Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-22 / 160. szám
1973. június 22. OUNANTOU NAPLÓ Befejezés előtt a bővítésurópa legnagyobb farostlemezgyára Európában elsőként Mohácson gyártanak keményfából farostlemezt. A cserfa a legértéktelenebb fák egyike; sem bútornak, sem épületfának nem alkalmas — sőt még mint tüzelőanyag is csak másodrendű —, ennek ellenére óriási menynyiségben van jelen erdeinkben. A Mohácsi Farostlemezgyár ebből az értéktelen anyagból állít elő rövidesen ,,aranyat”, megkezdődtek ugyanis annak az évi 60 000 tonna farostlemezt előállító üzemrésznek a próbái, mely különleges adalékanyagok felhasználásával az alapanyagnál több mint tízszerte értékesebb végtermék előállítására képes. Egy kis történelem Magyarországon az első tábla farostlemeze 1951. november 21- én, a kora esti órákban készült el Szegeden, a Cserepes sori kísérleti intézetben. A szegedi kísérleti üzem azt a feladatot kapta, hogy bebizonyítsa: hazánkban is adottak a farostlemezgyártás feltételei. A kísérletek nyár- és fűzfával folytak, s ebből állít elő ma évi 48 ezer tonna lemezt az ország mindmáig egyetlen farostlemezgyára, a MOFA. A gyárépítés elvi engedélye 1952-ben született meg, az építés azonban csak 1955-ben indult. A termelés 1959-ben április 1-én kezdődött, évi 10 ezer tonnás kapacitással. S ettől kezdve nincs megállás. 1961-ben üzembehelyezik az úgynevezett 2-es számú üzemet, 1964 májusában a 3-as üzemben megkezdődik a lakkozással nemesített farostlemezek gyártása, magas-, selyem- és mattfényű kivitelben, tizenkét féle színben. Egy évre rá üzembehelyezik a 4-es üzemet, mely lehetővé teszi laminált, fautánzatú és fantáziamintás lemezek gyártását. 1967-ben — egy új gépsorral —, évi 5000 tonnával növelik a kapacitást. 1964-ben bevezetik a folyamatos munkarendszert — ez további 12 százalékkal növelte a kapacitást —, a gyorsan növekvő igényeket azonban így sem lehetett utolérni. Megszületett hát a bővítés, az új gyár terve. A Gazdasági Bizottság 1969 nyarán hagyta jóvá a fejlesztési terveket, mely szerint a Mohácsi Farostlemezgyár, az ÉRDÉRT és a LIGNIMPEX közösen épít a már meglévő gyár mellett egy új, évi 60 ezer tonna farost előállítására alkalmas üzemet. Az építők, akik tulajdonképpen az alapkőletétel óta egy percre sem hagyták el a Duna-parti üzemet, 1970 márciusában tehát ismét munkához láttak. Működnek a gépek És most közvetlenül a befejezés előtt áll a munka. A több mint félmilliárdos beruházás hidegpróbái megkezdődtek, s várhatóan már júliusban elkészülnek az új gyárban az első keményfából készült lemezek is. A gyárlátogatási élmény. Osztrák, svéd, NDK-beli és magyar berendezések sokaságát építették be a hatalmas kiterjedésű üzembe. A technológia egyébként osztrák eredetű, s Ausztria szállította a kulcsgépeket is. A sétát célszerű a technológiai sorrendnek megfelelően a fatéren kezdeni, ahová uszályokon, illetve vonaton érkezik Dél-Dunántúl erdeiből a cserrönk. A kirakást daru, illetve markoló végzi. A hasábok a tárolószalagra kerülnek, mely lassú mozgással az aprító felhordó szalagja felé halad. Emberi kéz tehát nem érinti a fát. Az aprítóüzemben öt gép dolgozik, s a hasábok, rönkök, lécek pillanatok alatt forgáccsá alakulnak. A forgácsot kilenc hatalmas légágyú lövi a lebetonozott tárolótérre, ahonnan fedett csatornákban víz viszi a üzembe. A fahordás, illetve aprítás ilyen fokú gépesítése a legnehezebb munkát küszöbölte ki, s jelentős létszámmegtakarítást eredményez. Az alapanyag ezt követően különleges gépsorokon Az új gyár belépésével a MOFA Európa legnagyobb farostlemezgyártó üzemévé lép elő. Az eddigi harmadik hely már rangot szerzett az üzemötszáz atmoszférás nyomáspróbára. Az üzembehelyező svéd mérnököt a hónap végére várják. A beruházás gazdasági mérlegét még korai lenne megvonni, bár a számlák többsége már együtt van. Az eredetileg tervezett összeg kicsinek bizonyult — a Gazdasági Bizottság utólag mintegy 60 millió forintot adott —, a fél milliárd azonban reális keretnek látszik. Ebből az építészeti munkák 145 millióba kerültek, az importgépek 172 millióba, míg a hazai gépek értéke 100 millióforint. Az építés tehát gyakorlatilag véget ért — kezdődhet a törlesztés. A Mohácsi Farostlemezgyár új üzemének már ebben az évben 25 ezer tonna kitűnő minőségű lemezt kell adnia, halad át, melyek tovább roncsolják, péppé főzik, hogy aztán eljusson a nagycsarnokban felállított lapgyártó gépsorig. Minden gép automatikusan vezérelt. Programozott működésű a lapképzőcsarnokban felállított óriásprés is, melyet Svédországtól vásároltak a beruházók. A MOFA jelenlegi termelése 48 ezer tonna lemez ,és ezt öt prés produkálja. Az új gyár 60 ezer tonnás termelését ez az egyetlen prés biztosítja. Idén 25 ezer tonnát Folynak tehát a bejáratás, illetve üzemi próbák. Az alapanyag túljutott az aprítón, a rostosítón, megjárta a síkszitát. Most a hidraulikus prések próbája következik, ami gyakorlatilag már késztermék előállítást jelent. A beruházás legizgalmasabb időszaka ez. Építészetileg — egy raktárt leszámítva —, teljesen kész a nagy mű, s a hátralévő gépészeti munka se sok. A présgép felett most szerelik az elszívóernyőt, s a napokban kerül sor a több mint Békés Sándor termelőszövetkezetben. Nagypeterden és Nagydobszán a veszteség összege olyan alacsony, hogy egy éven belül ezek az üzemek kigazdálkodjék. Ezek közé tartozik a zalátai termelőszövetkezet is, amelynél a hiány rendezését lényegében a szomszédos — jól gazdálkodó — veszi ts-szel történt egyesülés megoldotta A szanálást ily módon hat termelőszövetkezetben kellett elvégezni, a veszteség összege a hat szövetkezetnél 43 millió 450 ezer forint volt. A hiány rendezésére a szövetkezetek 7 millió 115 ezer forintot saját forrásból biztosítottak, a fennmaradó összeget központi alapból szükséges rendezni. A hiány rendezéséhez a Magyar Nemzeti Bank 2,8 millió forint szanálási hitelt biztosított. A mintegy 27 millió forint alaphiány rendezésére visszatérítendő állami juttatást kapnak a szövetkezetek. Ennek visszafizetésére teherbíróképességüktől függően 2—3, esetleg 5 év határidőt kaptak. Az ezen felüli mintegy 6,5 millió forint veszteség rendezésére vissza nem térítendő állami dotációt kért a megye, mivel három termelőszövetkezetben Kovácshidán, Baranyahidvégen és Drávaszabolcson a tavalyi természeti csapások erős belvizek nagymértékben hozzájárultak a veszteségekhez. A dotáció-kérelem pillanatnyilag a Pénzügyminisztériumban van jóváhagyás végett, a válasz megérkezése a napokban várható. Ez a három tsz tehát - bár a szanálási eljárás már itt is lezajlott —, még mindig óvadékból gazdálkodik, a tanácsi óvadék teszi hitelképessé ezeket az üzemeket mindaddig, míg a dotációt meg nem kapják. Az élet tehát ezekben sem állt meg, a gazdálkodást folytatni tudják. nők, a mostani nagyságrend, továbbá az a tény, hogy megoldották a keményfa alapanyagú farostlemezek gyártását a világ élvonalába emelte a gyárat. A cserfa feldolgozását nemzetközi kutatómunka tette lehetővé. A technológiát szállító osztrák céggel szorosan együttműködve magyar szakemberek teremtették meg e minden túlzás nélkül forradalminak nevezhető lépés megtételének előfeltételeit. Az új technológia gépein számos változtatást eszközöltek a gyártók, a „titok" azonban nem a gépekben van. Egy különleges gyanta-féleség teszi lehetővé a minőség garantálását, melyet Ausztriában, illetve Mohácson fejlesztettek ki. A Adnti elgondolások szerint a későbbiek folyamán ezt a gyantát a MOFA állította volna elő, végülis azonban úgy döntöttek, hogy az Egyesült Vegyiművek gyártja. A MOFA a gyártósorral a gyanta gyártási jogát is megvásárolta, s ezt most a nagy tapasztalatokkal bíró EVM-nek adta át. Újdonságokban egyébként nincs hiány ebben a valóban modern, s esztétikailag is élményt jelentő gyárban. Technikai bravúr és látványosság az a 25 tonna/óra teljesítményű olajtüzelésű kazán, melyet szintén az osztrákok szállítottak. A kazán alig nagyobb egy közúti tartálykocsinál. Egyetlen ember szolgálja ki, illetve ellenőrzi. Európában a legnagyobb Az aprítótér: képünkön a kilenc légágyú egyike Fotó: Erb János Az éltető víz (3.) Hazánk vízgazd Tavaly ősszel panaszkodtunk, hogy kevés az eső, szárazak a földek. A télen alig hullott hó, és most május végéig elmaradtak a már annyira hiányzó kiadós esőzések. Bár az elmúlt hetekben az ország területének több mint nyolcvan százaléka kapott számottevő esőt, hazánk talajainak jelenlegi vízkészlete még mindig lényegesen kevesebb, az optimálisan kívánatos mértéknél. Hazánknak a természeti adottságokból eredő vízhelyzete nem valami kedvező. Különösen az alföldi síkságon a két nagy véglettel találkozhatunk: vagy aszállyal, szárazsággal, vagy pedig az ár- és belvizek pusztításaival kell megküzdenünk. Mindez Magyarország vízrajzi és domborzati viszonyaival magyarázható. Felszíni vízkészletünk 90 százaléka a három folyó — a Duna, a Tisza és a Dráva — medrében összpontosul és csak 10 százaléka jut a többi vízfolyásra. A teljes felszíni vízkészlet 96 százaléka a külföldi vízgyűjtőkről érkezik Magyarország területére. Az országban eredő vízmennyiség alapján hazánk a legkedvezőtlenebb adottságú európai országok közé tartozik. Vízgazdálkodásunk nehézségeit fokozza, hogy a legnagyobb vízigények rendszerint akkor jelentkeznek, amikor folyóink a legkisebb vízhozamot szállítják. Emellett a vízkészletek területi elosztása is kedvezőtlen. A vízigények zöme — csaknem háromnegyed része — a Tisza völgyére jut, viszont e térségben a hasznosítható vízkészlet mindössze egyötöde az ország felszíni vízkészletének. Íme, a nagy ellentét: néhány éve annak, hogy a Szamos, a Tisza és a Maros vonalán ránk tört a nagy májusi árvíz, amely falvakat, tanyákat, gyümölcsösöket, szántóföldi kultúrákat mosott el, s néhány nagyobb városunkat is csak hatalmas erőferzítések árán lehetett megmenteni a pusztító víztől. Igen, mert a jóformán lejtés nélküli magyar Alföld mint hatalmas teknő fogadja be a környező hegyekből gyakran lezúduló árvizeket, amelyek az ország területének egynegyedét veszélyeztetik. Ezek a körülmények arra késztetnek és köteleznek bennünket, hogy hatékony emberi beavatkozással folytonosan javítsuk hazánk vízháztartását. Ezt a szükséget,, már nagy eleink is felismerték. A múlt században Széchenyi István, Vasváry Pál és mások nevéhez fűződik a Tisza szabályozása, a magyarországi Duna-szakasz partrendezése és megannyi egyéb vízrendezési tennivaló kezdeményezése, megoldása. A vízgazdálkodás azonban nem egyszeri s örök időkre szólóan megoldott feladat. Annak állandó korszerűsítése, az élet igényeihez igazodó továbbfejlesztése mindenkor szigorú követelmény. Lássuk az egyszerű példát: a kertjében növényeket termesztő ember az eső után, amint a földre rá lehet menni,megkapálja azt. A talajba szivárgott nedvességet a felső réteg porbanyitásával őrzi meg a párolgástól, hogy a száraz, csapadék nélküli hetekben is legyen elegendő vízkészlet a növények számára. Nos, valami hasonlót kell tennünk nagy, országos méretekben is. A vízdő időszakokban minél több vizet kell tárolnunk a száraz hónapokra, hogy akkor és ott használjuk fel azt, ahol és amikor a legtöbb hasznát veszszük. Magyarországon nincsenek nagy hegy- és dombvidéki tárolási lehetőségek. Dombvidékeinken 2—20 millió köbméternyi térfogatú völgyzárógátas tárolók létesíthetők, amelyeknek a vízpótláson kívül a kisvízfolyások árvízhozamainak csökkentésében és a vízminőség szabályozásában is jelentős a szerepük. Nagy tárolók elsősorban a Duna és a Tisza csatornázása során alakíthatók ki a hullámterek igénybevételével. Az eddig sorra vett tények tehát arra köteleznek bennünket, hogy okosan bánjunk a vízzel. A jó vízgazdálkodás rendkívül szerteágazó, körültekintő tudomány. Gyakorlati megvalósításához különféle képzettségű szakemberek sokasága szükséges. A vízgazdálkodás gyakorlati megvalósításában részt vesznek nemcsak a vízügyi szakemberek, hanem a mezőgazdasági üzemek — termelőszövetkezetek, állami gazdaságok — vezetői és dolgozói, az ipartelepek irányítói, de még az erdészek is. Régi felismerés példának okáért, hogy a sűrű, jól beállt erdőkben soha nincs szárazság. A természet önmaga megteremti saját vízgazdálkodását. Ezért kiemelt jelentősége van a tervszerű erdőgazdálkodásnak és jó reményekkel állapíthatjuk meg, hogy hazánk az iparilag gyorsan fejlődő országok sorában azon szerencsés kevesek közé tartozik, ahol az utóbbi egy-két évtizedben nem csökkent, hanem valamivel növekedett az erdőterület. Horváth László (Következik: A hazai vízgazdálkodás fejlesztése-1 * ,4 Nem állt meg az élet Minden szanált tsz hitelképes Megtörtént viszont a végleges rendezés a hidasi, a szabadszentkirályi, s a szentlászlói termelőszövetkezetekben, amelyek nem szenvedtek természeti kárt, mégis veszteséggel zárták 1972. évi gazdálkodásukat. A szanálást követően lezajlottak a közgyűlések, s a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága is meghozta döntését a három szanált szövetkezet ügyében. Ezek a tsz-ek már nem óvadékból gazdálkodnak, mivel a rendezést követően újra hitelképessé váltak. A szanálási bizottságok megállapítása szerint e három tsz-ben főként megalapozatlan döntési, szakmai és egyéb szervezési okok vezettek a hiányhoz — dotációt nem kaphatnak —, a veszteséget ki kell gazdálkodniok, s mindaddig, míg ezt ki nem gazdálkodjék, a tagok munkabérének csak 80 százalékát fizethetik ki a szövetkezetek. A szanálási bizottságok javaslata alapján ezekben a szövetkezetekben a nyereséges gazdálkodás érdekében mindenekelőtt egyszerűsítették a termelés szerkezetét, felszámolták a veszteséges ágazatokat, Hidason például, ahol eddig 10— 15 féle növényt termeltek, most 2—3 növényre redukálták a növénytermesztést, e növények gazdaságos előállítására összpontosították anyagi eszközeiket, emberi és gépi erejüket. Hasonló racionalizálási törekvések tapasztalhatók a szentlászlói tsz-ben és Szabadszentkirályon is, ahol elsőként a ráfizetéses és sok alkalmazottat foglalkoztató lemezüzemet számolták fel. A szerkezeti változtatásokkal egyidejűleg munkaerőátcsoportosításokra is sor került ezekben a tsz-ekben, amelyekben a szanálási bizottságok megállapítása szerint túl sok alkalmazott dolgozott — jellemző, hogy a hidasi, tsz-ben még a főkönyvelő és főmezőgazdász is alkalmazott volt. — A szanálást követően e tsz-ekben a munkaerőt az inproduktív - adminisztrációs, melléküzemi stb. — ágazatokból a termelő ágazatokba csoportosították át, s növelték a tsz-tagok arányát az alkalmazotti létszám rovására. A közelmúltban lezajlott szanálási közgyűléseken a tagok elmarasztalták azokat a vezetőket, akik felelősnek bizonyultak a hiányok előidézésében. A vezetők fegyelmi felelősségre vonása most van folyamatban, a jogtalanul felvett prémiumokat pedig vissza kellett fizetniök. Az élet tehát nem állt meg a szanált tsz-ekben sem, a gazdálkodás folyamatosságát korábban a tanács által letett óvadék, majd a szanálástkövetően a hiány rendezésének különféle formáival az állam biztosította. A szanálási bizottságok racionalizálási javaslatai megadták az alapot ahhoz, hogy e tsz-ek újra a nyereséges gazdálkodás útjára lépjenek. A Megyei Tanács VB. döntését a szövetkezeti közgyűlések elfogadták, rajtuk a sor, hogy saját érdekükben végre is hajtsák. A járási szakigazgatási szervek figyelemmel kísérik a szanált tsz-ek gazdálkodását, s már évközben folyamatosan feltárják a gazdálkodásban észlelt problémákat, segítenek azok kijavításában. A terméskilátások — tekintettel a kedvező időjárásra — a veszteséges tsz-ekben sem rosszabbak mint másutt. Helyzetük főként az aratás küszöbéről nézve mégsem rózsás, hisz a gépparkjuk jóval öregebb és elhasználtabb, mint másutt, s mivel amortizációs alapjukat is a hiány rendezésére fordították, módjuk sincs a géppark lecserélésére. Igaz, hitelképességüket visszanyerték, felvehetnek gépvásárlási hitelt a banknál, ezzel azonban nem tudják megoldani összes nehézségeiket. Ezért a nyári betakarítás idején mindazoknak a szerveknek, akiknek módjukban áll valamiképpen segíteni, fokozottan oda kell figyelniük a szanált tsz-ek gondjaira. Egy rosszul sikerült betakarítás csak súlyosbítaná helyzetüket. — Aisé — A hatodik hónap pereg le az idei gazdasági évből, küszöbön a nyári gabonabetakarítás, a mezőgazdasági üzemek nagy próbatétele, s egyben a gazdálkodási eredmény lemérésének első igazán nagy alkalma is. Számos jel mutatja, hogy ha csak árvíz, jégverés vagy egyéb elemi kár nem jön közbe, az idén kedvező aratásra számíthatunk. Vajon mit várhatnak a szanált szövetkezetek, meg amelyek megúszták a szanálást, de veszteségüket még ez évben ki kell gazdálkodniuk? Hogy sikerült a veszteségeket rendezni, a gazdálkodás folyamatosságát biztosítani ezekben a tsz-ekben? Nos, arendezés három árvizes ,tsz kivételével megtörtént. Az elmúlt gazdasági évet kilenc baranyai tsz zárta hiányaival, vagyis veszteséggel. Szanálási eljárást mégis csak hat szövetkezetben indítottak meg, mivel a tüzetesebb felülvizsgálatok során kiderült, hogy két