Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)
1985-10-19 / 287. szám
Kodály Zoltán Pécsett* Egy negyven év előtti látogatás dokumentumaiból [ ^ Hír a Dunántúli Népszava 1945. szept. 28-i számának első oldaláról: „Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző és népdalgyűjtő Amerikában meghalt.” Az újság 2. oldalán: „Csütörtökön terjedt el a hit, hogy Kodály Zoltán, a nagy magyar zeneszerző Pécsre érkezett." Az Új Dunántúl szept. 28-i számából: „Az ősz mester a város vendégeként utazott le a mecsekalji városba, hogy pihenjen és dolgozzék." Agócsy László „Így láttam Kodályt!" című rádióelőadásából: „Alig telt el néhány nap, megjelent közöttünk a zenekonzervatóriumban. Magához hivatta a tanári kart és feltette a kérdést: Miért nem vesszük igénybe a segítségét? Bátorítására később újra öszszejöttünk, hogy meghallgassuk terveit az új magyar zenei nevelésről. A beszélgetés során kiderült, hogy Kodály régi tervét szeretné nálunk megvalósítani." Kodály Zoltán: „Mit kell tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen tanulónak, és egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját." Takács Jenő zongoraművész, a Pécsi Városi Zenekonzervatórium akkori igazgatója: „Néhány haladó szellemű pedagógusunkkal, Agócsy Lászlóval, Maros Rudolffal, Weininger Margittal elhatároztuk, hogy minden növendék, a hangszeres oktatást megelőzően egy éven át elemi szolfézsoktatásban részesüljön ... Olyan dologról volt szó, melyért Kodály már évek óta harcolt, s amelyet Pécs, Budapestet megelőzve, először valósított meg." Maros Rudolf zeneszerző, a pécsi zenekonzervatórium akkori tanára: „El nem mondhatom, milyen nagy izgalom volt számomra, hogy Kodály naponta beült az órákra. A gyerekeket nem zavarta, ők félelem és idegenkedés nélkül követték útmutatásait, de nekem, hiszen tanárom volt, minden órára nagyon fel kellett készülnöm. ... Én akkor a Bőrgyári Dalárda karmestere voltam, és mivel tudtam, * 1945 szeptemberében Pécsre érkezett Kodály Zoltán, egyhónapos itt-tartózkodása alatt aktívan bekapcsolódott a város zenei életébe. Az október 22-i Bartók-emlékkoncertről már megemlékeztünk, összeállításunk további érdekes részleteket közöl Kodály Zoltán pécsi napjairól. 8. HÉTVÉGE hogy Kodály cipő dolgában rosszul áll, érdeklődtem, miképp lehetne neki cipőt szerezni? A bőrgyári igazgatóval megegyeztünk, hogy Kodály cserébe dedikál egy kórusművel. Kérdezték, mit jelent ez? Azt feleltem: belekerülnek a zenetörténetbe. Kodály akkor komponálta Petőfi: A magyar nemzet c. versére nagy vegyeskari művét." A Dunántúli Népszava okt. 20-i számából: „Kitüntető Pécsre, hogy a Missa brevis első nyilvános bemutatása a pécsi dómban lesz vasárnap, a szerző jelenlétében." Horváth Mihály beszámolója a Dunántúli Népszava okt. 23-i számában: „Érthető a nagy érdeklődés és várakozás, hiszen Budapestet megelőző Kodály-bemutató még nem volt Pécsett... A bemutatott mise Kodály sokrétű lelkének egy értékes darabja..." Az Új Dunántúl okt. 24-i számából: „Bartók Béla emlékére hangversenyt rendeztek a Pécsi Zenekedvelők a színházban. Az estnek ünnepi jelentőséget adott, hogy az emlékbeszédet Kodály Zoltán tartotta." Az Új Dunántúl okt. 27-én hírül adta: „Kodály -Pécs magyar zenevárosa” címmel előadást tart ma a Zárda dísztermében." Agócsy Lászlóvisszaemlékezése: „A kisfiúkból és kislányokból álló előképzés csoportom már jóval a kitűzött időpont előtt ott gyakorolt az iskola színpadán. A terem zsúfolásig megtelt. Kodály pontosan 4 órakor kilépett a színpadra." Kodály Zoltán előadásából: „A pécsi zeneélet alaphibája: kevés a kózaértő. Pedig csak az ének után közeledhetünk valamely hangszer tanulásához. Először zenére kell tanítani, aztán hangszerre. Első kötelesség tehát: a magyar zenei anyagot alkalmas módszerrel megtanítani. A módszer a relatív szolmizáló . . ." (Ezt gyakorlatban mindjárt bemutatta Agócsy László a solfége-osztály növendékeivel. Ennek emlékét megörökítő márványtáblát avattak a Leöwey Klára Gimnáziumban 1982. okt. 27-én. Az Új Dunántúl nov. 11-én közölte: „Kodály november 19-én előadást tart a magyar zenei nevelésről a Nemzeti Színházban." Kodály Zoltán előadásából, melynek szövegét megőrizte a Csorba Győző szerkesztette Iv c. szépirodalmi és művészeti folyóirat 1. száma: „Máris megindult itt egy olyan próbálkozás, amelyhez hasonló a fővárosban nincs, és amelynek döntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre . . ." Összeállította: dr. Nádor Tamás Dévényi Sándor kiállítása a kisgalériában. Valami más... Pécsen, a kisgaléria-beli megnyitó ezúttal nélkülözte a megszokott hivatalos jelleget. Négy óra után pár perccel már lépni sem lehetett a zsúfolásig telt teremben. Fotók, skiccek, makettek közt a földre lerakott útburkoló köveken egymás lábát taposva hallgattuk Makovecz Imre építészt, aki rögtönzött beszédében az építészet mai helyzetét, Dévényi Sándor eddigi tevékenységét jellemezte. Kemény szavakkal illette a lakótelepek sivár kényszerfunkcionalizmusát, amely lakóketrecekké degradálja az ember életterét. A Dévényi által is képviselt szimbolikus-organikus építészetet ezzel szemben mint valódi alternatívát állította az építészek elé. Nyilvánvaló, hogy sokkal többről van itt szó, mint az épületek megformálásáról. Az épületekben olyan eszmék, ideológiák testesülnek meg, amelyek szükségképpen formálják nemcsak életmódunkat, de szemléletünket is. Ezért folyik állandó heves csatározás Dévényi körül, és ezért fontos lépés ez a kiállítás, ahol összegyűjtve láthatjuk munkáit. Lehetőséget ad az álláspontok tisztázására és arra, hogy fogalmat alkossunk magunknak a fiatal építész törekvéseiről. A kiállított anyag kissé fésületlenül, bizarr módon tárja elénk sokirányú tevékenységét, amelynek alapvonása a város iránti töretlen lelkesedés és elkötelezettség. Erre utal például a padlóra lerakott útburkoló a régi paddal. Vagy az egyik sarokban magasodó téglarakás, amelyen az egykor épületdíszként szolgáló Atlasz-figura feje helyén virág hirdeti a múlt maradványain fakadó új életet. A sokat vitatott Hunyadi út 2. számú házról készült fotók melletti szöveg tanúsága szerint Dévényi Sándor tudatosan törekszik nemcsak a hagyományok felélesztésére, de a történelmi múlt rekvizítumainak illusztratív felvonultatására is. A Phoenix-házon azonban ezek az elemek nem válnak harmonikus egységgé, az egész mintha megsínylené a részletképzés gazdagságát. Tagadhatatlan viszont, hogy belső udvara hangulatos, tömege harmonikusan illeszkedik a környezetbe, és mentes a vidéki városainkra oly jellemző megalomániától. Más, már megépült épületein is látszik, hogy Dévényi figyelmét némelykor elvonják a részletek. Építészete eklektikus: bőségesen merít a szecesszióból, az angol cottage-ok stílusából, a népi, a reneszánsz és viktoriánus hagyományokból, s mindenből, amihez hozzáfér. Az eklektika létjogosultságán vitatkozni éppen napjainkban fölöslegesnek látszik. Reakció ez a világszerte rohamosan terjedő funkcionalista építészetre. Dévényi erősen kapcsolódik a magyar organikus építészethez is, amelynek gyökerei Pécsett is fellelhetők. Tudatos a törekvése a mágikus-szimbolikus funkció felerősítésére, amely az építészetnek egyik alapvető feladata. Ez különösen a nagy történelmi változások korszakaiban kap nagy szerepet._ Érdekes elgondolás a Kossuth Lajos utcába tervezett torony, amely a Budai kapu helyére épült volna. Ez egy kutat foglalna magába, amely fölött rácsok biztosítanák az átjárást. A Kossuth Lajos utca felőli oldal tükörborításával visszavetítené az utca látképét. Ennél is fontosabb terv az, amely a Természetvédelmi Hivatal épületéhez készült. Az épület tetején hatalmas élőfa hátsó frontja kinyúló tagjaival a környezetbe simul. Mindez jól jellemzi Dévényinek a táj és épület viszonyára vonatkozó komplex szemléletét, amely a két elemet következetesen egymás mellé rendeli. A táj megóvásában sokat vitatott érdeme az Aradi vértanúk útja, amely az eredeti tervek szerint felüljáróban folytatódott volna, nyomasztóan rátelepedve a hegyoldalra. E sorok írója szerint az alagút mindenképpen szebb megoldás. Az utat szegélyező korlát részeiként elhelyezett posztamenseken a tizenhárom aradi vértanú mellszobra kapna helyet. Ezek kivitelezése egyelőre várat magára, pedig nem kis látványosság lenne ez az alighanem egyedülálló emlékmű, amely egy gyorsforgalmi út mentén sorakoztatná fel történelmünk jeles személyiségeit, kicsit groteszk, mégis hatásos módon. (A groteszk elem gyakran felvillan a posztmodern építészetben.) Dévényi Sándor fiatal építész. Megvalósult tervei arra engednek következtetni, hogy nem tartozik az ún. „tervező építészek" sorába, akiknek tevékenysége pusztán nagy fantáziáról tanúskodó tervekben ver-'i-zálódik, mint ahogy erre számos történelmi példát ismerünk. Épületei heves ellenszenvet vagy rokonszenvet váltanak ki másságukkal. Ez a másság azonban feltétlenül üdvözlendő jelenség, még ha a lakótelepek sivár egyhangúságához szokott szemünknek furcsa is. Reméljük, lesz lehetősége a letisztulásra és kibontakozásra Kovács Orsolya 10 lakásos sorház Pécsett a Pósa Lajos utcában A Természetvédelmi Hivatal épülete Pécsi hangversenyek Három koncert - jeles teljesítményekkel Több kiváló szólista-, illetve zenekari és karmesterprodukció fémjelezte Pécs zenei életének legutóbbi eseményeit. A múlt csütörtökön adott szólóestet a Liszt-teremben — a szovjet kultúra napjai rendezvényei sorában — Rudolf Kerer, egy hete, szombaton két japán művész, Ivaszaki Suku és Ivaszaki Ko kamaraestjét hallottuk az új művészeti szakközépiskolában, kedden pedig, a POTE aulájában a Budapesti Filharmóniai Társaság együttese két szovjet művész: a karmester Vaszilij Szinajszkij és a zongorista Vlagyimir Krajnyev közreműködésével adott zenekari estet. Néhány órában rengeteg mű, sok emlékezetes megnyilatkozás, élés meggondolkodtató művészi teljesítmény . . . A legösszetettebb, számomra legkevésbé „megfejthető" muzsikusegyéniség: Rudolf Kerer. Technikai tudása páratlan, acélkemény billentéssel, feszes, puritán egyszerűséggel kopogta ki hangszerén a meglehetősen különböző karakterű Chopinműveket: az Asz-dúr polonézt, a b-moll noktürnt — mindvégig meggyőzően, rokonszenvesen, de egyben meg is hagyva a hiányérzetet, túlzott távolságot Chopin fájdalmas-érzelmes világától. Liszt Petrarca-szonettjének tárgyilagos keménysége is inkább illett volna, mondjuk, Brahmshoz. Maradéktalanul meggyőzött viszont ez a páratlan technikai felkészültségű és végtelenül energikus pianista Liszt XII. Magyar rapszódiájának, Prokofjev d-moll szonátájának és különösen a Chopin-prelűdöknek a tolmácsolásában. Ez utóbbiban kiválóan mintázta meg a lehető legkülönbözőbb karaktereket, enciklopédikus teljességű teljesítménye fizikailag és szellemileg is lenyűgöző volt. Ami mégis, mindezek ellenére hiányzik: valahol a mélyben talán több sejtetés és sejtelem, a kétesség, bizonytalanság — hovatovább minden „megkérdőjelezésének” jellegzetesen romantikus attitűdje, amivel ez a fajta szigorú puritánság élesen szemben áll. Bizonyos értelemben ugyanez a „lefejezettség", háttér-nélküliség okozta hiányérzetemet az Ivaszaki-testvérpár produkciójában is. Mindazt tudják , magas fokon művelik, amit egy-egy kiváló előadóművésznek tudni kell, játékuk azonban bizonyos értelemben mélység nélküli, statikus és gépies. Hiányoztak a Vivaldi-mű jellegzetesen olasz — velencei pompájú s eleganciájú — akcentusai és színei, a Brahmsszonáta fegyelmezettsége (lélegzet-, hullámzás- és konfliktusnélkülisége) kevéssé érzékeltette a szerző belső küzdelmét, s részben a Debussy-szonáta is adós maradt azokkal a színekkel, az érzelmek, benyomások már-már végtelen skálájával, amivel a szerző francia „kamarazenei forradalma" felruházta. Maradéktalanul jobbára csak a pesti filharmonikusok produkcióját dicsérhetem: Szinajszkij már a Hunyadi-nyitány előítéletektől, rossz beidegződésektől mentes tolmácsolásával érzékeltette, hogy tehetséges, elképzelésben gazdag dirigens. Ilyen színvonalon mozgott Csajkovszkij grandiózus IV., f-moll szimfóniájának előadása is: a karmester összefogó és elemzőkészsége — helyes arányokban — plasztikus, élvezetes, élményt adó előadást eredményezett. Különösen szépen dolgozta ki az ihletetlen muzsikáló együttes a II. és III. tételt, az előbbit a remek angolkürt szólóval, az utóbbit a vonóskar többnyire telt, tömör pizzicatoival. Rahmanyinov Paganini-parafrázisáról kevesebb jót mondhatok: Vlagyimir Krajnyev ugyan tökéletesen bizonyította, hogy bár Kerertől merőben elütő karakterű, de legalább olyan tehetséges művész, a szólóhangszer és az együttes összjátékát azonban a közreműködők elnagyolták: „hadarva" beszéltek el olyasmit, amit tagoltabban élvezhettünk volna igazán. Varga János Vaszilij Szinajszkij vezényli a ság Zenekarát. Budapesti Filharmóniai TársaFotó: Tóth László