Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)
1973-03-21 / 70. szám
2 , 24 óra a nagyvilágban. Kádár János köszöntötte Rodney A Arismendit Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte Rodney Arismendit, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát 60. születésnapja alkalmából. ♦ 4 BUKAREST: Románia és Mexikó kormánya elhatározta, hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat létesít egymással. 4 LOS ANGELES: Vádat emeltek hétfőn Sirhan Sirhannak, Robert Kennedy amerikai szenátor gyilkosának a bátyja ellen, mert Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony életére tört. Sarif Sirhant az FBI letartóztatta azt követően, hogy az levelet küldött Rogers amerikai külügyminiszternek, amelyben megfenyegette Meir asszonyt. 4 GENF: A stratégiai támadó fegyverzet korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség kedden Genfben megtartotta megbeszélései második fordulójának 14. ülését. A küldöttség munkáját változatlanul a legnagyobb titoktartás övezi: szokás szerint a keddi tárgyalásokról csak annyit közöltek, hogy 40 percig tartottak, s hogy a tárgyaló felek legközelebb március 23-án pénteken találkoznak ismét. 4 LONDON: Az angol képviselőhöz konzervatív többsége jóváhagyta a katonai költségvetést, amely az új pénzügyi évben csupán a közvetlen katonai előirányzatokat 523 millió font sterlinggel növeli. Anglia katonai célokra előirányzott összkiadása az 1973—74-es évben csaknem 4 milliárd fontra rúg. 4 ÚJDELHI: Az NDK és India képviselői között folytatott véleménycsere megegyező vagy közelálló álláspontot mutatott a megvitatott kérdésekben. Ezt hangsúlyozza az a közös sajtóközlemény, amelyet a Willi Stoph vezette NDK-küldöttség és Indira Gandhi indiai miniszterelnök hétfői tárgyalásai után közzétettek. ♦ PANAMAVÁROS: Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács keddi ülésének megkezdésekor felhívással fordult az Egyesült Államokhoz és Panamához, hogy a „barátság és a bizalom szellemében" keressék a csatornaviszály megoldását. A világszervezet főtitkára ugyanakkor felszántotta a tanács többi tagját, támogassák az érdekelt feleket arra irányuló erőfeszítéseikben, hogy „olyan megoldást érjenek el, amely szem előtt tartja mind a nemzeti törekvéseket, mind az érintett nemzetek közösségének törvényes jogait és érdekeit". 4 ACAPULCO: Nagyszámú mexikói katona őrzi Acapulcóban azt a házat, ahol Henry Kissinger, amerikai elnöki főtanácsadó kéthetes szabadságát tölti. Az egyik környékbeli szállodában ugyanis hat álarcos bandita hétfőn fegyveres rablást hajtott végre és 200 ezer pesót zsákmányolt KSD. NAPLÓ, TELEFOTO 26 nap után véget ért a francia pilóták és repülőtéri alkalmazottak sztrájkja, a Párizs melletti Orly repülőtéren helyreállt a normális légiforgalom. 4 JERUZSÁLEM: Abba Ebon izraeli külügyminiszter kedden kabinetülésen beszámolt a közelmúltban tett ausztriai látogatásáról. ♦ PRÁGA: Csehszlovákiában 1973-ban 63 kilométer hosszúságú autópálya épül. A tervek szerint az ötéves terv végén az ország autópályáinak hossza 175 kilométer lesz. A Prága- Brno—Pozsony közötti autópálya megépítésének befejezését 1980-ra tervezik Az ország összesen 1770 kilométer hoszszúságú autópályájának megépítésére 25 évet irányoztak elő. 4 WELLINGTON: Norman E. Kirk új-zélandi miniszterelnök kedden sajtóértekezleten jelentette be, hogy kormánya az év második felében követséget nyit Moszkvában és Pekingben is. A miniszterelnök közlése szerint előbb a moszkvai követséget állítják fel. A szovjet fővárosban utoljára 23 évvel ezelőtt volt új-zélandi képviselet. MOSZKVA: Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke április elején Finnországba érkezik, hogy részt vegyen a szovjet—finn barátsági, együttködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának huszonötödik évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken. A szovjet államiért Urho Kekkonen finn köztársasági elnök meghívásának tesz eleget. 4 ATHÉN: Kedden újabb diákmegmozdulások voltak az athéni jogi karon. Mintegy 1000 egyetemista, dacolva a tömegtüntetéseket tiltó rendelettel, először a kar egyik nagy előadótermében gyűlt össze, majd az épület tetejére vonult, s ott tüntetést rendezett, követelve a demokratikus szabadságjogok, a sajtószabadság helyreállítását A rendőrség azonnal sűrű gyűrűt vont a jogi kar épülete köré, s megtisztította a környező utcákat. 4- BBCS: Kirchschläger osztrák külügyminszter, az Osztrák Szocialista Párt bécsi szervezetének konferenciáján kijelentette: az osztrák szövetségi kormány világos „igent" mond az európai biztonsági és együttműködési értekezletre. —-------------------------*----------------------------. Giap tábornok nyilatkozata a Monde-ban A Monde kedden este hoszszabb nyilatkozatot közöl Vo Nguyen Giap hadseregtábornoktól. A VDK miniszterelnökhelyettese és nemzetvédelmi minisztere a lap különtudósítójának adott nyilatkozatában a vietnami nép harminc évi harcának tanulságait elemzi. Giap szerint az egyik tanulság az, hogy egy kis nép is legyőzheti az agresszorokat, még az Egyesült Államokat is, ha egységesen harcol, helyes vonalat követ s a szocialista népek, a haladó emberiség támogatását élvezi. Egy további tanulság az, hogy az imperialista országok gazdasági és katonai ereje a jelenlegi nemzetközi helyzetbben már nem az, mint korábban. Giap tábornok a továbbiakban kiemeli, hogy a háborúban a hősiesség is fontos, de érteni is kell a technika alkalmazásához. A döntő az emberi tényező. „Kétségtelenül van egy vietnami katonai tudomány, egy vietnami katonai művészet — mondotta. — Igazságos eszméért küzdünk. Ezen az alapon mozgósítottuk a tömeget és oldottuk meg a katonai problémákat. Ezt a katonai tudományt pártunk politikai és katonai vonalából fejlesztettük ki s az a marxizmus—leninizmus alkalmazása nemzeti felszabadító küzdelmünk konkrét körülményeire . DUNÁNTÚLI NAPLÓ 4 ANKARA: Minden jel arra mutat, hogy a török nagy nemzetgyűlés szerdán délutánra összehívott újabb ülése fordulatot hoz az elnökválasztás elhúzódó ügyében. Kedden ugyanis visszavonta jelölését a két fő esélyes, és ezáltal nyitva hagyták az utat Cevdet Sunay jelenlegi köztársasági elnök mandátumának meghosszabbításához. 4 DAR ES SALAAM: John Malecela tanzániai külügyminiszter kedden rendkívüli sajtóértekezletén azzal vádolta a szomszédos Ugandát, megsértette a két ország kapcsolatát rendező Mogadishu-i egyezményt azzal, hogy csapatai 10 kilométerre közelítették meg Tanzánia határát . WASHINGTON: A „Szojuz— Apollo" program keretében végrehajtandó együttes szovjet —amerikai kísérleti űrrepülésre készülő szovjet űrhajósok és a velük együtt az Egyesült Államok-beli Houstonban tartózkodó szovjet tudósok kedden sajtóértekezletet tartottak. K. Busujev professzor, valamint V. Satalov és A. Jeliszejev űrhajósok elmondták, hogy a két ország űrhajósainak számos szervezési és műszaki kérdést kell megoldaniuk a programmal kapcsolatban és nagy figyelemmel kell felkészülniük az űrrepülésre. A kitűzött terveket sikeresen teljesítik. - Elégedettek vagyunk az eddig végzett munkával és meggyőződésünk, hogy űrhajós csoportunk sikeresen megoldja a rá váró feladatokat — mondotta Jeviszejev. BÉCS: Az Egyesült Államok bécsi nagykövetségének épületében kedden délután újabb eszmecserét tartottak a bécsi haderő csökkentési konzultáció során. Az európai haderők és fegyverzet csökkentéséről kezdeményezett előzetes konzultáció jelenlegi szakaszában a fő kérdés — a részvevő államok köre és az államok státusza — körüli eszmecsere folytatódott a keddi találkozón, amelyen az Egyesült Államok küldöttségén kívül a szovjet delegáció, továbbá dr. Ustor Endre nagykövet, a magyar küldöttség vezetője, valamint a NATO országok képviselője vettek részt. 9RSSS SS Jerji Csehszlovák államférfiak köszönőtávirata Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Ludvik Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Lubomir Strougal, a szövetségi kormány elnöke táviratban mondott köszönetet Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének, Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének a februári győzelem 25. évfordulója alkalmából küldött jókívánságaikért. Bohuslav Chnoupek, Csehszlovákia külügyminisztere ugyancsak táviratban köszönte meg Péter János külügyminiszter üdvözletét. ♦ 4 RÓMA: Kedden Olaszországban 800 000 textilmunkás lépett sztrájkba. A dolgozók új bértarifát és teljes foglalkoztatottságot követelnek. Az olasz textilipar jelenleg válságos helyzetben van, mivel a tőkés világot érintő valutaválság nagymértékben befolyásolja az olasz exportot. Az elmúlt héten már 15 000 textilmunkást, mindenekelőtt asszonyokat bocsátottak el állásukból. TÖMEGSZERENCSÉTLENSÉG KANADÁBAN. Kilenc ember meghalt, harminc megsebesült, amikor a torontói gyorsforgalmi úton egy hatalmas vontató belerohant a hóviharban veszteglő gépkocsikaravánba. (A kép jobb szélén a lángoló vontató.) --------------------------------------------- 4 CANBERRA: Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnök kedden háromnapos hivatalos látogatásra Ausztráliába érkezett. ♦ Dél-Korea kivonult Dél-Vietnamból Szöulban kedden hivatalosan bejelentették, hogy Dél-Korea beszüntette dél-vietnami katonai szereplését. Az első dél-koreai katonai alakulat 1964-ben érkezett Dél- Vietnamba. A hatvanas évek végéig az amerikai agresszióban résztvevő dél-koreai katonák száma elérte az 50 ezer főt. Az utolsó csapategységet múlt szerdán, március 14-én vonták ki Dél-Vietnamból. 1973. március 21. Iraki—kuvaiti határincidens Rendkívüli állapot Kuvaitban Hírügynökségek jelentése szerint a kedd reggeli iraki—kuvaiti határincidens miatt, Kuvait lezárta az Irakkal szomszédos határát és a kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki az országban. A kuvaiti belügyminisztérium rendeletére bezárták az iraki hírügynökség kuvaiti irodáját, a belügyminisztérium a rádióban sugározott közleményben nyugalomra és az Irak ellenes tüntetések abbahagyására szólította fel az ország lakosait. A kuvaiti külügyminisztériumban kedden Rased al Rased külügyminiszter-helyettes tájékoztatta a határincidensről a Kuvaitban akkreditált arab nagyköveteket. Azt állította, hogy iraki csapatok „három kilométernyire hatoltak be az ország területére”. A külügyminiszter-helyettes Kuvait bagdadi nagykövetével is tanácskozott, aki hétfő este tért haza, hogy a vitás határkérdésekről konzultáljon. Emlékezetes, hogy a kuvaiti-iraki határvonal még nincs véglegesen kijelölve. Szabah Al-Ahmed Al-Dzsaber külügyminiszter magához kérette Irak kuvaiti nagykövetét, és tiltakozott a határincidens miatt. A kuvaiti külügyminiszter egyébként a feszült helyzet miatt lemondta szerdai londoni utazását. A kuvaiti minisztertanács és a legfelsőbb katonai tanács a reggeli órák óta Dzsabir Al- Ahmad Al-Dzsabir kormányfő elnökletével megszakítás nélkül ülésezik. A kuvaiti látogatáson tartózkodó Hafez Badavi, az egyiptomi nemzetgyűlés elnöke kedden bejelentette, hogy támogatja Kuvaitot, de hangsúlyozta, hogy az araboknak nem egymás ellen, hanem a közös ellenség ellen kell harcolniuk. Rendkívüli állapot, letartóztatási hullám Kambodzsában A Lon Nol-rezsim kedden további intézkedésekkel súlyosbította az elnöki palota ellen szombaton elkövetett bombatámadás nyomán elrendelt rendkívüli állapotot. Változatlanul tart a letartóztatási hullám. Kedden őrizetbe vették Penn Nouth-nak, a Szihanuk-kormány miniszterelnökének három fiát és letartóztattak mintegy 30 személyt. A letartóztatottak között mintegy 30 egyetemi és középiskolai tanár, sok diák és újságíró van. A Szihanuk-család mintegy 20 tagját háziőrizetben tartják. Tiltakozásul a létfenntartási költségek emelkedése ellen, mintegy 25 000 pedagógus és 100 000 diák sztrájkol az országban. A kormány kedden rendeletben szólította fel a pedagógusokat, hogy jelenjenek meg munkahelyükön. Egyidejűleg viszont azt is bejelentette, hogy az összes állami iskolák meghatározatlan ideig zárva maradnak. Kommentár Mi van egy új követség mögött? Az utóbbi időkben már megszokta az olvasó, hogy sűrűn lát jelentéseket új meg új követségek, nagykövetségek megnyitásáról: egyre másra ismerték — ismerik — el a különböző országok az NDK-t, legújabban pedig a VDK elismerésének „hulláma" indult meg. Érvnél szokatlanabb és nem kevésbé érdekes a keddi jelenttés, amely szintén nagykövetség létesítéséről érkezett. Ezúttal nem az NDK-ról, vagy a VDK-ról van szó: Új-Zéland kormánya jelentette be, hogy 1973-ban követséget nyit Moszkvában. A bejelentés akkor hangzott el, amikor Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter éppen Wellingtonban, Új-Zéland fővárosában tartózkodik, kereskedelmi tárgyalásokon. Canberrából érkezett ide Patolicsev, ahol aláírták a szovjet—ausztrál kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről szóló egyezményt A dolog hátteréhez tartozik, hogy mind Új-Zélandon, mind Ausztráliában a múlt év végén hosszú idők óta először a Munkáspárt győzött a választásokon (Ausztráliában 23 év óta először). Whitlam ausztrál miniszterelnök nemcsak bejelentett, de mindjárt kezdeményezett is jelentős változásokat Külpolitikailag azonnal visszavonta az ausztrál csapatokat Vietnamból, felvette a kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, s új adózási s egyéb intézkedésekkel igyekszik visszaszorítani az USA mind dominálóbb szerepét az ausztrál gazdasági életben. Egyébként a Szovjetunióval való kereskedelem bővítése, a szocialista világhoz való közeledés is ezzel vág egybe. Belpolitikailag az oktatásügyre s a szociálpolitikára fordított nagyobb öszszegekkel, a színesbőrű őslakosság helyzetének javításával, az Angliától való függőség utolsó szálainak elszakításával (például a God save the King helyett új ausztrál himnuszt íratott) igyekszik új utakat nyitni. Hasonló politikát folytat Kirk új új-zélandi kormánya is. Még nem tudjuk, mi lesz a most tárgyalásra kerülő szovjet—új-zélandi kereskedelmi szerződésben. Ismerve azonban némiképp Új-Zéland gazdasági helyzetét, feltehető, hogy az ország nagy vaj-, hús-, sajt- és gyapjú-exportjának azután jelentősebb részét irányítja majd a Szovjetunióba (annál is inkább, mert Anglia közös piaci belépésével Új-Zéland nehezebben tud a szigetországba vasat exportálni). S az is valószínű, hogy az exportálható szovjet ipari potenciálból, a tudományos-műszaki, szellemi exportból a jövőben nagyobb mértékben részesedik majd Új-Zéland. Figyelemre méltó még, hogy utoljára 23 évvel ezelőtt volt újzélandi képviselet Moszkvában. Feloldották a szükségállapotot Romániában Bukarestben és Románia 18 megyéjében kedden feloldották a szükségállapotot A fővárosban és a havazás által érintett területeken szombatig a személygépkocsik a szükségállapot visszavonása ellenére sem közlekedhetnek. Mint ismeretes, a szükségállapotot március 14-én és 16-án rendelték el, miután a példátlan erejű hóviharok miatt sok helyen megbénult a közlekedés, akadozott az ipari üzemek munkája és fennakadások keletkeztek a közellátásban. A fegyveres erők főparancsnokának vezetésével létrejött központi parancsnokság és a helyi parancsnokságok az emberek 1 millióit vonták be a hó elleni küzdelembe és a rendelkezésre álló erőforrásokat mozgósították az utak hómentesítéséért A hóviharok által sújtott területeken a helyzet fokozatosan normalizálódik. A főváros utcáit megtisztították a hóakadályoktól, a közutakon megindult a forgalom és a vonatok újból közlekednek. A veszély azonban még nem múlt el. A gyors olvadás miatt a talajvíz és a folyók szintje emelkedik. Az ország déli megyéiben több ezer hektár termőföld került víz alá, Bukarest néhány kerületében a víz pincéket és lakásokat árasztott el. 4 NICOSIA: öt pokolgép robbant az elmúlt 24 óra leforgása alatt a Ciprus délnyugati részén lévő Paphos városában . A robbanások anyagi károkat okoztak.