Dunántúli Napló, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
Elszaladt az újévi malac Úgy látszik nem „mindenki"* várta jókedvűen az új évet. Az a kis malac például, amelyik vasárnap az esti órákban Pécett a Szabadság úton megrettenve iramodott tova — nagyon elkeseredett lehetett. Volt is, szegénykének miért: a gazdája valószínűen az újévi tál díszéül szánta. Az egészből azonban nem lett semmi, mert a malacka egyszerűen megszökött. A járókelők közül többen a szaladó malac után vetették magukat, azonban az üldözött gyorsabbnak bizonyult Az állomás felé vette az irányt, lehet hogy jegyet akart váltani haza. A rendőrség azonban a szökevényt letartóztatta. A közlekedési csoport BMW motoros járőrétől nem tudott elmenekülni. A tulajdonos helyett a járőrök kapták el a malac farkát és előállították. Most a talált tárgyak osztályán tartják nyilván, etetik, gondozzák, nevelgetik . . . Jogos tulajdonosa átveheti a rendőrség közlekedési csoportján, Lőrincz Sándor főhadnagy elvtárstól. (Garay) Új táblák az utcákon Végső elkeseredés 4 MAPRO Az új KRESZ jobb a réginél Nyilatkozatok és vélemények az új közlekedési szabályokról Január elsejével életbe lépett az új KRESZ, megjelentek az új közlekedési táblák a Rákóczi úton és a többi pécsi utcán. Az eseményt nagy várakozás és vita előzte meg a gépkocsivezetők, közlekedési rendőrök, motorkerékpárosok és a lovaskocsisok, tehát mindazok között, akik a közúti forgalomban részt vesznek. Közülük szólaltatunk meg néhányat. A kérdés mindenütt ugyanaz volt: Mi a véleménye az új KRESZ-ről? A tehertaxis: Gyorsabb a közlekedés — Elégedett vagyok az új KRESZ-szel — mondotta LakiAndor, a 12-es AKÖV tehertaxi vezetője. — Elméletben nagyon szép, csak az a fontos, hogy a gyakorlatban is úgy legyen végrehajtva. — Tetszik nekem, hogy csökkentek a sebességkorlátozások, és hogy a lovaskocsikat szinte az egész belvárosból kitiltották — folytatta. — Gyorsabbá vált ezzel a közlekedés. Ez nekünk előnyös, hiszen mindig szorított bennünket a menetidő. — Csak a táblák körül van egy kis keveredés — tette hozzá a gépkocsivezető. — A legtöbb helyen már ott van az út, de sok utcasarkon még ott találjuk a régit, amely már nem érvényes. Ez a tarka kettősség zavar bennünket, ezért arra kérnénk az illetékeseket, hogy mielőbb szereljék le a régi táblákat. A rendőr: Legyenek fegyelmezettebbek a gyalogosok! A villanyrendőr fülkéje alatt találkoztam Bedő Gézáné rendőrtörzsőrmesterrel. Az élénk forgalmat figyelte. Véleménye? — Nyáron a motorkerékpárosok, télen pedig a gyalogosok a legfegyelmezetlenebbek. Sietnek, mert fáznak, s legtöbbjük nem elég körültekintő, amikor átlép az úttesten. Pedig vigyázni kell, hiszen az új KRESZ előírásai szigorúbbak a gyalogosokra nézve. Az új szabályok ugyanis kimondják, hogy főútvonalakon csak a kijelölt átkelőhelyeken vagy útkereszteződéseknél lehet átmenni az út túlsó oldalára. Ha ezt a szabályt a gyalogos megszegi, akkor a közlekedési rendőr tíztől ötven forintig terjedő pénzbírságot vethet ki rá, a régi 5—10 forintos bírsággal szemben. A közlekedési rendőr természetesen nem akar nyakra-főre büntetni, annak örülne, ha nem is lenne arra szükség, végső esetben azonban ezt az eszközt is igénybe kell venni, hogy a járókelők testi épségét megóvják. Bedő Gézáné végül elmondotta, hogy az egyetemistákat féltik a legjobban. Ők ugyanis azok, akik legtöbbször megsértik a közlekedési szabályokat. Amikor a klinikára igyekvő laza csoportjaik feltűnnek, a közlekedési rendőr mindig drukkol, nehogy a könnyelműség balesetre vezessen. Jó lenne, ha a jövőben kicsit fegyelmezettebbek lennének, hiszen saját érdekük is úgy kívánja. Az autóbusz vezető: Nagyobb a felelősségünk — Nekem is tetszik az új KRESZ — kezdte nyilatkozatát Pomozi Károly, a PKV autóbusz vezetője. — Tetszik, hogy a régi 40 kilométer helyett 50-nel is mehetünk, tetszik az is, hogy az útkereszteződésnél nem kell feltétlenül megállni. Ha a keresztezett út belátható, akkor mehetünk nyugodtan. — Az új KRESZ egyébként növeli a felelősségünket is — folytatta. — Az indulásnál például régen elég volt a kalauz jelzése, ma pedig nem. Hiába csenget a kalauznő, a gépkocsivezetőnek is meg kell győződnie arról, hogy mindenki le-, illetve feszállt-e. Ha ugyanis baleset következnék be, azért a sofőrt is felelősségre vonhatják. * — Végül külön örömömre szolgál, hogy az egyirányú utcákban megszüntették a baloldali parkírozást. A jövőben még a baloldalon sem szabad az ilyen utcákban parkírozni. Ilyen egyirányú utcát képez a Széchenyi tér két oladala is, s a múltban a sok parkírozó gépkocsi között alig tudtunk a busszal elkígyózni. A jövőben nem lesz ilyen gondunk. A magánautós: ktfestés helyen táblákat! Dr. Pásztori Csabát, a Mesterséges Termékenyítő Állomás igazgató főállatorvosát a Városház utcában „csíptem el”, amikor begördült szépvonalú, sötétkék Skoda kocsijával. Tréfásan emlegette, hogy könnyebb vizsgázni az új KRESZ-ből, mint annak alapján közlekedni. Aztán hozzátette: neki tetszik, mert többet bíznak a gépkocsivezető belátására, mint régebben. A főállatorvos hozzátette: csak egy nem tetszik neki, az úttestfestés. A Zsolnay szobornál például kocsiosztályozó van, s ezt festéssel hozzák a gépkocsivezető tudomására. Nyáron még rendben lenne, de ki látja télen, a jég és hó alatt, hogy milyen jelek vannak az úttestre festve? Jobb lenne, ha táblákkal hoznák ezt a sofőrök tudomására. A TIZENHATODIK Pécsett a szülészeti klinikán az új év első szülöttjeként Orsós Sándorka látta meg a napvilágot 0 óra 9 perckor. Az újszülött Orsós Pálné 16. gyermeke. Meglátogattuk őket a szülészeti klinikán. Mindkettőjüket jó egészségben találtuk. A mama kérdéseinkre elmondotta, hogy 15 gyermeke volt, ebből 3 meghalt, Sándorka nőtt a 16. Férje a Csobokapusztai Állami Gazdasághoz jgozik immár 10 esztende évény termelési brigád na-Igyobb fiuk 20 éves, a szeptemberben múlott 1 13 élő gyerek közül 8 ! A kis vasgyúró 3250 született. A klinikán az új év első napján .5 fiú és 3 lány született. (ray) Kisebb rés. A 5 lány, grammal — A TIT egészségügyi szakosztálya a KÖJÁLL rend Idezésében január 5-én 10 órakor dr. Bokrétás András egyetemi tanár a TBC Gondozó Intézet igazgatója előadást tart: Az egészségügyi felvilágosítás feladatai a tbc elleni küzdelemben címmel a Bartók klubban (Pécs, Janus Pannonius u. 11.). — 8466 VAGON gabonát vásároltak fel az idén az állami felvásárló szervek Baranyában. Ez 3766 vagonnal több, mint az 1961-es felvásárlási terv volt. — KÉTSZÁZ új távbeszélő állomást kapcsoltak be a pécsi posta dolgozói az elmúlt esztendőben Pécsett a távbeszélő forgalomba. MINDEN vonatkozásban teljesítette éves tervét a Pécsi Kenderfonó az elmúlt évben. Legkiválóbb eredményt a termelékenység növelésében értek el, a termelékenység 1962-ben 7 százalékkal emelkedett, az önköltség ugyanakkor 1,6 százalékkal csökkent. a. szousemav (4.) Az étkezdében hideg van soz, hogy sokáig üldögéljen ember. Legtöbben fejükön iyták a sapkájukat, úgy ez, lassan, szétfőtt halfoszlánkat keresgélve a fekete kártalevelek alatt és az ászra köpködték a szálakat, mikor egész halom gyűlik be — valaki majd lesöpri a Hóra, mielőtt az új brigád ülepedne. A szálkák recseg,-ropognak a padlón a vákik talpa alatt. de egyenesen a padlóra köpini a szálkát — ezt illetlennek tekintették, a barakk közepén két sor lop, vagy támasztékféle halott. Az egyik ilyen oszlop elett ült Suhov brigádtársa, Sukov és Suhov reggelijét de. Fetyukov azok közé tanik, akik még rosszabbul állt a brigádban, mint Suhov. Isőre egyforma a brigád, mint aki egyforma fekete buslátot el, a busláton szám, de béről lépcsősorra hasonlít. Trnovszkij például soha nem ilandó leülni a csajkával, Iiov sem végez el akármin munkát — vannak még akik alacsonyabb fokon állnak. Fetyukov észrevette Suhovot és nagyot sóhajtva átengedte neki a helyét. — Szerencséd, hogy mindent itt találtál. Már meg akartam enni helyetted, azt hittem, kivontak a forgalomból. De nem maradt ott tovább, tudta, hogy Suhov nem hagy neki semmit, mindkét csajkát tisztára nyalja. Suhov előhúzta válenskijéből a kanalat. Nagyon kedves volt neki ez a kanál, bejárta vele egész északot, maga öntötte a homokiban aluminiumdrótból. A nyelébe bele is véste: „Uszty —Izsma, 1944.” Azután Suhov levette a sapkát borotvált fejéről, bármilyen hideg is volt, nem engedte meg magának, hogy sapkában egyék. Jól felkavarta a megbőrösödött levest és gyorsan megnézte, mi került a csajkájába. Amolyan közepes adagot kapott. Nem merítették a kondér színéről, de a fenekéről, a sűrűjéből sem., Úgy látszik, hogy Fetyukov amíga csajkát őrizte, kihalászta belőle a krumplit. A levesnél az a jó, hogyforró, de Suhové most már egészen kihint. No, mindegy. Hinni kezdte, lassan, figyelmesen. Akkor sem kell sietni, ha ég a tető a fejed felett. A táborlakók az alvást nem számítva — csak reggel él magának tíz percig amíg reggelizik, délben öt percig, amíg ebédel és öt percig este, amíg elkölti a vacsorát. A leves napról-napra ugyanaz volt, persze aszerint, hogy milyen zöldséget raktak el télire. Tavaly csak sózott répát tettek el, úgy hogy szeptembertől júniusig csak répaleves járta. Most meg a feketekáposzta. A táboriak júniusban éltek a legjobban: akkorra kifogy minden zöldségféle és darát kapnak helyette. A legrosszabb időszak a július: ilyenkor csalánt vágtak a kandúrba. Az apró halból nagyobbrészt csak szálka jutott neki, a hús szétfőtt, levált a csontokról, csak a hal fején és farkán maradt belőle valami. Suhov egy szemernyi húsfoszlányt sem hagyott a gyenge halcsontvázon, még meg is rágta, le is szopogatta a szálkákat, azután az asztalra köpte. A hal minden részét meg szokta enni: a kopoltyúját, a farkát, még a szemét is megette, amikor a helyén maradt, de ha kivált a fejből és a csajka színén úszott a nagy halszem, akkor nem ette meg. A többiek ki is nevették ezért. Suhov ma spórolt, nem ment a barakkba, ezért nem kapta meg a kenyér adalfiát és most kenyér nélkül ette a levest, így is elég az étel, a kenyeret később elmajszolhatja. Muharkása volt a második étel Megsűrűsödött és egybeállt. Suhov darabokra tördelte. Egészen kihűlt, pedig melegen is íztelen, nem lakatja jól az embert: hiába, a fű csak fű marad, még akkor is, ha olyan sárga, mint a köles. Ezt találták ki dana helyett. Azt mondják, a kínaiaktól tanulták. — Frissen főve 300 grammot nyom — és még jó, ha annyit: kása és mégsem az, de kása helyett adják. Suhov lenyalta a kanalat és visszatette helyére, a valenkibe, feltette sapkáját és elindult a kórház felé. Még mindig sötét volt az égbolt, a tábor villanyégői elűzték róla a csillagokat. A két reflektor még mindig széles fénypásztákat vetett a zónára Amikor ezt a tábort, ezt a különleges tábort megépítették, az őrségnek még nagyon sok világítórakétája is volt, amilyeneket a fronton használnak, s alighogy kialudt a fény, fehér, zöld, és piros rakétákat lövöldöztek a zóna fölé, mintha igazán háború lett volna. Azután megszüntették a rakétázást. Talán sokba került? Még ugyanolyan sötét volt, mint ébresztőkor, de a tapasztalt szem sok apró jelből könynyen megállapíthatja, hogy közeledik a kivonulás. A Bicegő segédje (Bicegő, az étkezdet ügyeletes még segédet is tarthatott és etethetett), elindult, hogy reggelizni hívja a 6. barakk rokkantjait, akiket nem vittek táboron kívüli munkára. A szakállas, öreg festő nagykeservesen eltámolygott a kulturális nevelőosztályra festékért és ecsetért, hogy számokat rajzoljon. Újra megjelent a Tatár, nagy léptekkel sietve átvágott a stáb felé vezető úton. Általában megritkult odakinn a nép, mind összebújtak, hogy melegedjenek az utolsó kellemes percekben. Suhov ügyesen elbújt a Tatár elől a barakk sarka mögött: ha másodszor is a markába kerül, újra meggyűlik vele a baja. De különben is, soha nem szabad egyedül ücsörögni. Ügyelni kell, hogy egyetlen őr se lásson egyedül, csak a tömegben, csoportokba verődve, mert talán éppen embert keres, hogy valamilyen munkára küldje, vagy a mérgét akarja kitölteni valakin. Minden barakkban felolvasták a parancsot: ha őr közeledik, öt lépésnyire tőle le kell venni a sapkát és csak akkor lehet újra feltenni, ha már két lépésnyire elhaladt. Némelyik őr úgy megy, mintha vak lenne, nem törődik semmivel és senkivel, másoknak viszont igazi csemege ez a parancs. Hányan kerültek már zárkába a sapkájuk miatt! Nem, álljunk csak meg itt a barakk sonka mögött. A Tatár elment, Suhov már el akart indulni a kórház felé, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy az a hosszú lett a 7-es barakkból, ma reggelire, a kivonulás előtti időre beszélt meg vele találkozót, hogy eladjon egy bögre kapadohányt, de Suhovnak annyi ügyes-bajos dolga volt, hogy egészen kiment a fejéből. A hosszú lett tegnap este csomagot kapott és holnapra talán már nem lesz dohánya, akkor várhatsz egy hónapig, amíg megjön a másik csomag Pedig nagyon jó, elég erős, kamaszárú, illatos dohányt szokott kapni. Suhov bosszankodott, ideoda topogott, azon rágódott, visszamenjen-e a 7-es barakkhoz. De már egész közel volt a kórház, sietve ment a tornácig. Lába alatt csikorgott a hó. (Folytattuk.) i 1963. JANUAR 1 — A PÉCSI MENTŐK nagy forgalmat bonyolítottak le december 31-én és január elsején. Hétfőin 17, kedden pedig 27 esetben hívták őket. Számos kisebb kéz- és fejsérülésest kellett elsősegélyben részesíteni. Komolyabb sérülés a két nap alatt nem volt. — AZ ÚJ ÉV első újszülöttei közül — a tavalyihoz hasonlóan — most is a vidéki volt a „frissebb". 1963. január 1-én 0 óra 2 másodperckor kiskunhalasi kórházban jött a világra Ördög Ildikó. Az első budapesti kisbaba fiú, az 51 centiméteres, 3.20 kilogrammos KissCsaba Antalika az 1. számú női klinikán született áss új év első percében. ,(ii ) AZ ORSZÁGOS Rendező Iroda közli, hogy a „Budapest Espresso” zenés kabaré előadását január 7-én, hétfőn fél 6 és fél 9 órakor a Liszt teremben tartja, a megváltott jegyek érvényesek! A szereplők változatlanul: Rátonyi, Völcsey, Záray, Vámosi, Mednyánszky, Gálcsiky, Rózsahegyi, Balassa Tamás és tánczenekara. Jegyek az elővételi pénztárnál kaphatók. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 11.35: Hírek. — 17.40: A Magyar Hirdető műsora. — 17.50: Beszélgessünk oroszul. — 18.10: Zenekedvelő gyerekek klubja. — 18.55: Aranyérmes vádlott. — Riportfilm. — 19.05: Telesport. — 19.30: TV-hiradó. — 19.45: A jövő hét műsora. — 19.50: A TV mesekönyve. — 19.55: Archimedes, a csavargó. Magyarul beszélő francia film. — 21.20: Szítők, nevelők egymás közt. — 21.40 Hírek. A TV-híradó ismétlése. Közlemények Az IrA csoport január 3-án este 1 órakor a Jelenkor szerkesztőségének helyiségében vitát rendez Fellini: Az édes élet c. filmjéről. Vitaindító: Weiner István. * Áramszünet lesz január 4-én atól 14 óráig karbantartási munkák elvégzése miatt az alábbi területen: Alkotmány u. 62—92, 75—87. Ifjúság u. 1—17, Tornász u. 1—29, 2—14, Rókus u. 1—15, 2/1—14. KisróKUS u. 1—23, 2/1—22, Kiskeszi u. 1—21, 2—22, Rókusalja u. —19, 2—18, Budai Nagy Antal u. 2. Édesanyák útja 1—13, Nyár u. 1— 15, 2—4, Xavér u. 19/1—25. * A Pécsi Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy az 1962. évre kiadott szabadjegyek és családtagi bérletjegyek 1963. január 15-ig, a tanácstagi bérletjegyek pedig 1963. március 15-ig érvényesek. A Komlói Hajtysipari Szolgáltató Vállalat Komló, Kossuth Lajos utca 21 sz. motortekercselő szakmunkást valamint rádió és televízió javításban és szerelésben jártas szakmunkást felvesz. Jelentkezés a vámalat központjában, a műszaki osztályon.