Dunántúli Napló, 1980. május (37. évfolyam, 119-148. szám)

1980-05-01 / 119. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja n­apló XXXVII. évfolyam, 119. szám 1980. május 1., csütörtök Ára: 1,60 Ft Május 1-i köszöntő Jakab Sándornak, a SZOT főtitkár­­helyettesének ünnepi beszéde A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, népköztársaságunk kormánya és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepének elő­estéjén tisztelettel köszöntöm mindannyijnkat, munkásokat, termelőszövetkezeti parasztokat, ér­telmiségieket, hazánk minden dolgozóját. Kilencven esztendővel ezelőtt, 1890-ben a ma­gyar proletárok budapesti első májusi harcos tüntetésének szónoka mondotta: „A társadalom leghasznosabb tagjai vagyunk, de nekünk nincs abból hasznunk; az államnak polgárai vagyunk, de védtelenül állunk; vérben és pénzben adózunk, de nekünk nincsenek jogaink"! Azóta a májusi menetben nemzedékek sokaso­dó seregei indultak harcba az őket megillető jo­gokért. Az első győztes állomás; 1919, a Tanács­­köztársaság. A dolgozók bizakodva köszöntötték 1919. május 1-ét, mert érezték oroszországi és európai test­véreik szolidaritását. A proletárdiktatúra példá­ja negyedszázadon át erőt adott, lelkesített az elnyomók elleni harcban. József Attila így fogal­mazta meg milliók vágyát: „Bátorság! Lesz még olyan munkád, amelyben kedved lelheted”. A kor, amelyről a költő szólt, 1945 tavaszán elérkezett. 35 esztendeje az alkotás, a munka ünnepe, a dolgozók nagyszerű megmozdulása minden má­jus elseje. A fejlett szocializmust építő társadalmunkban több nemzedék munkálkodik együtt. Köztük van­nak még azok, akik nagy áldozatvállalással, for­radalmi hittel utat törtek mai, szabad életünknek. Növekvő számban, mind gazdagabb tudással folytatják ezt a munkát a fiatalok. KEDVES ELVTÁRSAK! Közismert, hogy csak a pontosan szervezett, szívvel, lélekkel végzett munkával fejlődhetünk tovább, csak minden erőnk latbavetésével jutha­tunk előbbre. Munkásosztályunk, szövetkezeti pa­­rasztságun­k, értelmiségünk döntő többsége te­hetségének és képességeinek legjavát adva dol­gozik céljainkért. Ma, amikor gazdasági építő­munkánk külső feltételei a korábbinál kedvezőtlenebbek, hazai feladataink pedig bonyolultabbak, különösen fontos, hogy lehetőségeinket jól hasznosítsuk, adottságainkkal megfelelően éljünk. Csakis a munkában becsülettel helytállókra, a jószellemű közvéleményre támaszkodva teremthetjük meg azt a közérzetet, amely újabb lendületet ad további fejlődésünkhöz, a szocialista demokrácia gazda­gításához. A hazához, a szocialista rendszerünk­höz való hűségünk, az országunk boldogulásáért érzett felelősségünk mércéje napjainkban a jobb, eredményesebb munka, a hatékonyabb, jövedel­mezőbb gazdálkodás. Gondoskodnunk kell arról, hogy társadalmunk figyelme, teljes elismerése övezze a jó munkát, és életünk minden területén érvényesüljön az elv: aki többet, s jobbat ad, töb­­bet is kapjon, mert ez nemcsak a társadalom elő­rehaladásának a meghatározója, hanem az egyén boldogulásának is forrása. A közös tevékenységben érdekelt, a jó munká­ért elismert ember jól érzi magát. Meggyőződésem, hogy június 8-a, az ország­­gyűlési képviselő- és tanácstagválasztás is né­pünk, nemzetünk egységének méltó megnyilvánu­lása lesz, kifejezi rendszerünk demokratizmusát, és azt, hogy a szocializmus építése nemcsak a kommunisták ügye, hanem a Hazafias Népfront programja, minden állampolgár sajátja. KEDVES ELVTÁRSAK! SZAKTÁRSAK! Május 1-e évről évre országonként és világmé­retekben demonstrálja annak az osztálynak a nö­vekvő súlyát, amel­yne­k történelmi küldetése a ki­zsákmányolás és az elnyomás végérvényes felszá­molása, a szocialista társadalom megteremtése. Földünk egynegyedén a hatalomra jutott munkás­­osztály eredményesen építi az új társadalmat. A szocialista országok dolgozó tömegei büsz­kén tekintenek vissza a megtett hatalmas útra, és hittel, bizalommal nézhetnek a jövőbe. A tőkés és a fejlődő országok munkásosztálya, dolgozói számára ez a nap harci szemle a nép jogaiért és érdekeiért, a nemzetközi monopoltőke uralmá­nak visszaszorításáért és megtöréséért, a nemzeti és a társadalmi felemelkedésért vívott küzdelem­ben. A munkáskezek alkotásait a tőkés elsajátítók a világ több pontján a fenyegetés, a pusztítás eszközeivé változtatják. Történelmi felelősség há­­rul ma a nemzetközi munkásosztályra, az embe­ri haladás legfőbb letéteményesére. Meg kell aka­dályozni, hogy megsemmisüljenek a munkásgene­­rációk alkotásai, hogy pusztulásba sodródjon a civilizáció, az emberiség. Ehhez ideológiai ellen­tétektől és politikai különbségektől függetlenül össze kell fognia a kommunista, szocialista, szo­ciáldemokrata, keresztény és más pártállású mun­kásoknak, dolgozóknak, csakúgy mint a pártok­hoz nem tartozóknak. Az elmúlt években kibontakozott a kommunista és a szociáldemokrata pártok, illetve a különböző irányzatú európai szakszervezetek közötti párbe­­széd. Előrehaladt az egy irányba ható, együttes cselekvés lehetőségeinek feltárása, módszereinek kimunkálása. Meggyőződésünk, hogy a munkás­­mozgalomban­­ erősödő együttműködés haszno­san mozdítja elő a nemzetközi feszültség eny­hülését, a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok kölcsönösen előnyös kapcsolatainak kiszéle­sedését, végső soron az emberiség közös gond­jainak megoldását. A magyar munkásosztály — népünk egyetérté­sével — együtt halad a világ különböző országai­ban élő osztálytestvéreivel, az emberiség jövőjét fenyegető erők elleni harcban. Pártunk XII. kongresszusának szellemében mun­­kálkodjunk tovább a szocialista építés külső fel­tételeinek javításán. Szilárdítsuk tovább testvéri barátságunkat, összefogásunkat a Szovjetunióval, a szocialista közösség országaival. Erősítsük in­ternacionalista szolidaritásunkat a tőkés és a fej­lődő országok dolgozóinak, népeinek imperialis­taellenes küzdelmével. Járuljunk hozzá­­ hazánk további felvirágoztatásához, az egyetemes béke, a társadalmi haladás ügyéhez. (A május 1-ét köszöntő ünnepi beszéd elhangzott szer­dán 17.45 órakor a Kossuth rádióban, 20.15-kor a televí­zióban). Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács szerdán ülést tartott. Lázár György, a Miniiszterta­­nács elnöke tájékoztatta a kor­mányt dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi­­ka­ncel­l­árjának meg­h­ívására Ausztriá­ban tett nem hiva­talos látogatásáró­l. A kormány a­ be­számolót jóváhagyólag tudomá­sul vette. A belügyminiszter, valamint a közlekedés, és postaügyi mi­niszter jelentést tett a közúti közlekedés biztonságával kap­­csolatos 1972. évi kormányha­tározat végrehajtásának ta­pasztalatairól. Ezek szerint az elmúlt években a közlekedés biztonsága javult, a baleseteik száma — a gépjármű-állomány nagymértékű növekedése elle­nére — nem emelkedett. A kor­mány a jelentést elfogadta és felhívta az illetékes minisztere­iket, hogy a helyzet további ja­vítására, elsősorban a halálos kimenetelű és súlyos balesetek számának csökkentésére, illetve megelőzésére tegyenek intéz­­­kedéseiket. A Minisztertanács elfogadta a munkaügyi miniszter­ előter­jesztését a munkásszállásokról 1976-ban hozott kormányhatá­rozat végrehajtásának tapaszta­­lata­iró­l. Az elmúlt években a vállalatok erőfeszítéseinek ered­ményeként a munkásszállókban fokozatosan csökkent a zsúfolt­ság, nőtt a megfelelő színvo­nalú ellátást biztosító helyek aránya. A lakók­ élet­körü­lmé­­nyeinek javítására azonban — elsősorban a fővárosban — vál­tozatlanul nagy figyelmet kell fordítani. Helyes, ha a vállala­tok­­közös összefogással építe­nek és tartanak fenn mun­kás­­szállásokat, így nagyobb lehe­tőségük van ésszerűbb fejlesz­téssel magasabb színvonalú el­látásra. Zászló­felvonás Május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünne­pe tiszteletére szerdán délután a Parlament előtti Kossuth té­ren katonai tiszteletadás köze­pette felvonták az állami zászlót. Ugyancsak katonai tisztelet­­adással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkás­­mozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi felszabadulási em­lékműnél. mm Gazdag ünnepi program A legtavaszibb hónap mai, első napján immár kilencven­­egyedszer köszöntik a világ dolgozói a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepét. Igen gazdag program teszi majd Pécsett emlékezetessé az idei május elsejét. A megyeszékhelyen 50 ezer ember részvételére számítanak a felvonulásnál. Fél 8-kor kez­dődik a gyülekezés a különbö­ző pontokon. Fél 9-kor harso­naszó jelzi az ünnepi menet indulását, amelynek élén a gyárvárosi úttörőzenekar ha­lad, utóduk a megye és a város párt-, állami és társadalmi vezetői­ követnek, akiket a 400 fős úttörő díszegység követ, nyomukban pedig a sportolók. Pécs dolgozóinak felvonulását a megye iparát meghatározó szénbányászok nyitják meg. Elöl a központi fúvószenekar, az igazgatóság dolgozói, s az üzemek élén a pécsbányaiak. Rendkívül színes, változatos majálisi programok várják dél­után az ünneplőket. Az Ifjúsági Park nyitó majálisán disco, ha­jó- és repülőmodellező-bemu­tató, a Bütykös együttes nép­zeneműsora, cselgáncs és kara­te ízelítő szórakoztatja majd a nézőket-hallgatókat. Délután 2-től este 10-ig folyamatos mű­­­sorról gondoskodtak a szerve­zezők. A belvárosban a Sétatér (rossz idő esetén az Úttörőhöz) a majálisi program színhelye. Tánccsoportok, bábegyüttes, zenekarok várják itt a városla­kókat és a turistákat, délután 4 órától. Meszesen a József Attila Mű­velődési Ház előtti téren (rossz időben benn a művelődési köz­pontban) gyermekszínjátszók, bűvészek, ifjú fúvósok biztosí­tanak szórakoztató műsort. Lvov-Kertvárosban délutáni 3 órától a Barátság-forrásnál­­(rossz idő esetén a Berek utcai iskolában) a Bóbita együttes és a Mecsek-kórus fogadja vendégeit. Ugyancsak 3 óra­kor kezdődik a Remeteréten a nyugdíjasok ünnepi műsorral egybekötött majálisa. A Tety­­tyét a város felsőoktatási intéz­ményeinek hallgatói veszik majd birtokba. Fél 4-től lép fel a Mecsek Áruház előtti té­ren (rossz időben a Ságvári Endre Művelődési Házban) a Bóbita bábegyüttes, a Mecsek­­kórus és a 39-es dandár úti is­kola bábcsoportja. Kisebb la­kóhelyi közösségek is szervez­tek maguknak majálist. A Ré­­ter utcai KISZ-lakótelepen pél­dául délután 5 órától lepény­evésben, zsákban futásban ver­senyeznek a gyerekek, a felnőt­tek pedig tábortűz mellett, harmónikaszót hallgatva ünne­pelnek. Délután 4 órától néptáncmű­sorban gyönyörködhetnek az érdeklődők a vidámpark sza­badtéri színpadán.

Next