művészi munkáról, a Gyula elvtárs válaszolt, majd*Mi is az a gömbgrafitos öntési Miklós előadása és gyakorlati erőmű szénellátásáról, a szénvessenek el hibákat sem ír 6ZÍnÍatezócsoP°rtokról, a megyei tanácsülés határoza- mód? Ismeretes, hogy az öntés bemutatója ennek a probléma- előkészítéséről és a beépítésre a_ — El kell érnünk — pontot hozott a művelődésügyi , után a jelenlegi eljárások alnak a megoldásához szeretné kerülő kazánokról tart elő elvi megalkulvás, sem pedig szoktalan bizalmatlanság, szektás elzárkózás irányában. Fokozatosan kell kibontakoztatni pedagógusaink társa- i dalmi tevékenységét és végül a jövőben is nagy gondot kell fordítani pedagógusaink, mű-vészeink anyagi gondjaira . Az ifjúság nevelése Az ellenforradalmi demagó- : gia az elmúlt tanévben átme- netileg erősen megfertőzte fel- , sőtagozatos, de különösen kö- , -népiskolás tanulóifjúságunkat. Egyesek közülük aktívan is te- : vékenykedtek sztrájkok, tan- tetések szervezésében. Termé-szetesen nem szabad figyel- men kívül hagyni, hogy az elmúlt években mi magunk i s követtünk el nevelésünkben olyan hibákat, amelyek az ifjúság helyes szemléletének és inézményeinek kialakulását zavariadotta, hogy színvonalatlan munka feladatairól. 1 Sablonok nélkül Az egyik megbeszélésen egyszerre hárman is ugyanazt kérték: „Taggyűlésre készülünk, segítsenek az elvtársak! Mit tűzzünk napirendre?" Megrovó hangon beszéltek s gondolatban bizonyára hozzátették: mint régen... Akkor is, de ma különösen, egy csomó tanulsággal a tarsolyainkban jól tudjuk, milyen rosszul tettünk, amikor a havonkinti titkári értekezleteken a pártbizottság elkészítette a napirendet vagy értekezlet híján levélben küldte ki minden alapszervezethez. Akkor talán hadakoztak is ellene, mondván: „Ez már mégis csak sok, nálunk nincs baj az oktatással, miért fecséreljük erre az időnket, inkább mást kellene megbeszélni”... Nem lehetett és nem is tértek el tőle. A párttaggyűlés az alapszervezet legfelsőbb fóruma, tanácskozása — esemény az üzem, a falu, az intézmény életében. Ki tudná legjobban megállapítani miről vitatkozzanak a kommunisták ha nem a közösség tagjai, üzemüket, személyüket érintő fontos dolgok történnek mindennap, kudarcok, örömök érik őket, amelyekről csak ők tudnak részletesen és amelyek valamilyen tanulsággal járnak. Az élet, a politika olyan eleven és változó, hogy nem egy hónapra, hanem minden hétre jutna valami, ami a pártszervezet kollektívája elé kerülhetne. Tanácsot persze lehet és kell is adni, de helyismeret nélkül semmit sem érne. Sablonokban élni és cselekedni pedig egyet jelentene a bólogatással, az önállóság elvesztésével. Ha csak egyszer is megfogadnánk az ilyen kérést, másodszor már elvárnák, hogy ismét a felsőbb szervek mondják meg, mi is legyen a vezetőségi ülésen, a taggyűlésen. Ahol tanácstalanok, kérdezzék csak meg a kommunistákat: elvtársak, mit javasoltak a taggyűlés elé. Beszélgessenek csak a fizetőkkel, milyen gondok foglalkoztatnak benneteket az üzem irányításában. Járjanak csak sokat a munkások között és tudakolják meg tőlük véleményüket a politikáról, a gazdaságról. Annyi feladatról fognak hallani, hogy csak győzzék megoldani, észre sem veszik, s lesz miről tárgyalni a taggyűlésen. Olyan kérdésekről, amelyek csak ott jelentkeznek és csak az ottani kommunisták segítségével lehet végrehajtani. Trl oí nrrrrci ol an +ác Mérsékelt, időnként még élénk éjjel 3—6, legmagasabb nappali hőészaki, északkeleti szél, az éjsza ,kai lehűlés erősödik, helyenként mérséklet kedden ist—13 fok gyenge talaj menti fagy, a nappali zőtt. Érdekes előadások az MTESZ októberi programjában Igen érdekes és értékes elővő szén parányi lapocskák alak- két, főleg a vasiparban dolgozó 4 » ‘I , f • „ ________ InUn« T T Al 11, f A . —' TIT r› ' HOhO H O O f mot vagy kalciumot adagolunk, előadását hallgathatják meg ! halmazása esetén a vasban leközelebb vinni az érdeklődő adást. ABaciotisil Szimis nem fiaaas Keeeiet E két szomorú, nagy áldozatokat követelő történelmi tanulság sem ütötte még ki húrján kezdett pengetőzni, áradét, jöttéit a tregkülönféamelyen az imperialista rádió- félek árnyalatú viccek, ameállomások húzták a prímet.lyek csaknem kivétel nélkül. S míg a „Szabad Európa" annak az egyoldalú tájékoztaállandóan arról prédikáltatásnak hibáit használták ki, hogy mit visznek ki Záhony- ami éveken át volt a Szovjetnál az országból, de arról egy unióról. Képtelenségig valót-1948 .időr, szót sem szólt, hogy mit hoz- lon, eltúlzott hírek keringtek, u*a®_ „ k~ maik be, i— egyszerre csak amiről így utólag derült ki, ben, de különösen 1917 18— felütötték fejüket értelmiségi csak egy célja volt: felszítani 49-ben nem nagy sikerre szá körökben, jónéhány pedagóg a nacionalizmust „magyar érmíthatott volna a népi demonnsnál a hazafiasságra nevelés beberében“ a Szovjetunió ela nacionalizmust azok közokrácia elleni nacionalista tisztből, akik ma is ugyanazokért a célokért forgatják, mint régebben. Ismeretes, hogy az „megoldhatatlan Egyre sűrűbben táj. Ha ezekben az években megbeszéléseken, írásban kül valakik elkezdtek volna nemdett kérdésekben ezernyi vál tV* milyen magasra csapott a nacionalizmus, főleg a Szovjetunió ellenes nacionalizmus. tak az érdekelt körök új vérfürdőt rendezni —, a lényege nem változott. Megmaradtanproblémáillen, hangzott el Kétségtelenül történtek olyan , október 23-án Budapesten, majd pár nappal később Pécsett a tüntető fiatalok egyrésze már a márciusi ifjakhoz hasonlította magát, akik tudták, hogy ez miért kell, mégcsak szították a teljesen történelmietlen hasonlatosságot a Talpra magyarral, a Szózattal. S a nacionalizmus megindult ismét több mint egyhetes nyílt, pusztító útjára, hogy elérjen a Horthy-fasizmusból ismert „Nagy-Magyarország — menyország”-ig. A kisgazdapárt pécsi alakuló gyűlésén egy felszólaló már így beszélt: ,,Ragadjon le 1956 nyarán már ilyen dől a nyelvem, száradjon le a jobb kezem, eméssze tűz a testem, ha rólad megfeledkezem Erdélyiország". S alakultak a különböző „nemzeti“. ..magyar hibák, intézkedések, amelyek nem használtak sem a szovjet, sem a magyar népnek, sőt ni az utcán és azt kiáltozták hazafiasságra, amikor nem tar- esetenként igen sokat ártottak. októberi ellenforradalomban Atozatbam „Hogyan neveltünk volna, hogy jegyünk magyatozik hozzánk Pozsony, Kassa, rok", „legyünk szabadok“, aki Kolozsvár, Szabadka, Ujvngokkal lehetett találkozni: „Miért nincs Magyarországon Nem október ffi-in kor elmegyógyintézetbe délt..." Jóideig volt ezzel olyan dött a fertőzés * naevimonz- szállították volna őket köz-álláspont, hogy egy-két kóbor- szabad sajtó?“ S indokolták más mérgével- Már előbb megelégedésre, vagy ott helytes ember kiagyalt problémái azzal a nyilvánvaló hibával, _ - ® 9 Kzvrti w-vnesrflrnT-kf airt Vrtna TY1 rt CT11 "Irtáé nao'V ás *,*.1 e le l/lekK/vts A 1 amelyhez az alapot a 25 éves 1011 megkapták volna_ magukét ezek és az1 első időkben az hogy nem egy esetben külföldi és „független“ pártok. Néhár * A M /lírthn JW tfSM 1. J f --____ _ TI ... .. . . A C ^1 1 ÁL Á„ÁLLnl MM ., A m . ... t . . ff. a J 4 - - 4 1 I I ' Az új tanévben nagyobb tu-1 Horthy-fasizmus maradványa rádiók órákkal megelőzve adatosságot kell kapnia az iskolai nevelőmunkában a világnézeti—erkölcsi—politikai nevelésnek. Nagy segítségert várunk a tanulók erkölcsi— politikai nevelésében az erő és az ismert „nemzeti kotnmu■ názmus“ nacionalista demagóg magyaroktól. Később az ilyen kérdések még a válasz újabb nacionalista fertőzésre adást is ritkán érdemelték ki. magyar, mondták a magyar és talajt adtak azok a hibák. Közben a gyűrű szélesedett, más országok életében végbecsa adta. Ha a századforduló amelyek bizonyos területeken Már diákok, nem egy esetben ment eseményekről szóló hírem m AmwAéi Ali őri f 1 9__1 A Áim Vará«»a1. La4 . óta át is ment árnyalati változásokon a nacionalizmus — ■ mint láttuk 1914-ben, munkás, kelt A nacionalista uszítás erőkölcsi ismeretek általános és népérdekekre hivatkozva küld középiskolában egyelőre ki-1 háborúba a millókat. Bérletképpen az osztályfőnöki J a Mlavista veszély órák keretében való tanításé-t elhárításának ürügyért, 1956- tól A világnézeti nevelési 13?11 pedig .J nemzeti kommuegyik kiaknázatlan területe | nzmus’'-t hangoztatva akársértették a nemzeti önérzetet. 12—14 éves kislányok kérdez- E hibát mégcsak tetézte, hogy tél, hogy „miért nem a miénk erről egyáltalán, nem beszél Erdély?“ S jöttek a pedagógusette ismét nem egészen féltünk nyíltan, nem vitattuk sok közül még többen, hogy évszázad alatt harmadszor meg magunk között. „Amerika „a diákok zaklatnak bennünkangja" és „Szabad Európa" két e kérdésekkel“. S mikor székek, ahol hibák történtek fájdalomban? viszont nem mulasztotta el a már látszott, hogy elég komoly a vezetésben, csak itt hozták kínálkozó alkalmat. Árnyalati dolog lehet emögött és a vónap alatt eddig jutott e tér" is a „nemzeti kommunizmu égisze alatt szított nációnizmus, hogy utána már cs-' órákon múljon egy újabb ívború kitörése. Tehát mi volt a fegyvertár . _ , , „ , ban, mire hivatkozott a n~ 1848-at. De csak azokról a de- cionalizmus az októberi elít kapcsolatba" 1848-cal, így az dolgokban, nem alapkérdések- laszadás megtette az első lé-érthetetlenül elmaradt tájékot- i,mert a második világhát^r r E/vm n ««Áai Áa «A^nk/vi' imn'1+oi« IX+4 LÁ..J,.. I.JÁa _ MM — Ám. ____* 1 £ T1/ UI __ _ y *• ben történtek a párt és kérpéseket, nyíltan jött kérdés- tatás a magyar és szovjet és many ilyen természetű hibájként a javaslat: „Miért nem más országokkal kötött gazde a nyugati rádiók nációnál is építünk emlékművet a második hasági kapcsolatokban, a hírta-uszítása már így adta visz- világháború hősi halottainak?’ közlés lassúságában, — a hadvolt közoktatásunkban az el-múlt években a diákotthonok. • Pedig a diákotthonokban el-helyezett tanulóifjúság számanak, ami a két világháború szó: „Orosz gyarmattá változ- Nem titkolom, amikor először sereg ruházatánál, egyes ese-és összetétele olyan, hogy a megfelelő nevelési tevékenysé biztosításával valóságos házi- j sává válhatna a középiskolai népek rovására történő kiterifjúság nevelésének. Termé-i jesztésének eszköze. : idején volt: a reakciós ural♦ kodó osztályok hatalma más im ra trianoni „békeszerződéelszakított területekre. :••»»•■' előkészítő időkből, a harmadik „nemzeti kommunizmus már új, amit mint kiderült olyan nagy „kommunista” eszelt ki, mint Dulles, az USA tank...“ “Kizsákmányolnak halottam e kérdésféle követetekben a szovjet módszerek kuliffvm miniszte-e bennünket..." S a hibák lát- lést, zavarodott fejű emberre másolásában. Minden-e rá- tán talpra ugrott az itthoni gondoltam. S később kiderült, osztályellenség is és ugyan hogy nem az, hanem nagyon húzták az „oroszosítási töreka magyar nép „gyarazon hegedűnek egy másik is jól tudta célját. Mint az mati sínylődését“. Érdemes sorra venni mindhármat. (Folytatjuk)" 1 ír