Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
2 Száz különféle építőipari kisgép készült már a Baranya megyei Építőipari Vállalat kísérleti üzemében Az évente közel félmilliárd forint értékű feladattal megbízott Baranya megyei Építőipari Vállalat négy évvel ezelőtt országosan is újszerű kezdeményezést valósított meg: pécsi központjában egy kísérleti műhelyt hívott életre azzal a céllal, hogy a korszerű technológia bevezetéséhez szükséges gépi berendezések mintadarabjait elkészítsék, kipróbálják, tökéletesítsék, továbbá az újításokat kivitelezzék. Időközben a műhely jól felszerelt üzemmé fejlődött Eddig mintegy száz különféle építőipari kisgép, szerkezet készült a kísérleti üzemben. Több közöttük országos elismerést is szerzett. Ezek közé tartozik a beton-vakumozó berendezés, amelynek üzemszerű használatát a közeljövőben kezdik meg. Ennek előnye, hogy feleslegessé teszi a betonoszlopok készítésénél a fa zsaluzóanyagot, rendkívül megrövidíti a száradás idejét, jelentős cementmegtakarítás érhető el vele és még jobb is a beton minősége, mint a hagyományos eljárással. A kísérleti üzem célfeladatai között első helyen szerepel a szakipari munkák gépesítése. Ezen a területen többek között megoldották a műanyagpadló fektetésénél nagy mennyiségben használt esztrichanyag keverésének gépesítését. A gyorskötő esztrich alkalmazásával a kötési idő a korábbi 10—14 napról 1—2 napra csökkent. Készítettek továbbá műanyag festékszóró pisztolyt. Ezzel ködszerűen permetezik a festéket. Gépesítették a parkettakészítés, vágás, csiszolás valamennyi műveletét Nagyon hasznosnak bizonyul az univerzális toronydarutolópad megszerkesztése. A daru típusától függően kétféle méret szerint szabályozható a tolópad helyzete. Az idei programban szerepel egy két irányban előszített födémfeszítő szerkezet, kombinált lemezvágó- és hajlítógép mintadarabjának előállítása, továbbá üvegláda-rakodógép és kerámiacsempemegmunkálógép kivitelezése. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig: jobbára borult idő, sokfelé eső, változó felhőzet, átfutó esőkkel. Megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Nyolcezer tag a biztosítási és önsegélyező csoportokban Az év elején több üzemben, intézménynél, vállalatnál szerveztek biztosítási és önsegélyező csoportokat azzal a céllal, hogy ezek az élet különböző anyagi nehézségeit az eddiginél hathatósabban segítsék áthidalni. A csoportos élet- és balesetbiztosításnak négy díjváltozata (15—30) forint van, ezek közül választja ki egy-egy munkahelyen az intéző bizottság az ott dolgozók átlagkeresetének legmegfelelőbbet. A baleseti szolgáltatások minden díjcsoportban azonosak, az életbiztosítás öszszege azonban változó, körülbelül a dolgozók 6—8 havi átlagjövedelmének felel meg. (Havi 20 forint tagsági díjért például a tag természetes halála esetén 15 000 forintot, baleseti halála esetén 30 000 forintot, baleseti sérülés után pedig 25 000 forintig terjedő összegeket fizetnek ki.) A csoportos élet- és balesetbiztosítás a nem dolgozó családtagok életbiztosítását is tartalmazza. A tagdíjak egy részéből szociális alap létesül, a tagok közül választott intéző bizottság ebből a rászorulóknak rendkívüli segélyt adhat. Sok vállalatnál, üzemben alakultak meg a csoportok, ahol eddig nem volt üzemi biztosítás. Január óta több mint nyolcezren léptek be a biztosítási és önsegélyző csoportokba. ni Amo A televízió műsora május 1-én, pénteken: 7.40: Májusi seregszemle. Közvetítés Moszkvából, a Szovjetunió fegyveres erőinek díszszemléjéről. Kb. 8.55: Kisfilmek. 0.45—13.00: Budapest, Dózsa György út... Közvetítés a Budapesten és a baráti országok fővárosaiban rendezett ünnepi felvonulásról. — 17.00: Magyarország—NSZK vízilabda-mérkőzés közvetítése a Sportuszodából. Riporter: Gallov Rezső. 18.00: A Vörös Hadsereg művészegyüttesének műsorából. Filmösszeállítás. 18.20: Színház. A barangolás c. kulturális műsor színházi melléklete. 19.00: Játék a múlttal. Összekötött partok. Riportfilm a budapesti hidakról. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Nemzetközi kabaré. Angol, szovjet, olasz, amerikai, francia, német és magyar humoristák írásaiból. 20.35: Utánzók klubja. 21.15: Slágermúzeum II. Revüfilm. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. május 2-án, szombaton: 9.30: Iskola-tv. (Fizika.) — 10.00: Anyák napja. Köszöntőt mond: Nádasdi József, a KISZ KB titkára. Utána: Még most sem késő... Kisfilm. 10.20: Ifjúsági filmklub. Magyar rajzfilmek: 1. Dióbél királyfi, 2. A piros pöttyöslabda, 3. A ceruza és a radír. 4. Peti és a gépember, 5. Szenvedély, 6. Párbaj, 7. Egy, kettő, három... 16.40: Mezőgazdasági filmműsor. 1. A hajdúböszörményi tsz-ek közös vállalkozása. 2. Nagyüzemi lúdtenyésztés. — 17.20: A Magyar Hirdető műsora. 17.30: Magyarország— Románia vízilabda-mérkőzés közvetítése a Sportuszodából. 18.35: Brazíliából érkeztek. Élménybeszámoló a Sao Paoló-i magyar kiállításról. 18.59: Mi újság a Futrinka utcában? 19.30: Tv-híradó. 19.50: Esti beszélgetés. 20.05: A porondról jelentjük. 20.20: Nagy siker volt!... A Rumjancevagy. Magyanul beszélő szovjet film. 21.55: Telesnort. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. május 3-án, vasárnap. 15.50: Ausztria—Magyarország labdarúgó-mérkőzés közvetítése Bécsből. Riporter: Vitray Tamás. 19.01: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Pavel Kohout: A harmadik nővér. Színmű 2 részben. (Csak 14 éven felülieknek!) A szünetben: a Magyar Hirdető műsora. 21.45. Műsorzárás. 1 Kiváló dolgozó Péter Géza csoportvezető, az Akkumulátor és Szárazelemgyár pécsi telepén. Jó munkájáért április 4-én Kiváló Dolgozó oklevelet kapott. Az üzem dolgozói arra törekszenek, hogy a jármű-akkumulátorokon kívül a mezőgazdasági gépek akkumulátorait is üzemképes állapotban tartsák, s így eleget tegyenek az állami gazdaságoktól és tsz-ektől kapott megrendeléseknek is. Gimnazisták szerzői estje A Nagy Lajos Gimnázium május 1. tiszteletére rendezett ünnepi hete keretében május12-án, szombaton du. 5 órakor szerzői estet tartanak. A szerzői estet a Nagy Lajos Gimnázium KISZ-szervezetének Ságvári Endre önképzőköre rendezi. Megnyitót Dobay József igazgató mond. konferál Lázár Lajos. Az est műsorán tíz gimnáziumi tanuló művei szerepelnek. A Zsolnay Művelődési Ház értesíti a filmklub tagjait, hogy a 3-i előadás 2-án fél 3 órakor lesz megtartva. Randevú Honthy Hannával Honthy Hanna, Kossuthdíjas kiváló művészünk néhány év után ismét Pécsre látogat. A Randevú Honthy Hannával című műsor iránt igen nagy az érdeklődés városunkban. Május 4-re hirdetett műsorát közkívánatra három előadásban mutatja be a Pécsi Nemzeti Színházban fél 4, 6 és háromnegyed 9 órai kezdettel. A műsorban fellépnek még Baksay Árpád, Tábori Nóra, Józsa János, Dallos Klára, Angyal János, a konferanszié dr. Hegedűs János, s közreműködik a Stúdió Együttes. GD „Ja kérem, a mai fiatalok megteremtik maguknak az egzisztenciát. A falusiak is. A lányok is! Nem úgy mint régen” — mondta a múltkorában az egyik téesz-elnök, amikor beszélgettem vele. De megteremtik-e valójában? A kérdést ezernyi oldalról lehetne megvizsgálni. „A lányok is”. — Jó, akkor nézzük a lányokat. Egzisztencia! Mit jelentett ez a szó régen egy falusi kislány számára? Jól férjhezmenni. Már a viszonyokhoz képest jól. De ehhez szükség volt kelengyére, ahogy jó magyarosan szokás mondani: staférung!- Honnan és ki szereznimeg nekik? Kémes. Alig 600 lelket számláló kis község az Ormánságban, az egyke, vagy az „egyke” hazájában. Idős embereket keresek, akikkel elbeszélgethetek erről a témáról. Nekem már „csak téma” az, ami nekik valaha derékhajlító teher volt. Jó kalauzt találok Miksa Lajos igazgató tanító személyében..Huszonhét éve tanít itt Kémesen — mint a tenyerét ismeri az egész falut. — Majd az öreg Bagi Lajos mesél magának erről — mondja —, ő a legidősebb egyénileg gazdálkodó parasztunk is ... nyolcvan éves. Ül az öreg a fehérfalú háza előtti kispadon. Hosszúszárú pipa lóg a szájából, abból pöffent időnként. Jó melegen tűz a nap ... „Aggyisten” — köszön vissza és a zsíroskarimájú fekete kalap alól gyanakvó pillantást vet felém. Rövidesen megtudom a „bizalmatlanság” okát. Régebben járt erre egy újságíró, alaposan kikérdezte, hogy miért nem lépett a téeszbe? „Én már minek? öreg vagyok”. Amikor elmondom, hogy most nem erről van szó, egy kis helyet szorít maga mellett. — Heh ... a staférung... az biz nehéz volt... — mondja — miközben ujjával a pipát tömködi. A parazsát! Olyan kérges még az ujja hegye is, hogy nem is érzi a tűz melegét ... — A lányok? Mit gyűjtöttek volna azok? Az apjuk, meg az anyjuk gyűjtötte össze nekik... ha volt miből. Ha nem, akkor úgy kerültek öszsze, mint az ujjam e, ilyen pusztán... Megszívja a pipáját, bagószag terjeng körülöttünk. — Lajos bácsinak volt gyereke — lánya? — Nem! A fenének! — úgy csattan a hangja, mint az ostor. Persze, az Ormánságban vagyok!... (Hej, de jó alany lenne az öreg egy szociográfus számára). Buffog az országúton a téesz traktorja, befordul, a kanyarból, idevágja a port... „A kelengyét megszerezni a lány részére, az szinte egy élet munkája volt” —, de ezt már a 85 éves Szűcs János bácsi mondja —. Hogy mit kellett a lánnyal adni? Egy ágyat, 2 széket, sublótot, ruhákat, lepedőket... Megsímogatja fehér bajuszát. — Férjhezmenni? Megnősülni? Életet teremteni maguknak? Kutya nehéz volt. A 10 holdas fiú legalább 10 holdas lányt keresett... a fődet vették akkor el, nem a menyasszonyt... — És ha a két fiatal egymásba szeretett minden előzetes „vagyoniesés” nélkül? — Akkor mehettek hazulról, amerre láttak ... De nemcsak a „staférung” szólt bele az életbe. Na, hogyan is volt csak, hadd gondolkozzam egy kicsit, mert rólam van ám szó... A vagyonon kívül a vallás is beleszólt a házasságba. De mennyire. Igen... 30 éves koromban akartam nősülni. Párom is akadt, egy katolikus lány... én meg református voltam. — Ide nem hozol pápista lányt — mondta az apám. De én nem engedtem... — Akkor kifelé! — mutatta az öreg a kaput az ujjával. Mit tehettem? Kőműves voltam, gondoltam, majd csak megleszünk valahogy. „Akkor adja ki a szerszámaimat” — mondtam, de már a házon kívül. Úgy emlékszem erre, mintha ma lett volna. Az öreg bement, kis idő múlva visszajött és adogatta a... kalapácsot, a kanalat... „A függőónt is” — mondtam. Kelletlenül, de kinyújtotta... Hát így kezdtük ... Később visszamentem, mondtam adjon egy süldőt. „Semmit!” Legalább egy kis fát! „Semmit”. Ez volt az én staférungom... Tengődtünk. Szűk esztendő következett. Nem volt termés. Kelengyét gyűjteni a férjhezmenő lányoknak? Még gondolni sem lehetett rá. A lukmával is tartoztunk... majd az egész falu, összebeszéltünk vagy ötvenen. „Menjünk el a paphoz, kérjük meg, engedje el, mert nem tudunk fizetni. Mennyi is volt a lukma? Ha jól emlékszem vagy 12 öl fa, sonka, csibe... Mentünk a paphoz, ott álltunk a téren, előtte mind az ötvenen. Elmondottuk, miért jöttünk. Kértük, könyörögtünk. Semmi foganatja. „Nem engedek el semmit”. Akkor mi szép csöndesen megfordultunk és arrébb álltunk... és ott mindjárt megegyeztünk: áttérünk az evangélikus vallásra! Mind az ötvenen áttértünk ... harmadnap vittük a papírt erről Pécsre... Nevet. — Még ma is evangélikus vagyok emigyen__ ötezer hold a kémesi téesz szántója. Fiatal házasokat keresek. — Volt itt több lány, aki férjhez ment, de elviszik őket a legények a közeli falvakba — mondja Török László fiatal pedagógus, a KISZ- titkár. Azért akad még néhány ... Barnahajú, csinos fiatalaszszony Kálmán Lajosné. Ő is, a férje is tsz-tag. Két éve kerültek össze. — Lakásuk? — kértem tőle. — A téesz adott. — Bútor? — A konyhabútort meg a kelengyét magam gyűjtöttem össze a keresetemből. — Mennyit keresnek? — A férjem a téesz kovácsműhelyében dolgozik, ketten megkeressük a több mint 3000 forintot havonta. » Szép pénz. Vettek már Pannónia motort, rádiót és hosszú lenne az apróbb-cseprőbb holmikat mind felsorolni. A téesz jószágot is ad a házasulandóknak, meg minden munkaegységre 1 forint házassági segélyt... „Persze, a legnagyobb házassági segély, meg a legjobb „staférung” nálunk a lányoknak is a „ munkaegység” — mondja a téesz elnöke. A könyvelésben az adminisztrátor-kislány kartonokat vesz elő, arról mond néhány nevet és adatot. „Szabolecz Margitnak tavaly 216 munkaegysége volt, de technikumba is járt... Ebben az évben az állattenyésztésben dolgozik és 3 hónap alatt már 87 munkaegységet szerzett. Lesz vagy 350 munkaegysége ebben az évben ... munkaegységre 30 forintot terveztünk ... tavaly 28 forintot fizettünk... A Szita Máriának az elmúlt évben 721 munkaegysége volt... több ezer forintja van a takarékban is...” Gyűlik a kelengyére való... „Ja, kérem, a mai fiatalok megteremtik maguknak az egzisztenciát. A falusiak is. A lányok is.” Nem is a kelengyével, a staférunggal van a hiba Kémesen sem. A fiúkkal! Kevés van belőlük. „A tánccsoporthoz lány lenne elég, de honnan vegyek fiúkat?” — panaszkodik a KISZ-titkár. Ez is egy „téma”, de ez már újabb riportot kívánna... Garay Ferenc Kelengyenézőben Kémesen 1964. MÁJUS 1 - hírek — A pécsi vasúti csomópont MSZMP-alapszervezetei május 1 tiszteletére szemléltető agitációs kiállítást rendeznek. A kiállítás megtekinthető május 1-től 4-ig Pécs állomás kultúrvárótermében. — Kőburkolatot kap a Körös, Nárcisz, Bozin, Cinka Panna, Ditz-malom és még hat utca Pécs I. kerületében ebben az évben. Az útépítéshez szükséges kőanyag zömét a TEFU már a helyszínre szállította. Társadalmi munkában salakos járdát építenek alovászhetényi kövesútig Pusztakisfalu lakói, a községben pedig a betonlapos járdaépítés földmunkáit végzik el ugyancsak társadalmi munkában. . — Egészségház és tisztasági fürdő épül Hegyszentmártonban ebben az évben, 320 ezer forintos költséggel. Az építkezéshez a termelőszövetkezet 30 ezer forinttal járul hozzá. — A Pécsi Kesztyűgyár siklósi üzeme kesztyűlerakatot létesít Sellyén. A gyár és a megyei tanács szervezésében 2 hónapos kesztyűvarrási tanfolyam indul a sellyei nők részére. A tanfolyam iránt máris nagy az érdeklődés. Háromezer kisbárány született a tél folyamán a Bükkösei Állami Gazdaságban. A bárányok felét, 1500-at pecsenyebárányként exportra értékesíti a gazdaság. — A belvárdgyulai tsz után a mecsekaljai és a mattyi termelőszövetkezetek is megkezdték a Rajna-menti lúd tenyésztését. Naposlibákkal a Pécsi Keltető Állomás látja el a tsz-eket — A nagykozári termelőszövetkezetben 92 holdas víztározó építését kezdték meg a napokban. A tározó vizéből több száz hold szántóföldi növényt öntöznek még ebben az évben. A Pécsi Tanárképző Főiskola hangversenye A Pécsi Tanárképző Főiskola május 3-án vasárnap este fél 8 órakor hangversenyt rendez a Liszt Ferenc teremben. Közreműködik a Főiskolai Vegyeskar Tillai Aurél vezényletével, a Főiskolai Nőikar Sinkovics Georgette vezényletével, Boros Erzsébet zongoraszólóval. Zongorán kísérnek Jakab Zoltán és Madari Melinda. Konferál dr. Siptár Ernő. — A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értesíti a szülőket, hogy Vajtáról május 3- án 15.36 órakor, Röjtökmuzsajról május 3-án 11.33 órakor érkeznek a vasútállomásra a gyerekek. Kérik a szülőket, hogy a gyermekeket a főpályaudvaron vegyék át. — A képeslap története címmel a Zsolnay Művelődési Házban lévő kiállítást még 3-án este 7 óráig meg lehet tekinteni. — Dr. Zádor Anna műtörténész a római Magyar Akadémián olasz nyelvű, vetítettképes előadást tartott az olasz —magyar kulturális kapcsolatok múltjáról, különös tekintettel az építészettörténeti vonatkozásokra. A római Magyar Akadémián az Olaszországban élő ösztöndíjasaink klubestet rendeztek, melyen Kende Sándor, Rómában tartózkodó pécsi író ismertette a pécsi és dél-dunántúli írók munkásságát, a Magyar Írószövetség Pécsi Csoportja működését és a Jelenkor irodalmi folyóirat szerepéről, jelentőségéről és a magyar irodalomban elfoglalt helyéről tartott előadást, majd novelláiból olvasott fel. A Pécsi Gyümölcstermelő Társulás értesíti tagjait, és a társuláson kívüli tagokat is, hogy a gyümölcs-értékesítési szerződéskötést különböző gyümölcsfajtákra április 28-tól május 15-ig bezárólag lehet megkötni, a Gyümölcstermelő Társulás hivatalos helyiségében, Pécs, Bajcsy Zs. út 6. sz. alatt, délelőtt 8-tól 12 óráig. A szerződéskötéssel egyidejűleg az előlegigényt be lehet jelenteni.